Új Néplap, 1996. szeptember (7. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-14 / 215. szám
4. oldal Hazai Tükör 1996. szeptember 14., szombat Ki fizet kinek és mennyit, ha a taxiban szól a zene Új utakon a szerzői jogvédelem A szerzők a jövőben egyesületi, illetve közalapítványi keretben érvényesíthetik közösen védendő jogaikat, megszűnik ugyanis az állami szervezet, a Szerzői Jogvédő Hivatal. A csütörtökön elfogadott kormányrendelet részleteiről tegnap az Igazságügyi Minisztériumban tartottak tájékoztatót. Dr. Ficsor Mihály főosztály- vezető elmondta: a rendelet hatályba lépését követő három hónap múlva - tehát az év végéig - a művelődési miniszternek kell döntenie arról, hogy mely egyesületek képviselhetik az egyes alkotói csoportok jogait. Elsősorban az írókra, a zeneszerzőkre, az előadóművészekre, a képző- és iparművészekre, a hangfelvételgyártókra gondoltak a jogászok. A Szerzői Jogvédő Hivatal vagyonát a jogutódok „öröklik”, s döntöttek arról is, hogy a vagyonkezelésre közalapítványt hóz létre a kormány. A közös fellépés, a közösen védendő jog szükségességét a józan logika, a nagyon is prózai valóság íratta bele a jogszabályba. Egy dal szerzője például nehezen tudná maga érvényesíteni jogait, beszedni a szerzeménye lejátszásáért járó díjakat a rádióktól, televíziós társaságoktól, vendéglátó s'más vállalatoktól. A felhasználóknak is fontos, hogy a lehető legegyszerűbb módon tehessenek eleget {örvényesen előírt anyagi kötelezettségüknek. A közös jogkezelés újraszabályozása szorosan kapcsolódik az államháztartási reformhoz is, amelynek lényege, hogy az állam kivonuljon minden olyan területről, amelyben jelenléte indokolatlan. Európa fejlettebb országaiban sem állami intézmények képviselik a szerzői jogokat. A szerzői jogvédelem szervezetének átalakulása alkalmat kínálhat arra, hogy egy sor évtizedek óta tisztázatlan kérdés rendeződjék. Vitatéma például, hogy a magántaxisoktól szedjenek-e jogdíjakat a kocsijukban szóló zene után. (németh) Mit írt minden oroszok pátriárkája? Díszes mappába kötött moszkvai levél az apátság gyűjteményében Különleges értékkel gazdagodott a napokban Pannonhalma. Göncz Árpád köztársasági elnök az ezeréves apátságnak ajánlotta fel megőrzésre II. Alekszijnek a millecentenárium alkalmából hozzá intézett levelét. Az üzenet a bizánci ötvösművészek utódainak nemes kézimunkájával díszített, féldrágakövekkel berakott borítóban érkezett. II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország pátriárkája a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából köszöntötte az államelnököt és az ország lakosságát. Mint írja: „Magyarországnak, ahogy Oroszországnak is, meg kellett élnie a totalitárius rezsim nehéz éveit. Népem bűnösnek érzi magát az 1956- os események miatt, amikor részvételével eltiporták a demokrácia és a szabadság első zsenge hajtásait. Magyarország fennállásának új, kezdődő évszázada legyen az alkotómunkának és a magyar államiság szilárd, demokratikus továbbépítésének ideje” - fejeződik be a levél. A dokumentum elhelyezéséről a főapát még nem döntött, de az minden bizonnyal az apátság levéltárában kap méltó helyet. (Deregán) Csak a jelentkezők egyharmadának tudnak helyet biztosítani Lakhatási támogatás a kollégistáknak Százhúsz diákkollégium működik az országban - egyre nehezebb anyagi feltételek között. Dinya László, a művelődési tárca helyettes államtitkára a romló körülményeket a reálértékben fokozatosan csökkenő költségvetési támogatással magyarázza. A szakember szerint azonban az nem járható út, hogy a növekvő terheket a diákokra hárítsák át. Kétség az egységben Ellenzéki pártok időszerű kérdésekről Magyar békefenntartók. Az ENSZ ciprusi békefenntartó missziójába kiutazó magyar katonák 19 tagú váltóállományát búcsúztatták pénteken Szolnokon. Hazánk aZ ENSZ felkérésére 1995 novembere óta egy osztrák-magyar zászlóalj keretében ellenőrzi Ciprus szigetén a fegyverszünetet. Katonáink felelősségi területe mintegy 34 négyzetkilométer. Környezetvédő tantárgy. Az alapműveltségi és az érettségi vizsga szabadon választható tárgyai közé vegyék föl a környezet- és természetvédelmet. A javaslatot Báthory Zoltán közoktatási helyettes államtitkár vetette föl tegnap egy környezeti nevelési konferencián. Elhangzott olyan indítvány is, hogy a környezettan szakot valamennyi más szakkal is párosítani lehessen a felsőfokú képzésben. Háromnapos plénum. A szokásos kettő helyett három plenáris ülésnapot tart a jövő héten a tisztelt Ház. Megkezdik egyebek közt a lakástakarék- pénzárakról, a tavalyi zárszámadásról, a szakképzési hozzájárulásról szóló előterjesztések tárgyalását, továbbá folytatják a zsidóság kárpótlását rendező jogszabály vitáját - mondta tegnapi tájékoztatóján G. Nagyné Maczó Ágnes alelnök, Kérdőjeles szolgálati idő. Az Országgyűlés honvédelmi bizottságának elnöke a sorkatonai szolgálati idő kilenc hónapra tervezett csökkentéséről csak a sajtóból értesült. Mécs Imre tegnap úgy nyilatkozott, hogy a döntés előtt a bizottságnak meg kell vizsgálnia, nem romlik-e az ország védelmi képessége, illetve van-e elegendő pénz a változtatás végrehajtására. Csak ezután lehet szó a honvédelmi törvény módosításáról, mely nélkül nem lehet csökkenteni a szolgálati időt. | MX\.f Y Kézigránátos merénylet. Té-gnapra virradóan a főváros VIII. kerületében, a Práter utca egyik földszinti kávézójának ablakán kézigránátot dobtak be. A gránát felrobbant, de az üzlet zárva volt, személyi sérülés nem történt. A merénylet oka még tisztázatlan. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettes kilétének kiderítésére. Ötvenéves lenne. Még nem volt 40 éves, amikor eltávozott az élők sorából Bódy Gábbr, a kimagasló tehetségű filmrendező. Tegnap, születésének 50. évfordulója alkalmából emléktáblát helyeztek el annak a ferencvárosi háznak a falán, ahol gyermekéveit töltötte. Az avatóünnepségen barátja, Cserhalmi György színművész idézte fel a tragikus sorsú művész alakját.- Az elmúlt tanévben a felső- oktatási intézmények több mint 120 ezer hallgatója közül 38 ezret fogadtak be a kollégiumok - mondja a helyettes államtitkár. - Az idén is nagyjából csak minden harmadik igénylő kaphat igenlő választ kérésére.- Mennyi a kollégiumi díj?- A plafon havi 3000 forint. Bár ez a hallgatók zsebéhez viszonyítva sok, de a költségekhez viszonyítva csepp a tengerben. További gond, hogy az előző években néhány intézmény a tárcával külön megállapodást kötött, s ezek értelmében kollégiumaikat és kollégistáikat támogatja a minisztérium. így azután nehezen áttekinthetővé és meglehetősen egyenlőtlenné vált az anyagi terhek megoszlása.- Hogyan kívánnak ezen változtatni?- A jelenlegi elosztási módszert a jövő tanévtől úgynevezett lakhatási támogatási rendszerrel szeretnénk felváltani. Az intézmények kollégiumi elhelyezésre jogosult diákjaik után kapnának ezentúl támogatást - hallgatónként átlagosan 3000 forintot. Ezt az egyösszegű juttatást azután a tanintézetek hallgatói önkormányzatai az igényeknek megfelelően, differenciáltan osztanák el. Szándékaik szerint az erről szóló jogszabálytervezet még az idén elkészül. (szalóky) Élénkül a belpolitikai élet; tegnap valamennyi parlamenti ellenzéki párt hallatta szavát aktuális kérdésekben. A kisgazdák szerint a Nemzetközi Valutaalap és a magyar kormány együttműködése csak színjáték, külső jóváhagyása a kabinet „iszapdagasztó” gazdaságpolitikájának. A csúszó forintleértékelés az infláció gerjesztésének motorja, s infláció- növelő tényező a bősi vízi lépcső is. A Fidesz alelnöke kifejtette: Bős-Nagymaros ügyében a Hágai Nemzetközi Bírósághoz kell fordulni. Ha az építkezés folytatódik, költségei a kisembereket fogják terhelni - mondta Illés Zoltán. Az MDF kezdeményezi a A jövedelempótló támogatásban részesülő munkanélküliek számára kedvező döntés született a nemrég elfogadott törvénymódosítással. A változás lényege, hogy a munkanélküliek szeptember 30-át követően is megszerezhetik a további támogatáshoz szükséges 90 nap munkaviszonyt. Erre az év végéig van módjuk, ha még szeptemberben elkezdenek dolgozni. A Munkaügyi Minisztériumban emlékeztettek a korábbi, tavalyi törvénymódosításra. Eszerint az 1995. június 30-án már jövedelempótló támogatásban részesült személyek közül 1996. szeptember 30-át követően csak azoknak fojyósítNemzetközi gazdasági bűnesetről számolt be tegnap Kiss Ernő ezredes, az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatóságának főigazgatója. Két holland állampolgár külföldön elkövetett bűncselekményből származó Eurocsek- keket váltott be egy magyarországi bankban. Veen Dick és Cogh Frank Pierre Jacques devizaszámlát nyitott Budapesten, majd több alkalommal mintegy 20 ezer darab Eurocsekket nyújtottak be, közel 600 millió forint értékben. Szerencsére hamarosan lefülelték őket, így ebből mindössze 65 millió 139 ezer 272 forintot tudtak felvenni. parlamenti vezérszónoki rendszer visszaállítását. Demeter Ervin frakcióvezető szerint a jelenlegi szisztéma nem biztosítja, hogy minden párt átfogóan nyilvánítson véleményt egy-egy konkrét ügyben, s csak kétperces „pengeváltásokat” tesz lehetővé. A KDNP nem kíván együttműködni az MDNP-vel - nyilatkozta Giczy György. A pártelnököt meglepte, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke erre utaló nyilatkozatot tett. Az MDNP a jövő héten az SZDSZ, majd az MSZP elnökségével folytat megbeszélést. Mint Szabó Iván elnök közölte, a Néppárt találkozókat kezdeményezett a parlamenti pártokkal a kapcsolatok hivatalos felvétele érdekében. ható a pénz, akik 1995. július 1. és 1996. szeptember 30-a között legalább 90 napos munka- viszonyt szereznek. A napokban elfogadott törvénymódosítás ezt a határidőt hosszabbította meg. így megkaphatják a jövedelempótló támogatást azok is, akik a 90 napos munkaviszony egy részét már szeptember 30-ig megszerzik, illetve december 31-ig az egész 90 napot teljesítik. Jövőre már 180 nap munka- viszony szükséges - két esztendő után - a további támogatáshoz. Ezt a 90 naphoz hasonlóan részletekben is megszerezhetik a munkanélküliek. És ami lényeges: az önkormányzatok által szervezett közhasznú munkavégzés keretében is. A csekkekről megállapították, hogy abból a több mint 2 milliárd forint értéket képviselő, 75 ezres Eurocsekk-cso- magból származnak, amelyet - egyelőre ismeretlen körülmények között - egy hollandiai illetőségű cégtől loptak el. A két férfit szeptember 9-én letartóztatták. A holland és a belga rendőrségtől kapott értesülések szerint mindketten kábítószer-, illetve fegyvercsempészetben érdekelt csoportokkal állnak kapcsolatban. Az sem elképzelhetetlen, hogy pénzmosás is motiválta tettüket. A vizsgálat mindenesetre az érintett országok bűnüldöző szerveivel és az Interpol bevonásával folytatódik. Kedvező változás a jövedelempótló támogatásban Jövőre már 180 nap kell A KBI első nagy fogása Lefülelték a lopott csekkek beváltóit WSZI BEVÁSÁRLÁS jggE/W||E/? 21-ig a CENTRUMBAN CENTRUM ÁRUHÁZ, SZOLNOK 20 %-os engedménnyel kínálunk- egyes női konfekció termékeket, blúzokat, hálóruhákat és köntöst,- egyes férfizakót, -pantallót, -öltönyt, -nyakkendőt és pizsamát,- iskolaköpenyeket, matrózblúzokat, fiú ingeket, pantallókat, lányka szoknyákat, 10 % árengedménnyel vásárolhatnak minden női és férfikabátot, gyermekdzsekit, minden gyermek farmernadrágot NE FELEDJE: előleg befizetése nélkül OTP - hitelakció műszaki - híradástechnikai termékekre, szőnyegekre, kisbútorra meghosszabbítva szeptember 20-ig. *115317/1H* FELHÍVÁS Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata tiszteletének és megbecsülésének jeléül „EZÜST PELIKÁN DÍJ”-at alapított azok részére, akik a város fejlesztése, szellemi és tárgyi értékeinek gyarapítása érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. A díj 1996. évi odaítéléséhez az Önkormányzat - az alábbiak figyelembevételével - kéri és várja a városban működő pártok, egyesületek, baráti körök, egyéb szervezetek, valamint az állampolgárok javaslatait: 1/ A díj alapításának és adományozásának rendjét szabályozó határozat alapján lakhelytől, kortól, munkahelytől, valamint állampolgárságtól függetlenül lehet javaslatot tenni személyekre és közösségekre egyaránt. 2/ A díj olyan személynek vagy közösségnek adományozható - amely illetőleg aki - Szolnok fejlesztése, gazdasági, társadalmi, tudományos, oktatási, művészeti, testnevelési értékeinek és eredményeinek gazdagítása érdekében kimagasló érdemeket szerzett. 3/ A díjat egy évben legfeljebb három személynek, vagy közösségnek lehet odaítélni. 4/ Egy személy, vagy egy közösség a díjat csak egyszer kaphatja meg. 5/ A javaslatnak tartalmaznia kell a díjra méltónak tartott személy, illetve közösség nevét, címét, valamint az elismerni kívánt tevékenység ismertetését. A javaslatokat írásban 1996. szeptember 30-ig 4 példányban kell eljuttatni a polgármesterhez. A díj, amely az odaítélés tényét tanúsító igazolványból, képzőművészeti alkotásból és 150.000 Ft pénzjutalomból áll, ünnepélyes külsőségek között december hónapban kerül átadásra. Várhegyi Attila ’115445/iH' Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere Vezető márkát forgalmazó söripari cég keres ereskedelmi un-Szolnok megye terül Pályázati feltételek:- minimum középfokú szakirányú végzettség,- szakmai gyakorlat,- „B " kategóriás jogosítvány,- saját személygépkocsi. A szakmai önéletrajzot tartalmazó pályázatokat legkésőbb szeptember 23-ig kérjük az alábbi címre elküldeni: Kaiser Sörgyár 5435 Martfű, Pf.:31. *115349/1H* VÁRJUK ÖNT hétközben 7” - 17°° óráig Szolnokon: hirdetési szalonunkban, a Kossuth téri I. sz. irodaházban. Levélben: AS-M Kft. 5001 Szolnok, Pf. 105. Telefaxon: 56/421-766 Telefonon apró- és kiskeretes hirdetését: 56/424-924 Terjesztési ügynökségünkön: Szolnok, Magyar út 9. T.: 56/375-620