Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-09 / 186. szám

ZENESZÓBA Jagger, a filmproducer Mick Jagger, a brit rockzene elnyűhetetlen fenegyereke új babérokra tör. Hírek szerint jégre tette a Rolling Stonesszal való zenélést és koncertezést, és helyette régi, titkos sze­relme, a film felé fordult. Korábbi próbálko­zásaival ellentétben azonban nem a felvevő­gép előtt, szereplőként, hanem tőkeerős pro­ducerként kíván sikert aratni az általa kivá­lasztott sziizsékkel. Jagger még a ’60-as és ’7()-es években tette első kiruccanásait a film világába. A The Performance (Előadás) és a Ned Kelly című alkotásokat Magyarországon is vetítették, ám egyöntetű volt a vélemény: a Rolling Stones vezéralakja énekesnek sokkal jobb, mint szí­nésznek. Az immár 53 éves sztár, aki nemrég nagypapa lett, a lehangoló kritikák hatására feladta filmszínészi ambícióit, de a celluloid­szalagtól nem tud elszakadni. Csaknem húszévi szünet után ismét megpróbálja, mégpedig producerként. Saját céget alapított Jagged Films (rpt: Jagged Films) néven, amely 200 millió fon­tot kíván fordítani a következő öt évben 13 film elkészítésére. Ez a terv még hollywoodi mércével mérve is becsvágyó - vélik benn­fentesek. Jagger a múlt héten bejelentette: „komoly” tárgyalásokat folytat első kisze­melt sztárszereplőjének, Antonio Banderas- nak szerződtetése érdekében. A spanyol szí­nész keltené életre a Tania munkacímet vi­selő love-story fő alakját, Ernesto Che Gue- varát. A rendező az Oscar-díjra jelölt Mi­chael Radford lesz, s Jagger szeretné meg­nyerni Harrison Ford és Jack Nicholson köz­reműködését is. A zenészből lett producer további tervei között szerepel Dylan Thomas költő és Fran­cis Bacon filozófus életének megfilmesítése, Robert Harris „Enigma” (Rejtély) című má­sodik világháborús bestsellerének filmre vi­tele, valamint egy „fekete komédia” és egy kortárs krimi forgatása. Mint Victoria Pear- man, Jagger üzlettársa elmondta, „Mick erős filmeket akar készíteni. Ezek komoly filmek lesznek a felnőtt közönség számára, nem pe­dig tömegigényt kielégítő ifjúsági darabok”. Jagger máris igazolta a korábban róla keringő híre­ket, miszerint a bohém rockzenész álarca mögött hideg fejjel számító, kőke­mény üzletember lapul. Az Enigma megfilmesítésének jogát Ted Turner CNN-fő- nök filmes vállalkozása, a Castle Rock orra elől ha­lászta el, majd szemrebbe­nés nélkül továbbadta Tur­ner vetélytársának, a Para- mount stúdiónak. Jaggert ismerve, aligha fizetett rá az üzletre. Lome Michaels, az is­mert filmproducer (Wayne’s World) úgy véli, hogy Jagger komolyan ve­szi filmes ambícióinak megvalósítását. „Láttam, hogyan állította össze Mick az 1990-es Steel Wheels turné (a Rolling Stones vi­lág körüli koncertkörútja) anyagát. Ha valaki, ő aztán igazán tudja, mi kell két óra igényes szórakoztatáshoz” - fogalmazott Michaels. Az újsütetű producer le­vesébe azonban légy poty- tyanhat, mégpedig éppen a zene miatt. A Rolling Stonest ugyanis szerződés köti a Virgin Recordshoz; ebben pedig az áll, hogy az együttesnek legkésőbb 1997 nyaráig új stúdióle­mezt kell készítenie. A Virgin viszont aligha érné be egy Jagger-féle film alá­festő zenéjével - fogalma­zott egy bennfentes. Zenemánia PET SHOP BOYS >s\0NNAN KELL Ä tömmti? ^ tusban kon­certek egész sora 4 várja Magyarországon | a könnyűzene rajongóit.j A trendhez csatlakoziM az HBO kábeltelevízió^ mozicsatorna is, kitöltve a zenei irányzatok kö­zötti hézagot egy Pét, Shop Boys-koncertfelvé­1981. augusztus 19-én két angol fiatalember ugyan­abba az elektronikai szaküzletbe tért be a Kings Roadon. Nem is­merték egymást, de ha­marosan szóba elegyedtek, s kiderítették, hogy mind­ketten a diszkózenét ked­velik, sőt művelik is. Ösz- szeálltak, és West End néven zenekart alapítot­tak. Ez volt a Pét Shop Boys elődje. A két fiatal­ember az 1954 júniusában Northumberlandban szü­letett Neil Francis Ten- nant és az 1959 októberé­ben napvilágot látott blackpooli Christopher Sean Loive volt. Neilt, két évvel együt­tese megalakulása után, New Yorkba szólította új­ságírói munkája, ahol ta­lálkozott Bobby Orlan- dóval, diszkószámok szerzőjével és befutott producerével. Bobby O. felajánlotta, készítsenek közös albumot a Pét Shop Boysszal. Ez volt a West End Girls, amely rögtön felkerült az amerikai, a franciaországi és a belgi­umi slágerlistákra. Egy évvel később szerződést kötöttek a neves lemeztár­sasággal, az EMI-jal, amelynek hatására Neil otthagyta addigi munka­helyét, és teljes energiáját az együttes működésére fordította. Később így nyi­latkozott: „Felhívtam anyukámat és elmesél­tem, hogy szerződést kö­töttünk az EMI-jal. Mire ő azt mondta: ,De azért a munkahelyedet nem ha­gyod ott?’, mire én azt mondtam 'Hát már ott hagytam a múlt héten’.” Rohamléptekben írták a számokat és adták ki az új dalokat (Opportunities, West End Girls újra, Lö­vés Come Quiqly), majd az első albumot 1986-ban, a Please-t. Hamarosan díjak egész özöne árasztotta el őket. 1987-ben már Anglia első számú filmművésze, Derek Jármán készített számukra videoklipet az It’s a Sin című szerzemé­nyükhöz. Fellépések kö­vetkeztek. A brit díjki­osztó gálán playbackről, azaz előre felvett zenére tátogva énekeltek, amiről Neil így nyilatkozott: „Mostanában nagyobb macho bebizonyítani, hogy élőben is el tudod játszani a dalaidat. Én szeretem azt bebizonyítani, hogy nem tudjuk. Mi egy popze­nekar vagyunk és nem egy rockbanda.” Később azért mégiscsak megpróbálkoz­tak élőben is számaik el- éneklésével. 1989-ben már Minnellivel készítettek Results címen albumot. Miután Derek Jármán rendező további három kli­pet forgatott a számukra, ők is elvállaltak - immár mint zenei szupersztárok - egy fellépést Jármán II. Edward című filmjének bemutatóján. 1994. december 11-én a Pét Shop Boys világ körüli turnéja keretében ellátoga­tott Rio de Janeiróba. Ek­kor már a kéttagú együttes háta mögött volt a Go West című dal bemutatója és óriási sikere. A brazil TV Zero ekkor vette fel azt a koncertet, amelyet a ma­gyar HBO-előfizetők is lát­hatnak augusztus 14-én a Zenemánia keretében. Rádió ___ A ___ r fv "W “T a s A ____ §"<| '■■■■■I ír f'W'i w i “W" a* Te levízió Augusztus 16., PENTEK KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben • 4.30 Reggeli krónika. Benne: • 4.40 Határok nélkül - 5.40 Falurádió • 8.10 Műsorszemle- 8.28 A Szabó család (ismétlés) - 9.05 Napközben. Közérdekű magazin • 11.05 Cigányfélóra -11.37 Sinistra körzet. Bodor Ádám regénye -12.00 Déli krónika -12.30 Ki nyer ma? -12.40 Törvénykönyv -12.50 Külpolitikai figyelő -13.05Vendéga háznál- Gyerekekről - felnőtteknek -13.20 Buxtehu­de korálelőjátékaiból. Marie-Claire Alain or­gonái -13.30 A metodista egyház félórája - 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Zenepa­rádé - 14.35 Három játék. Sarkadi Imre elbeszélése - 15.05 Szerintem. Szörényi Péter és Bocskay Zsolt műsora - 15.55 Kamatozó forintok -16.00 Délutáni krónika- 16.10 Mindennapi gazdaság - 16.20 Hasznos tudnivalók - 16.25 Talpalávaló. Táncházról, muzsikáról fiataloknak - 17.05 „Magyarországról jövök..." -18.00 Esti kró­nika - 18.30 Ráadás - 19.05 Sportvilág ­19.30 Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40 Mi a magyar? - 20.05 Magyar daloskert - 20.30 Határok nélkül - 21.05 Charlie énekel - 21.25 Fórum - 22.00 Késő esti krónika ­22.30 Napközben válogató - 23.05 Hang­versenymúzeum. Karl Böhm vezényel - URH-ADÓN - 6.55 Körzeti magazinok ­18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00- - 22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dallamok- 6.03 Reggeli csúcs - 7.45 Zöld (sport) reggel - 8.00 Petőfi-délelőtt. Közélet, kultú­ra, sport, tudomány, játék - 9.55 Manap­ság... (jesyzet) - 11.20 Kívánságműsor. Válogatás a hét műsorából a hallgatók tele­fonkérései alapján - 11.47 Apró-cseprő - gyerekekről - 12.00 Nóta-kívánságműsor ­13.00 Hírek. Időjárás -13.03 Manapság... - (ism.) -13.08 Állomáskereső -13.15 Keren­gő - 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés ­14.00 Péntektől péntekig. Ajánlóműsor sok muzsikával. Benne: - 14.40 Poggyász ­15.00 Hírek. Időjárás -17.00 Hírek. Időjárás -17.03 Petőfi-délután - a Mágnes csapatá­val - 18.54 Gordiusz plusz - 19.00 Hírek. Időjárás -19.03 Kölyökóra. Kívánságműsor- 20.00 „Füst a víz felett..." - Schuster Lóránt válogatása - 20.30 Péntek esti jazz. Kíván­ságműsor - 21.00 Hírek. Időjárás - 21.03 Szép asszonyok egy gazdag házban. Is­meretlen kínai szerző regénye - 21.43 A vi­lág zenéi. Irak - 22.00 A rock and roll csilla­gai. Elvis Presley emlékére - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 Korzó - 0.15 Éjszaka-(Petőfi urh) - 0.15 Korklub - 1.04 Korklub-Zenei melléklet - 2.04 Ko­molyzenei zsákbamacska - 4.04 Magyar nóták, csárdások.Tamai Kiss László énekel BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Klasszikusok 6- tól 8-ig - 8.05 Műsorismertetés - 8.10 Pódi­um - 9.25 Új lemezeinkből - 10.00 Hírek. Időjárás -10.05 Óravázlatok - 10.35 Miller Lajos operaáriákat énekel -11.05 Zenekari muzsika -11.40 Magyar régiségek - 12.00 Hírek. Időjárás -12.05 Hangverseny délidő­ben - 13.09 VII. Miskolci Kamarakórus Fesztivál - 1996 - 14.00 Hírek. Időjárás ­14.05 Aranysárkány. Fejezetek Kosztolányi Dezső regényéből - 15.03 Operaegyütte­sek és finálék - 16.00 Hírek. Időjárás ­16.05 Magyar zeneszerzők -16.56 A Régi Zene Együttes játszik - 17.50 Ez van! Iro­dalmi értesítő - 18.00 Hírek. Időjárás ­18.05 Puccini: Edgar. Háromfelvonásos opera -19.42 A BKV Szabó Pál Művelődési Házának Koncert-fúvószenekara játszik ­20.00 Hírek. Időjárás - 20.05 Zempléni Mű­vészeti Napok (élő) - kb. 21.10-21.25 Késő vágy. Vörösmarty Mihály versei - kb. 21.25- 21.30 Hírek. Időjárás - kb. 22.20 Madrigálok - 22.40 Brahms: Változatok egy Schu- mann-témára Op. 9. - 23.00 Eszencia. Vá­logatás a Tudományos Szerkesztőség mű­soraiból - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Skippy kalandjai (ausztrál filmsorozat) Skippy és a kalózok 23' 9.35 Tízórai Benne: 10.50 Hírek. Időjárás 11.05 Dallas 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Juli-suli 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Műsorismertetés 15.10 Unser Bildschirm 15.35 Hrvatska krónika 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Üzlet Heti gazdasági körkép 16.30 Vera és Babs (német tévéfilmsorozat) 268. rész: Szokatlan megbízások 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.40 Tizenöt perc 18.00 Ablak 18.55 Égből pottyant mesék 19.20 Játék határok nélkül '96 10/5. rész: Göd 5' 19.30 Híradó. Időjárás 20.01 Telesport 20.15 MC - Magyarok Cselekedetei 20.25 Dallas (amerikai filmsorozat) 295. rész: Változások 47 21.20 Apropó-Láma Kepes András műsora 22.15 Az új német film Gengszterfiókák (német film) 87 23.40 Híradó 23.50 BBC-híradó TV 2 12.00 Szieszta Szórakoztató, regionális műsor Gyuláról 15.05 Műsorajánlat 15.10 Fülöpálma (német film) 8T 16.30 Toldi Arany János elbeszélő költemé­nye 2/1. rész 56'(ism.) 17.30 Körzeti híradók 17.55 Időjárás 18.00 Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer, az ember (francia rajzfilmsorozat) 2616. rész: Erzsébet Angliája 27 18.30 Űrgammák (sd-fi sorozat) 40. rész: A hagyaték 30' 19.05 Acapulco akciócsoport (amerikai-francia tévefilmsorozat) 21/19. rész: A lakatlan sziget 41' 19.50 Csízió 19.55 100 éves a mozi „Jön majd idő...” (olasz-orosz dokumentumfilm­sorozat) 5/2. rész:Orosz bölcsődalok 60' 21.00 Híradó 21.10 Kék percek 21.15 Tipp-Hopp 21.40 Műsorajánlat 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás. Kenó. Műsorajánlat 22.35 Lapzárta 22.40 Fociles 23.00 Díjnyertesek - AIV. Kecskeméti Animációs Fesztiválon 2/1. 23.25 Oba-oba (francia revüfilm) 58' 0.25 MC - Magyarok Cselekedetei HBO 16.30 Batman (amerikai rajzfilmsorozat) 30' 17.00 Bir-lak (amerikai sorozat) 30' 17.30 Blinky Bili (amerikai rajzfilm) 24' 18.05 Üt a csúcsra (amerikai film) 110' 20.00 Hihetetlen igazság (amerikai film) 86' 21.30 Félelem nélkül (amerikai film) 116' 23.30 Halálos játszma (amerikai akciófilm) 921 DUNA TV 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harangszó. Lapozó 12.20 Váltó (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Horgásztanyán (Ism.) 13.35 Néptáncok 13.45 Idegenként élni Svájcban (svája dokumentumfilm) 14.35 Közép-Európa szülővárosai (osztrák ismeretterjesztő film) 15.20 Tüskevár (magyar ifjúsági filmsorozat) 8/6. rész: Viharban 29' 15.50 Chesterfield lovagjai (angol sorozat, ism.) 13/7. rész: Boszorkányüldözés 16.40 Volt egyszer egy egyetem (dokumentumfilm) 4/3. rész 39' 17.20 Váltó-lnfó 1735 Mondák a magyar történelemből (magyar rajzfilmsorozat) 132. rész: A fehértó mondája 10' Guriga: Guriga barátra talál 5' 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Agatha Christie Poirot-történetei Az ABC gyilkosságok (angol film) 10T HBO., 21.30 Félelem nélkül. Amerikai film . 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sportpercek 21.30 Polip 6. - Az utolsó titok (olasz bűnügyi sorozat) 6/2. rész 98' 23.10 Wynton Marsalis a Usher Hallban (angol koncertfilm) 48' 23.55 Juhász Ferenc: Te ekével, te kalapáccsal, tollal SZÍV TV 16.30 Lovasmagazin 17.00 Talk City 17.30 Knight Rider 18.30 Pufók kalandjai 19.00 Kockáztató 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Különjárat 20.30 Family Album 21.00 Balatonszárszó (dokumentumfilm) 21.15 Az utca fantomja (amerikai horror) 23.00 Színház-háztüznező 23.30 Eurostar - kapásjelző SPEKTRUM 18.00 Háborgó egek Veszedelmes viharok 5T 19.00 Hírhedt bűnesetek és perek Szolnok Városi TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán Hétfő 17.00: Képes Képújság - 20.00: Ak­tuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Szolnok-sport - 20.30: A gyilkolás öröme (amerikai krimi) 90’ Kedd 9 00: VASÁRNAPI MOZI (ism.) ­Henry macskája (angol rajzfilmsorozat) 15’ - 9.15: Survival (angol ismeretterjesztő filmsorozat) 25’ - 9.40: A Szahara titka (olasz tévéfilmsorozat) 55’ - 10.35-11.30: Képes Képújság - 18.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előre­jelzés - 20.10: Magazin - 20.30: A gyilkolás öröme (amerikai krimi) 90’ - ism. Szerda 17.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Egy pofon, egy csók (ff. magyar vígjáték) 78’ Csütörtök 18.00: Képes Képújság 20.00: Aktuális. Hír­műsor - Időjárás előre­jelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Egy pofon, egy csók (ff. magyar vígjá­ték) 78’ - ism. Péntek 17.00: Ké­pes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Vakvágány (angol dráma) 85’ Vasárnap 17.00: Képes Képújság - 18.25: VASÁRNAPI MOZI - Henry macs­kája (angol rajzfilmsorozat) 15’ - 18.40: Sur­vival (angol ismeretterjesztő filmsorozat) 25’ - 19.05: Az állat (francia vígjáték) - 20.00: Vakvágány (angol dráma) 85’ - ism. Pogány Attila A sorozatgyilkos 26' 19.30 Érintetlen Afrika A nagy vándorlás 24' 20.00 A múit nyomában Az élő múlt 27 20.30 Kirándulás a jövőbe Élet és halál 26 21.00 Kétes hírnév Onassis, a görög patrióta 58' RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Arany lányok 13.00 Gyilkosság a hobbija 14.00 Bärbel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 HansMeiser 17.00 Agytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, rossz idők 20.15 Április, április Frank Élstner gonosz tréfái 21.15 Jó reggelt, Mallorca! (német sorozat) 23.10 Életmódmagazin 24.00 Éjféli hírek SAT 1 12.00 Véredéiben 13.00 Remington Steele 14.00 Cagney és Lacey 15.00 Ürszekerek: Az új nemzedék 16.00 JakeésMcCabe 17.00 XXO - Fritz és Tsa. (játék) 17.30 Regionális műsorok 18.00 Mindent vagy semmit 18.30 Hitek. Sporthírek 19.00 Szerencsekerék 20.00 Ürszekerek: Voyager (amerikai sci-fi sorozat) 21.00 JAG - Megbízás a becsületért (amerikai sorozat) 22.00 Labdarúgó Bundesliga (első játéknap) 23.00 Harald Schmidt-show újra élőben 24.00 Csontvázpart (amerikai akciófilm) PRO 7 12.35 Hotel 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja 15.00 A mi kis farmunk 16.00 Hupikék törpikék 16.25 Dennis 16.35 Animánia 17.05 Rózsaszín Párduc 17.30 Egy fedél alatt 18.00 Ki itt a főnök? 18.30 Bili Cosby-show 19.00 Taff 19.30 Hitek 20.00 A nagy Los Angeles-i földrengés (amerikai katasztrófafilm) 23.30 A kéz (amerikai fantasztikus film) EUROSPORT 8.30 Vitorlásmagazin 9.00 Triatlon Németországból 10.00 Motoros magazin 11.30 Motoros nagydíj magazin 12.00 Ökölvívás 13.00 Kamionverseny 13.30 Forma-1 nagydíj magazin 14.00 Jetski VB 14.30 Sandboarding 15.00 Golf 17.00 Tenisz ATP New Havenböl: negyeddöntők 19.00 Nemzetközi motorsport 20.00 Traktorhúzó verseny (ism.) 21.00 Ökölvívás 22.00 Szumó Japánból 23.00 Testépítő VB 24.00 Pankració

Next

/
Thumbnails
Contents