Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-28 / 200. szám
1996. augusztus 28., szerda Megyei Körkép 3. oldal Felkészültek a tanévre A hét végén több általános iskolában megtartják a tanévnyitót. Karcag, Kunmadaras és Tisza- örs iskoláiban arról érdeklődtünk: volt-e felújítás, van-e elegendő szaktanár? A karcagi Kováts Mihály Általános Iskolában az apró javításokat, a Kálvin 5. iskolaegységben a termek részleges meszelését elvégezték. A kollégiumot leadták, ősztől a gimnázium működteti. A Varró István Ipari Kereskedelmi Szakmunkásképző igazgatója, Tóth Ferenc arról számolt be, hogy a nyári gyakorlatuk alatt a diákok kimeszelték a tantermeket, a tornatermet, a kollégiumi hálókat. Az iskolában egy új pedagógus kezdi meg a munkáját, s több óraadót is foglalkoztatnak. Hét szakmában és a kétéves, érettségit adó, intenzív szakkö- zép-iskolai képzésen tanulnak a diákok, akik hetes váltásban töltik gyakorlataikat. A pótvizsgán túl vannak, bár ez nem mindenkinek volt eredményes. A Zádor Úti Általános Iskolában már régóta megoldásra várt az udvari WC felújítása, hiszen az megsüllyedt, életveszélyessé vált. Cs. Németh Lajosné igazgató örömmel tudatta, hogy az önkormányzattól kapott 890 ezer forintból ezt sikerült felújítani, s a termek meszelését, táblák festését is elvégeztették a város anyagi támogatásával. Itt nincs szaktanárhiány, nyugodtan kezdhetik az évet. Kunmadarason a tisztasági meszelés minden épületben megtörtént. Három új kolléga kezdi meg a munkát szeptembertől. Öt első osztályt indítanak, hiányuk csak nyelvszakos tanárból van, átmenetileg C típusú nyelvvizsgával rendelkező oktatót foglalkoztatnak. A tankönyvek folyamatosan érkeznek, az önkormányzat a rászorulóknak tankönyvvásárláshoz segélyt ad. A tiszaörsi iskola idén 250 éves. A jeles évforduló tiszteletére a 100 éves épületszámy teljes felújítására sor került, a többi épületben a meszelést elvégezték - a támogatók, volt tanítványok adományainak segítségével. Mostantól szakképző iskolaként is működnek, varrómunkásokat oktatnak. Ehhez kialakították a tanműhelyt, az önkormányzattól kapott egymillió forintból. A helybéli diákok ingyen kaptak tankönyvet. Fizika szaktanári gondjukat Tiszafüredről átjáró óraadó pedagógussal oldották meg. -deÚjabb telekügy a láthatáron? (Folytatás az 1. oldalról) „Illetlenségként” jegyezték meg, hogy a polgármester mindvégig részt vett a szavazásban, és a saját érdekében szavazott. A továbbiakról szólva a képviselők hangoztatták, hogy az MSZP-frakció célja a város irányíthatóságának fenntartása. A Fidesz felmondta az együttműködési megállapodást az MSZP- vel, az ebből adódó következményekért az MSZP a Fideszre hárítja a felelősséget. Mint elmondták, nem volt törvény- szerű, hogy a Fidesz frakciója a szakítást válassza, hiszen el is határolhatta volna magát az elkövetett hibáktól. A két párt együttműködéséről elhangzott, hogy az már korábban sem volt zavartalan, és ez részben a polgármester vezetési stílusából adódott, amelyet egyébként a Fidesz-frakcióban is kifogásoltak. Az ügyek nem voltak kellően áttekinthetők, végül be is következett a baj. Az MSZP nem politikai okokból kezdeményezte a telekügy feltárását, hanem azért, mert a várost mintegy ötvenmil- liós kár érte, és még várható ehhez újabb harminchatmillió. Ezt nem lehetett a szőnyeg alá söpörni, a látszólag zavartalan együttműködés érdekében. Az ellentét kétségtelenül nem jó a városnak, de ki a hibás? - tették föl a kérdést. Az-e, aki rosszul csinál valamit, vagy az, aki azt szóvá teszi? A sajtótájékoztatón különös időszerűséggel merült föl dr. Szegedi Károly legutóbbi napirend előtti felszólalása, amelyben választ kért egy talán újabb teleküggyel kapcsolatos kérdéseire. Az Abonyi út - Fék út - Téglagyári út - Nagysándor József út által határolt területre kötött szerződésekről van szó, amelyek esetében a vételárat négyzetméterenként 3500 forintban határozták meg, majd miután a pályázat eredménytelen volt, felajánlották, hogy az ingatlanokat a pályázók 1500 forintos áron vehetik meg, de kötöttek szerződést 800 forintos árral is. Dr. Szegedi Károly kérdései fölhívták a figyelmet bizonyos mulasztásokra, például az érték- becslés vag^ az alacsonyabb áron történő értékesítés előtti meghirdetés vagy pályázat kiírásának elmulasztására, és arra, hogy a tízmilliónál nagyobb értékű szerződéseket nem tévesztették a közgyűlés elé, más ügyekben az előírás ellenére nem kérték ki az illetékes bizottságok véleményét. A szocialista képviselő arra is magyarázatot kért, hogy mi indokolta egyes területek 1500, mások 800 forintos értékesítését négyzetméterenként. A polgármesternek az interpellációtól számított 15 napon belül kell a választ megadnia, s ez az idő még nem telt el. A sajtótájékoztatón az újságírók az ügyek politikai következményeiről is tettek föl kérdéseket. Ezzel kapcsolatban a szocialista képviselők hangsúlyozták, hogy az MSZP nyitott minden párt iránt, de konkrét tárgyalásokat még nem folytatott. A polgármester számára egyelőre a kisebbségi irányítás a legvalószínűbb lehetőség. Mint ismételten kijelentették, az MSZP képviselői nem fogják lehetetlenné tenni a város irányíthatóságát. Remek magyar szereplés a fodrász-világbajnokságon Dóra sikeres „hajtállása” A szolnoki mesterfodrász (balra) és modellje együtt örülhetett a szép sikernek. Nagy Dorottya szolnoki mesterfodrász nemrég tért vissza az Egyesült Államokból. Ez a hír önmagában még nem kívánkozna egyetlen újságba sem, ám Dóra nem turista- útón volt a tengeren túl. A háromfős magyar fodrászválogatott tagjaként vett részt a fodrász-világbajnokságon, amelyen a csapatot alkotó hölgyek derekasan helyt- (avagy inkább „hajt”) álltak. A világbajnokságot augusztus 11. és 13. között, a washingtoni Conventional Centerben rendezték meg 32 ország 96 versenyzője részvételével. Dóra - aki 10 éve volt utoljára világversenyen - már egy éve készül erre a megmérettetésre. Mindennek meg is lett az eredménye, hiszen a magyar csapat az előkelő 7. helyet szerezte meg, míg egyéniben a nappali frizurával a 17., a színházi frizurával a 19., a progresszív frizurával pedig a 44. helyen végzett a szolnoki hölgy. A magyar csapat többek között olyan nagy „divatdiktáló” nemzeteket utasított maga mögé, mint a francia, az olasz vagy az angol. A világbajnokságon a legjobban a japánok szerepeltek, őket az osztrákok és az oroszok követték. A versenyre mindenkinek vinnie kellett magával a saját modelljét is. Dóra állandó modellje a szolnoki Radonics Krisztina - az ő hajából varázsolt szebbnél szebb frizurakölteményeket az ügyes kezű mesterfodrász. S hogy essék szó a versenyszabályokról is: a nappali frizurát vizes hajból szárítással csupán húsz perc alatt kellett megalkotniuk a versenyzőknek, a színházi frizurát pedig ebből fésülték át 45 perc alatt. Emellett ehhez fel kellett használni minimum három pótrészt is, hogy minél inkább kontyhatást keltsen a kész frizura. Mint Dóra elmondta, a verseny 3. napján jutott idő arra, hogy szétnézzenek a világbajnoksághoz kapcsolódó rendezvényeken: a vásárokon, a kiállításokon és a bemutatókon. Emellett - a Wella cég jóvoltából - a csapat tagjai három napra eljutottak New Yorkba is. És végül, de egyáltalán nem utolsósorban egy fontos megjegyzés: magyar fodrászválogatott még sohasem szerepelt ilyen jól világversenyen !B. Gy. A beruházások éve Kunmadarason A kunmadarast' képviselő-testület tegnapi ülésén megtárgyalta a költségvetési év első felének végrehajtását. E szerint 172,3 millió forint volt a bevétel, s 139,4 millió a községi kiadás. Felújításra 210 ezer forint jutott. Összességében jónak ítélték a település pénzügyi helyzetét a képviselők, hiszen hitelfelvétel nélkül utat és járdát építettek, 206 közhasznú munkást foglalkoztatott az önkormányzat. Az útépítések eredményeképpen a településen majd 90 százalékra nőtt a szilárd burkolatú utak aránya. Megtörtént a belvízrendezés is. Nem került sor intézményi összevonásra sem, s az önkormányzat a rászoruló gyerekek napközis ellátását éppúgy támogatta, mint a tankönyvvásárlást. Az ÁPV Rt. korábban. pályázatot írt ki volt szovjet repülőtér őrzésére, védelmére. Ezt a pályázatot az önkormányzat nyerte meg. A képviselők zárt ülésen tárgyalták meg e tevékenység szervezeti formáit. Információnk szerint három variáció merült fel, végső döntés azonban később születik. Arról viszont határoztak, hogy a reptéren kívüli, valamint a kezelésükben lévő repülőtéri szántóterület éves hasznosítására pályázatot írnak1 ki. Úgy tűnik, a repülőtér teljes hasznosítására egyelőre nincs esély. A képviselők bíznak abban, hogy ezen a téren is lesz elmozdulás. -deFejlesztésre nem marad pénz (Folytatás az 1. oldalról) Az ezer hektáron termelt kukoricából a szövetkezet állatállományának - sertés, baromfi, szarvasmarha - takarmányszükségleteit tudják kielégíteni. Az év tapasztalatait elemezve kiemelte, bár az összesített eredményeik előreláthatólag pozitívak lesznek az év végére, mégis óriási gondot jelent az ipari eredetű termékek árainak nagy arányú növekedése. A mezőgazdasági termékek árának szintén növekednie kell, ellenkező esetben nem marad semmi az újratermelésre. A Jászkiséri Mezőgazdasági Szövetkezetben 40 hektáron termelt hibridkukorica 18 mászás termésátlagát közepes eredménynek könyveli el Kunrák János elnök. Hasonlóan közepesnek minősíthető a 130 hektáron, öntözött területen termelt cukorrépa, melynek átlaghozamát 330 mázsa körül számolják. A napraforgótermés gyengére sikerült a tápanyagellátás, illetve a nyári csapadék hiánya miatt. Mindössze 12 mázsa várható átlagosan a 600 hektáron termesztett növényből. Osztalék és nyereségrészesedés fizetésére valószínűleg nem lesz mód az év végére várt szerény nyereségből. Minden bizonnyal a géppark felújítására sem lesz lehetőség, pedig égető szükség lenne rá. A jelenlegi költségszinten mintegy 30 százalékos bevételnövekedés szükségeltetne ahhoz, hogy a szövetkezetnek beruházásra is maradjon pénze. A jászfényszarui mezőgazdasági holdingban működő Mezőfény Kft. ügyvezetője, Pap Ottó lapunk érdeklődésére elmondta: napraforgót 1100 hektáron vetettek, két tonna körüli átlagtermést érhetnek el, ami a helyi viszonyok között jónak nevezhető. A 300 hektáron elvetett kukoricából négy tonnás fajlagos hozamot várnak. A változó terméseredményeket figyelembe véve az évet közepesnek értékelte az ügyvezető. Egyesülését ünnepli Abád és Szalók Abád és Szalók idén ünnepli egyesülésének 100. évfordulóját. A település úgymond kikerülve az „Abádszalóki nyár ’96” és az „Eurorégiók nemzetközi népi és sportjátékainak fesztiválja” zsúfolt programjait, a turista főszezon után, ősszel ünnepli a két falu egyesülésének centenáriumát. Azért, hogy a holtszezonban is jusson abádszalóki látványosság a Tisza-tóhoz érkező vendégeknek. Nem hivatalos főpróbaként, már augusztusban is kapcsolódtak a községi születésnap rendezvényei honfoglalásunk 1100. évfordulójához. Ennek jegyében celebrált misét augusztus 3-án Varga Csenge Flóra orgonahangversenye előtt dr. Mikolai Vince, az egri szeminárium igazgatója a katolikus templomban, ezért álltak meg ünnepelni augusztus 11 - én itt a „Honfoglalás lovastúra” résztvevői, s ezért is mérkőztek meg Abád és Szalók közös labda- rúgócsapatával a Magyar Öreg- fiúk válogatottjai. Szeptember 8-án a Kárpát-medence festőit, szobrászait fogadó helyi művésztelep kiállítása lesz az önkormányzat nagytermében, majd a református egyházközösség emlékezik szeptember 22-én ünnepi istentisztelettel az évfordulóra. A községi ünnep fő rendezvénye dr. Gál Zoltánnak, az Országgyűlés elnökének köszöntőjével szeptember 27-én lesz. Az ünnepi falugyűlés alkalmával avatják és szentelik fel a település címerét és új zászlaját, s adják ki abádszalóki történetét feldolgozó tanulmánykötetet. Ekkor adják át a díszpolgári címet is. Az ünnepi kínálat egyébként is bőséges: az október 11-i községi sportnappal, a november 12-i iskolai kiállítással, a november 29-i könyvtárbeli helytörténeti vetélkedővel együtt. November 16-án Fortuna is ellátogat(hat) a hatos lottó számhúzás idején Abádsza- lókra. Félig telt strandok (Folytatás az 1. oldalról) Ráadásul május óta töretlenül emelkedik a fürdőzők száma. Az ötödik hónapban 8400-an, júliusban - az idei nyár leghűvösebb havában - pedig 14 768 karcagi próbálkozott a bámulással. A növekedés okát az igazgató abban látja, hogy csak a helyiek járnak ide, s ha pár órára kisütött a nap, akkor öt perc alatt bárki kiérhetett. A szolnoki Damjanich uszoda különleges helyzetben van. Nem idényfürdő, egész évben üzemel, s ez nagy előny azokhoz képest, amelyek csak a nyári hónapokkal gazdálkodnak. A májusi nyár nekik dupla szerencsét hozott. A forróság mindenkit vízpartra űzött és Szolnokon egyedül működő fürdőhelyként a kiváltságosok kellemes napjait élték. E hónapban 41 861-en lépték át a bejáratot, s júniusban is mindössze ötszázzal csökkent ez a szám. ,fekete hónapnak” a július bizonyult 33 278 fürdőzővel. P.E. Kunhegyesről Oxfordba Egy szűk évtizede a kunhegyesi Lengyel Zoltán még álmában sem hitte, hogy még oxfordi diplomával is rendelkezik. A dolog úgy kezdődött, hogy Zoltán a Kossuth iskolában koptatta a padokat. Meglehetősen eredményesen, és ez aligha csak a nadrágján, hanem bizonyítványán is látszott, így felvették Szolnokon a Verseghybe. Ott is úgy tanult, hogy négy év után az ELTE jogi kara következett. Igaz, előtte egy évig védte a hazát, majd 1994-ben a doktor előszóval bővült a neve. Újabb tanulás, ha úgy tetszik megmérettetés következett, amely eredményeképpen Londonban három hónapot, Hollandiában pedig ötöt töltött, és mindkét helyen európai jogot hallgatott angol nyelven. Visz- szanézve erre az időre, úgy ítéli meg, hogy a holland továbbképzés szervezettebb volt. DolgoOxfordban is szerzett egy diplomát FOTÓ: m. j. zott egy ideig, majd tudomására jutott, hogy a Soros Alapítvány az angolul kiválóan tudókat diplomához segítheti. Úgy volt vele, veszíteni valója nincs, ezért pályázott. Mit ad az ég, bizonyára megnyerhette a szigorú ítészek elismerését, mert bekerült az utazó, kiválasztott kilenc személy közé. Ez Oxfordban egyéves képzésnek bizonyult, ahol megismerkedhetett az angol jogi gondolkodással. Ez jóval praktikusabb a hazainál, és ennél fogva jóval kevesebb a mellébeszélés, így a jog tudorai jobban összpontosítanak a problémákra: igyekeznek azokat megoldani. Egy szó mint száz, sikeresen végzett, és magiszteri fokozatot kapott. Jelenleg egy nemzetközi ügyvédi irodában dolgozik. Ez az iroda a tőkepiac jogi kérdéseivel foglalkozik, és ők voltak az elsők, aki tanácsokat adtak külföldi értékpapírok hazai kibocsátásához. Mellesleg szeretne jogot tanítani, noha azt elfelejtettem mondani, hogy még most is képezi magát. Nem csoda, elvégre csak 27 éves. D. Sz. M. Tóth Sándor persze nem élete aktív szakaszának végén kezdte el érdekes szakmáját. Tizenhat éves korában tanulta, amikor éppen gulyásbojtár volt. Öreg kollégája tanította meg a gabonából készült aratódíszek fonására. Annak idején, a háború előtt, nem számított ez különlegességnek, nem is lehetett a keresetkiegészítést szolgálni. Ezért volt már Tóth Sándor kéményseprő, tűzoltó, bányász, kubikos, és keserítette egy ideig az építőipart is. Hetvenhárom évvel a háta mögött új szakmába nem szívesen fogna, inkább járja keze munkáival Túrkeve, MezőAz aratódíszeket szívesen vásárolják vásárfiaként túr, Békéscsaba, Gyula és Szarvas piacait, vásárait. Sok helyre hivatalos, állandóan van hova mennie. Egyrészt kifejezetten érdekes egy kirakodóvásár forgataga, másrészt pedig olcsó árai miatt aratódíszeit vásárfiaként bárki hazaviheti. Második felesége, akivel már tíz éve él együtt, büszke féljurára, aki idős kora ellenére nem a megérdemelt pihenéssel törődik, hanem próbál valami többet, jobbat elérni. P.E. Dísztárgyak gabonából A nyugdíj-kiegészítésnek sokféle érdekes módjáról hallhattunk már, de az, hogy valaki a határból szedett pár szál kalászos növényből kovácsoljon, azaz fonjon tőkét, nem mindennapi eset.