Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-03 / 181. szám
1996. augusztus 3., szombat Megyei Körkép 3. oldal Harminc évvel ezelőtt szereltek le Tegnap ünnepelte a szolnoki Bercsényi László felderítő zászlóalj névadója 307. születésnapját. A Rékasi úti laktanyában negyedik alkalommal megrendezett és nyílt nappal egybekötött rendezvényen a sorállományú katonák bemutatták felkészültségüket a harci ösvényen éppúgy, mint a közelharcban. Az esemény érdekessége volt, hogy 1963 és 1965 között itt szolgált katonákat is meghívtak az ünnepségre. Pezsgőf&rdőzni is lehet az abonyi fizikoterápián, amely a városi strand szomszédságában található. Sokan keresik fel az elsősorban reumatikus betegségekre ajánlott, termálvizű pezsgőfürdőt, melyet nem csak beutalóval lehet látogatni. A hévízihez és a hajdúszo- boszlóihoz hasonló az abonyi termálvíz összetétele. fotó: mészáros Túlteljesítette féléves tervét a Szolnoki Mezőgép Rt. Két és fél milliárdos termelés Befejeződött a Szolnoki Mezőgép Rt. karcsúsítása, a kisebb vidéki üzemektől megváltak. Az átalakítás után maradt az öt korszerű technológiával rendelkező és termelő törzsgyár: a szolnoki, a tószegi, a törökszentmiklósi és az egri üzem, valamint a törökszentmiklósi gömbgrafitos öntöde. A változás együtt járt a profiltisztítással is; ma már kizárólag szálasta- karmány-betakarító gépeket, gépcsaládokat gyártanak. Az akkoriban őrmesterként leszerelt Moszkál Pétertől megtudtuk, a kiképzés már akkor is kemény volt, igaz, a maihoz hasonló feladatokat még nem hajtottak végre. Az „öreg” katona szerint az ország jelenlegi helyzetében nem szükséges a mostaninál nagyobb katonai felkészültség, így az egy év sorkatonai szolgálat elég a fiataloknak. Hamarosan eljön az az idő viszont, mikor egy olyan hadsereget tudnak majd felállítani, amelyik önkéntesekből áll. Arra a kérdésre, hogy bevo- nulna-e ehhez az alakulathoz, ha most lenne fiatal, Moszkál Péter így válaszolt: - Igen, (Folytatás az 1. oldalról) A beadott igény alapján 384 személyt közvetítettek ki, akik közül jelenleg 84-en dolgoznak. 290-en nem vállalták, illetve nem tudták vállalni a munkát.- Körülbelül az érintettek 40 százaléka - és ez nagyon magas szám, hangsúlyozta dr. Tóth Éva - egészségügyi okok miatt utasította vissza a felajánlott munkahelyet. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a nyilvántartott 6000 ügyfelünk 20 százaléka komoly egészségügyi problémákkal küzd. Nekünk az orvosi igazolást el kell fogadnunk, de a 40 százalékból úgy 10 százalék az olyan eset, ahol munkaalkalmassági vizsgálatot kell elrendelnünk. A jelentkezők 10 százalékát a munkáltató utasította el, mert úgy (Folytatás az 1. oldalról) előállítják. Az „intézkedésbe” becsúszott egy kis testi kényszer is, majd álláspontjukat megváltoztatva a kerékpárokról letettek, és beérték a megszeppent legénykék kaijáról lecsatolt karórákkal is. A történtek után a kirabolt fiúk az igazi zsarukat keresték fel, akik a meghallgatott panasz nyomán csoportos rablás ismeretlen tettesei után indítottak nyomozást. Nem volt egyszerű dolog, de szombaton éjjel mégis ráakadtak az öt gyanúsítottra, akik közül négyet azon nyomban őrizetbe is vettek. Kihallgatásaikkal azonban nem mentek sokra a zsaruk, ugyanis a tiszaderzsi és abádszalóki illetőségű kérdezettek kijelentették: budapesti ügyvédeik nélkül egy árva szót sem hajlandóak szólni. Hármuk előazért vagyok most is itt. Leszerelésem után négy alkalommal vonultam be tartalékos állományú katonaként, emellett harminc évig ejtőernyős-oktató voltam Szolnokon. Civilben én készítettem fel a sorállományú katonákat a szolgálatra, így mindig tudtam, hogy milyen az alakulat helyzete. Az itt szolgált „öreg” katonák az elmaradhatalan babgulyás elfogyasztása után - az emlékek felelevenítéseként - ejtőernyős ugrást hajtottak végre a szandaszőlősi sportrepülőtéren. Moszkál Péternek ez volt a 830. ugrása, ami bizony nagyon szép eredménynek számít. G. Z. ítélték meg, hogy a feladatra nem felelnek meg. 15 százaléknyi azok száma, akiknél a visszautasítást azért kell elfogadni, mert képzettségükhöz képest túl alacsony minősítésű volt a felajánlott munka, mivel a város csak segédmunkási állást tudott felajánlani nekik is. Számukra betanított munkát kellene keresni. A felajánlott munkalehetőséget visszautasítók 15 százaléka, azaz 40-50 személy esetében kezdeményezte a munkaügyi központ a szankcionálást, vagyis javasolták az önkormányzatnak a jövedelempótló támogatás megvonását. A még függőben lévő esetekkel együtt azonban akár 60-ra is bővülhet azok száma, akik elveszthetik a visszautasítás miatt a támogatást. B. Gy. zetes letartóztatását ennek ellenére csütörtökön elrendelte a Tiszafüredi Városi Bíróság. Közben - a nyomozók számára meglehetősen váratlan fordulatot hozva az ügyben - újabb két gyanúsított is látókörbe került, akik elődeikkel ellentétben bevallották: ők a bűncselekmény elkövetői. Az újdonsült tetteseket szintén őrizetbe vették. Ahogy a dolgok jelenleg állnak, úgy tűnik, eltart még egy darabig, míg sikerült az ügy minden részletét tisztázni. Az sem kizárt, hogy az „önkéntes” rendőrök már máskor is portyáztak a környéken. A Tiszafüredi Rendőr- kapitányság bűnügyi osztálya ezért várja azok jelentkezését, akik korábban hasonló körülmények között az álzsaruk áldozataivá váltak, de feljelentést ez idáig nem tettek. -hgyA karcsúsítás befejezése után 1996 első fél éve volt az első próbatétel, hogy az egész esztendőre tervezett 4,8 milliárd forint értékű gyártás esedékes részét sikerül-e teljesíteni. Nos, a vizsga reményen felül sikerült, hat hónap alatt 2 milliárd 560 millió forint értékű gépeket, eszközöket állítottak elő. A ta- karmánybetakarítás időszakára kétmilliárd forint értékű gépeket Papp Imre, a népi együttes alapító tagja, jelenleg művészeti tanácsadója méltatta az eseményekkel teli negyedszázad történéseit, eredményeit. Mint mondta, egy szántó-vető ember munkájához hasonlítható az a tevékenység, melyet a népművelő munkában, a néptáncmozgalom fejlesztésében végeztek a közösség tagjai. Azzal a gonddal, ahogy az elvetett magot ápolják, hogy termés váljék belőle, úgy fejlesztették folyamatosan a művészi munka színvonalát. Az 1977-es Ki mit tud?-on elért első helyezés volt az első kimagasló teljesítmény a köindítottak az ország határain túlra, zömmel hagyományos nyugati törzsvásárlóiknak. Az első félévi termelésből jutott természetesen a hazai piacra is. Mint dr. Sziráki András vezérigazgató elmondotta, a fő hangsúlyt a minőségi termék előállítására fektetik. A törökszentmiklósi gyár például elsőként elnyerte a német TÜV Rheinland ISO-9002 nemzetközi zösség életében. Ezt követte az itthon és külföldön szerzett fesztiváldíjak sora, jelezvén az itt folyó magas szintű szakmai műhelymunka eredményességét. A megnyitót követően kezdődtek a VI. csángó fesztivál programjai. A városban már mindenki által várt, magának presztízst, hírnevet kivívott fesztivál első rendezvényeit is nagy érdeklődés kísérte. Délután a herényi Margit-szigeten a népművészeti kirakodóvásár színes kavalkádja mellett sokakat vonzott a hagyományőrző csoportok előadása. Bemutatót tartott a Romane Cserhaja ciminőségi tanúsítványát. Ez a folyamat tovább tart, jelenleg az egri gyár felkészülése folyik, és ezt követik a többiek. A cél az, hogy a részvénytársaság valamennyi gyára megszerezze e minősítési bizonyítványt. A felkészülést 150 oldalas forgató- könyv segíti, ez határozza meg a feltételeket az anyagvásárláson, a technológiai megmunkáláson át a kész termékek raktározásán, a kiszállításon keresztül a teljes gyártási, gazdálkodási folyamat ügyviteléig. Az angol, német és magyar nyelvű előírás végrehajtása esetén elnyert minőségi tanúsítvány három évig érvényes, ekkor újabb megméretésre kerül sor. -endrészgány tánccsoport, valamint a szászcsávási és a mérai táncosok. Este a városház előtti téren Jászberény város polgármestere, dr. Magyar Levente nyitotta meg hivatalosan az eseménysort. Ezután látványos felvonulás következett a Jász Lovas Bandérium és a fesztiválon részt vevő magyarországi és Európa egyes régióiból érkezett kisebbségek hagyomány- őrző csoportjainak közreműködésével. Lapzárta után kezdődött az ünnepi műsor a város szabadtéri színpadán. Jászberény polgármesterének beszéde után húsz, Európa különböző térségéből - Románia, Lengyelország, Svájc, Franciaország stb. - érkezett néptáncegyüttes, muzsikus éjszakába nyúló bemutatójára került sor. Megszűnik az életveszély A jászberényi Jász Múzeum minap kezdődött tetőcseréje során derült ki, hogy ki tudja mióta életveszélyes tetőszerkezet alatt dolgoztak a múzeum munkatársai. A novemberig tartó felújítással - ami 13,6 millióba kerül - a tavaly végrehajtott külső átalakítást követően a múzeum teljes külsejében megszépül. Bár a Jász Múzeumnak a megyei múzeumi szervezet a fenntartója, a gyűjteményeknek helyet adó épületek a város tulajdonában vannak. A tetőzet egészének felújítását és a hozzá kapcsolódó járulékos munkák elvégzését pályázaton nyert ötmillió forint, továbbá Jászberény város költségvetésében e célra elkülönített nyolc és fél millió, illetve az Országos Műemléki Hivataltól kapott százezer forint biztosítja. Összesen 13,6 millió forintból újul meg a tetőszerkezet. A múzeum igazgatójától, Hor- tiné Dr. Bathó Edittől megtudtuk, a födém cseréjére égető szükség volt. A bontás során derült ki, hogy néhol már életveszélyessé vált a szerkezet. Csoda, hogy idáig még nem szakadt le. Kormányzásra készülő kisgazdák Az FKGP szokásos havi közgyűlésén a párt megyei elnökei előtt a vendégek, dr. Homoki János országgyűlési képviselő és dr. Pásztor Gedeon országos főtitkár ismertették a választási készülődés feladatait, irányvonalát. Az ülés szünetében tartott sajtótájékoztatón dr. Homoki János úgy vélte, az ország szekerét konstruktív és megfelelő gazdaságpolitikával kellene kihúzni a kátyúból, ám a kormány erre képtelen. Nem lehet látni a kivezető utat, nem mutatkoznak a fellendülés jelei. Szerinte a kisgazdák egyik fontos feladata jövőkép felmutatása az országnak. A nyugdíjasok helyzetére külön is kitérve úgy vélte: 5-6 millió magyar agonizál, mivel már a betevő falatját sem tudja megszerezni. Az 1998-as választásokra készülve - melyet szerinte megnyernek, ezt mutatja, hogy a felmérések szerint ismét a legnépszerűbb párt lett az FKGP - szeretnék a párt holdudvarába bevonni az értelmiséget, hogy kormányra kerülésük esetén még jobban megfeleljenek az elvárásoknak. Mint mondta, a minisztériumi tisztségek betöltésére 250-360 személyre lesz szükségük, hogy növeljék azok hatékonyságát. Dr. Pásztor Gedeon szintén kiemelte: a párt nevében jelen lévő polgári szót szeretnék hangsúlyozni, mert számukra a polgárság nagyon fontos. Szakértelmüket kérik, hogy a választási győzelem után segítsenek a pártnak az ország hasznára lenni. -bgyBeteg munkanélküliek Abádszalóki álzsaruk VI. csángó fesztivál Jászberényben Megkezdődtek a vigasságok A Jászság fővárosában ismét a kultúra került a középpontba, Jászberényben ugyanis tegnap megkezdődött a másfél hétig tartó fesztivál. A Jászberényi nyár ’96 rendezvénysorozat felvezetője a negyedszázados jubileumát ünneplő Jászság Népi Együttest bemutató kiállítás megnyitása volt. Hitelezővé vált a Titász Rt. A kintlévőség 200 millióra rúg A Titász Rt. Szolnoki Üzletigazgatósága mintegy 210 ezer fogyasztó részére szolgáltat elektromos energiát, ám a fogyasztók közül sokan hitelezőnek tekintik a céget A tartozások ösz- szege ugyanis 180-230 millió forint között mozog. A jászberényi térség kivételével a Titász Rt. Szolnoki Üzlet- igazgatósága látja el a teljes Szolnok megyét, valamint az Abony, Tiszakécske, Szarvas és Gyomaendrőd által határolt területeket elektromos energiával. A fogyasztók száma meghaladja a 210 ezret, melyből alig ezren vannak az úgynevezett teljesítménydíjas nagyfogyasztók, míg további mintegy 11.500 azon elektromosener- gia-használók száma, melyek nem sorolhatók a lakossági fogyasztók közé. Az említett elektromosener- gia-fogyasztók havonta változó mennyiségű tartozást halmoznak fel a szolgáltatónál, melynek összege 180-230 millió forint között mozog - válaszolta kérdésünkre Rózsa Ferenc üzletigazgató. A teljes tartozásból egyébként a lakossági kintlévőség 10-15 százalékot tesz ki. A többi áramdíjjal a „nagyok” tartoznak. Sajnos - fejti ki a gondokat Rózsa Ferenc - egyes cégek hitelezőnek tekintik az áramszolgáltatót, miután csak 90 napos késedelem után van lehetőségük a kikapcsolásra. Igaz, ekkor a szerződést is felbonthatják, mely a díjtartozáson és annak kamatain felül további költségeket is terhel a renitensre, s miután ekkor teljesen új ügyfélnek tekintendő visszakapcsoláskor, például a hálózatfejlesztési hozzájárulást is újból meg kell fizetnie. Van egyébként olyan vállalkozás, mely kifejezetten a hitelezésre játszik, ugyanis tartozásait rendre 89 napra egyenlíti ki. Az áramszolgáltató bankhitel felvételére kényszerül, ugyanis a Titásznak naponta kell fizetnie a nagykereskedő felé, míg a szolgáltatott energia díját egyébként öt-hat hetente szedik be a végső felhasználóktól. A hitelállományt növelik a kintlévőségek is. A szolgáltatók szeretnék elérni azt, hogy a kikapcsolási moratórium a 90 napról lecsökkenjen, valamint annak érdekében is lobbiznak, hogy a nagyobb tartozók nevét hozhassák nyilvánosságra. Érdeklődésünkre Rózsa Ferenc elmondta, hogy a tartozások mértéke nem köthető szinte semmilyen periodikus változáshoz, legfeljebb a lakossági fogyasztói körben növekszik néhány százalékkal a tartozás egy- egy áremelés után. ein Kétméteres falevelek nőnek Csernobil még mindig kísért A tíz évvel ezelőtti atomkatasztrófa máig kísért. Csernobil fekete betűkkel íródik be az emberiség történelmébe. Nemrégen nemzetközi konferenciát is rendeztek a témáról Kijevben. A konferencián részt vett dr. Jurjj Zsepalo professzor, természetgyógyász, a Csernobil program nemzetközi bizottságának elnökhelyettese is. Mivel a professzor ismét Szolnokon rendel, így volt alkalmunk néhány kérdést feltenni.- Milyen állapotban van most az atomreaktor?- Szarkofág alá temették. A szarkofág azonban lyukas és repedezett. A Csemobil-prog- ram egyik célja, hogy megoldjuk ezt a kérdést. A konferencián egyébként részt vett az amerikai elnök felesége, Hillary Clinton is, és húszmillió dollár segítséget ígért. A japánok pedig egy új variációt dolgoztak ki: az erőművet új szarkofág alá temetnék, ami húszharminc millió dollárba kerülne.- Mindig újabb és újabb adatok látnak napvilágot azzal kapcsolatban, hogy mennyi a katasztrófa áldozatainak a száma. Mi az igazság?- Ukrajna területének jó része fertőzött. Egymillió ember lett beteg: általában gyomorbántal- mak, pajzsmirigy- és daganatos betegségek jelentkeztek, sokuknak rossz a vérképe és gyenge az immunrendszere. Kialakultak mutációk is: kétméteres falevelek nőnek, ölnyi nagyságú gombák, több centiméteres rizsszemek: ezeket nem szabad megenni. Több gyerek születik sérülten.- Volt-e Csemobilnak hatása Magyarországon ? Különösen itt, a keleti felében? Sokan mondják, hogy amiatt sok nálunk is a daganatos beteg.- Amikor az atomkatasztrófa bekövetkezett, olyan szél fújt, amelyik Ukrajna felől Magyar- ország és Szlovákia felé jött. A mostani szarkofágot is fél évig építették, addig tehát a nuklei- dok a levegőbe kerültek. A nuk- leid azért veszélyes, mert csak sok év elteltével bomlik szét. Nagyon sokan, akik akkor Csemobilban dolgoztak, meghaltak vagy betegek lettek. Hogy Magyarországon és más, környező országokban a betegségek kialakulásában szerepe volt-e az atomkatasztrófának, azt nem lehet bizonyítani. Tény, hogy tíz év után a probléma nem múlt el, ezért is létezik a program. Egyik feladatunk, hogy sok-sok ukrajnai gyereket időközönként más területekre, szomszédos országokba vigyünk üdülni. Magyarországon feladatom, hogy keressek olyan kapcsolatokat, amelyek révén ez lehetővé válik. Paulina Éva