Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-02 / 180. szám
1996. augusztus 2., péntek Megyei Körkép 3. oldal Ház állott, most romhalom Egyszer kibukik az egész az utcára. En szívesen lebontanám és az anyagért rendbe tenném a terepet, kerítést emelnék - mondja az egyik arra lakó. fotó: cs. i. Látlelet Viszolygás a reklámoktól Az olimpiai televíziós közvetítéseket rendre megszakító reklámok elviselhetetlenségét alighanem azok is érzékelhetik, akik az éppen bemutatott terméket használják kívül vagy belül. Esetleg ugyanazt az italt fogyasztják, s ugyanazt a márkás cipőt hordják. Ám fölösleges is lenne tartalmilag részletesen elemezni az ostobábbnál ostobább reklámokat, hiszen a lényeg mindegyiknél hasonló. Mert azt a bizonyosság sejtést akarják felébreszteni, hogy minden, ami a reklámok révén tudatosulhat, közvetlen kapcsolatban áll valami értékes és nélkülözhetetlen dologgal. Akár mosóporról van szó, akár például az impotenciát megszüntető szerről. Habár igazából nehezen érthető, hogy miért most kapott a kelleténél több műsorpercet a lehetséges gyógymód, mivelhogy az olimpikonok többsége vélhetően aligha impontens. Inkább az az eset valószínűsíthető, hogy amelyik reklámért többet fizettek, az jelenik meg viszolyogtatóan sokszor. Más kérdés, hogy milyen hatásfokkal. Mert az megint csak tagadhatatlan, hogy akik a reklámozott termékek használatától remélnek felszabadító élményeket, s úgy gondolják, hogy olyan szépek, erősek és kívánatosak lesznek, mint akik bemutatják azokat, legfeljebb álmodozásaik komikus áldozatai lehetnek. Hiába várják reménykedve a csodát, nem jön el. Kivált azért sem, mivel - konkrét példákkal élve - egyetlen dezodor vagy még ennél is intimebb árucikk önmagában senkit sem tesz ellenállhatatlanná. De akkor mire valók a reklámok? Nyilván a fogyasztói társadalom illúziójának fenntartására, s azért is, mert az élénk képzet- társítások segítségével nem kevesen gondolhatnak arra, hogy előbb-utóbb vehetnek maguknak egy álomautót, s bankkártyával körülutazhatják a Földet. Mindegy, hogy ez átlátszó hazugság, de legalább a virtuális kábulatot kiváltja. Azután pedig az undort, hiszen ha egy pillanatig is hinnénk abban, hogy az emberek vágyainak bármi is szárnyakat adhat, egészen a köznapi dolgokhoz kellene visszamennünk. Az elfogadható életvitel olyan tényeihez, melyeket előnyös színben azért is nehéz feltüntetni, mert nagyobbrészt hiányoznak. Többek között a közvetlen létszükségleteket kielégítő termékek és szolgáltatások. Ezekkel szemben óhatatlanul sokat ígérőnek látszik mindaz, ami a luxusfogyasztás körébe tartozik. Ám ezen túl az az életstílus, amely a reklámok révén megjelenik. legfeljebb merő képzelgés tárgya mindazoknak, akik nap mint nap a sikertelenség és a megfosztottság állapotát élik át. S ez annál elviselhetetlenebb, minél inkább szembesülni kell a hétköznapok túlságosan nyomasztó valóságával. A mindennapi létezés felszabadító könnyűségét megjelenítő reklámok ellenére is, melyek azért annyira mégsem veszélytelenek, mint amennyire kényszerű elfogadottságuk miatt gondolnánk. Kerékgyártó T. István Elkerülhetők a rosszullétek A meleg, a változó időjárás gyakran okoz rosszulléteket, még az egészségeseket is megviseli. Mit tegyünk, hogy elviselhetőbbé váljék számunkra a kánikula? Erről kérdeztük dr. La- doniczky Zoltánt, a családorvostan szakorvosát. A mille- centenáriumra készül Szentimre Tiszaszentimrén úgy döntött ugyan a képviselő-testület, hogy október 23-a köré csoportosítja a helyi hivatalos millecentenáriumi megemlékezéseket, de ez nem jelenti azt, hogy a település augusztusban nem ünnepel, hiszen a művelődési ház több nívós programot szervezett a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére. Augusztus 7-e és 12-e között a település vendége lesz a franciaországi Ville-ből érkező Les Kiersch folklóregyüttes, akik több fellépésükkel nemcsak a szentimrei- eket, hanem a környező települések lakóit is szórakoztatni kívánják. Már kilenc település jelezte részvételét az augusztus 18- án kezdődő Vidám Művek fesztiváljára. A Tiszaszentim- rei Nyugdíjasok Egyesülete által meghirdetett, vetélkedős zárógála augusztus 19-én, 20- órától lesz az Ady Endre Művelődési Házban, zenei, prózai és egyéb színpadi kategóriákban. A millecentenáriumi kulturális rendezvények várható csúcspontja az augusztus 19-i nemzetközi folklórfesztivál lesz, melyre holland, erdélyi és magyar folklóregyüttesek fogadták el a tiszaszen- timreiek meghívását. -pKazah nap lesz Karcagon Karcagon, az V. nagykunsági kulturális napok keretében augusztus 16-án rendezik meg a ka- zah kultúra napját. Délelőtt a városházán Torma József, a Magyar Köztársaság kazahsztáni nagykövete a hatalmas ország múltjáról, jelenéről. Hóvári János, a Külügyminisztérium munkatársa a közép-ázsiai geopolitikai és geokulturális struktúrákról, Körmendi Lajos író pedig a kazah irodalom történetéről beszél majd. A kazah-magyar együttműködési lehetőségekről Tuleutai S. Suleimenov, a Kazah Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete tart tájékoztatót. Ezt követően kerül sor Karcag és a kazahsztáni Mérke város közötti testvérvárosi együttműködési megállapodás aláírására. A Györffy István Nagykun Múzeumban délután Gumar Nazsmet- dinoli Szakén kazah festő posztumusz kiállítását nyitják meg. Merki járás Dzsambul megyében, a Kazah Köztársaság délkeleti részén, a Kirgiz-Alatan lábánál fekszik. Területe 7620 négyzetkilométer, lakosainak száma 84 194 fő, akik 70 települést népesítenek be. Kazah, kirgiz, üz- bég, török, azeri, orosz, ukrán nemzetiségűek élnek és dolgoznak itt. Merki a középkorban a Selyemút mentén húzódó városok egyike volt. -deNem messze Szolnok forgalmas részétől, a Csokonai utcától húzódik a történelmi nevű Bocskai utca. Annak a páros oldalán, a 10. szám alatt egy ház omladozik. A szomszédok ki tudja hányszor panaszkodtak a tulajdonosra, akit állítólag többször is megbírságoltak. Azóta sem változott az égvilágon semmi, lassan omladék az épület, elviselhetetlen az udvarra hordott szemét bűze. Van, aki szívesen elkerítené, ha mondjuk lebonthatná, majd rendbe tehetné a területet. Az állítólagos tulajdonos évek óta felé sem néz, az éjszaka idehúzódó csövezők, kétes elemek legnagyobb örömére. Minden illetékes a másikra mutogat, de az ügy 1993 óta egy tapodtat sem mozdult, szóval minden maradt a régiben. Ezt az arra lakók meglehetősen szívesen, vérmérsékletük szerint higEgyes, biztonságos üzemeltetést szolgáló berendezések, karámok, kifutók, a téglából épült majom-, medve-, farkaslak részleges tatarozása, a kültéri ajtók, ablakok, lapostetők javítása, valamint a fűtéskorszerűsítés már nem tűr sok halasztást. A gondok érzékeltetése miatt szükséges megemlíteni, hogy az öt és fél milliós felújítási tervezetben már eleve nem szerepeltették a szociális épületek, a húsbontó, a terménytárolók, a majomkonyha, a látogatói illemhelyek ugyancsak esedékes karbantartási költségigényét. Az állatkert működtetésének legkritikusabb pontja az egyre növekvő árú takarmányok biz(Folytatás az 1. oldalról) Az ÁB-Aegon Rt. Szolnok városi fiókjánál is az Atlasz utazási biztosítását kötik meg, amely a baleseten, betegségen, poggyászkáron túl még az utazó külföldi jogvédelmére is kiterjed. Ám nem mindenki számít bajra, előfordul, hogy valaki kiváltja például a zöld kártyát az autójához, de utas- biztosítást nem igényel (persze ilyenkor az is lehet, hogy az utazási irodánál köti meg). A Hungária Biztosító Rt. megyei igazgatóságán Bóka János osztályvezető arról tájékoztatott, hogy cégük a szezon gadtabban vagy vehemensebben ecsetelik. Ákik teljes joggal elmondhatják, hogy rossz szomszédság török átok, bár tosítása. Az idei dologi költségek 40 százalékára - 2,3 millióra - rúg a takarmányozással járó kiadás.- Ezért is örülünk - mondja Makainé Sipeki Magdolna igazgató - a magánemberek, gazdálkodók állatok etetésére irányuló, önzetlen felajánlásainak. A dinnyeszezon is végéhez közeledik, talán lesz, akinek eszébe jutunk, mielőtt a földbe , .tárcsázná .rpedvé.k számára is finom csemegét. A közüzemi díjak - víz, gáz, elektromos energia - kifizetése a takarmányárakhoz hasonlóan, komoly gondokat okoz. A látogatók száma évről évre csökken - ’94-ről ’95-re elején szórólapokon és a sajtón keresztül felhívja a figyelmet az utazás biztosítására is. A Hungária a biztosítást 3 naptól egy évig terjedő időtartamra köti. A szervezett utakon az utasok többsége köt biztosítást, az egyéni utazók közül azonban sokan megfeledkeznek erről (30-70 százalékra becsülik ezeknek az arányát). Különösen jellemző ez az egy-két napos kirándulások esetében, amikor a turistának eszébe sem jut, hogy biztosítsa az útját. A Hungária az Allianz Holding tagja, ez a tény és a néezt a közelséget hovatovább a rossz helyett az életveszélyes minősítés illeti. közel ezer fővel -, aminek a közlekedési díjak emelkedése is oka. Az intézmény igyekszik képeslapeladásból, bérleti rendszerű belépőjegyből, állateladásból saját árbevételre is szert tenni, ám az utóbbira - tigrisből, farkasból van „többletük” - nem nagyon akad kereslet, illetve az állatok nagyobb arányú csökkentése még inkább magával hozná a látogatók elmaradását. Elkészült az állat- és növénykerti útmutató, ám kinyomtatására már nincs pénz. A herényi állat- és növénykertben tizennégyen dolgoznak. Átlagbérük 18 ezer fprint, ami a speciálisan nehéz munkakörülményeket figyelembe véve igen alacsony. Ä sovány költségvetést tovább apasztja az év eleji betöréses lopás óta felfogadott őrző-védő cég részére éves szinten kifizetendő 1,2 millió forint. S. Cs. J. met Mercur Assistance szolgálattal való partneri viszony a garancia arra, hogy külföldön a magyar biztosított segítséget kap, betegség esetén még itthoni háziorvosával is konzultálnak. Többnyire poggyászkárok fordulnak elő, a káresetek 99 százalékában ez jellemző. És hogy érdemesebb utazási biztosítást kötni, mint saját magunknak vállalni a kockázatot, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a biztosítási díj egy átlagos nyaralás költségeinek csak a 2 százalékát teszi ki.- Az időjárási frontok leginkább a szív- és érrendszeri betegeket viselik meg. Gyakran lépnek fel szívtájéki szúrások, szédülés, erős fejfájás. Ezek hátterében általában magas vérnyomás, koszorúér-elváltozás vagy gyógyszertúlfogyasztás áll. Á magas vérnyomásban szenvedőknek most többször kell mérni a vérnyomásukat, mert a meleg miatt a perifériás erek kitágulásával a vérnyomás csökken, és aki vérnyomás- csökkentőt szed, azt veszi észre, hogy a gyógyszer intenzívebben hat, mint máskor.- Mit lehet tanácsolni a nagy melegben ?- Elsősorsorban az idős embereknek azt javaslom, hogy a bevásárlást vagy az ügyintézést a reggeli vagy késő délutáni órákra halasszák, és napközben hűvös helyen tartózkodjanak.- Hogyan védekezzünk az időjárás ellen mi, átlagos egészségű emberek ?- Fontos, hogy könnyen emészthető ételeket együnk és egyszerre csak kis mennyiséget. Reggelre normál étkezés javasolt, délre gyümölcs, joghurt vagy könnyű ebéd (párolt zöldség, sovány hús), este szénhidráttartalmú étel, tésztafélék. Naponta másfél, két liter folyadékra van szükségünk, amiben benne van a gyümölcs, a nem szénsavas ásványvíz, a gyümölcslé. Nagyon hasznos a magunk által kicentrifugázott gyümölcslé. A túlzott kávézást kerülni kell, mert a koffein rossz hatással van az agyi és a szívkoszorúerekre. Nem javasolt az alkoholfogyasztás, aki mégis iszik, sört vagy könnyű száraz bort válasszon. Mostanában elterjedtek a vitamintabletták. A mesterséges vitaminok adása sportolás, úszás, futás alkalmával indokolt. Egyébként ha valaki változatosan étkezik, az elfogyasztott gyümölcsökben, zöldségekben stb. megtalálja a szükséges vitaminokat. D. Sz. M. Állati gondok, bajok Berényben Alacsony bérek, csökkenő látogatók A jászberényi állat- és növénykert állagmegőrzési munkálataira - ’95. novemberi felmérés szerint és tavalyi áron - öt és fél millió forintra lenne szükség. Ugyanakkor a fenntartási szempontból szebb időket is megélt intézményben csak a legszükségesebb munkákra tud a város, mint gazda, másfél milliót adni. Baleset, betegség is érheti a pihenni vágyókat Biztos, hogy utazunk? Biztos az utunk? Belvárosi mintapéldány a patikában Ne heverjen parlagon a parlagfű Július derekán hirdetett meg a szolnoki önkormányzat programot az immár első számú közellenséggé előlépett allergén gyomnövény, a parlagfű irtására. A megyeszékhelyen ugyanis szép számmal fordult elő ebből a növényből majdnem mindenütt. Ezért is kérték a lakosság aktív közreműködését az irtásban, amely eredményesnek bizonyult. Mivel a parlagfű (tudományos nevén Ambrosia elatior) július második felétől szeptember végéig virágzik és szórja nagy számban az arra érzékenyekben allergiás reakciókat kiváltó pollenjét, azaz virágporát, ezért kell még idejében fellépni ellene. Mint azt Lázár Mihályné, a polgármesteri hivatal főmunkatársa kérdésünkre elmondta, a lakosság részéről kedvező visszhangra talált az önkormányzat „irtóhadjárata”, és ők is cselekvőén bekapcsolódtak ebbe. A városon látszik, hogy sikeres volt az irtás. A legfertőzöttebb területek, a Vízpart körút térsége és a Széchenyi városrész kaszálásával már végeztek, jelenleg újabb nyolc utca vár arra, hogy megtisztítsák a parlagfűtől. A tervek szerint ezekkel is elkészülnek a jövő hét elejére. Mint mondta, a lakók körében már csak azért is sikeres volt a program, miveel látták, hogy az önkormányzat megmozdul ez ügyben, és ezért ők is beálltak a sorba. A program során kétszer a Kossuth téri gyógyszertárban szórólapok, plakátok is várták az érdeklődőket, akiknek az allergiás tünetekkel kapcsolatos kérdéseire dr. Szeredai Ildikó, a Tüdőkórház főorvosa válaszolt. (S hogy mennyire elszaporodott a városokban ez a növény, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a mintapéldány Szolnok belvárosából, a Mészáros Lőrinc úti parkolóból származott.) A patikában igen sokan megfordultak, érdeklődtek, sőt voltak olyanok, akik konkrét panaszokkal érkeztek. Megyénkben egyébként 4790 asztmás beteget tartanak nyilván, ebből az allergiások száma 2491. A Tüdőkórházban 722 szénanáthás betegről tudnak, ám ezek száma természetesen ennél magasabb. A főorvos asszony szerint azért kelt ma már jóval nagyobb feltűnést a parlagfű, mint akár tíz évvel ezelőtt, mivel nagyon gyorsan terjed Magyarországon. Az allergiás megbetegedések számának növekedését eleinte nem hozták vele összefüggésbe, később került az érdeklődés középpontjába - nem alaptalanul. B. Gy. Irodaház lesz a volt iskolából Javában folynak a felújítási munkák a volt iskolában Az iskola-összevonások után, Szolnokon, üresen maradt egy épület. Úgy volt, hogy a TIT veszi át, de nem kellett neki. Aztán helyet kapott egy alapítvány, de ők csak az épület kis részét foglalták el. S a volt Délibáb Úti Általános Iskola épülete egyre romlott, használó nem akadt. Az ott lakók nem láttak mást, csak az épület őreit, nem tudták, mi lesz itt. Nos, végre a helyzet megoldódni látszik. A már ott székelő Kék Sziget Alapítvány feladatait átveszi az ALFA-Bázis Magzat, Csecsemő, Gyermek és Családvédelmi Szövetség. A különálló épület használati jogát megkapták, a felújítást, átalakítást ők végzik el. A megyei sportigazgatóság számára is itt újítanak fel egy 500 négyzetméteres részt. Az épület megmaradó szárnyában valószínűleg a Gazdakörök Országos Szövetsége kap helyet-, bár ez ügyben még folynak a tárgyalások. Az iskola régi tornatermét nem alakítják át, hanem egy reklámügynökség működteti, s kondicionáló tornát tart majd az érdeklődőknek. Ezzel az épület be is telt, az átalakítási munkálatok már megkezdődtek, így rövid időn belül megszűnik város csúfságának lenni az egykori iskola. P. E.