Új Néplap, 1996. augusztus (7. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-14 / 190. szám

s. oldal Műsorajánlat Bővült a fogyatékosok otthona Az új szárny a foglalkoztatóval együtt hatvannégymil­lióba került FOTÓ: M. J. Abonyban jó néhány kastély van, közöttük az óriási park ár­nyas fái között meghúzódó Ka- zinczy-kúria, amelyik a nagy magyar nyelvújító testvéréé volt. A ma is mutatós épület e században először szeretetott­honként szolgálta a települést, majd öregek otthona lett - tud­tuk meg a vezetőjétől, dr. Cseh Lászlónétól. 1976-tól pedig ér­telmi fogyatékosok otthona. A megyei önkormányzathoz tar­tozik, eredetileg hetven sze­mély befogadására, gondozá­sára volt alkalmas. Sajnos kor­tünet is, hogy egyre több az el­látásra szoruló, ezért tavaly ké­szült el a hatvannégymillióba került új szárny, amelyik to­vábbi ötven beutaltnak biztosít helyet. A százhúsz személyes ott­honban középsúlyos értelmi fo­gyatékosokat helyeztek el: Pest megye egész területéről, illetve a fővárosból. Nem egy közülük így született, mások agyhártya­gyulladás, illetve egyéb súlyos betegségek következménye­képpen kerültek ide. Többségük nem foglalkoztatható, de nem kevesen azért könnyebb kerti, növényápolási, konyhai, állat- gondozói munkákat ellátnak, il­letve szőnyeget készítenek. Nyi­tott intézetnek számítanak, nin­csenek zárak, zárt ajtók. Ilyen­kor általában a szülők, családta­gok húszat hívnak el közülük nyaralni. A többi is szeretne ki­mozdulni az állandó falak közül, de sajnos a zöm árva. Ezért az ő nyári kikapcsolódásukról úgy gondoskodnak, hogy két hétre nyaralni viszik őket. D. Sz. M. RÁDIÓ MR SZOLNOKI KÖRZETI SZERKESZTŐSÉGE Szolnok 1350 kHz (222,22 m) kábel- frekvencián 102.8 MHz 14.00-18.00: Alföldi magazin. Szóra­koztató közszolgálati magazin. A tarta­lomból. Hírek - 14.20: Beszédtéma - 14.40: Gramofontár. Zenei összeállítás idősebbeknek -15.15: Mindent bele! Ze­nés kavalkéd. Benne: Telefontoló - Dél­utáni krónika (Kossuth) -16.20: Jelenidő­ben. Beszámoló a nap legfontosabb eseményéről -16.30: Ritmusrodeó. Fiata­lok könnyűzenei műsora -16.55: Forró­nyom. Bűnügyi krónika - 17.00: Szóvál­tás. Aktuális párbeszéd - 17.30: Alföldi krónika. A nap esemény-összefoglalója - Tel.: 421-133,424-618 RÁDIÓ 2000 A Rádió 2000 1996. augusztus 1-jétől augusztus 20-ig technikai karbantartás miatt szünetelteti adását. AKTÍV RÁDIÓ Az URH 92,2 MHz-es és kábelen a 107,6 MHz-es frekvencián: 12.00-17.00: Délutáni mix. Közben: 13.00: Nagy slágerek -13.30: Hírössze­foglaló - 14.00: Mi kerül a szatyorba? Áruk és árak a szolnoki piacon - 16.00- 20.00: Tere-fere. Közben: 17.00: Ami ki­maradt. Zenei hiánypótló -18.30: Hírösz- szefoglaló -18.55: Tőzsdei hírek -19.05: Esti mese -19.15: Előeste * Adás közben 12.30-tól óránként: Hírek * Telefon: 56- 412-922, 414-922 RÁDIÓ JÁSZBERÉNY A 97,7 MHz-en: 6.30 Hírek (óránként) - 6.40 Vekker. Reggeli zenés, információs műsor - 8.35: Pop-mix -10.05 Randevú. Téma: a harci kutyák -11.35: Pop-mix -12.30: Rock-ke­rék -14.35: Hang-rázda -15.35: Turmix. Benne: Összefoglaló a Jászberényi nyár '96” eseményeiről, Paragrafus, Hírmaga­zin -19.35: Pop-mix - 21.00 Műsorzárás * Telefon: 57/404-504 RÁDIÓ TÖRÖKSZENTMIKLÓS Az FM 96,4 MHz-en 6.00-8.00: Jó reggelt, Törökszentmik­lósi Benne: 6.15: Lapszemle - 6.30: BBC- hírek - 7.30: Aktuális riportok - 8.00- 11.00: Zenés szórakoztató műsor. Benne: 8.20: Újdonságok magnósoknak (ism.) - 10.20: Rocklegenda - 17.00- 20.00: Szentmiklósi kaleidoszkóp. Benne: 17.30,19.00: BBC-hírek-18.20: Hasznos tanácsok - 19.50: Esti mese - 20.00-22.00: Könnyűzenei koktél KOSSUTH Óránként: Hírek. Időjárás. Útközben ­4.30 Reggeli krónika. Benne: - 4.40 Hatá­rok nélkül - 5.40 Falurádió - 8.10 Műsor­szemle - 8.25 Mindennapi tudomány - 8.35 Paragrafus - így döntött... - 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról - 9.05 Nap­közben - Közérdekű magazin - 11.05 Slágerfilmek - filmslágerek - 11.37 Si- nistra körzet. Bodor Ádám regénye - 12.00 Déli krónika - 12.30 Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben - 12.40 Törvénykönyv -12.50 Külpolitikai figyelő ­13.05 Vendég a háznál -13.20 Gyüleke­zeti énekek tára - 13.30 A református egyház félórája - 14.05 Klasszikusok mindenkinek. Závodszky Zoltán Wagner operáiból énekel -14.35 Irodalmi figyelő ­15.05 Beszéljük meg! - 15.55 '96. Ma­gyarország - 16.00 Délutáni krónika - 16.10 Mindennapi gazdaság - 16.20 Hasznos tudnivalók -16.25 Kapcsoljuk a stúdiót. Házimuzsika -17.05 „Magyaror­szágról jövök...” - 18.00 Esti krónika ­18.30 Ráadás -19.05 Sportvilág -19.30 Jó éjszakát, gyerekek! -19.40 Mi a ma­gyar? - 20.05 Népdalkörök és citeraze- nekarok felvételeiből - 20.30 Határok nél­kül - 21.05 Szécsi Pál énekel - 21.25 Kossuth-klub - 22.00 Késő esti krónika ­22.30 Alkalmi műsorok - 23.05 Nagy mesterek - világhírű előadóművészek - URH-ADÓN - 6.55 Körzeti magazinok ­18.30 Nemzetiségi műsorok - 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00 A BBC magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek. Időjárás - 4.33 Hajnali dalla­mok - 6.03 Reggeli csúcs - 6.33 Útköz­ben ; 7.45 Sportreggel. Labdarúgó-ma­gazin - 8.00 Petőfi-délelőtt. Közélet, kul­túra, sport, tudomány, játék - 9.55 Ma­napság... (jegyzet) - 11.20 Magyar mű­vészek operettfelvételeiből -11.47 Apró- cseprő - gyerekekről -12.00 Nóták. Tala- bér Erzsébet, Hollai Bertalan, Farkas Ro­zália és Koltai Zoltán énekel, Szegfű Ká­roly gordonkázik -13.00 Hírek. Időjárás - 13.03 Manapság... (ism.) - 13.08 Állo­máskereső - 13.15 Boldog születésna­pot! -13.45 Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00 „Lesz maga juszt is az enyém”-Ei- semann Mihály dallamai - 15.00 Hírek. Időjárás -15.03 Hétfő este mindenkinek - szerdán -16.17 Dixieland -16.47 Korha­tár nélkül -17.00 Hírek. Időjárás -17.03 Petőfi-délután - a Gordiusz-műhely csa­patával -18.54 Gordiusz plusz -19.00 Hí­rek. Időjárás -19.03 Az indiánok királya. Gyárfás Endre hangjátéka -19.53 Kultu­rális kalauz - gyerekeknek - 20.00 Metál album - 20.30 Jazzmelódiák - 21.00 Hí­rek. Időjárás - 21.03 Szép asszonyok egy gazdag házban. Ismeretlen kínai szerző regénye - 21.50 Balázs Ferenc szerze­ményeiből - 22.20 Blues - 23.00 Hírek. Időjárás - 23.03 Sporthíradó - 23.10 Korzó - 0.15 Az én slágerlistám - 0,15 Éj­szaka - (Petőfi URH) -1.04 Az én sláger­listám - 2.04 Dallamról dallamra - 3.04 Operaparádé - 4.04-4.20 Csárdásmu­zsika BARTÓK 6.00 Hírek. Időjárás - 6.03 Klasszikusok 6-tól 8-ig - 8.05 Műsorismertetés - 8.10 Pódium - 9.27 Operaslágerek -10.00 Hí­rek. Időjárás - 10.05 „De ugart kell tör­nünk és mi ugart törünk...” -10.59 Zene­kari muzsika -11.40 Országok, tájak ze­néje - 12.00 Hírek. Időjárás - 12.05 Hangverseny délidőben -13.21 Ruggiero Raimondi operafelvételeiből - 14.00 Hí­rek. Időjárás -14.05 Az aranypolgár. Lö­vik Károly regényének rádióváltozata - 14.56 Magyarországon először! - 16.00 Hírek. Időjárás - 16.05 Muzsikáról vers­ben, prózában -16.40 Hitélet és történe­lem - 17.00 Lortzing: Az operapróba. Egyfelvonásos opera - 17.50 Ez van! - irodalmi értesítő -18.00 Hírek. Időjárás ­18.05 A kamarazene kedvelőinek -19.33 Múzeum a láthatáron - 20.03 Hírek. Idő­járás - 20.08 Egy vers két előadásban - 20.21 A Lengyel Állami Hangversenyze­nekar játszik - 21.36 A kórusirodalom mesterműveiből - 22.00 Hírek. Időjárás ­22.05 Igor herceg - 23.00 Éjszakai jazz­klub - 24.00 Hírek. Időjárás. Szózat Valamennyi magyar és külföldi adó adáskezdetig fenntartja a műsorvál­toztatás jogát. TELEVÍZIÓ SZOLNOK VÁROS! TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 17.00: Képes Képújság - 20.00: Ak­tuális. Hírműsor - Időjárás-előrejelzés - 20.10: Magazin: Vereckétől Ópuszta­szerig - a lovastúra résztvevői Szolno­kon - Honfoglaláskori leletek a megyé­ben - 20.30: Egy pofon, egy csók (ff. magyar vígjáték) 78’ * Hírek, informá­ciók a 426-244-es telefonszámon kö­zölhetők TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Skippy kalandjai (ausztrál filmsorozat) Skippy és a tolókocsis lány 23’ 9.35 Tízórai 11.05 Pow Wow (angol rajzfilmsorozat) 11.10 Formatervezett élővilág (angol ismeretterjesztő filmso­rozat) 11.40 Tapicskák (angol rajzfilm­sorozat) 11.55 Stan és Pan (amerikai rajzfilmsorozat, ism.) 12.00 Hírek. Időjá­rás 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Tele- pakk 15.00 Hírek. Időjárás 15.05 Műsor- ismertetés 15.10 Srpski ekran 15.35 Ec- ranul nostru 16.00 Hírek. Időjárás 16.05 Azok a csodálatos állatok 16.30 Vera és Babs (német tévéfilmsorozat) 17.00 Cimbora 17.25 Szülőföldjeim 17.55 Gyorssegély 18.05 Telis-televideó ’96 18.10 Életjel 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 19.00 Fülem erre, fülem arra Vili (cseh rajzfilmsorozat) 19.15 Tele­sport 19.30 Híradó 20.05 MC - Magya­rok Cselekedetei 20.10 „Gyertyafény­ben" 20.50 Vers mindenkinek 21.00 A testőr (francia film) 87’ 22.30 Élt egyszer egy énekes rigó (szovjet film) 78’ 23.50 Híradó 24.00 BBC-híradó TV 2 15.35 Műsorajánlat 15.40 Palackposta 16.10 Euroklick 16.40 Válogatás a Te­levízió archívumából 17.25 Rin-Tin-Tin (amerikai sorozat) 18.00 Körzeti hír­adók 18.15 Hazanéző Nagynyárád 45’ 19.00 IT - A PC-ábécé különkiadása 19.25 Klausi zenei fesztivál 19.50 Em­lékezés (szovjet film) 66’ FF+színes 21.00 Híradó 21.10 Kék percek 21.15 A „Fehér hajú lány” című propagandabalett felújítása Pekingben. A darab a kultu­rális forradalom idején íródott, és egy olyan parasztlányról szól, akit sok szenvedés után a ’40-es években a kommunista hadsereg hősei mentenek meg a helyi földesúr önké­nyeskedésétől. FEB/REUTER ■ ..... >1;. | i.w r. M a mar ingySSép* , Ben ds*er Augusztus 30-áig a Westel Rádiótelefon Kft-nél I® nagy kedvezménnyel vásárolhat különböző típusú, nagy teljesítményű, felújított mobiltelefonokat. Sőt, a Westel most még a 25.000 Ft-os rendszerbelépési díjat is elengedi Önnek! Most kis befektetéssel olyan felújított készülék­hez juthat, amelyre 6 hónap garanciát vállalunk! Ne feledje, a 0660-as ® telefonok az ország egész területén használhatók! Siessen, mert a készletek végesek! Az árak az áfát nem tartalmazzák. M További információért hívja a 265-8888-as, a 06 60 450-450-es vagy a vezetékes telefonról ingyen hívható 06 80 450-450-es telefonszámot. M http://www.westel.hu /l/tesíUflllliSZOLNOK, 5000 BAROSS U. 1.. TEL.: (06 56) 422-232. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 386-000 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT VASAS ISTVÁN TEL.: (06 60) 327-973, POZDERKA FERENC f TEL: (06 60)386-220 3/2&0 FORGALMAZÓK: JÁSZBERÉNY, APEX KFT. 5100 TÁNCSICS M. U. 7.. TEL (06 57 ) 312-129. ifRfnmEFON: (06 60) 327-719 • MEZŐTÚR, KÖRÖS-AQUA BT., 5400 FÖLDVÁRI ÚT 6. (ALTEK IRODAHÁZ) ÉSZT. 11., TEL.: (06 56I 350-377, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-235 * BÉKÉSSZENTANDRÁS, KÖRÖS-AQUA BT., 5561 SZENTESI ÚT 4., TEL.: (06 66) 313-390, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 304 644 wri RÁDIÓTELEFON KFT MUNKANÉLKÜLIEK RÉSZÉRE... A Magyar Iparszövetség Oktatási Központ CÍPŐJAVÍTÓ szakképesítést adó tanfolyamot indít. Jelentkezés és felvilágosítás:- A lakóhely szerinti illetékes munkaügyi központ kirendeltségein - Magyar Iparszövetség Oktatási Központ Szolnok, Verseghy park 8.1. em. Tel.: 56/414-554 'mozo/jH­1996. augusztus 14., szerda Médiamix 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.25 Időjárás. Kenő. Műsorajánlat 22.35 Lapzárta 22.40 Terroristák (angol dokumentumfilm-sorozat) 23.25 MC - Magyarok Cselekedetei HBO 16.30 Animánia 17.00 Egyről a kettőre 17.30 Hüvelyk Panna (amerikai rajzfilm) 82’ 19.05 Az icipici pók 19.30 Zenemá­nia: Pét Shop Boys 52’ 20.30 Szex, ha­zugság, videó (amerikai film) 96’ 22.10 Nemesis (amerikai sci-fi) 91’ 23.45 M. Butterfly - Pillangó úrfi (amerikai film) 96’ DUNA TV 8.00 Képes krónika 12.00 Déli harang­szó. Lapozó 12.20 Gazdakör (ism.) 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Nyel­vőrző 13.40 A költő kérdez Domonkos István 14.10 Fotográfia (magyar film) 76’ 15.25 Egy múzsa emlékei (doku­mentumfilm) 56’ 16.20 Máriapócs (do­kumentumfilm) 39’ 17.00 Kismama-klub 17.30 Vigyázat, fiúk: ...autóbusz 6’ 17.55 Műsorismertetés 18.00 Híradó 18.15 Az első száz év A tanú (magyar filmvígjáték) 103’ 20.05 Régiók 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.20 Sport­percek 21.30 A csend (svéd film) FF 91 ’ 23.00 Kamarazene Sanssouci-ban 52’ 23.50 Reményik Sándor: Az ige SZÍV TV 16.00 Műsorajánló 16.05 Más 16.30 Baba-mama torna 17.00 A kisasszony 18.45 Varázs-emlékkönyv 19.00 Szerda 19 óra 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Bosszú a jövőből (amerikai akciófilm) 22.00 Egészségmagazin 23.00 Szédülj el! 23.30 Kereskedelmi show SPEKTRUM 18.00 A múlt nyomában Az élő múlt 27’ 18.30 Sebességőrület (dokumentum­film-sorozat) 22’ 19.00 Kétes hírnév XII. Pius pápa és a nácizmus 59’ 20.00 Érin­tetlen Afrika A nagy vándorlás 24’ 20.30 A világegyetem enciklopédiája 21.00 Ember és természet (dokumentumfilm) 43’ RTL 12.00 Déli magazin 12.30 Arany lányok 13.00 Gyilkosság a hobbija 14.00 Bär­bel Schäfer 15.00 Ilona Christen 16.00 Hans Meiser 17.00 Ágytorna 17.30 Egymás közt 18.00 Vidéki magazin 18.30 Sztármagazin 18.45 Híradó 19.10 Robbanékony - magazin 19.40 Jó idők, rossz idők (német sorozat) 20.15 Vér a bölcsőn (német dráma) 22.10 Stern TV 24.00 Éjféli hírek SAT 1 12.00 Vera délben 13.00 Remington Steele 14.00 Cagney és Lacey 15.00 Űrszekerek: Az új nemzedék 16.00 Jaké és McCabe 17.00 XXO - Fritz és Tsa. (játék) 17.30 Regionális műsorok 18.00 Mindent vagy semmit 18.30 Hí­rek, sporthírek 19.00 Szerencsekerék 20.00 Max Wolkenstein (német sorozat) 21.00 A König 22.00 A rendőrbíró (ame­rikai sorozat) 23.00 A Sárkány közbelép (amerikai akciófilm) PRO 7 12.35 Hotel 13.30 Déli magazin 14.00 Arabella Kiesbauer talkshow-ja 15.00 A mi kis farmunk 16.05 Hupikék törpikék 16.30 Dennis 16.40 Animánia 17.05 Rózsaszín Párduc 17.30 Egy fedél alatt 18.00 Ki itt a főnök? 18.30 Bili Cosby- show 19.00 Taff 19.30 Hírek 20.00 Csak gyilkosságot ne! (német krimi) 22.00 Édes bűn (szexuális magazin) 22.45 Kandyland (amerikai erotikus film) EUROSPORT 8.30 Forma-1 Magyar Nagydi] (ism.) 10.00 Golf (ismétlés) 11.00 Aerobic 12.00 Ökölvívás 13.00 Kart-Eb 14.00 Hegyikerékpáros futam Franciaország­ból 14.30 Hegyikerékpáros világkupa 15.00 Lovaglás 16.00 Labdarúgó-Eb (ismétlés) 18.00 Motoros magazin 19.30 Tenisz ATP az USA-ból. Közvetí­tés New Havenből 21.30 Forma-1 nagydíj magazin 22.00 Szumó Japán­ból 23.00 Lovaglás 24.00 Tenisz ATP 0.30 Ökölvívás MOZI Szolnokon a Nemzetiben Majompa­rádé (am.) 16.30,18.30; 20.30; Tisza A Toy Story (am.) 18, Menekülés az éj­szakába (am.) 20; Tallinn Tűzparancs (am.) 19 és 21; Jászberény A halál napja (am.) 18 és 20; Törökszentmik- lós Egy indián Párizsban (fr.) 19; Jász- árokszállás Minden gyanú felett (am.) 19; Kunszentmárton Értelem és érze­lem (amerikai) 19; Cibakháza: Az es­küdt (amerikai) 18; Tiszafüred A ret­tenthetetlen 19 óra.

Next

/
Thumbnails
Contents