Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-08 / 158. szám
I TALLÓZÓ Érdeklődő elnökné Budapesten 2. o. Magas rangú vendég Dél-Afrikából 3.o. Gazdasági tükör 4. o. Előleg kérhető bérekre 5. o. HÍVOTT MÁR BEMÜWET? TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL: (S6)+2+-*Í2+ Fesztivál Kecskeméten Európai gyermekek vidám találkozója Százötven éves a magyar vasúti közlekedés. Ezt. ünnepelték a hét végén Szolnokon a 46. vasutasnap országos eseményeinek résztvevői. Képes tudósításunk a 7. oldalon látható-olvasható. fotO: cs. i A tudás is árucikké vált Miért mennyit kell fizetni a martfűi iskolákban? Hatodik éve rendezik meg Kecskeméten azt a nemzetközi gyermektalálkozót, amely nemcsak a hírős városnak, hanem az egész országnak szerzett Európa-szerte elismerést. Az ez évi, vasárnap kezdődött rendezvényre 15 országból több mint 700 gyermek érkezett. A megnyitón Katona László polgármester is köszöntötte a résztvevőket. A civil kezdeményezésként A januárban nevet változtatott megyei Hallássérültek Szövetsége a közelmúltban már Siketek és Nagyothallók Szövetségére átkeresztelve tartotta meg vezetőségválasztó közgyűlését. Elsőként Dénes Pálné titkár beszámolóját hallgatták meg a szövetség tagjai. Ebből kiderült: a régen várt 50 százalékos utazási kedvezményt ez év január 1-jétől megkapták a siketek is, ami 400 tagkönyvcserét is jelentett - a postaköltséget jelentősen megemelve - az első negyedévben. A kedvezmény hatására a helyi klubokon keresztül szövetindult fesztiválok idején több ezer gyermek járt Kecskeméten, hozta el országa kultúráját és ismerte meg a vendéglátók szokásait, mindennapjait, történelmét és művészetét. A gyermekek fesztiváljának legtöbb rendezvénye szabadtéren zajlik majd. Lesznek folklórbemutatók, nép- és könnyűzenei koncertek, bábműsorok és sportrendezvények. ségbe tömörült megyei hallás- sérültek létszáma 108 új taggal 530-ra emelkedett. A beszámoló további része egyértelművé tette: bár a közösségi rendezvények, a klubokban folyó kulturális és sportprogramok terén nem történt színvonalromlás, a siketek nincsenek elkényeztetve az anyagi támogatást illetően. Az országos szövetségtől ez évre kapott ösz- szeg 50 ezer forinttal kevesebb, mint a tavalyi volt. A megyei önkormányzat is „adós” maradt 100 ezerrel, az ígért támogatás felével. Örvendetes ugyanakkor, hogy egyes helyi önkormányzatok partnerek a nagyot- (Folytatás a 3. oldalon) A tudásnak ára van, méghozzá nem csak eszmei, de kézzelfogható, amit csengő forintokkal kell megfizetni. Most nem csak a több ezer forintos tankönyvárakra kell gondolni - ami két vagy több gyermek esetében szinte lehetetlenné teszi a család helyzetét -, hanem például a tandíjakra. Szerencsére ma még nem kell fizetni, ha általános vagy köEgyedülálló vállalkozásba fogott a Mozgáskorlátozottak Tiszazugi Egyesületének kunszentmártoni csoportja: tagjai szociális térképet készítenek a Tiszazugról. Ez a „térkép” természetesen nem vállalkozik arra, hogy a térséget teljes egészében bemutassa; érthető módon a mozgáskorlátozottak szociális helyzetét elemzi szemléletesen. Az ötlet nem most született, zépiskolába jár gyermekünk. Néhány helyen viszont már fizetni kell azokért a „szolgáltatásokért”, amelyek korábban csupán a diák érdeklődéséhez és tehetségéhez voltak kötve, pénztárcájához nem. Martfű Város Képviselő-tes- tülete legutóbbi ülésén rendeletet hozott a város középiskolájában fizetendő térítési díj és tandíj összegének megállapításának szabályairól. A rendelet értelmében térítéegy tavaly elkezdődött folyamatról van szó. Az egészségbiztosítási pénztár felhívására már tavaly jelentkeztek (az elmúlt évben egyébként 250 ezer forintot nyertek el), az idén pedig folytatják a ’95-ben megkezdett munkát. A három meghirdetett pályázati kiírás közül a szükségletkommunikációs vizsgálatot választották. E szociális felmérés során 135 embert, illetve a családjukat, életmódjukat, mentális viszonyaikat vizsgálják. Rácz sidíj-fizetési kötelezettsége van a diáknak például: szakközépiskolában és szakiskolában a második és további szakképesítés megszerzésekor, azokon a diákkörökön való részvételkor, amelyek nem tartoznak az ingyenes iskolai tanórán kívüli foglalkozások közé. Szintén fizetni kell valamennyit a felnőtt- oktatásban all. évfolyamtól a gimnáziumban, illetve az első szakképesítés megszerzésekor. (Folytatás a 3. oldalon) István titkár elmondta, hogy a felmérés megkezdése előtt komoly felkészülésre van szükség, melynek során - többek között - az adatvédelmi törvényről is tájékoztatják a kérdezőbiztosokat. Terveik között szerepel az is, hogy az általuk elkészített, jelenleg manuálisan kezelt humán adatbázist számítógépes programmal tegyék kezelhetővé. Ehhez azonban még hiányzik a számítógép, amit szintén pályázati úton remélnek elnyerni. Sorokban Döntés a demonstrációról Budapest. Mind a mai napig nem valósultak meg azok a követelések, melyeket a Hivatásos Tűzoltók Szakszervezetének (HTFSZ) vezetői nyújtottak be a Belügyi Érdekegyeztető Tanácsnak és a Belügyminisztériumnak. A tavaly teljesítetlen igények elutasítása esetén a tűzoltók készek újból demonstrációt tartani. Erről július 9-én dönt a szakszervezet országos vezetése. Elégett takarmány Kunszentmárton. Négyszáz- ezer forint értékű lucernakazal égett el tegnap hajnalban a Kopasz-tanyán. Szálló hajléktalanoknak Szeged. Szegeden, az Indóház téren szombaton átadták a hajléktalanok felújított szállóját. A tizenkilencmillió forintos beruházással korszerűsített épületben összesen harmincán legfeljebb egy éven át lakhatnak. Vihar miatt karambol Szekszárd. Vihar tombolt szombaton késő este Tolna megyében; a tűzoltóság ügyeletén arról tájékoztatták az MTI-t, hogy komolyabb károkat nem okozott a szélvész, ám néhány helyen hatalmas fákat döntött ki, emiatt pedig súlyos közlekedési balesetek is történtek. Lottó 5/90: 19, 21, 52, 82, 83. A dzsókerszám: 281 238. 6/45: 3, 5, 13, 16, 34, 35, a pótszám: 11. Totó 1. Vasas-Trans Narva 1 2. Cliftonville-VfB Stuttgart 2 3. St. Liege-H. Haifa X 4. Bremen-Djurgarden 1 5. Austria Wien-Keflavik 1 6. Ried-Silkeborg 2 7. Lubin-Conwy United 1 8. Sligo Rovers-Nantes X 9. Rennes-Luzern 2 10. 1860 München-Lodz 1 11. Sp. Trnava-Karlsruhe X 12. Lierse-Gaziantepspór 1 13. Hibernians-Strasbourg 2 14. Guingamp-D. Bucuresti 1 A besenyszögi kertbarátok körének vezetősége szombaton rendezte hagyományos aratási bemutatóját. Telek Kálmán házigazda kertbarátköri tag búzatábláján a sokadik X-en túl lévő férfiak és asszonyok mutatták be a géphez szokott fiatal érdeklődőknek a kézi kaszálást, a marokszedést, a kaszakalapálást és a kévekötést/ fotó: cs. i _ Ötvenszázalékos utazási kedvezmény a siketeknek Sok munka, kevesebb pénzből Egy különleges térkép a Tiszazugról Tíz év után átalakul a jászberényi nevelési tanácsadó Tizenegy település gyerekeit fogadja Tíz éve működik Jászberényben a nevelési tanácsadó. A kerek évforduló alkalmából beszélgettünk Hagyó László igazgatóval az intézmény működéséről. Sétahajó aFelső-Tiszán Hosszú szünet után szombattól ismét sétahajó közle- kedik a Tisza észak-ma- . gyarországi szakaszán. A Mahart Passnave Társaság Csege elnevezésű hajója ezentúl Tiszacsege és > Kisköre, illetve Tiszaújvá- ros és Tiszacsege között közlekedik. Az első járat - amely szombaton délután 3 órakor indult útnak - első száz utasát ingyen szállította. A Tisza magyarországi 585 kilométeres szakaszán 21 személyhajó-kikötő található. A folyón négy 150 személyes motoros hajó és egy 45 személyes siklóhajó alkotja a személyhajó-flot- tillát. (MTI)- A város és a környező települések növekvő igényére válaszolva a nevelési tanácsadó szolgáltatási köre bővülni fog. Üzemeltetőnk, a jászberényi önkormányzat jóváhagyása után szeptembertől mint pálya- választási tanácsadó is működik intézményünk - mondta az igazgató.- Milyen szakmai gárdával rendelkeznek?- Van egy gyógypedagógus-logopédus munkatársunk, egy egyéni fejlesztéssel foglalkozó gyógypedagógusunk, dolgozik a tanácsadóban egy pszichológus, az adminisztrátorunk gyakran vállal asszisztensi feladatkört is. A takarítónővel és velem együtt összesen hatan dolgozunk itt. A zökkenőmentes működéshez még hiányzik néhány szakember. Bár fizetést nem tudok adni neki, kisegít bennünket egy gyógytornász kolléga. Feltétlen szükségünk volna még egy logopédusra is. — Milyen szerepet játszik Jászberény, a Jászság életében a nevelési tanácsadó?- A pedagógiai szakszolgálatot nem csak a jászberényieknek nyújtunk. A 18 jászsági település közül 11-gyel együttműködési szerződést kötöttünk. Egy jelképesnek tekinthető összeg fejében fogadjuk az onnan érkezőket. Velük már élő, jól működő kapcsolat alakult ki. Sajnos volt rá eset, hogy egy gyermeket el kellett utasítanunk, mert azzal a településsel, ahonnan érkezett, nem jött létre megállapodásunk.- Milyen problémákkal keresik meg önöket?- Egyebek mellett nagy volumenű munkának számít az iskolaérettség vizsgálata, melyhez javaslattételi joggal kapcsolódhatunk. Sokan fordulnak hozzánk gyermekük, tanítványuk magatartási problémáival, és rengeteg logopédiai esetet kell kezelnünk. Intézményünk újabb szolgáltatásként egyre gyakrabban vállal fel ifjúságvédelmi feladatokat. A7L akadályok ellenére, önkormányzati segítséggel ? megnyitotta kapuit a szolnoki MÁV-strand. A Véső úti I fürdő naponta 9 és 19 óra között tart nyitva. A 120 forintos I belépő fél 5 után 60 forintra mérséklődik. fotó; es. i. 1 .....................................,,,,, , H rVtüdSMiUUK ÜW3£. IVItyyCI 3£t?(VC£Cltí (IMOUOt-j d Vülld(VJ4dbltJjlt!S4ltJbl | JÁSZ Iroda támogatásával indítja július 10-én az alábbi tanfolyamait: \\3^/ NAGYKUN- kereskedő-boltvezető fcVy SZOLNOK- vendéglátó-üzletvezető | MEGYE- tüzelő- és építőanyagkereskedés. Érdeklődni lehet: Szolnok, Baross G. út 21. Telefon: 56/421-399