Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)
1996-07-05 / 156. szám
KALEIDOSZKÓP Kevesebb Walt Disney-film A filmpiaci túlkínálat miatt az amerikai Walt Disney cég azt tervezi, hogy a felére fogja vissza éves gyártását - jelentette az AP-DJ a The New York Times című amerikai napilap hétfői számára hivatkozva. A filmek számának csökkentésén kívül a cég vezető beosztású alkalmazottai közül is jó pártól meg akar válni. A Disney szóvivője az AP- DJ jelentése szerint egyelőre nem fűzött semmit az újsághírhez. A hírügynökség megjegyzi, hogy számos film tiszavirág- életű, bemutatóját egy héttel sem éli túl a mozik vásznán. Ugyanakkor egyre többe kerül a gyártás és a reklámozás. A Walt Disney cég az utóbbi időben évente 35-40 filmet készített. A szám jövőre 20-ra esik vissza - mondotta a lapnak Joe Roth, a cég a stúdióinak elnöke. A visszafogás a Disneyt fő versenytársai, a Time Warner és a Sony mögé taszítja. 2560 dollárért talált gazdára egy stockholmi árverésen egy eddig ismeretlen Greta Garbó-fénykép a ’20- as évekből. feb/reuter 45 ezer éves ősrarulya Az ember már akkor zenélt, mielőtt homo sapienssé vált. Ezt látszik alátámasztani egy 12 méter mélyről előkerülő ősi furulya. A hangszert Iván Turk régész, szlovén akadémikus fedezte fel az olasz határ közelében. Ez a 45 ezer esztendős neandervölgyi ősfurulya 12 centiméter hosszú, és egy fiatal medve lábszárcsontjából készült. Mindkét vége letört ugyan, de épen maradt a törzs, a négy hangnyílással. A zeneszerszám egy tűzhely mellett feküdt, mellette tűzkőből készült eszköz, amelyet alighanem állati bőrök simítására használtak. Eddig az a neandervölgyi furulya számított a legrégibbnek, amelyet Magyarországon találtak, két hangnyílása volt, s mintegy 35 ezer évvel ezelőtt készült. A régészek ebből az új leletből arra következtetnek, hogy a neandervölgyi ember értelmi és kulturális szintje közelebb állt a mai emberéhez, mintsem korábban gondolták. Ferenczy Europress A legyőzhetetlen colt legendája A colt, a legendás fegyver évfordulót ünnepel. Sámuel Colt találmánya most éppen 160 éves, 1836-ból származik. Nélküle elképzelhetetlen lett volna a Vadnyugat meghódítása, de a máig elnyűhetetlen műfaj, a western sem létezhetne a revolverhősök nélkül. Az első cowboyhős 20 éven át hordta az övébe dugva. Gary Cooper ezzel sétált a kihalt utcán a Délidőben című filmben. A „James fivérek”, alias Henry Fonda és Tyrone Power ruhatárához ugyanannyira hozzátartozott a Colt, mint a kalap vagy a farmernadrág. Fonda harminc évvel később még mindig ugyanezt a fegyvert tartotta a kezében a Volt egyszer egy vadnyugatban. Egy másik amerikai színész: Clint East- wood neve is összeforrt a colttal. A magányos, szótlan vadnyugati hősöket alakító sztár még 1992-ben, a Nincs bocsánatban sem tudott szabadulni ettől az imázstól - szerencséjére, hiszen Oscar-díjjal jutalmazták érte. A coltról egész filmbiográfiát lehetne írni, annyi műnek volt fontos szereplője, de csak egyszer kellett kompromisszumot „kötnie”. A westernhősök talán legnagyobbika, John Wayne a winchester szerelmese volt, így filmjeiben a colinak osztoznia kellett a puskával. Bár ma már a technikai és űrfegyverek egész arzenálja áll a forgatókönyvírók rendelkezésére, a colt mítoszát még semminek sem sikerült túlszárnyalnia... Meghalt Bond „eredetije” Az élő James Bond — így emlegették életében Sir Fitzroy Macleant, a brit diplomácia és hadviselés legendás múltú nagy öregjét, aki június 18-án, kedden 85 éves korában elhunyt. Sir Fitzroy már 1943-ban megtette azt, amit az állítólag róla mintázott filmbeli utód évtizedekkel később szinte naponta: ejtőernyővel, egyedül, a korabeli csúcstechnikát megtestesítő túlélőfelszereléssel ereszkedett az ellenséges vonalak mögé. A véresen valós küldetés célja a hivatalos brit kapcsolat- felvétel volt Tito partizánjaival - miután előbb sikerült meggyőzni Churchillt arról, hogy inkább velük vállaljon Anglia szövetséget, mint a csetnikekkel. E misszió előtt is volt alkalma vérfagyasztó élményeket begyűjteni Kelet- Európában: 1937-től 1939- ig, a sztálini tisztogatások tetőpontján a moszkvai követségen szolgált, majd elhagyva a diplomáciai szolgálatot, beállt a hadseregbe. Katonai pályafutása során nem a jugoszláviai bevetés volt az első „Bond- szerű” kaland: több rendkívüli feladatot teljesített Rommel vonalai mögött Eszak-Afrikában is. A háború utolsó éveit Tito oldalán harcolta végig, s utána is Belgrádban maradt, mint London hivatalos képviselője. Sir Fitzroy Maclean diplomataként sem viselte el túl sokáig a bársonyszéket: nyughatatlanul utazgatott a világ legveszélyesebb térségeiben, s illegálisan, életét kockáztatva bejárta egyebek melett a korabeli szovjet Közép-Azsiát is. Jóllehet szoros barátság fűzte lan Fleminghez, a Bond-sztorik szerzőjéhez, soha nem volt hajlandó megerősíteni, hogy ő lett volna a 007-es ügynök élő modellje. Saját állítása szerint soha nem volt kém, sőt, a „szolgálatokat” általában „túlkoros cserkészek bürokratikus trágyadombjaként” jellemezte. Kertész Róbert/MTI Cindy Crawford fotómodell autogramot osztogat Chicagóban egy könyvbemutatón feb/reuter Ferenczy Europress Rádió KOSSUTH 4.30: Reggeli krónika - 8.10: Műsor- szemle - 8.28: A Szabó család - 9.00: Hírek - 9.05: Napközben -11.05: Cigányfélóra - 11.35: Harangozó Anna: Fordulj vissza, kislányom! -12.00: Déli krónika - 12.30: Ki nyer ma? - 12.40: Törvény- könyv -12.50: Külpolitikai figyelő -13.00: Hírek -13.05: Vendég a háznál -13.20: Generációk a küldetésben -13.30: Halljad, Izrael! -14.00: Hírek -14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.35: Függönyön innen és túl -14.55: Irodalmi műsorajánlat -15.00: Hírek -15.05: Szerintem - 15.55: Kamatozó forintok - 16.00: Délutáni krónika - T6.10: Mindennapi gazdaság -16.20: Hasznos tudnivalók - 16.25: Népzenei híradó -17.00: Hírek - 17.05: „Magyarországról jövök... ” - 18.00: Esti krónika - 18.30: Ráadás - 19.00: Hírek -19.05: Sportvilág -19.25: Műsorismertetés - 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! - 19.40: Asszony a fronton - 20.00: Hírek - 20.05: Magyar daloskert - 20.30: Határok nélkül - 21.00: Hírek - 21.05: Dalok a Dolly Roll új CD-jéről - 21.25: Fórum - 21.55: KENO-sorsolás - 22.00: Késő esti krónika - 22.30: Napközben-válogató - 23.00: Hírek - 23.05: Hangversenymúzeum. Serge Koussevitzky Mozart-szimfóniákat vezényel - 0.00: Hírek - 0.10: Himnusz - URH: 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok - 18.30: V materinskom ja- zyku (szlovák) -19.00: In limba materna (román) - 19.30: In der Muttersprache (német) - 20.00: Na materinjem jeziku (horvát) - 20.30: Na maternjem jeziku (szerb) - 21.00-22.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30: A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30: Hírek - 4.33: Hajnali dallamok - 6.00: Hírek - 6.03: Reggeli csúcs - 7.45: Zöld (Sport)reggel - 8.00: Petőfi-délelőtt - 11.47: Apró-cseprő - gyerekekről -12.00: Nóták - 13.00: Hírek - 13.03: Manapság... - 13.08: Állomáskereső - 13.15: Egy arc -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés -14.00: Péntektől péntekig -17.00: Hírek - 17.03: Petőfi-délután - 18.54: Gordiusz - plusz - 19.00: Hírek - 19.03: Kölyökóra - 20.00: Garázs - 20.30: Péntek esti jazz - 21.00: Hírek - 21.03: Rádiószínház. Lépted a fövenyen - 22.00: Pillantás európai diszkókba - 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Korzó - 0.T5-4.20: Éjszaka BARTÓK 6.00: Hírek - 6.03: Klasszikusok 6-tól 8-ig - 8.00: Hírek - 8.03: Műsorismertetés 8.10: Pódium. A Royal Filharmonikus Zenekar felvételeiből - 9.20: Wolfgang Windgassen operaáriákat énekel -10.00: Hírek -10.05: Az Irodalom és ami utána következik - 11.00: XX.századi kamarazene - 11.40: Magyar dallam - 12.00: Hírek -12.05: Hangverseny délidőben - 13.16: Zenekari muzsika -14.00: Hírek - 14.05: Effi Briest. Theodor Fontane regénye -15.05: Lamberto Gardelli Verdi operáiból vezényel -16.00: Hírek -16.05: Magyar zeneszerzők -17.00: Barokk kamarazene -17.50: Ez van! -18.00: Hírek -18.05: A Torontói Szimfonikus Zenekar hangversenye - 19.15: Muzsikus névnaptár - 19.30: Zongoramuzsika négy kézre - 20.00: Hírek - 20.05: Kapcsoljuk a belvárosi Szent Mihály-templomot - 21.20: Philip Jones rézfúvós együttesének régizene-felvételeiből - 21.45: Kritika két hangra - 22.05: Mozart operáiból - 23.00: Tizenkét rádió hét nyelven - 0.00: Hírek. Időjárás. Szózat Televízió Július 12., PÉNTEK TV 1 5.40: Gazdatévé 6.00: Nap-kelte 9.00: Tízórai 9.10: Kaliforniai álom Amerikai tévéfilmsorozat (65/61.) 9.35: Tízórai 11.05: Dallas 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Üzlet délidőben 12.25: Telepakk 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Műsorismertetés 15.10: Unser Bildschirm 15.35: Hrvatska krónika 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Üzlet 16.30: Topmodell Brazil tévéfilmsorozat (180/168.) 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40: Tizenöt perc 18.00: Ablak 18.55: Égből pottyant mesék 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.15: MC-Magyarok Cselekedetei 20.25: Dallas 290. rész: Az ellentámadás 21.20: Pop a békéért Koncert a horvátországi Okuca- niból 22.00: Martin Scorsese Angol portrésorozat 22.35: Nagymenők Amerikai film (1990) 0.55 Híradó 1.05: BBC-híradó TV 2 12.00: Szieszta 14.40: Műsorajánlat 14.45: A kis Fauntleroy lord Amerikai film (1936) FF 16.35: Portré Forrai Katalinról 17.20: Napjaink 17.30: Körzeti híradók 17.55: Időjárás. Műsorajánlat 18.00: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer... az ember Francia rajzfilmsorozat 18.30: Ürgammák (160/36.) Sci-fi sorozat 19.05: Acapulco akciócsoport Amerikai-francia sorozat 19.55: Csízió 20.00: Martin Scorsese - avagy ez a sok filmezés nem ártalmas az egészségre? Angol portréfilm 21.00: Híradó 21.10: Kék percek 21.15: Tipp-Hopp 21.40: Müsorajánlat 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 22.25: Időjárás 23.35: Lapzárta 23.40: Fociles 23.00: Végjáték Európában Dán dokumentumfilm 23.55: MC-Magyarok Cselekedetei HBO 16.30: Batman Amerikai rajzfilmsorozat 30' 17.00: Bír-lak 17.30: Káposztás Amerikai rajzfilm 24' 18.05: A Fekete Tulipán Amerikai rajzfilm 49’ 19.00: Vörös Sonja Amerikai kalandfilm 84' 20.30: Az éhség Amerikai horrorfilm 92' 22.05: Játékos végzet Amerikai krimi 88' 23.50: Romper Stomper Amerikai film 88’ DUNA TV 8.00: Képes Krónika 12.00: Déli harangszó. Lapozó 12.20: Váltó (ism.) 13.00: Esti kérdés (ism.) 13.15: Lóra fel! (ism.) 13.35: A tenisz története (3/1.) 14.25: „Harmadik szem” 15.10: Explorare necesse est 15.50: Játék-klip 16.00: Tüskevár (8/1.) Magyar ifjúsági filmsorozat 16.30: Chesterfield lovagjai (13/2.) 17.20: Váltó - Infó 17.45: Varázskréta 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Dede Francia film 19.30: Klasszikus mesterművek 20.05: Közép-európai magazin 20.45: Esti kérdés 21.00: Híradó 21.15: Sportpercek 21.25: Félénk vagyok, de hódítani akarok Francia filmvígjáték 22.50: John Lurie Jazzfilm 23.25: Áprily Lajos: Kék sugarak SZÍV TV 16.05: Kereskedelmi show 16.30: Telelovas magazin 17.00: Talk City 17.30: Knight Rider 18.30: Pufók kalandjai 19.00: Jó utat! 19.30: Kereskedelmi show 20.00: Különjárat 20.30: Family album 21.00: City kulturális magazin 21.15: Az idegen Amerikai film 23.00: Szédülj el! 23.30: Eurostar kapásjelző SPEKTRUM 18.00: Légi harc Az X-repülők 19.00: Hírhedt bűnesetek és perek 19.30: Érintetlen Afrika Erő és hatalom 20.00: A varázslatos kelet 20.30: Kirándulás a jövőbe Mélyrepülés 21.00: Áz állati élet Új-Zéland fjordjai RTL 12.00: Deli magazin 12.30: Aranypalota 13.00: Gyilkosság a hobbija 14.00: Bärbel Schäfer 15.00: Ilona Christen 16.00: Hans Meiser 17.00: Agytorna 17.30: Egymás közt 18.00: Vidéki magazin 18.30: Sztármagazin 18.45: Híradó 19.10: Robbanékony 19.40: Jó idők, rossz idők 20.15: Április, április Gonosz tréfák Frank Elstnerrel 21.15: Sylt-szigeti történetek 22.15: Életmódmagazin 23.05: Trópusi hőség 24.00: RTL - Éjféli hírek SAT 1 12.00: Vera délben 13.00: Fantázia sziget 14.00: Szívtől szívig 15.00: Ürszekerek 16.00: Baywatch 17.00: XXO - Fritz és társa 17.30: Regionális műsorok 18.00: Mindent vagy semmit! 18.30: Hírek. Sporthírek 19.00: Szerencsekerék 20.00: Ürszekerek: Voyager Amerikai sci-fi sorozat 21.00: Az aranygyermek Amerikai film 23.00: Harald Schmidt-show 24.00: Testőr kereszttűzben Olasz-francia film PRO 7 12.30: Hotel Amerikai sorozat 13.30: Déli magazin 14.00: Arabella Kiesbauer-show 15.00: A mi kis farmunk 16.05: Hupikék törpikék 16.35: Tom és Jerry 17.00: Rózsaszín párduc 17.25: Egy fedél alatt 18.00: Ki itt a főnök? 18.30: Bili Cosby-show 19.30: Hírek 20.00: Cherry 2000 Amerikai sci-fi 22.00: Halálzóna Amerikai fantasztikus film 23.55: A kihívás Amerikai krimi EUROSPORT 8.30: Vitorlás magazin 9.00: Motoros magazin 10.00: Tour de France 11.00: Tenisz ATP Svájcból 13.45: Tour de France 14.00: Forma-1 Brit Nagydíj 15.00: Tour de France 17.30: Tenisz ATP Svájcból 19.00: Forma-1 Brit Nagydíj 20.00: Traktorhúzás 21.00: Négy keréken 21.30: IAAF atlétikai nagydíj 23.00: Forma-1 Silverstone-ból 24.00: Tour de France Szolnok Városi TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán Hétfő 17.00: Képes Képújság - 19.30: Sport- Broadway - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Szolnok-sport - 20.30: Gyilkos rock (amerikai thriller) 90’ Kedd 9.00: VASÁRNAPI MOZI (ism.) Tekergér család világkörüli tekergései (német rajzfilmsorozat) 26’ - 9.30: Az animáció mesterei (angol rövidfilmsorozat) 29’ - 10.00: A Szahara titka (olasz tévéfilmsorozat) 55’ - 10.55- 11.30: Képes Képújság -18.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Gyilkos rock (amerikai thriller) 90’ - ism. Szerda 17.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Utazás a koponyám körül (magyar szatíra) 77’ Csütörtök 18.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Utazás a koponyám körül (magyar szatíra) 77’- ism. Péntek 17.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Hideg szoba (angol dráma) 91’ Vasárnap 17.00: Képes Képújság -18.25: VASÁRNAPI MOZI - Henry macskája (angol rajzfilmsorozat) 15’ - 18.40: Survival (angol ismeretterjesztő filmsorozat) 25’ - 19.05: A Szahara titka (olasz tévéfilmsorozat) 55’ - 20.00: Hideg szoba (angol dráma) 91’ - ism. Kiss Gabriella TV 1., 22.351 Nagymenők. Robert De Niro (balra).