Új Néplap, 1996. július (7. évfolyam, 152-177. szám)

1996-07-23 / 171. szám

2. oldal 1996. július 23., kedd Körkép Gheorghe Funar kolozsvári polgármester szerint minden erővel meg kell akadályozni, hogy az RMDSZ elnökjelöltet állítson a szeptemberi választá­sokon. A szélsőséges politikus szerint Frunda György szemé­lyében a magyarok „a román nép segítségével és pénzén a leendő Autonóm Erdély elnök­ségének” vezetőjét kívánják megválasztani. Kárpátalján valószínűleg el­marad a millecentenáriumi em­lékmű avatása, ám augusztus 15-én ünnepi megemlékezést tartanak a Vereckei-hágón. Er­ről elvi megállapodás született a rendezvények kárpátaljai szervezőbizottságának ungvári ülésén. A NATO jövő tavasszal felve­szi tagjai sorába Csehországot, Lengyelországot és Magyaror­szágot, az orosz tiltakozás elle­nére - állította Hans Haekkerup dán védelmi miniszter egy most megjelent interjúban. Szerinte a három ország az 1977 tavaszán esedékes rendkívüli ülésen csatlakozik a szervezethez. Borisz Jelcin orvosai a Moszkva melletti Barviha sza­natóriumában folytatják az el­nök gyógykezelését - közölte az orosz államfő szóvivője. Váratlanul elhunyt hétfő reggel Peter Ludwig nemzet­közi hírű német műgyűjtő és művészettörténész. Nemrég töl­tötte be 71. életévét. Halálát vakbélátfúródás okozta. ❖ Települések jussa. A kor­mánynak az a célja, hogy az önkormányzatok - megegyezé­ses úton - minél előbb megkap­ják az őket megillető vagyonré­szeket - hangzott el az APV Rt. tegnapi tájékoztatóján. 53 mil­liárd forint készpénzben, 22 milliárd forint részvényben, il­letve üzletrészben jár a telepü­léseknek. Bélyeghamisítók. Több mil­liós csalás leleplezéséről szá­moltak be tegnap: hamis bélye­gek kerültek forgalomba az Eszak-Dunántúl térségében, fő­leg a Balatonnál. Az azóta fel­göngyölített bűnszövetkezet tagjai az Atlanta ’96 és a 100 éves a Magyar Újságíró Szö­vetség feliratú, 50 forintos cím­letű bélyegből. készítettek ha­mis példányokat. Aláírásgyűjtés. Az Országos Rendőr-főkapitányság közölte: nincs külön engedélyre szükség ahhoz, hogy valaki közterületen aláírást gyűjtsön népszavazás kiírására. Az APEH Üldözötté­inek Szövetsége ezért folytatja átmenetileg felfüggesztett alá­írásgyűjtési akcióját, amelyet az új alkotmány szabályozási elveinek módosításáért indított. Muzulmánok temetése. A Szarajevó melletti Ugorskóban eltemették a szerbek által 1992-93-ban kivégzett bosnyákok kihantolt holttestét. Hétfőn Srebrenica közelében meg­kezdődött a feltételezések szerint legnagyobb boszniai tömegsír feltárása. fotö: feb reuter A négynapos ünnepet még otthon tölthetik a bevonulok A parancsnok álmát felejtsük el Július 31-én mintegy 14 ezer katona szerel le a Magyar Hon­védségtől és a Határőrségtől, s nagyjából ugyanennyi fiatal­nak kézbesíti a napokban a posta a behívóparancsot. A le­endő újoncok azonban - a korábbi évekhez képest - egy hét­tel tovább élvezhetik a szabad életet, hiszen augusztus 14-15 -ről 21-22-re halasztották bevonulásukat.-Miért? - kérdeztük Békési Zoltán ezredest, a honvéd ve­zérkar osztályvezetőjét.- Egyszerű a magyarázat: szeretnénk, ha a fiatalok csa­ládi körben tölthetnék az au­gusztus 20-i, idén négynapos ünnepet. A miniszteri rendelet módosítása természetesen a hivatásosokra is vonatkozik.- Igaz, hogy évről évre rom­lik a bevonulok fizikai és pszi­chikai állóképessége?- Inkább úgy fogalmaznék: a sorkötelesek egy része ugyanazokkal a - sajnos, mind gyakoribb - betegségekkel küszködik, mint a társadalom többi tagja. Tény, hogy a be­vonulok harmincnégy száza­léka ideiglenesen vagy végle­gesen alkalmatlan a katonai szolgálatra.-Es a 66 százalék?- A parancsnokok álmában szereplő 180 centi magas, iz­mos, karatézó, nyelveket be­szélő, diplomás újoncokat akár el is felejthetjük. Annyi biztos, hogy az augusztusban bevonulok háromnegyede érettségizett vagy szakmun­kás, 2-3 százaléka diplomás, a többi általában 8 általánost végzett. Azonban 120-130 kiskatona még az általános is­kolát sem fejezte be.- Úgy tudom, a katonák nemcsak harcászati ismerete­ket, hanem civil szakmát is szerezhetnek a laktanyákban.- A pénzszűke ellenére a költségvetésből fejenként 70 ezer forint jut a szakmával nem rendelkezők képzésére. Takács Mariann Ma három van, a jövőben két jogszabály is elegendő lehetne Szorít a közalkalmazotti „cipő” Sok feszültség forrása a jelenleg hatályos közalkalmazotti törvény, amely az ágazatok sokaságában egymással összeha­sonlíthatatlan foglalkozású emberekre kényszerít közös „ci­pőt” és bérezési „kaptafát” - nyilatkozta lapunknak dr. Kiss György, a munkaügyi tárca jogi főosztályvezetője. A kormány épper. e felismerés következtében vette be a köz­alkalmazotti érdekképvisele­tekkel kötött hároméves meg­állapodásba a törvény módosí­tását. A szakszervezetek és a kormányzati szervek még az idén áttekintik a jogszabályt, bár a változtatási javaslatok csak jövőre kerülhetnek a tör­vényhozók elé. Sok gond forrása, hogy a foglakoztatás szabályait ma Magyarországon három tör­vény rögzíti. A versenyszférá­ban dolgozókra a Munka tör­vénykönyve, a köztisztvise­lőkre a köztisztviselők jogál­lásáról szóló, a közalkalmazot­takra pedig a közalkalmazotti törvény vonatkozik. Sok bonyodalom származ­hat abból is, hogy a közalkal­mazottakat foglalkoztató munkahelyeken általában kü­lön vált a munkáltatói és a fenntartói, azaz a tulajdonosi jogkör. A jelenlegi közalkal­mazotti törvény egy másik ér­zékeny pontja a bértábla. Munkajogi kérdésekben is üt­köznek egymással a külön­böző ágazati érdekek. Dr. Kiss György szerint a törvény módosítása átmeneti­leg enyhítheti a feszültségeket, és kialakulhat egy, a jelenlegi­nél több fokozatú bértábla is. Számos jel mutat azonban arra, hogy a gyökeres megol­dást a jelenlegi párhuzamos­ságok, például a közalkalma­zotti törvény megszüntetése jelentené. Talán elegendő lenne - a fejlettebb államokhoz hason­lóan - összesen két foglalkoz­tatási szabály: egy a verseny- szférára, és egy a kiemelten fontos állami beosztások kö­rére, amelyek védelméhez tár­sadalmi, politikai érdekek fű­ződnek. (németh) A lemondás indoklása Nyilatkozott II. Alekszij szóvivője Az orosz ortodox egyház szó­vivője hétfőn óvott attól, hogy dramatizálják a pátriárka és a pápa pannonhalmi találko­zójának elmaradását. A szóvivő az egyik moszkvai rádióban elhangzott nyilatkoza­tában a találkozó „előkészítet- lenségével” indokolta, hogy - a várakozásokkal ellentétben - nem kerül sor szeptemberben Pannonhalmán II. Alekszij orosz pátriárka és II. János Pál pápa megbeszélésére. Ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a két egyházfő a későbbiekben talál­kozzék, de sem a helyszínről, sem pedig az időpontról nem tett említést. Joaquín Navarro Valis vati­káni szóvivő a hét végén annak a véleményének adott hangot, hogy a találkozó színhelye Je­ruzsálem lehetne. A nyilatkozat arra utalt, hogy a katolikus egyházfő már szintén letett a szeptemberi pannonhalmi megbeszélésről. A moszkvai rádióállomás emlékeztetett arra, hogy Pan­nonhalmán a bencés apátság alapításának ezeréves évfordu­lója alkalmából tartandó ün­nepség adott volna alkalmat az egyháztörténeti jelentőségű ta­lálkozóra, miután a magyar ka­tolikus egyház meghívta a két egyházfőt. A moszkvai kommentátorok a katolikus és orosz ortodox csúcstalálkozó lehetőségének - nemzetközi visszhangot keltett - meghiúsulását azzal magya­rázta, hogy mély ellentétek vannak a katolikus és az orosz ortodox egyház között, egyebek közt az ukrajnai unitus egyház ügyében. Módosítják az egyházi ingatlanokról szóló törvényt Támogatni, de hogyan? A parlament várhatóan az ősszel módosítja a volt egy­házi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényt, és ezzel min­den bizonnyal pont kerül az évek óta húzódó ügy végére. Platthy Iván, a Miniszterelnöki Hivatal egyházi kapcsolatokkal foglalkozó államtitkára tegnapi sajtótájékoztatóján emlékezte­tett rá, hogy jelenleg mintegy négyezer ingatlan sorsa rende­zetlen. A történelmi egyházak a közelmúltban úgy nyilatkoztak: ezek közül 1700-at természet­ben kémek vissza, 2300-ért pe­dig elfogadják a pénzbeli kárta­lanítást. Hozzájárulnak ahhoz is, hogy a folyamat lezárására eredetileg tervezett határidőt 2001-ről 2010-re módosítsák. Mindezt szeptemberben tár­gyalja meg a kormány, és így remélhető, hogy a parlament még az ősszel módosítja az 1991-es törvényt. Régi igény, hogy új alapokon nyugvó, mindkét fél számára megnyugtató megoldás szüles­sék az egyházak állami támoga­tásának módjáról és mértékéről. A koncepciót az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és val­lásügyi bizottsága dolgozza ki. Jó lenne - mondotta az ál­lamtitkár -, ha az egyházak ál­tal is elfogadható törvényterve­zet még a jövő évi költségvetési törvény előtt, tehát az idén el­készülne. Az Egyházi Kapcsolatok Titkársága szeretne életre hívni egy alkalmanként összeülő or­szágos kollégiumot, amely az állam és az egyházak közötti napi együttműködés szakmai tanácsadó, véleményező, gon­dokat jelző fórumaként mű­ködne. Az elképzelést máris 35 felekezet helyesli. (d. g.) Egy nap legalább 25 órából áll majd Lassan lassul a Föld Egyre lassabban forog a Föld, tehát egyre hosszabbak lesz­nek a napok - állítják ameri­kai tudósok. Sok embernek nem elég a nap 24 órája, hogy elvégezze tenni­valóit. Ezzel kapcsolatban most van egy jó hírünk, meg egy rossz: a nap egy órával hosz- szabb lesz! A rossz hír csak az, hogy a 25 órás napra még mint­egy 150 millió évet kell várni. Ugyanis minden nap csak a másodperc parányi tört részével hosszabb az előzőnél. Charles P. Sonett és kutató- csoportja, az arizonai Tucson egyetem munkatársai érték tet­ten ezt a jelenséget, amikor az Ausztráliában és az Egyesült Államokban található üledékré­tegeket vizsgálták olyan helye­ken, ahol valaha tenger hullám­zott. A lerakódásokból ki tud­ták számítani milyen ütemben követte egymást az apály és a dagály, ebből pedig kikövetkez­tethető egy nap hossza. Szerintük 900 millió évvel ezelőtt egy földi nap mindössze 18 órás volt. FEB Megérkezett Michael Jackson. Ha némi késéssel is, de leszállt a megasztár és kísé-_ rétének magánrepülőgépe Ferihegyre. Innen Jacko azonnal a Parlamentbe hajtatott, ahol' Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter fogadta. fotó:feb/diósi imre Ha kedd, Kiskegyed! • Éjszakai pingpong a gyermekorvosnál • Csapja be a betörőt! • Ha jóképű, az se jó • A háta hasogat, pedig a lelke fáj Kiskegyed, a legolvasottab női magazin JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András ' Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357. fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme. 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kéreskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolpok, Kossuth tér l. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék. Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 537 forint, negyedévre 1551 forint, fél évre 3222 forint, egy évre 6444 forint. • Az áruspéldányok ára: 27,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1198 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents