Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-10 / 134. szám

2. oldal Körkép 1996. június 10., hétfő Kormányellenes tüntetés Budapesten. A Horn-kormány - általuk emberelle­nesnek minősített - politikája, a stabilizációs program, a NATO-hoz illetve az Európai Unió­hoz való csatlakozás ellen szervezett tüntetést szombaton Budapesten a Humanista Mozga­lom, a Munkáspárt és a Hadkötelezettek Ideiglenes Szövetsége. fotó: feb/diósi imre Államfők csúcstalálkozója Lancutban Jövőre, veletek, másutt Európa tele van indulatokkal és előítéletekkel. Ezen csak egymás jobb megismerése változtathat - mondta a hétvégén Lancutban a kilenc közép-európai államfő részvételével megtartott találkozón Göncz Árpád. A lengyelországi kisvárosban tartott találkozón az újdonság Ukrajna részvétele volt. ,j-eo- nyid Kucsmának jeleztem, hogy Magyarország támogatni fogja Ukrajna Európához kö­zeledni kívánó törekvéseit” - nyilatkozta a magyar elnök. Az államfők egy televíziós vitaműsorban a térség helyze­téről és jövőjéről beszéltek. „Közép-Európa államai az első és a második világháború után nem tudtak élni az euró­pai integráció lehetőségével, azt az esélyt viszont, ami 1989-et követően nyílt meg, már nem szabad elszalasztani” - jelentette ki Václav Havel cseh köztársasági elnök. Os­car Luigi Scalfaro olasz ál­lamfő ezt azzal egészítette ki, hogy a Nyugatnak akár saját állampolgárai jóléte árán is meg kell kockáztatni az integ­rációt az új demokráciákkal. Michál Kovác szlovák ál­lamfő az EU-ba belépni kí­vánó országokat olyan meny­asszonyhoz hasonlította, aki férjhez akar menni, de ha túl sokat kell várnia, elillanhat szerelme. „A NATO és az Eu­rópai Unió legfeljebb még két-három ilyen találkozónak lesz a központi témája, azután új feladatokról fogunk be­szélni” - mondta a vendéglátó lengyel elnök, Aleksander Kwasniewski. Szerinte Láncút megerősítette: az európai fo­lyamatokban a közép-európai térség mind nagyobb szerepet kap. A csúcstalálkozó számos kétoldalú találkozóra is lehe­tőséget kínált. Göncz Árpád megbeszélést folytatott Havel cseh, Kovác szlovák, Kwasni­ewski lengyel, Thomas Klestil osztrák és Kucsma ukrán ál­lamfőkkel. A közép-európai államfők megállapodtak ab­ban, hogy jövőre a szlovéniai Portorozban találkoznak is­mét. Ha a magyar kormány kiírja a pályázatot harci repü­lőgépek vásárlására, Svédor­szág a mai változatnál moder­nebb típust tud majd megvé­telre ajánlani - jelentette be a Wallenberg Ipari Csoport el­nöke. Stockholmtól 400 kilo­méterre hadrendbe állították az első negyedik generációs Gri- pen vadászgépezredet. Az eseményen jelen volt több ma­gyar országgyűlési képviselő \ hollandiai Noordwijk- ban tartotta kongresszusát a Liberális Internacionálé. Az eseményen az SZDSZ-es Eörsi Mátyás és Haraszti Miklós, il­letve a Fidesz-Magyar Polgári Párttól Orbán Viktor és Né­meth Zsolt is részt vett. Az ukrajnai magyar­ság országosan bejegyzett szervezete, az Ukrajnai Ma­gyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) kijevi közgyűlésén elfogadta a szervezet program­ját. A hét kisebbségi szerveze­tet képviselő küldöttek rögzí­tették: az UMDSZ támogatja az egy tömbben élő kárpátaljai magyarság területi autonómiá­jának kialakítását. Életveszélyes álla­potban van a maláriában szenvedő Günter Rexrodt né­met szövetségi gazdasági mi­niszter. A berlini klinikán fekvő politikus májusban, egy dél-afrikai hivatalos úton kapta meg a fertőzést egy szúnyog csípésétől. ❖ Igazságügyi csúcs. Kedden kezdődik Európa igaz­ságügy-minisztereinek kétna­pos budapesti konferenciája. A tanácskozáson csaknem 40 or­szág mintegy 250 szakértője vesz részt. A TIT budapesti Uránia Csillagdája a Kozmosz - Em­ber - Környezet Alapítvánnyal karöltve idén is megrendezi csillagászati-kultúrtörténeti Ga­rabonciás észlelő táborát, ezút­tal 1100 év Hunnia ege alatt címmel. A tábornak július 11- től 22-ig a Vas megyei Velem ad otthont. A programban töb­bek között szakmai tanulmány­utak, valamint éjjeli és nappali észlelési gyakorlatok szerepel­nek. Gyógyulóban. A kórházakból folyamatosan engedik haza a betegeket, és csak nagyon ke­vés új panaszos jelentkezik a múlt heti, budapesti szalmonel- lás fertőzés után. Az ÁNTSZ szakértőinek tájékoztatása sze­rint összesen mintegy 7 ezren ettek a szalmonellás ételből, közülük csaknem ötezren bete­gedtek, meg, s 450-460-an szo­rultak kórházi ápolásra. Az igazgatók még vitatkoznak a tárcával a kötelező óraszám emeléséről Két nézőpont az országos fórumon Felemás fogadtatásra talált Magyar Bálint művelődési mi­niszter az iskolaigazgatók első országos fórumán. Megtap­solták, amikor kijelentette: mindent megtesz azért, hogy több pénzt szerezzen a közoktatás számára. Felzúdulást váltott ki azzal a megállapításával, hogy Európában nálunk a legalacsonyabb a kötelező óraszám. A tanácskozás 1100 részve­vője két nézőpontból tekintette át a közoktatásban tervezett változások indítékait és céljait. A minisztériumi vezetők a tárca álláspontja mellett érvel­tek, míg a gyakorló szakembe­rek az oktatási intézmények­ben dolgozók véleményének adtak hangot. Az előadók el­mondták: a közoktatási tör­vény módosításakor az a leg­fontosabb törekvésük, hogy automatikussá váljék, és meg­felelő belső arányokat tartal­mazzon az oktatás állami fi­nanszírozása. Ezért fogalmaz­ták meg azt a követelményt, hogy a közoktatás esztendőn- kénti állami támogatásának mértéke nem lehet kevesebb, mint az e célra két évvel ko­rábban fordított pénzeszközök 75 százaléka. A tárca vezetői amellett ér­veltek, hogy a kötelező óra­számok tervezett emelése szakmailag is elfogadható. Be­jelentették: a Nemzeti Alap­tanterv 1998-ban az első és a hetedik osztályban lépne életbe, alapműveltségi vizsgát 2002-ben, új érettségi vizsgát pedig 2004-ben tennének elő­ször a diákok. A fórumon tartott rögtön­zött szavazás szerint az igaz­gatók többsége a kötelező óra­számemelés 1997. szeptem­beri bevezetésével értene egyet, s elutasítja a törvényja­vaslatban szereplő februári ha­táridőt. A minisztérium szerint az óraszámemelés idejének ki­tolása tömeges pedagógusel­bocsátásokhoz vezetne. Beszélgetőpartnerünk: Hajdú István, a Magyar Rádió új elnöke „Csak az önzés az, amitől félek” A rádiózás egyik legnehezebb időszakában, a rendszervál­tás idején már betöltötte a Magyar Rádió elnöki poszt­ját. Most, augusztus elsejétől, újra ő, az 51 esztendős villa­mosmérnök kerül e fontos közintézmény élére.-Annak idején, az 1990-es kormányváltáskor szinte ter­mészetes volt, hogy a rádió élére is új ember kerül - emlé­kezik vissza Hajdú István, aki jelenleg még főállásban a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen tudományos munkatársa.- Miért pályázott ismét erre az állásra ?- Nagyon szerettem a rá­dióban dolgozni, és úgy érez­A régi-új elnök fotúfeb/diósi tem, annak idején sok minden félbemaradt a terveim megva­lósításakor. Talán a most kö­vetkező négy évben sikerül megvalósítani ezek közül a legfontosabbakat.- Milyen változásokat ígér?- A legelsőnek a vidéki stú­diók munkájának megerősíté­sét tartom. A mai két-négy órás műsoridő helyett a ré­giókban is egész napos sugár­zást tervezünk.- Mi a titka népszerűségé­nek?- Igyekszem mindig kon­szenzust teremteni magam kö­rül, és olyan döntéseket hozni, amelyeket a többség támogat.- Mi az, amitől tart?-Egy dologtól tartok, ami nagyon megnehezítheti a dol­gomat. Ez pedig az önzés, a szűkebb érdekcsoportok „to­lakodása”. Németh Zsuzsa Befejeződött a parlamenti elnökök konferenciája Csatlakozásra várva Az európai parlamenti elnö­kök budapesti konferenciájá­nak legfontosabb tanulsága, hogy csak közösen lehet fe­lelni korunk kihívásaira - ér­tékelte az eseményt zárszavá­ban Gál Zoltán, az Ország­gyűlés elnöke. „Megértjük, ha a nyugat-euró­pai országok türelemre intenek minket, de meg kell érteniük nekik is, hogy a kontinens ke­leti felén lévő államok lakói számára az Európai Unió je­lenti a célt, amiért vállalni ér­demes a mindennapok nehéz­ségeit” - mondotta Gál Zoltán. Az osztrák parlament elnöke, Heinz Fischer ama ötszáz nap tapasztalatairól beszélt, mióta Ausztria az EU tagja. Szerinte nem igazolódtak be azok a fé­lelmek, miszerint a csatlakozás a nemzeti parlament hatalmát kurtítaná. Éppen ellenkezőleg, befolyása növekedett azáltal, hogy nagyobb beleszólása van az európai politika alakításába. A konferencia befejeztével tartott sajtóértekezleten Leni Fischer, az Európa Tanács Par­lamenti Közgyűlésének elnöke köszönetét mondott a találkozó házigazdáinak a kitűnő szerve­zésért. Úgy vélte, az egysége­sülő Európa koncepcióját csak akkor támogatják széles réte­gek, ha a fejlődés sorsuk jobbí­tását szolgálja. Nem lesz ügyvezető elnök a KDNP-ben Tisztújítás minden szinten Nagy jelentőségű kérdésekről tanácskozott és döntött a hét végén a Kereszténydemok­rata Néppárt Országos Vá­lasztmánya. Módosította az alapszabályt, a választott tisztségviselők mandátumát, és megszüntette az ügyvezető elnöki tisztséget. A KDNP tisztségviselőit a jö­vőben négyévenként választ­ják, de a most pozíciókat betöl­tők megmérettetésére még 1997-ben sort kerítenek. Az Országos Választmány arról is döntött: a pártelnökre ruházza Füzessy Tibor megszüntetett ügyvezető elnöki posztjának jogosítványait, tovább erősítve ezzel az elnök jogkörét. A döntésekről Giczy György pártelnök elmondta: az alap­szabály-módosítás a KDNP tel­jes megújulását szolgálja. Az elkövetkezendő hónapokban a helyi szervezetektől a legfel­sőbb vezetésig újraválasztják a tisztségviselőket. Az új veze­tésnek kell a következő ország- gyűlési választásokon sikerre vinnie a pártot. A sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva a pártelnök el­mondta: a küldöttek nem értet­tek egyet azzal, hogy Füzessy, a volt ügyvezető elnök, a párt elnökségének tagja maradjon. Beszámolt munkájáról az a bizottság is, amely az előző, rendkívüli választmány össze­hívásának körülményeit, a pár­ton belül megsokasodott fe­gyelmi ügyeket vizsgálta. Tár­gyaltak a párt költségvetéséről, és középtávú programjáról is. A Szonda Ipsos legutóbbi közvélemény-kutatása szerint az ország keleti megyéiben a lakosság 20 százaléka rokon­szenvezik az MSZP-vel, ez 2 százalékkal kevesebb, mint az előző hónapban. Az FKGP 1 százalékkal kapott kevesebb szimpátiaszavazatot májusban, mint azt megelő­zően, így 12 százalékkal áll a második helyen. A Fidesz tá­mogatottsága 11 százalékos: az SZDSZ 9 százalékkal a negye­dik helyre szorult vissza. A KDNP-re a keleti ország­rész felnőtt népességének 5 százaléka, az MDF-re 4 száza­léka szavazna, ha a közeljövő­ben parlamenti választásokat tartanának. A parlamentbe be nem került pártokra együttesen 3 százalék adná szavazatát. Kö­zülük csupán a Munkáspárt érné el az 1 százalékot. Májusban a felnőtt népesség Közvélemény-kutatás a keleti országrészben Pártok népszerűségi listája 52 százaléka menne el sza­vazni. Közülük 80 százalék már azt is eldöntötte, hogy melyik pártot részesítené előnyben. A biztos szavazók 35 százaléka az MSZP-re voksolna. Az FKGP 18 százalék szavazatra számít­hatna. A Fidesz-MPP és az SZDSZ a politikailag aktív né­pesség 14-14 százalékának bi­zalmát élvezi. A parlamenti pártok sorát a KDNP és az Ha most vasárnap lennének a választások, ön melyik pártra szavazna? országos adatok: a keleti országrész adatai: fTFSÖSl SZDSZ 9 MDF zárja, az előbbi 10 száza­lékos, az utóbbi 6 százalékos szavazati aránnyal. A parla­menten kívül rekedt politikai szervezetek együttesen 3 száza­lék szavazatot kapnának. A megkérdezettek 29 száza­léka tartotta elfogadhatatlannak az FKGP politikáját, 18 száza­lék pedig az MSZP irányvona­lát ellenszenvesnek. Az MDF- et 5, a KDNP-t 2 , a Fidesz- MPP-t és az SZDSZ-t 1-1 szá­zalék utasította el. A parlamen­ten kívüli pártok közül a MIÉP- pel 4, a Munkáspárttal 2 száza­lék fejezte ki ellenszenvét. A kérdezés ideje: 1996. május 10-23. A kérdezés módja: személyes kérdő­íves kérdezés. Az alapsokaság: min­den felnőtt, a keleti országrészben ál­landó lakóhellyel rendelkező, ma­gyar állampolgár. A minta: 473 fő a Dunától keletre. A minta és az alap­sokaság nem, kor és lakóhely típusa szerinti megoszlása azonosnak te­kinthető. Ferenczy Europress ■ T / « JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András UJ Tervezőszerkesztő: Mohai Gvuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok. Kossuth tér I. I. sz. Irodaház, j 11/11 I pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére I terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a ..Rónahír" Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. "■' ^ M.-— Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok. Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok. Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564. Kunszen'tmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. T, I 56/390-959. 35. mellék. Kunhegyes. Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. « Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents