Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-29 / 151. szám

1996. június 29., szombat Körkép V 5. oldal Nézőpont Feketegazda Eljött az egyik legnagyobb mezőgazda­sági idénymunka, az aratás ideje. Sző­kébb pátriánkban csupán őszi búzából több mint 130 ezer hektárról kell begyűj­teni és biztonságba helyezni a termést. Méghozzá a lehető leggyorsabban, hiszen az időjárás jócskán tartogathat kellemet­len meglepetéseket, amelyek tetemes veszteségeket okozhatnak. A mostani szezonban is jellemző lesz a béraratás, hiszen az újdonsült gazdák közül csak kevesek mondhatják magukat kombájntulajdonosoknak. Az infláció miatt érthető, hogy ezen a nyáron a tavalyinál kissé mélyebben kell a zsebébe nyúlnia annak, aki nem tartozik e szerencsések körébe. A „hivatalosan” szolgáltatók - zömében szövetkezetek és társaságok - egy hek­tár kalászos gabona kombájnolását - a helyi körülményektől, a terület nagyságától függően - túlnyomórészt hatezertől nyolc­ezerig terjedő összegért vállalják, erre jön még az élet egyik megrontója, az áfa. Ez az ár tulajdonképpen nem sok, ha a gabona szépen meg­ugrott értékéhez mérjük. Ha viszont figyelembe vesszük azt a tényt is, hogy a kalászosok - néhány hozzáértő és/vagy szeren­csés gazdálkodótól eltekintve - az idén nem adnak olyan bősé­ges szemtermést, mint az normális körülmények között elvár­ható volna, mindjárt más megítélés alá esik az aratásért kért pénz. Persze nem a Kárpát-medencében élnénk, ha nem lenne al­ternatív, olcsóbb megoldás. Áfa-, szja- és tb-mentesen is elin­dul ugyanis a kombájn, csak gázolaj legyen elég meg alkatrész. Az meg még külön nyereség, ha a naftát korábban mentesítették a fogyasztási adó alól. Nem nehéz kikalkulálni, a „zsebpénzért” vagy „haveri” alapon végzett szolgáltatás mennyivel versenyképesebb a határban. Az egyszerűség kedvéért számoljunk a „hivatalos” ár felével. A számlával vagy anélkül című össznépi játék minden­esetre az agráriumban is gyökeret vert, habár ez ellen a tisz­tességes piaci magatartásra felügyelő kamara is igyekszik a saját eszközeivel fellépni. Mivel azonban senki sem ellensége a saját pénztárcájának, úgy tűnik, nagyon nehéz lesz a fekete­gazdák ellen fellépni. Már csak azért is, mert a gabonabetaka­rítás csupán egy mozzanata a szerteágazó mezőgazdálkodói tevékenységeknek. Tízéves a Hungária Biztosító A Pelikán Szállóban tartották a születésnapi ünnepséget 1986. július 1-jén, a Hungária Biztosító létrejöttekor a kon­kurencia két évet jósolt a tár­saságnak. Az eltelt évek alatt azonban nem hogy nem tűnt el a süllyesztőben, hanem piac­vezető lett. Kezdeti évi 100 milliós díjbevétele mára 1,3 milliárdra növekedett. A me­gyei igazgatóságot alapító 43 tag helyett - akik közül a teg­napi szolnoki ünnepségen hu­szonkét jelenleg is dolgozó tag volt jelen többekkel a Pelikán Szállóban - ma már 160 tagú a csapat - emlékezett vissza a kezdetekre Török Zoltán igaz­gató. 1989-ban a cég részvénytár­sasággá alakult, majd 1990- ben előbb kisebbségi, majd egy évre már többségi része­sedést szerzett benne a több mint 100 éves Allianz Bizto­sító, amely a világ második legnagyobb biztosító társa­sága. A következő években na­gyobb hangsúlyt fektetnek az élet- és egészségbiztosításra, a nyugdíjpénztárra, a lakás-taka­rékpénztárra. A bővülés azt je­lenti, hogy a jövőben pénzügyi házzá alakul a Hungária Bizto­sító, amely évente 41 milliárd forintot forgat. ta Segít a város Martfűi „fészekrakók” Az első lakáshoz jutók támoga­tásáról döntöttek a martfűi vá­rosatyák csütörtöki testületi ülésükön. Az önkormányzat célja az, hogy a Martfűn letele­pedni kívánó családok részére első lakásuk megszerzéséhez anyagi támogatást nyújtsanak. A július 1-jén hatályba lépő rendelet értelmében a támoga­tásra jogosult (35 évnél fiata­labb) igénylőket kamatmentes kölcsönnel támogatják. A köl­csön mértéke ház, illetve lakás vásárlása esetén legfeljebb 200 ezer forint, míg házépítés ese­tén legfeljebb 400 ezer forint. A kölcsön törlesztésének futam­ideje 5, illetve 10 év.-Szintén döntés született a ci­pőipari középiskola névváltoz­tatásáról is. Ä változtatást az in­tézmény nevelőtestülete kez­deményezte, az iskolaszékkel egyetértésben, hiszen a régi Gimnázium, Cipőipari Műszaki Szakközépiskola és 641. számú Szakmunkásképző Intézet név használata meglehetősen ne­hézkes volt. Az iskola hivatalos neve ezentúl: Martfűi Szak­képző Iskola és Gimnázium. A képviselők egy döntésü­ket zárt ajtók mögött, teljes ti­tokban hozták meg, s az ered­ményt csak augusztus 20-án ismerhetik meg a martfűiek. Ekkor adják át ugyanis a Martfű Városért kitüntetést. Takarékos támogatás Tiszafüred képviselő-testülete június 25-i ülésén döntötte el, hogy mely civil szervezetek kapnak önkormányzati támoga­tást. Az előzményekhez tartozik, hogy döntés előtt pályázni kel­lett az erre a célra elkülönített 1,5 millió forintra. Miután a fel­hívásra jóval nagyobb igény (4 millió 190 ezer forint) érkezett, a vár ősatyáknak differenciálniuk kellett. Öt civil szerveződés - Mun­kanélküliek Álláskeresők Egyesülete, a „Don melletti sí­rok gondozása” fényeslitkei alapítvány, az önkéntes tűzoltó egyesület, a szabadidőklub és az R 17-es postagalambász csoport - nem kapott a „nagy kalapból”. A Góliát FC, a Ti- szaszőlősi Diáksportkör a sportalapból, a Füredi Kaszinó Egyesület pedig a millecente- náriumi alapból kap támoga­tást. A 1,5 millió forintból ti­zennégy civil szerveződés jut­hatott városi pénzekhez: Tiszafüred Néptáncegyüttes 650 ezer forint; Keresztény Ér­telmiségi Szövetség 125; Peda­gógus női kar 200; Vöröske- resztl25; Nyugdíjasklub Tisza- örvény 25; Nyugdíjasklub Ti- szaszőlős 45; Nyugdíjasklub Ti­szafüred 25; Fúvószenekar 30; Szőke Tisza népzenei együttes 50; Együtt Egymásért Egészség- forrás Klub 80; Mozgássérültek Egyesülete 25; Kiss Pál iskola - gyermek-önkormányzat 30; Re­formátus egyházközösség Ti- szaszőlős40; Énekszó Alapít­vány - Zrínyi iskola 50.percze­A nyár elszáll, a meleg megmarad. Gondoljon mielőbb az idei télre, hogy az Ön otthonában tovább tartson a nyár. TOTÁLGÁZ most kedvező árajánlatokkal várja, hogy gazdaságosan és kényelmesen tölthesse el a hidegebb napokat. TOTÁLGÁZ T: (06-1) 203-4271, 06-60-338-716 TOTÁLGÁZ KÉNYELMET KAPCSOLUNK A GÁZHOZ. Tíz év, hat hónap a rácsok mögött Ül előttem egy ember. A haja már ritkul, noha még innen van az ötvenen. Nem magas, nem alacsony, de azért nehéz lenne ellökni, mert van vagy kilenc­ven kiló. Ma már rokkantnyug­díjas, és teljesen ártatlanul 10 év 6 hónapot töltött a rácsok mö­gött, között. Ennek ellenére nem akar perújrafelvételt, sem politi­kai, sem anyagi, esetleg erkölcsi kártérítést. Ugyanis nem elítélt­ként tartották számon, hanem börtönőrként, vagy ha úgy tet­szik: smasszerként.- Kunhegyesen végeztem az iskoláimat, majd szobafestő és mázoló szakmát tanultam. Dol­goztam, következett a katona­ság, a leszerelés, utána a házas­ság. Jöttek a gyerekek, és évekig Fegyvernek jelentette az ottho­nomat. A fegyveres testületek mindig vonzottak, így jelentkez­tem a szolnoki büntetés-végre­hajtási intézet akkori parancs­nokánál. Ő tájékoztatott min­denről, majd folyamatosan be- szerezgettem a sokféle iratot, orvosi igazolást. Még így is el­telt jó fél év, mire felszerelhet­tem. Emlékszem, 1985. március 1-jét mutatta a naptár. Elmereng, valahová a múltba, majd arról beszél, hogy akkor nem olyan volt a börtön, ahogyan azt legtöbbször a fil­mekben, televízióban ábrázol­ták. Keményebb volt, szigo­rúbb. Talán az egyik legsúlyo­sabb büntetésnek az számított, amikor az elítélt bizonyos ideig nem fogadhatott látogatókat, nem kaphatott csomagot.- A magánzárka sem tekint­hető nyaralásnak, noha akadt, aki majdnem sportot űzött be­lőle: látjátok, én ezt is kibírtam. Ez egy olyan kis helyiség, ahol felül van az ablak, beton a padló, az ágy is lebetonozva. Napközben tilos feküdni, csak ülni, esetleg járkálni lehet. Al­vás este tíztől reggel fél hatig. Azért a napi kinti séta kötelező volt. Majd azt fejtegeti: a börtön más világ. Zárt, megvannak a sajátos törvényszerűségei, apró­ságai, amelyek odabenn fonto­sak. Legyen szó a reggeliről, az ebédlői, a vacsoráról, a sétáról, egy csomag érkezéséről. A rá­csos világ valamilyen módon mindenkire hat: őrzőre, elítéltre. Kire jobban, kire kevésbé. Nem kivételek a smasszerek sem, hi­szen ők is a vaspálcák között töl­tik mindennapjaikat. Arról nem beszélve, hogy nem könnyű megtalálni a megfelelő hangot az elítéltekhez. Főleg a fiatalok­kal adódott több, kisebb-na- gyobb baj.-Végtelenül bonyolult, sok­szor reménytelen dolog felnőtt emberek már kialakult életvite­lén, szokásain változtatni, de még módosítani is. Megfordul­tak itt már milliomosok is, de jóval több a szegény, vagy a koldusszegény. Azután doktor urat is védtek már a rácsok, és másféle diplomásokat is. Kár lenne tagadni, benn sok, egyre több a roma. Zömük iskolázat­lan, szakképzetlen, és a nincs, a munkanélküliség olykor rossz tanácsadó. Nem keveset a meg­gazdagodás vágya olyan csele­kedetekbe sodor, hogy ide vezet az út. Ezek az emberek mégis valahol kishalak, hiába rabol­nak, lopnak. Egy miklósi férfi, már tizenkettedszer került be hozzánk. Nincs egyedül, hosszú lenne a lista. Szépen élő csalá­dok unatkozó csemetéi is olykor itt kötnek ki. Könnyezik az apu, zokog az anyu, amikor kiderül: az éjszakázó gyerek nem a disz­kókat, hanem a garázsokat, hét­végi nyaralókat látogatta sötéte­dés után. És csak akkor tűnik fel, hogy ez a 17 éves srác későn jár haza... Temérdek fura figurát őriztek ezek a rácsok. Mivel ’ 85-ben lett fegyőr, politikai foglyokra már nem emlékszik. De emlé­kezik egy idős bácsira, akinek első ránézésre csupa jóság a te­kintete. Odakinn azonban hét- próbás csalónak számított: bir­kahúst ajánlott ide is, oda is, amoda is. A pénzeket felvette, de bizony a hús késett. Annyira, hogy meg sem érkezett. Az öregurat ismételten, ki tudja há­nyadszor, vonták ki a forgalom­ból, ámbár- a bíróságnak mindig töredelmesen ígérte: megjavul. Be is tartotta addig, amíg benn őrizték. Ha kiment, rögvest kí­sértésbe esett, annyi volt a birka arrafelé. Azután őriztek itt más szélhámost, aki hol plébános­nak, hol állatorvosnak adta ki magát. Meg nem kevés gyilkost: igaz, őket csak átmenetileg.-Engem személy szerint a törökszentmiklósi galeri döb­bentett meg legjobban, akik tíz-egynéhányan fiatal lányo­kat fogtak le, és erőszakoltak meg. Súlyos éveket kaptak, rászolgáltak. Arra is akad példa, hogy az egykori elítél­tek megismernek az utcán, és köszönnek. Akkor éreztem magam kínos helyzetben, amikor földimet hoztak be. Mondtam neki: nem szégyel- led magad? Régen nem ter­mett ennyi csibészt Kunhe­gyes, pedig nem kilencezer- hatszázan, hanem tizenkétez­ren lakták. Hosszasan ecseteli, miért idegfeszítő ez a munka. Éjszaka valamelyik emeleten ülni, jár­kálni, és a cirkli elfordítása után azt ellenőrizni: rendben van-e minden odabenn. Azután a sza­badnap sem mindig az. Ilyen­olyan képzések színesítik, ha sok a tárgyalás, be kell jönni, kí­sérni a gyanúsítottat. Mára már rokkantnyugdíjas. Nem sok a pénze, épphogy húszezer. Ezért kiegészítésképpen egy volt szakmabelijével piacozik. Járják a megyét, és előfordul, az egyik volt elitéit vásárol nála. A visszajáró néhány forintot nem kéri - Maga mindig rendes volt hozzám, felügyelő úr. Tartsa meg, ez az én borrava­lóm! f Nem vitás, ez is egyfajta el­ismerés. Elvégre Dienes József is eltöltött majdnem tizenegy évet a rácsok között. D. Szabó Miklós Optimistán bele a reménytelenségbe - Ki kell mondanom a problémáimat Feró, a rockzene napszámosa Nagy Ferenc nevét valószínűleg senki sem ismeri a zene világá­ban - Nagy Feróét annál inkább. Hallatán - és sohasem titkolt szabadszájúsága miatt - egykor „kultúrvezérek” estek pá­nikba. Sorsa így nem is lehetett más, mint a rendszeres betiltás. Volt, hogy' együttesét, a Beatricét egyszerre több megyéből (köztük a miénkből is) kitiltották. A rendszerváltás utáni sza­badabb közegben már komoly lehetőségekhez jutott a zenekar: lemezfelvételek, telt házas Budapest sportcsarnokbeli bulik, sőt Feró televízió- és rádióműsort is vezetett. Az 1994-es választá­sok óta azonban mintha ismét csönd lenne körülötte __- Nagyon közhelyszerű lenne azt mondani, hogy rosszul érzem ma­gam, hiszen ez az életelemem, ami most van. De jobb lenne, ha nem erezném magam ilyen jól - mondja nevetve Nagy Feró, ami­kor arról kérdezem a szolnoki Demokrata Klub vendégét, hogy érzi manapság magát.- Bármelyik rendszerre vissza­tekintve, amelyeket megéltem, elmondhatom, hogy egyikben sem voltam igazából nagyon közked­velt. Persze nem a közönség előtt, hanem a médiában. Van olyan új­ság - köztük a „legnépszerűbb" is -, amelyikben konzekvensen megmaradtam utált embernek. Olyan nagyon rosszul nem érzem magam, hiszen van családom, há­rom gyerekem. A küzdelem min­denesetre nagyon nehéz, hiszen három gyereket kell eltartani. De nem akarok panaszkodni, erről tel­jesen le akarok szokni. Egy időben állandóan a mártírt játszottam anélkül, hogy tudtam volna. Sok­szor félreérthető is voltam. Ebbe ráadásul a média nagyon sokszor „besegített”. Ha mondtam valamit, azt mindjárt fel is fújták. De nem szabad panaszkodni. Tudod, úgy optimistán bele a reménytelen­ségbe ...-Meglepőén önkritikus hang ez tőled. Azt jelenti, hogy nem érzed már a „Nemzet Csótányának" magad?- 1978-ban keletkezett ez a szlogen, akkor még nem volt kü­lönösebb jelentése számomra a nemzet szónak. Ma mást jelent ez a szó számomra, ezért már nem mondanám azt, hogy a Nemzet Csótánya vagyok. Ennek ellenére nem tagadom meg, mert én mond­tam magamról. Ha már csalogá­nya nem lehettem, akkor lettem a csótánya. Az is repül, csak éppen utálatos.- A Beatrice mintha egy kicsit elhallgatott volna.- Ázt hiszem, hogy inkább el­hallgattattak minket. A legutóbbi választások után a tévébelépőmet is elvették ... Azóta nem jártam a Magyar Televízióban. Szabad, független művész vagyok, azaz nem sorolódok be semmiféle pártba, de ha mindenképpen be akarnám soroltami magam, akkor a Fidesztől a MIÉP-ig már be is sorolok. A mostani választás után két évig nem nagyon tudtunk szó­hoz jutni, így nem is volt értelme, hogy zenekart csináljunk. A Ma­gyar Rádióban a mai napig kéthe­tenként van egy félórás műsorom. Abból élek, amit 1988-tól 1994-ig lehetett csinálni. Úgy érzem, zene­ileg nem öregedtem meg. A zene nekem azt jelenti, hogy el tudjam mondani mindenféle problémá­mat, vitáimat, kérdéseimet, kéte­lyeimet, amiket úgy érzem, hogy Istentől kapok. Ezt nekem muszáj kimondanom, mert ha nem mond­hatom, akkor nagyon nagy baj van. Ezért is alakult meg az Űj Be­atrice, vadonatúj fiatalemberekkel.- Mi a véleményed a mai ma­gyar zenei életről?- Ugyanaz a helyzet a zenei életben, mint a politikában. Ha be­kapcsolod a rádiót mondjuk este hatkor, akkor fogalmad sincs, hogy mi történt Gyulán vagy Má­tészalkán. Szerinted az utóbbi húsz évben történt ott valami? Erről adott-e valaki neked híradást? Nem! Egy csomó más mindent tu­dok a külföldről, de nem tudom, hogy mi történt a szomszéd falu­ban. A zenei életre pontosan ugyanez jellemző. Magyarorszá­gon megjelentek a kereskedelmi adók, megvannak a nagy „királyi” rádiók, és ezek a legkevesebbet foglalkoznak magyar zenével. A magyar alatt azt értem, hogy ma­gyarul van, tehát még nem is be­széltem népzenéről... Ehelyett a kereskedelmi adókon mindenütt ugyanaz a zene szól - valaki ango­lul hablatyol ott neked. Nem is lenne ez túl nagy baj, ha csak a műsoridő 25 százalékában tör­ténne. De nem ez történik, hanem az embernek a saját rádiójában, te­levíziójában hátrányos megkülön­böztetésben van része. Ha azt aka­rom, hogy a rádióban szerepeljek, kereskedelmi adón, akkor fizet­nem kell. Mostanában készültem el egy Nagy László-vers feldolgozásával - ezért most marha boldog és büszke vagyok. Úgy érzem, in­kább napszámos szeretnék ma­radni a zenében, nem pedig gazda­tiszt. Járni az országot, találkozni az emberekkel, mert ezekből na­gyon sokat tanulok. Az ilyen talál­kozókon nagyon sok értékes gon­dolatot „ellopok”, amiket azután továbbviszek. Baranyi György r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents