Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-15 / 139. szám
1996. június 15., szombat 3. oldal Megyei Körkép Jeles esemény színhelye volt tegnap a jászalsószentgyörgyi vadaspark, ugyanis itt rendezték meg a megyei polgármesterek negyedik labdarúgótornáját. Felvételünk az izgalmas összecsapás egyik jelenetét örökítette meg. fotó: mészáros Nyáron a Tiszazugban Sok helyen bezár a művelődési ház Az iskolai szünetben sok szülő számára okoz gondot, mit csináljanak a gyerekek a nyári hónapokban. A táborozás, közös nyaralás pénzbe kerül, nem is kevésbe. Megoldás, pontosabban választási lehetőség volna, ha például a művelődési házak, könyvtárak változatos programokkal várnák az érdeklődőket. Utánanéztünk, vajon a Tiszazugban mi várható a következő hónapokban. Martfűn a művelődési ház egész nyáron nyitott kapukkal várja a kicsiket és a nagyokat. Táborokat is szerveztek, s úgy tűnik, nem gond a kevés jelentkező, hiszen minden helyet betöltötték. Tiszaföldváron is hasonló a helyzet, a művelődési házban ugyan megkezdődnek a szabadságolások, ám az épületben mindig lesz ügyeletes. Erre pedig szükség lesz, hiszen tenisztábornak, gépjármű-vezetői tanfolyamnak, színjátszó csoportoknak, vásároknak is helyet adnak. A földvári könyvtárat sem zárják be a nyáron. Kunszentmártonban viszont fordított a helyzet. Mivel az előző évek tapasztalatai szerint rendkívül csekély az érdeklődés a nyári programok iránt, a művelődési ház július 6-tól augusztus 20-ig, a könyvtár pedig július 15-től augusztus 20-ig zárva lesz. Tiszakürtön a művelődési ház szintén bezár, igaz, csak július 17-től 22-ig. Rákóczifalván a faluház és a könyvtár zárva lesz június 17-től 30-ig, sőt a könyvtári szolgáltatás július 15-e és augusztus 18-a között szünetel. Juhász Imre még fiatal ember, hiszen mindössze a harmincadikat tapossa. Mezőtúri, korábban is ott élt és dolgozott, majd úgy alakult az élete, hogy hat évre Szentesre költözött. Folyton változik a világ, és a változás az ő mindennapjait, családi helyzetét sem kímélte. Olyany- nyira, hogy az idén visszaköltözött Túrra. Különös ismertetőjele: a 100 méteres akadályfutásban megnyerte a megyei tűzoltóbajnokságot. Pedig összesen huszonnégy elszánt lánglovas vágott a próbának megyénk minden szögletéből. Sportszerelésben kellett végigrohanni a távot, amely kacifántosnál kacifántosabb akadályokat tartalmazott, így át kellett jutni egy kétméteres palánkon, utána egy-egy tömlővel a jobb és a bal kézben végigrohanni egy kilenc méter hosszú, magasban álló gerendán. Leérve a tömlőket kigurítani, összekapcsolni, és csatlakoztatni az ott lévő szerkezethez. Neki ebben a versenyszámban 20,3 másodperc a csúJuhász Imre mezőtúri tűzoltó zászlós, megyei győztes a 100 méteres akadály futásban fotó: m. j. csa, és a megyei elsőséget 20,4- del szerezte meg. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a második helyezett Nánási István is mezőtúri tűzoltó.) Még jeleskedik egy területen: tekében. Hosszú küzdelem után befejeződött a mezőtúri amatőr tekebajnokság, ahol egyéniben második lett. Sőt, a megyei BM- tekebajnokságot csapatban a túri tűzoltók nyerték, egyéniben pedig Juhász Imre állhatott a dobogó tetejére. Úgy tűnik, szereti a magaslati levegőt, mert ezt az elsőséget megismételte. A változatosság kedvéért nem tekében, hanem akadályfutásban. D. Sz. M. Túri tűzoltó az élen „Nincs időnk megvárni a vonatot” Sokba kerülhet a sietség A rendőrség az elmúlt mintegy három héten át fokozott figyelmet szentelt megyénk tizenkét legveszélyesebbnek ítélt vasúti átjárójának. A közelmúlt - vasút és közút szintbeli kereszteződéseiben bekövetkezett - tragédiái tették szükségessé, hogy felmérjék, mennyire veszik komolyan a közlekedők a tilos jelzéseket, és persze a saját életüket. A tapasztalatok igen lehangolóak - tudtuk meg tegnap Molnár Miklós őrnagytól, a főkapitányság közlekedési osztályának helyettes vezetőjétől. Az ellenőrzés tizenöt napja alatt hetvenhét esetben kellett a szabálysértési feljelentés eszközéhez folyamodni. Ami pedig végképp érthetetlen: ezek zömére azért volt szükség, mert a közlekedők egyszerűen figyelmen kívül hagyták a vasúti átjáró tilosat mutatójelzéseit. A tetten ért, majd megkérdezett emberek a rendőröknek elmondták: tudták, hogy tilos a jelzés, mégis átvágtak a síneken, nem értek rá megvárni a vonatot. A legtöbb türelmetlen járművezető a kerékpárosok közül került ki, de jócskán akadtak olyanok is, akik autóval vállalkoztak ugyanerre a felelőtlenségre. Sajnos, minthogy igen súlyos szabályszegésekről van szó, a feljelentetteknek vélhetően sokba kerül majd a sietség. A kiszabható legmagasabb bírság ez esetben akár 30 ezer forint is lehet. -hgyPolgármesterek klubja Félidei számvetés Tószegen Szolnok fölött legtisztább a Tisza A nyár a pihenés, a szabadságok mellett sajnos a fertőzések, rosszabb esetben a járványok ideje is. így hát jóval gondosabbam kell figyelnünk a kórokozók támadásaira, főként a szalmonelláéra, hiszen a meleg ideális környezetet teremt parányi ellenségeink számára. Ilyenkor kizárólag friss vagy jól hűtött, fagyasztott élelmiszereket fogyasszunk, a tojásos, gombás ételeket pedig csak közvetlenül az elkészítésük után tálaljuk fel, estére vagy különösen másnapra már ne tegyük el. A tojás, mint sok-sok példa mutatja, a szalmonella „kedvenc tartózkodási helye” az átlagosnál is veszélyesebb, lágy állapotban nem ajánlott. Vásárlás előtt érdemes mindig megbizonyosodni a frissességéről! A gombával eleve óvatosan kell bánni, minden esetben szakértővel nézessük át, amit önállóan szedtünk. Megyénk strandjai és a szabad vizek minősége pillanatnyilag jó, a Tisza magyar- országi szakasza Tiszafüred és Szolnok között a legtisztább. A kijelölt fürdőhelyeken tehát veszélytelen a strandolás, csupán arra kell nagyon ügyelnünk, hogy a ne tartózkodjunk túl sokáig a napon. Papp István, Tószeg polgármestere volt a házigazdája a megyei polgármesterek klubja csütörtöki összejövetelének. Mintegy negyven polgármester gondolta, hogy a választási ciklus félidejében szükséges találkozniuk, megosztaniuk egymással a tapasztalatokat. A találkozón részt vett Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Herbály Imre alelnök is. Kiderült, hogy nehéz félidőt hagytak maguk mögött az önkormányzatok, de a második félidő még nehezebb lesz. Hasonlók a gondok, a nyomasztó munkanélküliség, áz szegénységbe zuhant családok, a perspektíva nélküli fiatalok olyan terheket rónak az önkormányzatokra, amelyeket egyre nehezebb cipelni. A túlterhelt apparátusok nehezen birkóznak meg a sokszorosára nőtt ügyfélforgalommal, miközben fejük felett lebeg a leépítés, az elbocsátás Damoklesz-kardja. Telep helyett tömblakások A jásztelki önkormányzat kép- viselő-testülete arról döntött a minap, hogy területet biztosít a település cigány lakói részére építendő tömblakásoknak. Régóta célja már az önkormányzatnak, hogy felszámolja a cigánytelepet. A kisebbségi ön- kormányzat képviselőjének kezdeményezésére felkutattak egy építési vállalkozót, a tízlakásos tömbház felépítésére. A település önkormányzata vállalta, hogy területet biztosít az építkezéshez. A hely kijelölése megtörtént. Néhány ott lévő telek nincs az ön- kormányzat tulajdonában, így ezeket meg kell vásárolni. Mikor ez megtörténik, a majdani lakók között felosztják, és a rendelké- zésükre bocsátják. A testület több tagja nehezményezte, hogy a napirend témája és az előzetes meghívás ellenére sem képviseltette magát a cigányság. A képviselők egyebek mellett döntöttek arról is, hogy a Jász-Tel Rt.-nek százezer forintért eladják azt a területet, melyen a falu telefonközpontja van. A befolyt ösz- szegből kívánják korszerűsíteni a polgármesteri hivatal telefon- rendszerét, egy helyi központ felszerelésével. A testület szabályozta Jásztelek közterületeinek használatát, meghatározta a használatért fizetendő díjat. Quelle sltop nyílt tegnap Szolnokon, ahol most már megvásárolhatók, illetve megrendelhetők az áruk, melyeket eddig katalógusból lehetett kiválasztani, fotö: mészáros A szervezett bűnözés a vasúti vagyont sem kíméli Mint azt Vizsy Ferenc, a MÁV budapesti üzletigazgatója a Szolnoki Rendőrkapitányságon tegnap tartott sajtótájékoztatón elmondta, a vasút évek óta küzd a vagondézsmálókkal, az utóbbi idők tapasztalatai azonban azt is alátámasztják, hogy a MÁV-ot sem kíméli a szervezett bűnözés. Bár jelentős beruházásokkal, komoly biztonsági berendezésekkel, intézkedésekkel igyekeznek a támadások lehetőségeit, ezáltal a lopásokkal okozott károkat csökkenteni, az emberi közreműködés a továbbiakban sem nélkülözhető a vagyon védelmében. Ezt igazolja az a teljesítmény is, amelyet a kapitányság szervezetébe visszahozott és „talpra állított” vasúti rendőrőrs nyomozói a közelmúltban nyújtottak. Vagonfosztogatókat füleltek le, akik tetemes kárt okoztak a vasútnak. Az igazgató elismerése és köszöneté jeléül Mészáros Mihály őrnagyot, Móri Zsolt hadnagyot és Uri-Szabó Lajos századost jutalomban részesítette. Családi rémségek a Tücsök utcában (Folytatás az 1. oldalról) A beismerő elbeszélésekből egy immár három éven át tartó, most tizennégy éves közös gyermekük ellen irányuló szexuális brutalitásról lebbent le a lepel. A különböző vagyon elleni cselekmények miatt már többszörösen büntetett előéletű férfi és a vele egyformán italozó életmódot folytató asszony nem tagadta, hogy lányukon több alkalommal nemi erőszakot követtek el, valamint fajtalanságra kényszerítették őt. Mindezt ráadásul a többi öt kisgyermek szeme láttára tették. A nyomozás adataiból az is kiderül, hogy más hasonló esetektől eltérő módon ezúttal maga az édesanya is aktív részese volt a gaztetteknek. Többek között előfordult például az is, hogy a nő saját kezűleg kötözte meg gyermekét ánnak érdekében, hogy a védekezésre ilyen módon is képtelen áldozatot páija zavartalanul megbecsteleníthesse. Arra is vannak adatok, hogy egy másik, valamivel kisebb gyerekükkel is próbálkoztak, de jelenleg úgy tűnik, vele nem jutottak olyan messzire, mint a sok kínt elszenvedett nővérével. Mivel igen súlyos bűn- cselekmény gyanúja merült fel, ezért a gyors rendőri intézkedések sorából a szülők kihallgatását követő őrizetbe vétel sem maradhatott el. Az ügyészség a gyanúsítottak további fogva tartását is indítványozta, így tegnap a Szolnoki Városi Bíróság mindkét személy előzetes letartóztatása mellett döntött. Természetesen a magukra maradt gyermekekről is gondoskodtak. Ideiglenesen a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézetben találtak otthont számukra. A kicsik tehát szülők nélkül maradtak, helyzetükben sajnos mégis ez jelenti számukra a korábbinál sokkal nagyobb biztonságot. H. GY. „A mi életünkből” címmel kiállítás nyüt tegnap délután Szolnokon, a Városmajor út 8. szám alatt, a Munkáspárt székhazában, Tabák Lajos fotóművész alkotásaiból. Az érdeklődők július 14-ig nézhetik meg a szociofotókat, melyek a századelő nehéz sorsú embereit örökítették meg. fotó: mészáros Kárpátaljáról Kisújszállásra Kárpátalján a magyar határtól szűk harminc kilométerre fekszik egy háromezer lelkes színmagyar község: Szemye. A Kisújszállási Városgazdálkodási Vállalat és a magyar település között baráti kapcsolat alakult ki. Negyedik alkalommal találkoznak küldötteik. Június 20-án délelőtt ötvenhármán érkeznek Szemyéről. A vendégek' megtekintik Horváth György vállalkozó tanyáját, majd a Galéria kávéházat. Pénteken autóbusz-kirándulás következik Egerbe, és környékére. Szombaton az Arany János Általános Iskolát, majd a . Móricz Zsigmond Gimnáziumot keresik fel. Délben tájékoztatót tartanak a két település gazdasági helyzetéről, az együttműködés lehetséges formáiról. Délután fél ötkor a helyi sportpályán a városgazdálkodási vállalat aranylábúi a szemyeiekkel vívnak focimeccset. Búcsúvacsorát a Petőfi vadásztársaság vendégházában tartanak.