Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-14 / 138. szám
1996. június 14., péntek Sport 5. oldal Nemzeti Sport Kézilabda Magyar Kupa négyes döntő A tét: nemzetközi szereplés, mellé serleg Férfi kézilabda Az ötlet remek, a kivitelezés viszont nem tökéletes - így foglalható össze a férfi kézilabda Magyar Kupa-sorozat hajrájával kapcsolatos módosítás. Arról van szó, hogy a szövetség a versenykiírástól eltérve, megváltoztatta az MK utolsó párharcainak menetrendjét, a csapatok nem oda-visszavágós alapon mérik össze tudásukat, hanem semleges helyszínen, a fővárosi Körcsarnokban négyes döntő keretében. Csak az a bökkenő, hogy a bajnokság már csaknem nyolc hete véget ért, sőt, azóta befejeződött már az Eb is. Márpedig így valószínű, hogy a játékosok nincsenek csúcsformában. Sinka László, a szövetség főtitkára az Elektromos sporttelepén megtartott sajtótájékoztatón arról is beszélt, hogy a mostani viadalt próbának tekintik, s ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, akkor a jövőben maradnának eme változatnál. Hajnal Csaba, a férfi liga vezetője ezt azzal egészítette ki: a szervezőket szorította az idő is, már régen meg kellett volna kezdődnie a nyári pihenőnek, ám ennél jóval fontosabb szempont volt, hogy a Magyar Televízió csak erre a két napra (június 16-17.), vasárnapra, és hétfőre tudta vállalni a találkozók közvetítését.- Már az Önmagában óriási eredmény a sportág szempontjából, hogy hétfőn nem labdarúgó-bajnoki mérkőzést ad a tévé, hanem a férfi kézilabdakupadöntő kerül képernyőre - tette hozzá Hajnal Csaba, aki egy személyben a Fotex VSE ügyvezető elnöke is. Vasárnap 11.15, illetve 14.45 órától az elődöntőket rendezik, majd hétfőn 19.15 órától következik a kupa sorsát eldöntő összecsapás. Az első találkozón a kupavédő veszprémiek az esélyesebbek a győriekkel szemben, míg a másodikon a bajnoki címvédő szegediek kilátásai kedvezőbbek a szolnokiakénál. Ha érvényesül a papírforma, a finálé eredményétől függetlenül vasárnapra eldől, hogy a Pick-Szeged a BEK- ben, a Fotex VSE pedig a KEK- ben indulhat. Ami a kereteket illeti: a Fotex VSE-ből Barbasinszkij hiányzik, ő a szezon végén távozik a klubtól, míg a Győri Gardénia ETO KC sérülés miatt nélkülözni kénytelen a Cseh-Horváth-Tóth-Kovács kvartettet. A Pick-Szegednél a műtéten átesett Brajdic nem áll rendelkezésre, a Mol-Szolnok KK-nál pedig Dávid, Berkó, Szép Kis K., Golovin és Szo- tyori bajlódik sérüléssel. A ki- sebb-nagyobb gondok ellenére a csapatok képviselői egybehangzóan kijelentették: egyértelmű céljuk a Nemzeti Sport szerkesztősége által felajánlott trófea elnyerése. A szervezők az első napra 300, a másodikra 200 forintos belépőket bocsátottak ki. A jegyek közül sok elkelt elővételben, miután az érintett klubok maguk teríthették a tiketteket. Ötödik hellyel jubiláltak A Kunhegyes ESE NB Il-es férfi röplabdacsapata az ötödik helyen zárta tizenötödik szezonját a nemzeti bajnokság második vonalában. A hátuk mögött hagyott jubileumi szezont talán az jellemezte legjobban, hogy amikor teljes csapattal tudtak kiállni, nem találtak legyőzőre a kunsági röpisek, de a munkahelyi és iskolai elfoglaltságok miatt tizedelt társaság már „képes” volt vereséget szenvedni akár a tabella alsó régióiban tanyázók ellenfelektől is. A szakosztály elküldte nevezését az 1996/97-es bajnoki idényre is, de sajnos a szereplés anyagi háttere most még nem biztosított. Ennek ellenére a játékosok reménykednek, hogy ősztől ismét szerepelnek az NB II-ben. Danyi Péter- emlékkupa Két esztendeje már, hogy minden év júniusában szenior férfi kézilabda-emlékkupát rendeznek Szolnokon azok tiszteletére, akik sportolóként, sportvezetőként, aktívaként önzetlenül tevékenykedtek szeretett sportágukért, a kézilabdáért. Nem válogatott játékosokról van ez esetben szó, hanem egyszerű - de nagyszerű - sportemberekről, akik éltek, s haltak egyesületükért, csapatukért. Úgy érezzük, megérdemlik, hogy ilyen formában is megemlékezzenek róluk. Ez évben először van „neve” a tornának: Danyi Péter Senior Kézilabda Emlékkupa. Június 15-én (szombaton), a tiszaligeti Olaj-csarnokban harmadszor rendezi meg a Mól KK és a Mól Telecom Kft. a viadalt. A szervezők csapata mellett a rákÖczífalvi és gödöllői öregfiúk fogadták el a meghívást. Az együttesek körmérkőzéses formában döntik el a helyezések sorsát, a találkozók játékideje 2x20 perc. Külön díjazásban részesül a torna legjobb kapusa és a legsportszerűbb csapat. Idáig csak a gödöllői szeniorok nem vihették még haza a kupát, hiszen ’ 94-ben a Mól, ’95-ben a rákóczisok diadalmaskodtak. A program: 10.15: ünnepélyes megnyitó, 10.30: Mol-Rákóczifalva, 11.30: Rákóczifalva-Gödöllő, 12.30: Gödöllő-Mol, 13.30: eredményhirdetés. A szolnoki zsarufesztivál keretében zajló lovasviadalon tegnap a terepverseny következett. Már kora reggel útnak indult az első „pár”, a 14 km-es távnak. Az indulóknak 60 és 70 perc között kellett célba érni úgy, hogy közben nyolc akadály leküzdése várt rájuk, mint például a felvételünkön látható palló. fotó: csabai ... és akkor kinyílt a kapu A labdarúgó Európa-bajnokság szünnapját kihasználva szerdán gyorsan lejátszottak egy fordulót a magyar bajnokság élvonalában. A „tavasz mérkőzésének” titulált BVSC Dreher-Ferencvá- ros összecsapás egészen a nyolcvanötödik percig semmiben nem különbözött az átlag hazai kilencven percektől, lanyha iram, körülményes támadásszövés, helyzetnélküliség jellemezte a találkozót. Különösen szembetűnő volt ez a lassúság az Eb-meccseken látottakhoz képest. Öt perccel a vége előtt azonban a Fradi-szurkolók ismét elkövettek mindent, hogy erre a mérkőzésre is emlékezzünk még egy darabig. A pályát övező kerítés kapuja - akárcsak a közelmúltban az Üllői úton - egészen „véletlenül” kinyílt, és több százan a játéktérre tódultak. Hogy a meccs még nem ért véget? Az nem érdekelte az öröm- és alkoholmámorban úszó szurkolókat. Szerencsére a ferencvárosi játékosoknak sikerült megfékezni az elszabadulni látszó indulatokat. Amit a villámgyorsan felsorakozott rohamrendőrök gumibottal sem tudtak elérni, Telek, Simon és társai néhány szóval megoldottak, visszarimán- kodták szurkolóikat a csatatérré változott lelátókra. Tökéletesen egyetértünk dr. Mezey György véleményével, aki a találkozó után kifejtette: „...Évek óta elkendőznek szurkolói randalírozásokat, műszaki hibákra, egyebekre hivatkozva.... Valószínűleg nem vagyok egyedül a véleményemmel, hogy ez így nem mehet tovább.” Az elismert szakember nem akart személyeskedésbe bocsátkozni, így nem tette hozzá, hogy általában a Ferencvárossal - játékosaival, vezetőivel, drukkereivel - szemben ilyen elnézőek a fegyelmi bizottság tagjai. Gondoljunk csak Albert „súlyos” eltiltására, mely azonban az őszi kupamérkőzéseken lép érvénybe (ha egyáltalában a kis Flóri itthon kergeti még a labdát), az Üllői úti kerítéskapu beszakadására, mikor is a zár volt a hibás, hogy éppen akkor mondta fel a szolgálatot, vagy a nyitott franciakésre, melynek bedobója Ha- nacsek partjelzőt nézte céltáblának Franzstadtban. Ezek és ehhez hasonló események után pedig meglepő módon mélyen sértve érzik magukat az érintettek, mikor a zöld-fehér különítményt szerte Európában megkülönböztetett figyelemmel kísérik a rendfenntartók, s a legkisebb incidens esetén is azonnal gumibotért nyúlnak Pozsonyban, Berlinben vagy éppen a Bozsik stadionban a rendőrök. Most még tiszta szerencse, a Fradi lett a bajnok, ellenkező esetben a BVSC-játékosok nem biztos, hogy épp bőrrel megúszták volna a szerda esti randevút az elvakult szurkolókkal. De mi lesz jövőre ? (géléi) Labdarúgó-Európa-bajnokság Bolgár álom, román rémálom A szerdai szünnap után csütörtökön délután a B-csoport mérkőzésével vette kezdetét a második kör. Bulgária-Románia 1-0 (1-0) Newcastle, St. James park, 15 ezer néző, v.: Mikkelsen (dán) Gólszerzők: Sztoicskov Sárga lap: Kisisev, Cvetanov Jók: Kisisev, Sztoicskov, Jordanov, ill. Munteanu Bulgária: Mihajlov - Cvetanov - Kisisev, Ivanov, Jordanov - Jankov - Lecskov (Gencsev), Balakov - Kosztadinov (Borimirov), Penev (Szirakov), Sztoicskov. Románia: Stelea - Belodedici - Petrescu, Prodan, Selymes - Hagi, Popescu (Ilié), Lupescu (Galca), Munteanu - Lacatus (Moldovait), Raducioiu. Volt olyan játékos, aki labdába sem ért a mérkőzésen, Sztoicskov máris előnyhöz juttatta a bolgárokat. Ezt követően átvették az irányítást a románok, ám nem volt szerencséjük. Moun- teanu lövése nyomán a labda a gólvonal mögött pattant, de a játékvezető továbbot intett. Fordulást követően is meddő fölényben játszottak Hagiék, Mihajlov kapuját népi tudták bevenni. A sárgák újabb veresége azt jelenti, lassan kezdhetik a csomagolást, esélyük a továbbjutásra minimálisra csökkent. (gj) > Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Igazgatósága 5 fő munkatársat keres az 1996. évtől jelentkező többletfeladatainak elvégzésére. Pályázati feltételek:- szakirányú (jogi, közgazdasági és államigazgatási) felsőfokú iskolai végzettség- közgazdasági szakközépiskolai végzettség, kizárólag mérlegképes könyvelői szakképesítés esetén Bérezés: a Köztisztviselői törvény és az adóhivatali belső szabályozás szerint Jelentkezés: személyesen a hirdetés megjelenésétől számított 10 napon belül az APEH Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Igazgatóság személyügyi vezetőjénél (Szolnok, József A. út 22-24. Telefon: 56/374-288) ^ -108459/1H- J ( I 1 l?i® ® budmil A Baross úti butiksoron, régi helyén, június 1 3-án 8UDMIL márkabolt nyílt Figyelje további hirdetéseinket! ^ •108122/1H* j jSlüncíjen, Hürid) fogkefe nélkül tő Egy fogkefe nem feltétlenül szükséges kellék a müncheni vagy zürichi üzleti úthoz. München és Zürich most naponta kétszer is elérhető a Malév járataival. így nem marad le egyetlen fontos tárgyalásról sem, az estét pedig már újra a családdal töltheti. A továbbutazáshoz menetrendünk különlegesen előnyös csatlakozásokat^ SKtC l U B i ______:______ M AIÉVÁ4 Szállunk rendelkezésére kínál. Ha pedig egy-két napot mégis Münchenben szeretne tölteni, az új, kedvezményes müncheni Sky Club business ár - 47 180 Ft - ezt is lehetővé teszi. München vagy Zürich, akár fogkefe nélkül is. Naponta kétszer. Járatainkról további információ a szolnoki IBUSZ-Malév Partner-irodában az 56-423-602-es telefonszámon kapható.