Új Néplap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-12 / 136. szám

1996". június 12., szerda Megyei Körkép 3. oldal Kossuthos kisdiákok á mesék szárnyán Kunhegyestől Szombathelyig „repültek” A szombathelyi Gyermekek Háza Mesélő jelzőlámpák címmel idén januárban orszá­gos meseíró pályázatot hirde­tett. A felhívás sikerét jelzi, hogy határainkon túlról is je­lentkeztek magyar ajkú apró­ságok, hogy bekerüljenek abba a meséskönyvbe, amit a legjobbak műveiből állítanak össze a szervezők. Utalva a pályázat címére, a kunhegyesi Kossuth Lajos Ál­talános Iskola három harma­dikos tanulója - Kasza Gyuri, Szanyi Jutka és Hajdú Brigi - már-már zöld lámpát kapott ehhez a sikerhez: 680 beérke­zett pályamű közül ugyanis az övék már bekerült a legjobb harminc közé. Hogy olvashatjuk-e őket majd az országos terjesztésű mesekönyvben, az csak szep­temberben derül ki, ugyanis ekkor rendezik meg a döntőt Szombathelyen. A három kis meseíró taní­tónője, Dobi Istvánná lapunk­nak nyilatkozva elmondta, hogy elsősorban azért volt öröm együtt dolgozni a gyere­kekkel, mert Gyuri, Brigi és Jutka egyaránt szeret olvasni, kedveli az irodalmat, s írás­készségük is lehetővé teszi a meseországbeli kalandozáso­kat. Mindenesetre tanítványai már Szombathelyig repültek a mesék szárnyán.-percze­Pedagóguspályák A magyar iskolaalapítás ezredik évfordulója alkalmából Kis­újszállás önkormányzata Peda­góguspályák címmel pályázatot hirdetett, két témakörben: 1. Egy kiemelkedő tanáregyéniség életútja (egy kisújszállási vagy a város oktatásához kötődő, már nem élő pedagógus portréját vár­ják a kiírók). 2. Pályám emléke­zete (kisújszállási vagy városhoz kötődő, legalább 15-20 éves pe­dagógusi múlttal rendelkező pe­dagógus visszaemlékezését vár­ják). A pályamunkák terjedelme 4-8 oldal legyen. Az írásokat jeligével ellátva kell a városhá­zára eljuttatni. Eredményhirdetésre a no­vember 8-án rendezendő városi pedagógiai napon kerül sor. A napokban készül el a mezőhéki Táncsics Mezőgazdasági Szövetkezet tulajdonában lévő Dry Kft. zöldség- és paprikaszárító telepén egy új, 600 négyzetméteres kiszerelő- és tá­rolócsarnok. A nemzetközi minőségbiztosítási rendszer megkövetelte a megnövekedett ter­melés mellett az új tároló létesítésétét. fotó: csabai Űj szabályozás Később kell fizetni Képzési börzét tartott fe megyei munkaügyi központ A munkáltatók alig érdeklődtek Látszatra igen sikeres kezdeményezésnek bizonyult a munkaügyi központ által szervezett képzési börze. A ren­dezvény helyszínén, a Hotel Studentben ugyanis szép számmal jelentek meg tegnap délelőtt az érdeklődők. A nagy zsivaj ellenére később kiderült, a jelenlévők több­nyire a képzés intézményeit képviselik. A legtöbb résztvevő a képzési piacról jött, a munkaadók visszafogták magukat fotó: csabai i. A kiküldött több száz meg­hívót mindössze néhány munkáltató - többek között a WÉS, az Altek, az Elektro- lux, a MÁV FKG Kft. - vette komolyan, melyeknek képviselői, ha másért nem is, de a tájékozódás kedvéért ellátogattak a találkozóra. Az eddigi állásbörzék he­lyett ugyanis ezúttal olyan szakmai napot hívott életre a munkaügyi központ, ahol kimondottan a munkaadók „kegyeit” keresték annak érdekében, hogy a támoga­tások rendszerével lendít­hessenek a megyei - a már meglévő és a leendő - mun­kanélküliek helyzetén. Az általános passzivitás ellenére mégis volt olyan cég, amely konkrét igé­nyekkel érkezett, sőt, a megoldást tekintve is gyü­mölcsözőnek ígérkező kap­csolatokra tehetett szert. A mezőtúri Altek például a munkanélkülivé válást meg­előző lehetőségeket kutatta. Gond náluk a téglaégető mesterek hiánya, ezért ese­tükben konkrétan felmerült a saját dolgozókat érintő ok­tatás iránti igény. Úgy tűnik, egy szegedi képző magán­cég tudná vállalni az után­pótlásról való gondosko­dást. Vajon mi lehet az oka a szervezők szerint is gyér ér­deklődésnek - kérdeztük Barcsik Tibomét, a munkaü­gyi központ főtanácsosát. A válaszból egyértelműen ki­tűnt: ennek nyilvánvaló gaz­dasági okai vannak. Jelenleg ugyanis - fel nem róható okokból - nem arra töreked­nek a munkaadók, hogy mi­nél több dolgozót foglalkoz­tassanak. Úgy tűnik, ebben még a munkaügyi támogatá­sok sem adnak elég biztatást.-hgy­Az adózás rendjéről szóló tör­vény módosítása, mely április 19-én került nyilvánosságra, egyebek között újraszabályozta az adóelőleg-fizetési kötele­zettség határidejét. Ennek ér­telmében a személyi jövede­lemadó hatálya alá tartozó egyéni vállalkozók, valamint azok a magánszemélyek, akik nem kifizetőtől származó jöve­delemre tettek szert, az adóelő­leget negyedévenként, a ne­gyedévet követő hónap 12-éig kötelesek megfizetni. Eddig a negyedévet követő hónap ötö­diké volt a határidő, mostantól azonban az érintettek egy héttel később is fizethetnek, szankció nélkül. A módosítás a második negyedévtől „él”, tehát július 12-éig kell az APEH-hoz eljut­tatni a második negyedév adóe­lőlegét. Konferencia a készpénzkímélő fizetési módszerekről Bankkártyacsata A magyar közismerten kedveli a kártyát, s ez a megállapítás már nemcsak a játékokra érvényes, hanem egyre inkább a bankkár­tyákra is. E készpénzkímélő fizetőeszközöket manapság mintegy kétszázezer honfitársunk használja, s gomba módra szaporodnak a bankautomaták és a kártyaelfogadó helyek. A legújabb kori „kártyacsatába” enged bepillantást a június 13-án és 14-én a szol­noki Hotel Studentben megrendezendő konferencia és kiállítás, melynek címe nemes egyszerűséggel: A kártya. A Glahe International Kiállítás­szervező Kft. által életre hívott konferenciasorozat, mely a fővá­rosi közgazdaság-tudományi egyetemről indult, és Salgótar­ján, valamit Miskolc után érkezik Szolnokra, elsősorban a bank- és egyéb kártyákkal, illetve azok al­kalmazásának összefüggéseivel igyekszik megismertetni a részt­vevőket - hangzott el tegnap Szolnokon, a Gösser sörözőben megtartott sajtótájékoztatón. A pénz akkor dolgozik, ha mozgásban van, tehát nem zseb­ben, hanem például bankkártyán. A szervezők éppen ezért szeret­nék e vonzó készpénzkímélő, ez­által kényelmes, biztonságos, sőt a kereskedőknél forgalomnövelő hatású rendszerre irányítani a vál­lalkozók figyelmét éppúgy, mint a magánszemélyekét. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, va­lamint a megyei kamara támoga­tásával megrendezett konferen­cián szó lesz többek között a je­lenlegi bánkkártyakínálatról és az ezzel összefüggő szolgáltatá­sokról, a kártyaolvasó, úgyneve­zett POS terminálok alkalmazá­sáról, az elektronikus pénztárcá­ról és a kereskedelmi csatorna­ként is működő Internetről. Az esemény kísérőrendezvénye az exluzív termékeket felvonultató lifestyle életvitel-kiállítás. A konferenciára külön kiad­vány is készült, melyből minden résztvevő megtudhatja a bank­kártyákkal kapcsolatos összes tudnivalót. L. Z. Üj parancsnokkal könnyebb lesz? Megbecsülésre vágyó katonák (Folytatás az 1. oldalról)'- Az elképzelésünk az, hogy me­gyei szinten létrehozunk egy ala­pítványt, amely célja szerint a bajba jutott hivatásos katonákon, illetve hozzátartozóikon segítene- nyilatkozta az őrnagy. Elké­szült az alapító okirat, és a kura­tórium is összeállt. Terveink sze­rint az alapítvány a szolnoki Helyőrségi Művelődési Otthon­ban, illetve a Hadkiegészítő Pa­rancsnokságon működne. Támo­gatókat is tudtunk már szerezni, hiszen a város önkonnányzata és a polgármester is úgy nyilatko­zott, hogy támogatja alapítvá­nyunkat. Ugyancsak kedvezően fogadta a javaslatunkat a megyei közgyűlés elnöke is. A Honvédszakszérvezetnek je­lenleg négy bírósági peres ügye van folyamatban országosan, s ebből kettő Szolnokot érinti. Ez utóbbiak közül az egyiket - ame­lyet ki nem fizetett túlmunka mi­att indítottak - már benyújtották a munkaügyi bíróságra. A másik országos jelentőségű lesz, ezt a jövő héten adják be a bíróságra. Ebben az esetben szintén anya­giak képezik a per tárgyát, még­hozzá három évre visszamenő­leg. Ugyanis a huszonnégy órás szolgálatok után járó szolgálat­mentességeket egyes helyőrsé­gekben, illetve bizonyos pa­rancsnokok nem a megfelelő módon adták ki, s ezért anyagi hátrány érte a katonákat, -bgy­Mesterséges szivárvány a földek felett Teljes erővel működnek az öntözőgépek A tavasz ugyan nem volt sze­gény csapadékban, az utóbbi hetekben ránk zúdult káni­kula következtében azonban, főleg a felső talajrétegekben, megindult a gyors párolgás. Az öntözésre berendezett közép- Tisza-vidéki területeken, főleg a Tisza-tó öntözőrendszerének térségében szomjaznak a növé­nyek, ezért Mezőhék, Mester- szállás, Karcag környékén, a Nagykunsági és a Jászsági-fő­csatorna mentén javában mű­ködnek az öntözőberendezések. Elsők között a lineár berendezé­seket helyezték üzembe, de mű­ködnek a Bauer készülékek és más vízpótló eszközök is. A zsenge kultúrák közül még leg­jobban a kukorica állja a sarat, de több helyen már a tengeri is jelzi a szomjúságát. A Közép-Tisza-vidéki Víz­ügyi Igazgatóság június elejéig csaknem 31 ezer hektár növényi kultúra öntözésére adott ki víz­használati engedélyt, ugyanak­kor a rizstáblák árasztásához, il­letve a halastavakhoz is biztosít­ják a vizet. A kultúrák, a rétek, legelők öntözéséhez - a föld tu­lajdonviszonyainak megválto­zása következtében - a korábbi évekhez képest kisebb az igény, ugyancsak kevesebb vizet igé­nyelnek a rekonstrukció alatt lévő halastavak. Növekedett vi­szont a rizstáblák árasztásához igényelt víz mennyisége, te­kintve, hogy növekedett a vízi gabona vetésterülete, nőtt a ter­melési kedv. Aki a forró na­pokban a határban jár, szép látványban is gyönyörködhet. A kiöntözött víz sugarain tűző kánikulában megtörik a nap fénye, és a déli órákban megje­lenik a szivárvány. A Közép- Tisza-vidék öntözőrendszerei­ben jelenleg bőven van víz, vállalkozó mezőgazdászok pó­tolhatják a csapadékhiányt, óvni kell viszont az öntözőbe­rendezéseket, mert az értékes berendezések alkatrészeit ed­dig is több helyen megdézs­málták a tolvajok.-endrész­KRISTOF Férfidivat május havi nyertesei:- Bakó László, Martfű- Kantomé Bíró Emília, Túrkeve- Erdei Zoltán, Szolnok Gratulálunk és az ismétlésre a lehetőséget megajánljuk. KRISTÓF Férfidivat Szolnok, Magyar u. 6. 1 EIUE HEMHOrO HAK, (EP? Semmi baj, ha esetleg nem érti, hiszen a Malév moszkvai és szentpétervári járatain a teát is magyarul fogják Önnek kínálni. Az a fontos, hogy élvezze az út minden percét, amelyet a Sky Club business osztály új szolgáltatásai garantálnak Önnek. A különbség már a jegykezelésnél kezdődik SKYgtlJB yi/tdu=vnsserj Szállunk rendelkezésére és a figyelmes kiszolgálással folytatódik a repülőgép fedélzetén. Mindezt azért, hogy a fárasztó tárgyalásra kipihenten és felkészülten érkezhessen. A hét minden napján. Járatainkról további információ a szolnoki IBUSZ-Malév Partner-irodában az 56-423-602-es telefonszámon kapható.

Next

/
Thumbnails
Contents