Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-09 / 108. szám
1996. május 9., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Lesz-e szúnyoginvázió? Árvizek, kiöntések után visszamaradt nagyobb pocsolyák a meleggel párosulva ideális feltételeket teremtenek a szúnyogok számára. Bár az időjárás miatt egy kicsit késik a szúnyogroham, nem kétséges, hogy - mivel Szolnokon és környékén bőven találhatók vizek - idén is lesz részünk egy kis vakaródzásban - habár a légi vércsapolók számát jól sikerült irtással csökkenteni lehet. A szolnoki polgármesteri hivatal városüzemeltetési osztályának munkatársa, Lázár Mihályné kérdésünkre elmondta: a múlt év végén pályázatot írtak ki Szolnok ez évi szúnyogirtására. Idén új cég, a szolnoki Helikopteres Szúnyog- és Rovarirtó Kft. végzi el a munkát, amely egy debreceni és egy pesti pályázót megelőzve nyerte el a megbízást. A szúnyogirtás összköltsége ötmillió forintra rúg, ez két biológiai lárvairtást, öt légi kémiai irtást és négy földi kémiai irtást foglal magában. A megfelelő lebonyolítás érdekében szakértőt alkalmaznak - egyébként a cégnek is van biológus szakértője -, aki folyamatosan figyelemmel kíséri a lárvasűrűséget, illetve az imágó, azaz a kifejlett, repülő rovar egyedszámát. Az előzetes vizsgálódás alapján a szúnyogok tenyészőhelyén - az árterületeken lévő pangóvizeken és egyéb mocsaras részeken - már végeztek helikopteres biológiai lárvairtást. Ha a Tisza elönti az árteret, akkor még egy lárvairtásra szükség lesz, mivel az áradás után visszamaradó pangóvizek kitűnő tenyészőhelyül szolgálnak a szúnyogoknak. A szakértő véleményétől függ, hogy mikor indulhat a légi és földi irtás. Úgy tűnik, hogy a jövő hét közepén-végén jelennek meg nagyobb számban a szúnyogok. Az mindenesetre biztos, hogy a szolnoki nemzetközi vásár nyitónapja előtti este földi gépes irtást végeznek a Tiszaligetben. B. Gy. A Vöröskereszt világnapja alkalmából Segítőket tüntettek ki Kovácsné Tarjányi Erzsébet átveszi a kitüntetést A Vöröskereszt világnapjára emlékezett tegnap a mozgalom megyei szervezete. Az ünnepségen Busi Lajos, a megyei közgyűlés alelnöke méltatta a vöröskeresztes mozgalmat, majd kitüntetéseket adtak át. Önzetlen segítő munkája elismeréseként a Vöröskeresztes Munkáért arany fokozatát kapta: Bakk Zoltánná, Csajbók Ferencné, Gönczi Imréné és dr. Karsay Károly. Ezüst fokozatban részesült: Kovácsné Tarjányi Erzsébet, Langer Istvánná, Márkus Andrásné, dr. Olexik Lászlóné, Tóthné Pintér Margit, Zölei Gyula. A bronz fokozatot Bíró Lászlóné, Dénes Istvánná, Király Katalin, Mester Istvánná, Pető Lajosné, Sápi Lajosné, Sonkoly Ferencné, Szabó Eszter, Zobolai Jánosné vehette át. Jutalomban részesült Vörös Júlia. Tamás Gáspár Miklós véleménye szerint: Nem csak a csirkefogók jutottak magasra Tamás Gáspár Miklós filozófus volt a vendége tegnap a szolnoki Liberális Klubnak, aki az emberi jogokról tartott előadást. Az elmúlt években történt változások nagyon sok embert inkább csak sújtottak, és olyanok is magas pozíciókba jutottak, akik az erkölcsi érzékünknek nem felelnek meg. De nem lennénk igazságosak, ha azt mondanánk, hogy a változás csak csirkefogókat emelt fel, hiszen ellenpéldát is lehet mondani. Ugyanakkor olyan jelenségek is vannak, amelyek komoly demokráciákban nem fordulhatnának elő, például olykor nyilvánosan adócsalásra buzdítanak bennünket. Pedig nem mindegy, hogy a felnövekvő nemzedék milyen példát lát. Egy kérdésre válaszolva Tamás Gáspár Miklós a március 15-én történtekkel kapcsolatban elmondta, hogy a szólásszabadságnak teljesnek kell lennie, de azoknak az állampolgároknak a felháborodását is kifejezésre kell juttatni, akikben ellenérzéseket váltottak ki az ünnep kapcsán tett megnyilatkozások. A Jász-Nagykiut-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet rendezésében tegnap iskolatörténeti tanácskozás színhelye volt a megyeháza díszterme. fotó: csabai Pert nyert szolnoki lakásbérlők (Folytatás az 1. oldalról) saját vállalata, az Ingatlankezelő és Távhőszolgáltató Kft. igazgatójának az önkormányzathoz írt levele, melyben azt írta, hogy a lakbéremelésre vonatkozó rendelet jogi tisztázásáig való felfüggesztése „nemcsak a gazdasági társaságnak a munkáját segítené, hanem Szolnok város lakásbérlőinek körében is megnyugvást és elismerést keltene. A rendelettel érintettek ugyanis azt érzékelnék, hogy az általuk választott képviselő-testület csak a kifogástalan, megalapozott, törvényességileg nem kifogásolható rendeleteket hajtja végre, és döntéseinek végrehajtásához ésszerűtlenül, csakazértis nem ragaszkodik". Remélhetően a jogerős bírósági ítélet alapján a képviselőtestület levonja a következtetéseket, s korrigálja korábbi döntését. Megyei szintű versenyen mérték össze tudásukat a járőrkutyák / Elelemmeg tagadástól a létramászásig A rendőrség tizennégy járőrkutyája mérte össze felkészültségét megyei szintű versenyen tegnap Szolnokon. A képzett ebek többsége látszólag játszi könynyedséggel vette az akadályokat, azt azonban, hogy a teljesítmények mögött mennyi munka van, csak a kutyavezetők tudják. így ez a verseny az ő megmérettetésük is volt. A sokrétű feladatok alaposan próbára tették a kutyát és a gazdit egyaránt. Fegyelmező és különböző ügyességi gyakorlatokon kellett átesniük a versenyzőknek. A hozzá nem értő számára hihetetlen látni, hogy a nagy türelemmel idomított jószágok milyen eltökélten állnak ellent még a legfinomabb falatoknak is az élelemmegtagadás elnevezésű próbatétel alkalmával. Öcsi, a1 Tiszavárkonyon körzeti megbízotti feladatokat ellátó Ecsegi Tibor főtörzsőrmester hatéves „járőrtársa” tegnap jó passzban volt. A kiváló minősítésű járőrkutya a mostani versenyen is ügyeskedett. A hűséges négylábúnak még két éve van „nyugdíjig”, van alkalma tehát éles helyzetekben is szolgálni a gazdáját. H. GY. Öcsi, Ecsegi főtörzs hűséges segítőtársa mintaszerűen vette az akadályokat fotó: mészáros Jutalmak és fizetésemelés a főiskolán Jutalmakkal és fizetésemelésekkel előrehozbtt pedagógusnapot tartottak tegnap a szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolán. Dr. Molnár István főigazgató büszkén sorolta az elért eredményeket. Soha nem látott mértékű külföldi pályázati támogatást nyert el a főiskola. „Virágzik” a külföldi kapcsolatrendszer is. Az sem mindennapi, hogy amikor máshol szegény a kassza, náluk fizetéseket emeltek, és jutalmakat oszthattak. Jól sikerült az egyedülálló kapcsolat a Transelektro Rt:-vel is, amelynek idetelepített tanszéke révén a száraz elmélet helyett az élő, gyakorlatban alkalmazott külkereskedelmet sajátíthatják el a hallgatók. A jövőt vázolva a főigazgató elmondta, tárgyalnak a rendőrtiszti főiskolával egy közös, szolnoki oktatási intézményről, valamint előbbi kihelyezett levelező tagozatáról. Végül megjegyezte, reméli, a jövő évezred a szellemi és nem a felhalmozott tőke évezrede lesz; a szellemi érték ügyét szolgálja a főiskola. ta Májusi telefonkönyv Egy év múlva ismét jelentkezünk kiadványunkkal - áll a még forgalomban lévő megyei telefonkönyvben. Ám ez az egy év már letelt, s új telefonkönyvnek se híre, se hamva - pedig az előfizetők már igencsak várják. A Matáv Szolnoki Távközlési Centrumában elmondták, hogy ők február végi zárással átadták az előfizetők adatállományát a telefonkönyvet összeállító Magyar Telefonkönyv-kiadó Kft.-nek. Ezután már csak kisebb pontosítások történtek. A Telefonkönyvkiadó Kft.-nél érdeklődésünkre elmondták: a várva várt telefonkönyv - a nyomdától függően - még ebben a hónapban (a jövő hét elején vagy az utána következő hét végén) megjelenik. Az előfizetők a telefonszámlával együtt kapnak értesítést a pontos megjelenésről. Mint hangsúlyozták, azért csúsznak egy kicsit, mivel a területen igen sok az új bekötés, s ezért inkább vártak, hogy minél aktuálisabb legyen a kiadvány. -bgy-Polgármesterek Belgiumban és Hollandiában A Polgármesteri Klub szervezésében a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat és a Vállalkozásfejlesztési Alapítvány támogatásával mintegy harmincán, polgármesterek, közgyűlési tagok, önkormányzati tisztségviselők és vállalkozók utaztak Belgiumba és Hollandiába, hogy egyhetes szakmai tanulmányút keretében ismerkedjenek az Európai Unió intézményeivel, az integrációs törekvéseink lehetőségeivel. A delegációt fogadja Maastrichtban Limburg tartomány alkormányzója. Belgiumban látogatást tesznek a mezőgazdasági termékeket forgalmazó Smeeth cégnél, Brüsszelben pedig az Európai Unió intézményeiben. Hasselt város polgármestere és a város üzletemberei is találkoznak a megyei küldöttekkel. A delegáció kinntartózkodása során a mezőgazdasági szakmai látogatások mellett lehetőség lesz a két ország önkormányzati munkájának megismerésére, turisztikai szépségeinek megtekintésére is. Közös nyelvük a sport Tegnap délelőtt Homokon rendezték meg a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Általános Iskola Speciális Szakiskola és Diákotthon szervezésében az eltérő tantervű általános iskolák megyei sporttalálkozóját, amelynek minden évben más iskola ad otthont. A vendéglátó homokiak mellett Kisújszállásról, Karcagról és Szolnokról érkezett diákok versenyeztek. A négy iskolából öszszesen 28 gyerek mérte össze ügyességét négytusában, futásban, távolugrásban és kislabdadobásban. Csapatversenyben a fiúk és a lányok között egyaránt a szolnoki Liget úti iskolások bizonyultak a legjobbnak. Biztos, hogy ajánlatunk nem hagyja hidegen... ENGEDMÉNYES HŰTŐGÉP-AKCIÓ MÁJUS 9-től SZOLNOKTTTTl KERESKEDELMI Kit FÁZIS Műszaki szaküzletében Baross u. 10-12. Tel.: 56/426-837 DOMUS/Műszaki osztályán Ady E. u. 3. Tel.: 56/375-755 METÁL Áruházban Baross u. 17. Tel.: 56/420-304 ZFC1621 'Ti ff ff 33.600 Fi ZFC202I li III IT^N 36.90/Ft ZFC 242 1 ff M|J U 39.500 Ft ZFC 2431J) ■ « W ■ 41/500 Ft ZFC 120 I FAGYASZTÓ 42.900 Ft 29.600 Ft 32.900 Ft 35.500 Ft 37.500 Ft 38.900 Ft TARTÓS AKCIÓ: A FÁZISBAN, a DOMUSBAN és a METÁLBAN 10.000 Ft felett bármely műszaki cikk vásárlása esetén (akciós áru kivételével) 5 % ÁRENGEDMÉNYT ADUNK. >7^VÁRUHAZ SZERSZÁMOSZTÁLYÁN a VISZONTELADÓK és VÁLLALKOZÓI IGAZOLVÁNNYAL RENDELKEZŐK KÉSZPÉNZES VÁSÁRLÁS ESETÉN 10% ENGEDMÉNYT kapnak. *105780/1H* Hamarosan kiosztják az alapok pénzeit Szolnok tárgyalni akar a VMK ügyében (Folytatás az 1. oldalról) az utóbbinál 3,5 millió forint: az elbírálási határidő mindkettőnél május 30. A sportalapból három pályázat kiírására került eddig sor. A szabadidősport-programok megvalósításának pénzügyi támogatására 39 pályázótól 55 pályázat jött, a felosztásra kerülő összeg 800 ezer forint. A kerékpár, vízi vándor- és sporttáborok, túrák megvalósításának anyagi megsegítésére 49 pályázó 53 pályázatot adott be, ebben az esetben félmillió forint osztható szét. Az elbírálási határidő mindkét pályázatnál május 20. A Szolnokon tartandó országos és nemzetközi szintű versenyek megrendezéséhez húsz pályázatot küldtek, június 17-ig 1 millió forint felosztásáról döntenek. Az egészségügyi alap 3,7 millió forintos keretére 52 pályázatot nyújtottak be, ezek igénye 16,4 millió forint. A közhasznú munka alap 3 millió forintos keretére 20 pályázat érkezett, az igény ennél az alapnál 10,2 millió forint. Végül a szociális alap által felosztható 4,2 millió forintot 63 pályázat révén igényelték, ezek az igények 19,4 millió forintot tesznek ki. A pályázatok elbírálása és döntés a május 20-23-a között tartandó bizottsági üléseken várható. Aktualitások között elhangzott még, hogy befejezés előtt áll az 1996-97-es továbbtanulásokhoz kapcsolódó középiskolai fellebbezések elbírálása. Egy garantálható: valamennyi szolnoki diáknak lesz ősztől továbbtanulási lehetősége. Szolnok minden évben látványos és sok érdeklődőt vonzó középiskolai ballagását május 11-én, azaz e hét szombatján rendezik. Május 9-én viszont 10.30 órai kezdettel a Hősök terén a város megemlékezést szervez a hősök és áldozatok tiszteletére a fasizmus bukásának 51. évfordulója alkalmából. Ami az önkormányzati ülések menetrendjét illeti: az idei első félévben a tervek szerint még kétszer ül össze a közgyűlési ülés, május 30-án és június 27-én; ezt követően szeptemberig tartó nyári szünet következik.