Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-09 / 108. szám
TALL AÓZÓ Állami járadék a rászorulóknak 2. o. Nem csak a csirkefogók jutottak magasra 3. o. Polgármesterek Belgiumban és Hollandiában 3. o« A szerkesztőség postájából 5. o. hm J 1 VII. évfolyam, 108. szám 1996. május 9., csütörtök Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap mm JÁTSZOTTAK ÉS NYERTEK' Totósorsolásunk listáját holnap közöljük. Sorokban Mártírokra emlékeztek Budapest. A nácizmus áldozatainak és az ellenállás mártírjainak Gesztenyéskertben álló emlékművénél rendezett ünnepséggel emlékezett meg tegnap a II. világháború európai befejeződéséről a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége. Bemutatkozás Picardiában Szolnok. Ma utazik Franciaországba, a picardiai Forest L’Abbaye településre a törökszentmiklósi Miklós Táncegyüttes tagjaiból alakult alkalmi művészeti csoport és a megyeháza, valamint a Hozam Klub két szakácsa, hogy bemutassa megyénk néptáncát, népzenéjét és gasztronómiáját. A szolnoki Varga ka<alln ftlmnájlnm Kisnyúl Alkotókörének hagyományos tanévzáró előtti kiállítása tegnap nyílt az iskola épületében. A megnyitó vendégeit rövid produkció szórakoztatta. „A Vatikán megbízásából” Kiskunfélegyháza. Kitart vallomása mellett a kiskunfélegyházi plébános ellen elkövetett bűntény tettese, a feltehetően szerb állampolgárságú Tomasic Voislav. Azt állítja: a Vatikán megbízásából akarta meggyilkolni a félegyházi lelkészt. Olyan kerek történetet talált ki, amelynek minden részletét, bár teljes képtelenség, mégsem tudták a rendőrök megcáfolni. Pályakezdő diplomásokat vár a Lehel Hűtőgépgyár Kétszázötvenen harminc helyre Jászberény vidéki városként nem túl vonzó, mégis mintegy 250 műszaki és közgazdasági diplomás pályakezdő szakember töltött ki ide küldött jelentkezési lapot az egyetemeken megrendezett tavaszi állásbörzéken. Ennek oka, hogy a Lehel kedvező feltételekkel várja a fiatalokat. A közgazdasági végzettségűeknek 55-65, a műszakiaknak 45-55 ezer forintos kezdőfizetést kínál. A budapesti cégek ugyan magasabb bért ajánlanak, ám a Lehel költségátvállalással lakást bérel a pályakezdőknek. Támogatást nyújt minden második hazautazáshoz, finanszírozza a másoddiploma megszerzését. A jelentkezők közül felvételi beszélgetést követően választják ki azt a 30 fiatalt, akik augusztusban állhatnak munkába. Két hónapig tart a beilleszkedési program, amelynek végén egy célfeladat sikeres megoldását követően válhatnak a cég teljes jogú munkatársaivá. A Lehel 380 idénymunkás felvételét is tervezi a nyári - júniusi, júliusi, augusztusi - csúcsszezonra. Ítélet született másodfokon Pert nyert szolnoki lakásbérlők Mint arról az első fokú ítélet meghozatalakor beszámoltunk, a szolnoki önkormányzat többszörösére emelte több száz család lakbérét. Közülük többen ezt méltánytalannak érezték, és bírósághoz fordultak. A megyei bíróság május 7-én jogerős ítélettel mondta ki: egy bizonyos időtartamra vonatkozólag jogtalan volt a lakbéremelés. Érdemes felidézni az előzményeket, s feltenni a kérdést: mi várható ezek után? A szolnoki önkormányzat abban a tudatban, hogy az ártörvény alapján jogosult felemelni a lakbéreket, 1992. december 15-i határozatával meg is tette azt - figyelmen kívül hagyva a többször módosított 45/1982. (X. 7.) MT. számú rendelet előírásait. Ez a rendelet írta elő az állami tulajdonú, tanácsi kezelésben lévő lakások lakbérét. Az 1990. évi LXXXIII. törvény 13. paragrafusa arról rendelkezett, hogy az önkormányzati tulajdonba került, korábban állami tulajdonú lakásokra továbbra is az állami lakásokra vonatkozó előírásokat kell alkalmazni. A 45/1982. (X. 7.) MT. számú rendeletet a lakásügyi törvény 1993. december 31-i hatállyal helyezte hatályon kívül. Következésképpen addig az időpontig az önkormányzati tulajdonba kerülő állami lakások lakbérét a 45/1982. (X. 7.) számú rendelet alapján lehetett csak megállapítani, s nem képviselő-testületi döntéssel. A lakásügyi törvény 76. paragrafusa 2. bekezdése alapján az önkormányzati lakásokra megállapított lakbért 1994. június 30-ig nem lehetett emelni. A szolnoki képviselő-testület mégis megemelte azt, méghozzá igen nagy mértékben, s döntését 1993 májusától foganatosította. Magyarán szólva: tizenhárom hónapig jogtalanul - bár jóhiszeműen - több tízmillió forintot emelt ki a lakásbérlők zsebéből. Lakbérövezettől függően több száz százalékkal emelték a lakások bérleti díját. A képviselő-testület döntése ellen hiábavalónak bizonyult a Köztársasági Megbízott Hivatalának ellenvetése, s mit sem ért (Folytatás a 3. oldalon) Zenei napok Jászberényben Székely Mihályra emlékeznek Tegnap nyitották meg a Székely Mihály zenei napokat Jászberényben. A rendezvénysorozat kezdetén a világhírű operaénekesre emlékeztek. A kilencvenöt éve született Székely Mihály kulturális örökségét az egész város büszkén ápolja, de különösen a róla elnevezett általános iskola karolja fel. A kulturális hagyományok számon tartása és továbbélésének elősegítése egyébként az egész városra jellemző - hangzott el többek között Sas Istvánnak, a Déryné Művelődési Központ vezetőjének megnyitóbeszédében. Mint mondta, ékes bizonyíték erre az a közel száz zenei esemény, amely az év folyamán a városban zajlik. Székely Mihály emléktábláját Nagy András, a Lehel Vezér Gimnázium igazgatója és Gulyás Imre, az általános iskola igazgatója koszorúzta meg. Ezután dr. Magyar Levente polgármester adta át a művész özvegye által a Székely Mihály Általános Iskola kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulói részére alapított díjat. Idén az elismerést Székely Mihály Szabó Anita és Szabó Tóth Orsolya nyolcadik osztályos tanulók érdemelték ki. Lassan végleges képét mutatja a martfűi református templom. A törökszentmiklósi Referencia Kft. kivitelezésében készülő épület tornyáról már lebontották az állványokat, a külső munkálatok a végükhöz közelednek. fotó: cs. i. Hamarosan kiosztják az alapok pénzeit Szolnok tárgyalni akar a VMK ügyében A megye és a város közötti aktuális „ütközőpontról”, a Városi Művelődési Központról fejtette ki a szolnoki önkormányzat véleményét tegnapi városházi sajtótájékoztatóján egyebek között Várhegyi Attila polgármester. Mint elmondta: az önkormányzat még márciusban kinyilvánította, hogy a VMK-t továbbra is közművelődés céljaira kívánja használni. Változás az elmúlt hetekben csupán annyi történt, hogy a központot működtető költségvetési intézményt megszüntette, és helyette egy nonprofit jellegű társaságot hozott létre, ez azonban jogutódja az előző szervezetnek. A megyei közgyűléstől kapott, a VMK használati jogát felmondó határozatot a város egyelőre úgy tekinti, hogy az a további tárgyalások egyik dokumentuma. A két fél remélhetően meg tud egyezni a ház jövőbeni sorsáról, szó lehet esetleg adásvételről is, ám ez alapos előkészítést igényel. Május közepén e témában egyeztetés lesz a megye és a megyei jogú város vezetői között. A továbbiakban a polgármester ismertette, hogy hány pályamunka érkezett be azokra a pályázatokra, amelyeket az önkormányzat írt ki a különböző alapokra. Az oktatási, közművelődési és sportalap oktatási részére 171, a közművelődési alap részére 129 pályázatot vettek át, a felosztásra kerülő öszszeg az előbbinél 2,2 millió, (Folytatás a 3. oldalon) A felrobbant szentgyörgyi épület lakóját a konyhakredenc mentette meg Hajszálon múlt egy idős asszony élete Tegnap délben, nem sokkal fél tizenkettő után borzalmas robbanás rázta meg Jászalsószentgyörgyön a Rákóczi utcát és környékét A 8-as szám alatti ház többek szeme láttára másodpercek alatt vált semmivé. A közelében lakók aggodalma nem volt alaptalan, hisz tudták, a házban egy 82 éves asszony él egyedül. Nem sok maradt a Rákóczi úti házból FOTÓ: CSABAI kója a jászberényi rendőröknek lőtlen módszert választott: égő elmondta, gázszagot érzett, gyufával közelített a palackhoz, ezért gondolta, hogy ellenőrzi a Feltevése beigazolódott, sajnos gázpalackot. Ehhez eléggé fele- ezért túl nagy árat fizetett, -hgy-A gázrobbanás után nem sokkal aztán kiderült: az asszony viszonylag könnyen megúszta a félelmetes erejű detonációt. Úgy tűnik, a konyhaszekrény mentette meg attól, hogy a leszakadó födém és tetőszerkezet beláthatatlan következményekkel járva rázuhanjon. A mentők könnyebb égési sérülésekkel szállították kórházba. A ház la-Korszerűsítik az államigazgatást A takarékosság jegyében Az államigazgatás korszerűsítésének előkészületei már tavaly megkezdődtek, s a kormány az egyes tárcák javaslatai alapján várhatóan még ebben a hónapban dönt arról, hogy mely hatóságok, hivatalok szervezeti felépítésében és hatáskörében lesznek változások. A tervek szerint például a földművelésügyi hivatalok helyett megyei mezőgazdasági igazgatóságok jönnének létre. A Földművelésügyi Minisztérium is elkészítette koncepcióját a Miniszterelnöki Hivatal számára az irányítása alá tartozó államigazgatási szervek korszerűsítéséről - mondta lapunk érdeklődésére dr. Kis Zoltán államtitkár. Ennek lényege, hogy a megyei növényegészségügyi és talajvédelmi, valamint az állat-egészségügyi és élelmiszer-ellenőrző állomások szakmailag továbbra is miniszteri felügyelet alatt működjenek, ez azonban nem jelenti azt, hogy nem lesznek belső strukturális átszervezések. A földművelésügyi hivatalokból viszont megyei mezőgazdasági igazgatóságokat hoznak létre, melyek a normatív támogatások elosztása, a pályáztatás mellett a dekoncentrált szervek teljes gazdasági irányítását is végeznék. Az új szervezetek általános törvényességi felügyeletét az elképzelések szerint a megyei közigazgatási hivatalok látják majd el, amelyek ellenőrzik a mezőgazdasági igazgatóságok gazdálkodását éppúgy, mint az általuk kiadott határozatokat jogi szempontból. A közigazgatási hivatal koordinálná ezen kívül a megyében működő dekoncentrált szervezetek közbeszerzéseit is. Átadták A Jászságért díjat \ A Jászságért Alapítvány az jj idén is meghirdette hagyoj mányos pályázatát A Jász; ságért díjra és különféle táji mogatásokra, amelyekkel a í Jászsággal összefüggő kuta: tásokhoz, táborokhoz, publi| kációkhoz nyújt segítséget. \ A 61 beérkezett pályázat kö' zül 28-at fogadott el a kura* tórium, s összesen 608 ezer * forintot és 1700 svájci franl kot osztott szét. A legkisebb * tétel 8000 forint, a legna! gyobb 1000 frank (mintegy 120 000 forint). A kuratórium döntött A Jászságért díj odaítéléséről is. A díjat és a vele járó 100 000 forintot | ebben az évben megosztva a I jászkiséri Győri János nyu- 1 galmazott tanár és Győri Jánosáé nyugalmazott népmű- I velő kapta, mindketten egész j életpályájuk elismeréseként.