Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-08 / 107. szám
1996. május 8., szerda Autósvilág 9. oldal Torinói Autószalon: bemutatkozott a Palio, a FIAT világautója Tartalomhoz igazodott a forma A napokban nyitotta meg kapuit a látogatók előtt a 66. Torinói Autószalon. Az eseménynek a FIAT egyik gyárépülete ad helyet, s a kiállítás érdekessége, hogy a hatemeletes csarnok tetején ovális, emelt kanyaros próbapálya található, ahol a bemutatott újdonságokat profi pilóták útitársaként ki is lehet próbálni. Amíg a legnagyobb európai szalonokon a világ szinte összes autógyára hatalmas standokon képviselteti magát, addig a torinói kiállításon inkább a formatervezők mutatkoznak be. A nagy múltú olasz karosszériaműhelyek nemcsak nagy sorozatban gyártott autóikat hozták el, hanem a legújabb tanulmányterveiket is. Bemutatták például a Pininfarina tervezte Lancia új „k” sorozatát és az Alfa Romeo GTV-t, Bertone pedig az Opel Astra kabriót. A FIAT-standon tíz különböző koncepcióautót állítottak ki, amelyek mind a Bravo/Brava család alapjaira épültek. A Coggiola-műhely nyitott rakterű, négyajtós katonai járművé, a Giannini cég kétüléses középmotoros versenyautóvá, míg az I.DE.A. Studio futurisztikus egyterűvé alakította át a népszerű FIAT modellt. A koncepcióautók mellett sorozatgyártású világújdonságokat is láthattunk. A nagyközönségnek itt mutatkozott be végleges formájában először a Mercedes új roadstere, az SLK. Két részből álló fémtetejét elektromotor mozgatja, gombnyomásra 20 másodperc alatt eltűnik a csomagtartóban. A Jaguar-standon a V8-as motorral készülő kupé kabrióváltozata jelentett újdonságot. Az olasz piacon nagyon népszerű Renault Clio felfrissített változata is itt debütált. A módosítások a fényszórókat, a lökhárítókat és a hátsó részt érintették. A Lada elektromos motorral szerelt szabadidő-autója A legtöbb újdonságot persze a „hazai pálya” előnyét élvező FIAT hozta el. A Cinquecento ezentúl elektromosan mozgatható tetővel is kapható, - a Bravo/ Brava család új motort, egy 100 lóerős turbódízelt kapott. A legnagyobb szenzációt a cég úgynevezett világautója, a FIAT Palio jelentette, melyet többek között Brazíliában, Kínában és Lengyelországban is gyártani fognak. Megtudtuk, az olasz gyárak egyike sem kíván ezzel a típussal foglalkozni. Sebestyén Kálmán A Zagato-mühely tanulmány autóját a FIAT Bravo szerkezeti elemeire szabták Sehol a világon nem lesz népautó a Jaguár kabriója Győrben gyártják az áj Andit. Ingolstadtban, az Audi gyár központjában a napokban erősítették meg a hírt, hogy a frankfurti és a genfi autószalonon bemutatott TT Coupét és annak nyitott tetejű változatát, a TT Roadstert 1998-tól Győrben, az Audi Hungária Motor Kft.-nél fogják összeszerelni. Németországban a fényezést és a karosszériagyártást, a győri telephelyen pedig az összeszerelést végzik majd. A beruházás összértéke mintegy 800 millió márkát tesz ki. Évente 30 000 autó gyártását tervezik, ami Ingolstadtban és Győrben összesen 1100 ember számára jelent munkalehetőséget. A gyár elképzelései szerint az Audi Ingolstadtból Győrbe telepíti a hathengeres motorok összeszerelését és a nyolchengeres motorok teljes gyártását is. A termelés előreláthatólag 1997 harmadik, illetve 1998 második negyedévében kezdődik meg. „A telephely kijelölésénél a nemzetközi versenyképességet és a németországi foglalkoztatottság szempontjait vettük számba s legkedvezőbb lehetőséget választottuk” - nyilatkozta dr. Herbert Demel, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke. ASTRA CHAMPION CSAK NYERHET VELE! Az Astra Champion az Opel legújabb modellje, amely az angliai labdarúgó EB alkalmából kerül bevezetésre. \ Alapfelszerelései: dupla légzsák, hátsó fejtámla, szervokormány, színezett üvegek, fordulatszámmérő, speciális dísztárcsák és kárpitozás, a karosszéria színére fényezett lökhárítók és tükörborítás, halogén ködfényszórók, sportváltó. Ezért kétségkívül a dobogó legfelső fokára állhat! Ráadásul, most egy igazán bajnoki ajánlat várja az összes Astra vásárlót! Mindazok között, akik 1996. május 1. és június 15. között rendelik meg Opel Astrájukat, 100 darab SZÍNES TELEVÍZIÓ TALÁL GAZDÁRA! Azoknak, akik az Astra Champion modellt választják, egy további nyerési esélyük is van: KÉTSZEMÉLYES UTAZÁST NYERHETNEK A LABDARÚGÓ EB DÖNTŐJÉRE, A WEMBLEY STADIONBA! Sorsolás: június 19-én, közjegyző jelenlétében. A nyerteseket postán értesítjük. Jogorvoslatnak helye nincs. A nyeremények készpénzre nem válthatók, és velük kapcsolatban levelezést nem folytatunk. I 321-OPEL Esq 321-6735 INFO I 0FFICIAL SPONSOR ■BUTOfó® OPELLJjjjASING OPEL "@mmmm NINCS MINDIG AKCIÓ, DE A PROFIKOLORNÁL A DISZPERZIT, HÉRA, TRINÁT, GEMINI MINDIG A LEGJOBB ÁRON KAPHATÓ! ♦ Háztartási-Vegyiből!, 2740 Abony, Szolnoki át 1. ♦ 1 .sz.Vegyiárubolt, 2740 Abony, Szolnoki u.l2. ♦ Kocsis István, 2746 Jászkarajenő, Fő út 75. ♦ Birgés és Tsa., 5000 Jászberény, Kossuth u. 47. ♦ Fak-Color Kemikál Kft, 5000 Szolnok, Tabán u. 72. ♦ Ideál-Szolnok Kft., 5000 Szolnok, Baross u. 34. ♦ Ideál-Szolnok Kft., 5000 Szolnok, Véső út 2. ♦ Nádháziné és Társa Bt., 5000 Szolnok, Kaán K. u. 13. ♦ Szász és Társa Bt., 5000 Szolnok, Honvéd út 12. ♦ Eszes-Ker., 5052 Újszász, Bajcsy Zsilinszki út. 10. ♦ Fehér László Villamossági Bolt, 5055 Jászladány, Dimitrov út 13. ♦ Jászságért Átrium Ker.Kft. 103.sz.bolt, 5100 Jászberény, Lehel u. 4. ♦ Vincze Kálmán, 5125 Pusztamonostor, Szabadság u. 30. ♦ Barátság Bt., 5130 Jászapáti, Tél u. 10. ♦ Ruházati-Vegyesiparcikk Üzlet, 5137 Jászkisér, Petőfi út 8. ♦ Németh Andrásné Háztartási Bolt, 5200 Törökszentmiklós, Kossuth út 217. ♦ Kóródiné, 5200 Törökszentmiklós, Hunyadi út 26. ♦ Elster Bt., 5200 Törökszentmiklós, Szabó R. út 30. ♦ Áfész 1 .sz.Vegyesbolt, 5222 Örményes, ♦ Áfész Háztartási Bolt, 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 99. ♦ Áfész Vas-Háztartási Bolt, 5232 Tiszabő, ♦ Áfész lO.sz.Vasbolt, 5241 Abádszalók, István király u. 48. + Áfész 66.sz.bolt, 5300 Karcag, Liget út 42. ♦ Áfész 59.sz.bolt, 5300 Karcag, Kertész út 2. ♦ Karcag és Vidéke Áfész, 5300 Karcag, Püspökladányi út 28. ♦ Benamix Bt.Háztartási Bolt, 5300 Karcag, Kossuth tér 11-13. ♦ Szaki Bt., 5310 Kisújszállás, Kórház út.l/a ♦ Sarokház Kisáruház, 5321 Kunmadaras, Kossuth tér 4. ♦ Áfész 5.sz.Kertészet, 5340 Kunhegyes, Szabadság tér 12. ♦ Mészáros Miklós, 5340 Kunhegyes, Arany János út 14. ♦ Tóth Imréné, 5350 Tiszafüred, Deák tér 1. ♦ Monoki Lajos 3.sz.Háztartási Bolt, 5350 Tiszafüred, Fő út 33. ♦ Lendvay Gmk, 5362 Tiszaörs, Rákóczi út 32/a ♦ Áfész Üveg Házi bolt, 5420 Túrkeve, Kossuth u. 7. ♦ Mahagóni Tapéta Festék Bolt, 5420 Túrkeve, Vass út 17. ♦ Kevitransz Bt., 5420 Túrkeve, Kossuth L. u. 22. ♦ Piktor Shop, 5430 Tiszaföldvár, Kossuth út 36. ♦ # # # H # II & # 7 ^ ######### ########### ############1! ^ # MÁJUSI AKCIÓ AZ ORSZÁG 643 PROFIK L R ÜZLETÉBEN! A PROFIKOLOR partnerüzletek hálózata folyamatosan bővül. A legközelebbi üzletről érdeklődjön a budapesti 280-9090 vagy a 261-0110 telefonon. Csatlakozzon Ön is a PROF1KOLOR hálózathoz! ' - ■ -■ A festékforrás. Keresse az embietm': NAGY ÁRENGEDMÉNY MÁJUS 6-18. KOZOTT A PROFIKOLOR PARTNEREKNÉL ES A KEMIKAL ÜZLETEKBEN.--------------AKRIL FESTÉKEK és ALAPOZÓ FEHÉR 399 Ft VILÁGÍTÓ FESTÉKEK 439 Ft NITROLAKK ÉS RADIÁTOR FESTÉKEK 499 Ft PROFIX PURHAB PADLOPON SZILETON B SZILETON B 25 kg 1 kg/5 kg 25 kg i