Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04 / 104. szám
4. oldal Hazai Tükör 1996. május 4., szombat Ráadás a t. Házban. Háromnapos ülést tart a jövő héten az Országgyűlés. Hétfőn és kedden a szokott mederben zajlanak majd a tanácskozások, míg szerdán politikai vitanapon tárgyalnak a képviselők a nyugdíjreform lehetőségeiről. A szerencse döntött. A nyilvántartásba vett mintegy 120 országos társadalmi szervezet közül pénteken kisorsolták azokat, amelyek elküldhetik képviselőiket a közszolgálati médiumok kuratóriumaiba. Indulatos tiltakozást váltott ki például egy olyan szervezet delegálási joga, amely - gépelési hiba miatt - nem szerepelt a pályázók előzetesen nyilvánosságra hozott listáján. Nővérköszöntő. Hazánkban is megemlékeztek az ápolók nemzetközi napjáról. Florence Nightingale, az első hivatásos világi ápolónő születésének évfordulója alkalmából Pro Sanitate emlékérmet és díszoklevelet nyújtottak át több egészségügyi dolgozónak. Megelőzik a bajt. Országos szűrővizsgálat-sorozat kezdődik a szívkoszorúér-megbetegedések megelőzésére, illetve a gyógyítást megkönnyítő, korai felfedezésére. Az ország különböző vidékein dolgozó 400 háziorvos közreműködésével egy esztendő alatt összesen 80 ezer veszélyeztetett férfi és nő szűrését végzik el. Kegyelet. Ma az ország minden részéből és a szomszédos államok magyarlakta vidékeiről zarándokok érkeznek Esztergomba, hogy emlékezzenek: öt éve ezen a napon hozták haza Mindszenty József bíboros földi maradványait az ausztriai Mariazellből. Jogi kifogások. Szakmai fenntartásokkal figwji az úgynevezett központi nyomozó hivatal felállítására irányuló kísérleteket a Független Jogász Fórum. Főként azt kifogásolják, hogy az új intézmény esetleges létrejöttével sérül a hatalmi ágak különválasztása. Vízbe fúltak. Megtalálták az április 22-ei, tragikus határsértési kísérlet során eltűntek egy részét. Négy albán férfi holttestét vetette partra a víz. Négy személy sorsa még ismeretlen. Hirdetési adó. Független alapítvány létrehozását kezdeményezte Torgyán József pénteken az ELTE-n tartott előadásában. Ez. a mindenkori ellenzék számára annak lehetőségét teremtené meg, hogy véleményét hátrányos megkülönböztetés nélkül jeleníthesse meg. Azt javasolta, működésének pénzügyi hátterét hirdetési adó kivetésével teremtsék meg. Tisztelgést az anyák előtt. A honvédség vezetői anyák napja alkalmából 67 olyan édesanyát köszöntöttek, aki öt vagy több gyereket nevelt, adott a seregnek. Képünkön két ünnepelt, Bódi Pétemé és Lakatos Ferencné most szolgálatot teljesítő katonafiuknak és Fodor Istvánnak, a HM államtitkárának társaságában. fotó: feb/diósi imre Rugalmas nyugdíjrendszert akarnak a koalíciós pártok Vigyázni kell a megszerzett jogokra A kormány jövő hétre várható, nyugdíjreformra vonatkozó konkrét döntései és az ezzel összefüggő társadalmi vita közeledtével mind több fórumon kerülnek szóba a tervezet leglényegesebb pontjai. Tegnap a két kormányzó párt egy-egy ..»uezvényének is ez volt a központi témája. A Pallas Páholyban Kósáné Kovács Magda, az MSZP ügyvezető alelnf” e sajtóbeszélgetésen ad' .t tájékoztatást az elnökség keddi üléséről. Nem titkolta, hogy a testület - politikai állásfoglalásával - befolyásolni kívánja a kormány döntő ít. Azt szeretnék elérni, hogy a nyugdíjkorhatár lépcsőzetecn, kétévenként 1 évvel, vagy évente fél évvel emelkedjék, s hogy a nyugdíjba vonulás ideje rugalmas legyen. Aki tovább dolgozik, az - a mai gyakorlattól eltérően - anyagilag jobban járjon, aki pedig az idő előtt megy nyugdíjba, szolgálati idejének függvényében kapja a kedvezményeket. Kósáné hangsúlyozta: az átmeneti időszakban nyugdíjba menők esetében a korábban szerzett jogok - például a gyes, a gyed, az egyetemi évek, a katonaidő beszárr nem veszhetnek el. Az SZDSZ is egy rugalmas, három pilléren nyugvó - úgynevezett felosztó, kirovó és tőkefedezeti elemből álló - nyugdíjrendszer megalkotását szorgalmazza - jelentették be a koalíciós partner sajtótájékoztatóján. Gaál Gyula frakcióvezetőhelyettes elmondta: a rugalmasság azt jelentené, hogy aki nem akar nyugdíjba menni a hivatalos korhatár előtt, azt ne lehessen korára való hivatkozással elküldeni. Aki viszont menni akar, minden további nélkül megtehesse, ha rendelkezik a törvény szerinti minimális szolgálati idővel. Takács Mariann Változatok az ösztönzésre Megszűnik a pályakezdők segélyezése Július 1-jétői megszűnik a pályakezdő munkanélküliek segélyezése. A foglalkoztatási törvény módosítása a szakmunkásbizonyítvánnyal rendelkezőkre, az érettségizettekre, a főiskolát és egyetemet végzettekre vonatkozik. Garzó Lillát, a Munkaügyi Minisztérium helyettes államtitkárát kértük, világítsa meg az intézkedés hátterét. Két okot említett. Az egyik: a fiatalok többsége a segély birtokában nem nagyon törekedett arra, hogy mielőbb munkát találjon. A másik: a muri anélküli támogatásban általában nem a szociálisan legrászorultabbak részesültek. Mostanában gyakran hallani, hogy a nyugdíjkorhatár felemelése éppen a pályakezdőket szorítja majd ki a munkaerőpiacról. A helyettes államtitkárnak ezzel kapcsolatban más a véleménye, szerinte a tervezett intézkedésnek nem lenne közvetlen hatása a fiatalok elhelyezkedésére. Sokkal inkább az a jellemző, s az a gond, hogy ha valaki nyugdíjba megy, a helyére már nem vesznek fel új embert. Azaz: megszűnik a munkahely. Hogyan lehetne ösztönözni a munkáltatókat arra, hogy foglalkoztassanak kezdő munkavállalókat is - ez a nagy kérdés. Erre kerestek megoldást a minisztériumban. Több változatot is kidolgoztak. Azokat a munkáltatókat például, akik részmunkaidőben friss diplomásokat alkalmaznak, a tárca kilenc hónapig anyagilag támogatja, vagyis fizeti a foglalkoztatási költségek bizonyos részét. Egy másik lehetőség: azoknak a munkáltatóknak, akiknél szakmai gyakorlaton voltak a tanulók, és az iskola befejezése után sem válnak meg tőlük, a minimálbér egyharmadát folyósítják. Akiknek így sem sikerül elhelyezkedniük, azoknak az át-, illetve továbbképzésben nyújt segítséget a minisztérium. Szalóky Eszter PÁLYÁZATI FELHÍVÁS— A JNSZ Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója pályázatot hirdet köztisztviselői - ellenőrző főorvosi -állások betöltésére. Pályázati feltételek:- általános orvosi diploma - előnyben részesülnek a belgyógyászati, gyermekgyógyászati szakképesítéssel rendelkezők- 46 év alatti életkor. A pályázathoz csatolni kell:- önéletrajzot. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. Ä pályázat benyújtásának határideje: 1996. május 20. A pályázat benyújtásának helye:- JNSZ Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 5000 Szolnok, Mikszáth Kálmán u. 3-5. A pályázat benyújtásához tájékoztatást ad:- személyzeti vezető, telefon: 424-111/110 EXPRESS uiazAmIi izAllodavt Az Express Rt. megbízható utitárs már 40 éve! Görögországi ajánlatainkból, rendkívüli kedvezményes áron! Évzáró után Irány a tengeri Paraila, Olymplc Beach, Neo Pori (8 nap) Utazás: egyénileg, vagy autóbusszal Elhelyezés: apartmanházakban Indulási időpontok: június 15., 22. Részvételi díj: 7.700 Ft-tól - 14.500 Ft-ig/fő Olcsó szállás diákoknakI Olymplc Beach, Camping EDEM (8 nap) Utazás: egyénileg, vagy autóbusszal Elhelyezés: előre felállított 2 személyes sátrakban Indulási időpontok: folyamatosan Részvételi díj: 5.100 Ft, autóbusszal 9.900 Ft Üdülés szuper áron! (10 nap) Pantelelmonas Beach vagy Kamena Vourla Hotel Pantazls, Hotel Acropole Elhelyezés: 2 csillagos, 2 ágyas szállodai szobákban, félpanzióval. Indulási időpontok: május 31-től, minden héten pénteken. Részvételi díj: 26.700 Ft Jelentkezés ós részletes felvilágosítás minden Express Irodában! 5000 Szolnok, Kossuth üt 18. Telefon: 56/424-010, 56/421-502 Telefax: 56/422-403 Utazzon velünk! EXPRESS RT. Legyen az utltársunk! A KDNP és az MDF lehet az összefogás bázisa Születőben az ellenkoalídó? Keresik a jobb ellenzéki együttműködés lehetőségeit. Aggódva értékelik a gazdaság idei helyzetéről szóló statisztikai adatokat, s határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűléshez. Ez derült ki a koalícióval szemben álló pártok megnyilatkozásaiból. A KDNP vezetői a jövő héten a Fidesszel tárgyalnak, s hasonló találkozót készítenek elő Lezsák Sándorral, az MDF elnökével. Az ellenzék soraiban lezajlott gyökeres változások ugyanis lehetővé teszik a kapcsolatépítő folyamat elindítását - bár az FKGP megítélése nem változott, a Magyar Demokrata Néppárt (MDNP) programját pedig még nem látják tisztán. . Giczy György pártelnök nem kívánt jóslatokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy a tárgyalások jelenthetik-e egy pártszövetség alapjait, de nem zárta ki, hogy az egyeztetések során egy majdani koalíciós szerződés pontjai is megszülethetnek. A mostani erőviszonyokat tekintve az MDF-et és saját pártját jelölte meg a szélesebb körű együttműködés bázisaként. Az MDNP vezetői nyugtalanítónak nevezték a magyar gazdaság első negyedévi teljesítményét. A fizetési mérleg egész évre tervezett deficitjének 40 százalékát már megtermeltük, s aligha tartható a tervezett 20 százalékos infláció. Ez a tendencia a kormány restriktiv szociálpolitikáját tükrözi - állapították meg. Bejelentették, hogy határozati javaslatot nyújtottak be az Országgyűléshez az egységes családpolitika megteremtéséhez szükséges intézkedésekről. Tárlat vakoknak. Különleges kiállítást nyitottak meg tegnap Victor Vasarely műveiből a Budapesti Könyvesházban. Ambrus Sándor kiadói igazgató vékony, átlátszó műanyagból elkészítette a világhírű, magyar származású művész 13 grafikájának domborművű változatát. A vakok ily módon érzékeny ujjaik segítségével megismerkedhetnek Vasarely sajátos formavilágával. fotó: feb/hajdu andrás Illésék: Ez a dal lesz a végső Az együttes tagjai a záróakkordokról Koncertjük előtt egy héttel Illés Lajos zenekarvezető tegnap bejelentette: az együttes végleg búcsúzik, májusi szereplése után többé nem lép közönség elé a csapat. Elhatározásuk már korábban megszületett, de úgy gondolták, ezt csak akkor közük, amikor koncertjükre minden jegy elkelt. Tehát most elérkezett a bejelentés ideje. A válás végérvényes - a válóokról a pop aranycsapatának tagjai nyilatkoztak lapunknak. Illés Lajos-. - Jó hangulatban próbálunk, de életkorunk, és egy-egy orvosi diagnózis azt sugallta, hogy így döntsünk. Bródy János: - Ahhoz, hogy játszhassunk, ötünk együttes akarata kell. Ahhoz, hogy ne, sajnos elég egy is. Szörényi Szabolcs: - Engem volt a legnehezebb rávenni arra, hogy újra gitárt vegyek a kezembe. Pásztory Zoltán: - A zenekarban állandóan engem ugrattak a fiúk. A poénokat összegyűjtöttem. Az sem lehetetlen, hogy kiadom, „Pá-sztorik” címmel. Szörényi Levente: - Harminc évvel ezelőtt én ültem le beszélgetni egy üveg bor mellett Lajossal. Az volt a nyitány. A záróakkord gondolata is tőlem ered. (németh) Fegyvernek és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet értesíti tagjait a részközgyűlések alábbi időpontjairól: Fegyvernek 1996. május 29,16 óra Kenderes 1996, május 22.16 óra Tiszabő 1996, május 23,16 óra Tiszaroff 1996, május 23,16 óra Kétpó 1996, május 28,16 óra Örményes 1996, május 29.16 óra Törökszentmiklós 1996, május 23,17 óra Kisújszállás 1996, május 29.16 óra Kuncsorba 1996, május 30,16 óra Részközgyűlések helyei: a takarékszövetkezet üzletházai. •I05360/ IH* Igazgatóság m ik im rnm úitm Nyertes: Nyereménye: SZÁNTÓ LAJOS ajándék 5453 Mezőhók, Felszabadulás út 22. 10OO Ft órtókben Felajánló: Mini ABC Mezőhék, Lenin út 13. Kedvezmény az ÚJ Néplap előfizetőinek: 3% PÉNZT TAKARÍT ME NA AZ TAGJA LESZ!