Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-03 / 103. szám
AJÁNLAT PLUSZ ... Kinőtte a Dunántúlt, most az Alföldet is meghódítja a Family Frost Sárga, énekel, és még fagyit is árul Akár találós kérdés is lehetne a címbeli különlegesség, s akkor a fővárosban és a Dunántúlon élők kapásból vágnák is rá a megoldást: Family Frost. Rövidesen azonban az Alföldön élők is megismerhetik maga nemében egyedülálló, mélyhűtött termékeket forgalmazó cég nevét, és persze az általa nyújtott, nálunk még szokatlanul kényelmes nyugati típusú szolgáltatásokat. Az elv voltaképpen egyszerű és nem is ördöngösség: ha Mohamed nem megy a hegyhez, akkor a hegy megy Mohamedhez. A jellegzetes szállító járműveket nem csak megjelenésük, de hangjuk is összetéveszthetetlenné teszi más au-Az alapötlet egy Ericsson nevű svéd férfitól származik, aki huszonöt évvel ezelőtt találta ki mozgó boltját. Azóta bebizonyosodott, ráérzett a vásárlói igényekre, az elv ugyanis itthon is bevált. A Family Frost ’93-ban vetette meg a lábát Magyarországon, és azóta a mélyhűtött termékek piacán egyre nagyobb szerepet tölt be. Eleinte csak fagylaltot árultak, a megnövekedett keresletre alapozva kibővítették termékkínálatukat. Zömében azért még ma is a fagyi a sláger, de most már megtalálhatók náluk a mélyhűtött hűsok, készételek és zöldségek is, összesen 46 féle termék formájában. Ezek ismeretében nem csoda, hogy a budapesti és a dunántúli már meghódított piacok után űjabb „területszerző hadjáratot” indítanak, amelynek célja az Alföld nagy részének „elfoglalása”. Ezek után a Szolnokon, a Debrecenben, a Szegeden és az Egerben élők is élvezhetik a Family Frost nyújtotta kényelmet, merthogy ezekben a városokban nyitják a négy újabb telephelyüket, ahonnan a környező megyéket is ki tudják szolgálni. Ezzel együtt az eddigi 137-ről 187-re növelik a települések utcáit fáradhatatlanul járó sárgára festett, csilingelő dallamot játszó kisteherautók számát. A folyamatosan bővülő kft.-nek nem titkolt szándéka, hogy vezető szerephez jusson az igencsak megosztott mirelitpiacon. Jelenleg hazánk teljes nyugati részét el tudják látni termétókkal kekkel, de a tervek szerint jövőre már az ország kilencven százalékát lefedik hálózatukkal. A megbízhatóságot előtérbe helyező üzletpolitika értelmében a vásárlók hetente egyszer ugyanabban az időpontban, ugyanazon a helyen találkozhatnak a mozgó hűtőszekrénnyel. Arra, hogy ez mindig így legyen, különösen nagy figyelmet fordítanak a cégvezetők. Mivel a bolt házhoz jön, egy csomó kellemetlenség kiküszöbölhető az új kiszolgálási módnak köszönhetően. Nem kell sorba állni, ez már önmagában véve sem mellékes körülmény, de a mirelit áru sem olvad fel, mint egy normál üzletben történt vásárlás és a hagyományos hazacipekedés után. Időt takarít meg, egyáltalán el sem kell menni otthonról. És ami a háziasszonyoknak végképp nem mindegy: a jó minőségű portékákat az átlagos kiskereskedelmi árakhoz képest 8-10 százalékkal kedvezőbb áron, udvariasan kínálják a soha sem ideges és mindig megbízható eladók. Bár a Family Frost eddig is mindent elkövetett annak érdekében, hogy a nehéz gazdasági körülmények és az erős konkurencia ellenére kiváló pénzügyi eredményeket érjen el, a jelentős sikerek és a profitorientált szemlélet mellett azonban más nemes célok elérésére is törekszik. A bicskei gyermekotthon megsegítésére létrehozott alapítványt 75 ezer forinttal támogatták, és mintegy 20 ezer forint értékben töltötték fel a az otthon hűtőládáit jégkrémmel, mélyhűtött készétellel és mirelit zöldséggel. Ezzel a gesztussal a tényleges segítségnyújtáson kívül egyszersmind példát is akarnak mutatni a többi sikeres vállalkozás előtt. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYE ÖNKORMÁNYZATA meghirdeti eladásra a tulajdonában lévő alábbi ingatlanokat: 1./ Szolnok, Tiszaliget MOTEL- helyrajzi száma: 9721/4- az ingatlan területe: 7500 m2- hasznos alapterület: 1300 m2- irányár: 30.000.000 Ft 1996. évi értékbecslés alapján 2.1 Szolnok, Tiszaliget CAMPING épületei- helyrajzi száma: 9698- az épületek hasznos alapterülete: 1.365 m2- irányár: 4.500.000 Ft 1996. évi értékbecslés alapján A pályázat benyújtásának határideje: 1996. május 15., 16 óráig. A pályázat beadásának helye: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatal Pénzügyi Iroda (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 2.1. em. 139.) A pályázatokat a megjelölt címre, zárt, cég-, illetve névjelzés nélküli borítékban 5 példányban, magyar nyelven kell benyújtani az eredeti példány megjelölésével. A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget: Pályázat ingatlanokra A pályázatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő adatait, az ajánlati árat. A részvétel feltétele az ajánlat benyújtásának határidejétől számított 60 napi időtartamra a vállalt ajánlati kötöttség. A pályázat értékelését követően a végső döntést a kiíró hozza meg. A kiíró fenntartja a jogot, hogy a pályázatot eredménytelennek nyilvánítsa. Az ingatlanok főbb adatait és jellemzőit az ingatlanok forgalmi értékéről készült szakértői vélemény dokumentációja tartalmazza. Az információ beszerezhető Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzati Hivatalban (5001 Szolnok, Kossuth L. u. 2. I. em. 180. számú szoba, dr. Pápay Wlihályné főtanácsos). *105165/1H* MEGHÍVÓ A mezőhéki Táncsics Mg. Szövetkezet igazgatósága összehívta a szövetkezet közgyűlését, melyre ezúton meghívja a tagokat és kívülálló üzletrész-tulajdonosokat. A közgyűlés helye: a mezőtúri főiskola sportcsarnoka A közgyűlés időpontja: 1996. május 22., szerda 9 óra Napirendi pontok: 1. / Az igazgatóság beszámolója az 1995. évi tevékenységéről, a szövetkezet elmúlt évi gazdálkodásáról, az 1996. évi tervekről. 2. / A felügyelőbizottság beszámolója az 1995. évi tevékenységéről. 3. / Javaslat a szövetkezet alapszabályának módosítására. 4. / Tisztségviselők választása. 5. / Egyéb kérdések, tájékoztatások. A közgyűlés határozatképtelensége esetére az igazgatóság a megismételt közgyűlést 1996. május 22-én 9.30 órára hívta össze. Felhívjuk figyelmét, hogy a megismételt közgyűlés a megjelent tagok számára tekintet nélkül határozatképes. Mesterszállás, 1996. április 29. Igazgatóság *105226/1H* Rádió Televízió Május 10., PÉNTEK ............... ............ KOSSUTH í ** 4.30: Reggeli krónika - 4.40: Határok nélkül - 5.40: Falurádió - 8.10: Műsorszemle - 8.28: A Szabó család - 9.00: Hírek - 9.05: Napközben -11.00: Hírek - 11.05: Cigányfélóra - 11.35: Emlékirataim -12.00: Déli krónika -12.30: Ki nyer ma? -12.40: Törvénykönyv -12.50: Külpolitikai figyelő -13.00: Hírek -13.05: Vendég a háznál -13.20: Zsidó kántorok - 13.30: Halljad Izrael! - 14.00: Hírek - 14.05: Klasszikusok mindenkinek - 14.35: E kakas története -15.00: Hírek - 15.05: Kossuth-klub - 15.55: Kamatozó forintok -16.00: Délutáni krónika -16.10: Mindennapi gazdaság -16.20: Forró drót a rendőrséghez - 16.25: Talpalávaló - 17.00: Hírek - 17.05: „Magyarországról jövök... 18.00: Esti krónika -18.30: Ráadás -19.00: Hírek -19.05: Sportvilág - 19.30: Jó éjszakát, gyerekekl - 19.40: Romfürdő - 20.00: Hírek - 20.05: Magyar daloskert - 20.30: Határok nélkül - 21.00: Hírek - 21.05: A Republic együttes felvételeiből - 21.25: Fórum - 21.55: KENÓ-sorsolás - 22.00: Késő esti krónika - 22.30: Napközben-válogató - 23.00: Hírek - 23.05: Hangversenymúzeum - 24.00: Hírek - 0.10: Himnusz - URH: 6.55-9.00: Körzeti információs magazinok -18.30: V materinskom jazyku (szlovák) -19.00: In limba matema (román) - 19.30: In der Muttersprache (német) - 20.00: Na materinjem jeziku (horvát) - 20.30: Na maternjem jeziku (szerb) - 21.00-22.00: Az Amerika Hangja magyar műsora - 23.00-23.30: A BBC késő est magyar műsora PETŐFI 4.00: Hírek - 4.33: Hajnali dallamok - 6.00: Hírek - 6.03: Reggeli csúcs - 7.45: Zöld ( Sport)reggel - 8.00: Petőfi-délelőtt - 11.47: Apró-cseprő - gyerekekről - 12.00: Nóta-kívánságműsor-12.50: Korkérdés - 13.00: Hírek - 13.03: Manapság... - 13.08: Állomáskereső - 13.15: Kerengő -13.45: Időjárás- és vízállásjelentés - 14.00: Péntektől péntekig - 14.40: Poggyász - 16.47: Natúr hét - 17.00: Hírek - 17.03: Petőfi-délután - 19.00: Hírek -19.03: Zenesaláta -19.30: Kölyökrádió - 20.00: Füst a víz felett... - 20.30: Péntek est jazz - 21.00: Hírek - 21.03: Manapság... - 21.08: Állomáskereső - 21.15: Athéntól Atlantáig - 22.15: Világvevő - 22.30: Eszpresszó - 23.00: Hírek - 23.03: Sporthíradó - 23.10: Ennyi... - 0.15: Éjszaka---------------------------------BARTÓK _________________________ 6.00: Muzsikáló reggel - 9.00: Műsorismertetés - 9.05: Pódium. A salzburgi Camerata Academica Mozart-műveket játszik - 10.00: Hírek -10.05: „Anno...” - 10.46: Iván Szuszanyin. Részletek Glinka operájából -11.48: Új kórusfelvételeinkből - 12.00: Hírek - 12.05: Hangverseny délidőben. Schubertiada 1995 - 12.59: Michael Corrette orgonaversenyeiből -14.00: Hírek -14.05: .Anno...” - 14.40: Népdalkórusok -15.00: A kamarazene kedvelőinek - 16.00: Hírek - 16.05: Magyar zeneszerzők - 17.00: Musica Sacra - 17.50: Ez van! - 18.00: Hírek -18.05: Magyar művészek operafelvételeiből - 19.05: A katolikus egyházi népének- 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye - 22.05: Hírek - 22.05: Régi fúvószene - 22.23: Schönberg: Pierrot Lunaire - 23.00: Körmondat - a reklámkultúráról - 24.00: Hírek. Időjárás. Szózat - 0.05: Lemezújdonságok - 2.00: Hírek - 2.03-5.50: Az éjszaka zenéje 5.40: Gazdatévé 6.00: Nap-kelte 9.00: Tízórai 9.10: Kaliforniai álom Amerikai tévéfilmsorozat (65/18.) 9.35: Tízórai 11.00: Dallas 12.00: Hírek. Időjárás 12.05: Üzlet délidőben 12.25: Juli-suli (ism.) 14.10: Srpski ekran 14.35: Patrln-Üzenet-Vorba 15.00: Hírek. Időjárás 15.05: Műsorismertetés 15.10: Magyarország ma 16.00: Hírek. Időjárás 16.05: Üzlet 16.30: Topmodell Brazil tévéfilmsorozat (180/132.) 17.00: Évgyűrűk 17.30: Téka 17.40:15 perc 18.00: Ablak 18.55: Égből pottyant mesék 19.15: Naprakész 19.30: Híradó 20.01: Telesport 20.15: MC-Magyarok Cselekedetei 20.25: Dallas 281. rész: A pénz beszél 21.20: Töltsön velem egy órát! Vitray Tamás műsora 22.25: Sofie Dán-norvég-svéd film (1992) 0.50: Híradó 1.00: BBC-híradó ...................................... TV 2 _ * w **____ 12.00: Szieszta 14.45: Műsorajánlat 14.50: Ravel: Pásztoróra Vígopera (1988) 47' 15.45: Fehérgárdisták 2. 16.35: Könyvvilág 16.45: Kerengő 17.30: Körzeti híradók 17.55: Időjárás 18.00: Egyszer volt, hol nem volt, volf egyszer... az ember 18.30: Úrgammák (160/27.) 19.05: Frankenberg-kastély (14/9.) 20.00:100 éves a mozi Andrzej Wajda Finn portréfilm 20.50: Van öt perce? 21.00: Híradó 21.10: Kék percek 21.15: Ti pp-hopp! 21.45: Múzsa 22.00: Objektív 20.45: Esti kérdés 22.25: Időjárás 21.00: Híradó 22.30: Lapzárta 21.15: Sportpercek TV 1., 22.25: Sofie. Jesper Christensen és Karen-Lise Mynster. 22.35: Fociles 22.50: Császármorzsák 1.50: MC-Magyarok Cselekedetei 16.30: Batman Amerikai rajzfilmsorozat 30’ 17.00: Bír-lak 17.30: Káposztás Amerikai rajzfilm 24’ 18.05: Szemtelennek áll a világ Amerikai vígjáték 96’ 19.45: Sommersby Amerikai film 108’ 21.40: A földi lányok csábítók Amerikai vígjáték 100’ 23.25: Vérvörös rúzsnyomok Amerikai thriller 100’ DUNA TV —_______i_________________ 8.00: Képes Krónika 12.00: Déli harangszó. Lapozó 12.20: Váltó (ism.) 13.00: Esti kérdés (ism.) 13.15: Lóra fel! (ism.) 13.35: Rekviem Granadáért (8/3.) 14.20: Kréta 15.00: Húsz óra Magyar film (1964) FF 108’ 16.50: Az esőerdő 17.25: A halász és a felesége 17.55: Műsorismertetés 18.00: Híradó 18.15: Egy pikoló világos Magyar film (1955) 82' 19.35: Zorán - Az elmúlt 30 év 20.05: Közép-európai magazin 21.25: A reménység folyója (9/6.) Francia tévéfilmsorozat 83’ 22.50: Erdei Ferenc (2/1 j 23.40: Art Ensemble of Chicago 0.40: Kányádi Sándor: Májusi kétségbeesés I SZÍV TV 16.05: Kereskedelmi show 16.30: „Pozitív csatorna” 17.00: Rock City 17.30: Knight Rider 18.30: Slapaj 19.00: Földgömb 19.30: Kereskedelmi show 20.00: Különjárat 20.30: Family album 21.00: Kereskedelmi show 21.15: Eurostar kapásjelző 21.30: Szédülj el! 22.00: A háború csak a kezdet Amerikai film SPEKTRUM 18.00: Légi harc Az egek uralmáért 19.00: Hírhedt bűnesetek és perek 19.30: Vonatozás Svájcban 20.30: Kirándulás a jövőbe 21.00: Az állati élet A csodálatos kenguru RTL 12.00: Déli magazin 12.30: Arany lányok Szolnok Városi TV Sugárzásban az UHF 47-es csatornán Hétfő 17.00: Képes Képújság - 18.30:Szolnok-sport - 19.00: Sport-Broadway -19.30: Klipmix - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Portré - 20.30: Foglalkozása: bérgyilkos (amerikai krimi) 90’ Kedd 9.00: Vasárnapi mozi (ism.) - Tekergér család világkörüli tekergései (német rajzfilmsorozat) 26’ - 9.30: Az animáció mesterei (angol rövidfilmsorozat) 29’ - 10.00: Hamvadó tűz (amerikai játékfilm) 93’ - 11.30-12.00: Képes Képújság - 18.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: Foglalkozása: bérgyilkos (amerikai krimi) 90’ - ism. Szerda 17.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 21.10: Magazin - 20.30: Hintón járó szerelem (magyar vígjáték) 85’ Csütörtök 18.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 21.10: Gyengélkedő. Egészségügyi magazin - 20.30: Hintón járó szerelem (magyar vígjáték) 85’ - ism. Péntek 17.00: Képes Képújság - 20.00: Aktuális. Hírműsor - Időjárás előrejelzés - 20.10: Magazin - 20.30: A család (olasz dráma) 123’ Vasárnap 17.00: Képes Képújság - 18.10: Vasárnapi mozi - Tekergér család világkörüli tekergései (német rajzfilmsorozat) 26’ - 18.40: Az animáció mesterei (angol rövidfilmsorozat) 29’ - 19.10: Tanamera (angol-ausztrál tévéfilm) 50’ - 20.30: A család (olasz dráma) 123’ - ism. Kiss Gabriella 13.00: Gyilkosság a hobbija 14.00: Bärbel Schäfer 15.00: Ilona Christen 16.00: Hans Meiser 17.00: Kockázat 17.30: Egymás közt 18.00: Jo estét! 18.30: Sztármagazin 18.45: Híradó 19.10: Robbanékony 19.40: Jó idők, rossz idők 20.15: Április, április Vidám ugratások 21.15: Sylt-szigeti történetek 22.15: Hét nap - hét fej 23.10: Robotzsaru Amerikai sd-fi sorozat 24.00: RTL - Éjféli hírek SAT 1 .......i 12.00: Vera délben 13.00: Trapper John 14.00: Szívtől szívig 15.00: Ürszekerek 16.00: Baywatch 17.00: XXO - Fritz és társa 17.30: Regionális műsorok 18.00: Mindent vagy semmit! 18.30: Hírek. Sporthírek 19.00: Szerencsekerék HBO., 21.40: A földi lányok csábítók. 20.00: Bűntény a támaszponton Amerikai akciófilm 22.00: Labdarúgás 22.30: Rudi Völler búcsúja 23.00: Harald Schmidt-show 24.00: Ufó Arizónában Amerikai sci-fi film PRO 7 11.45: Madárijesztő és Mrs. King 12.35: Hotel 13.00: Hangos otthon 13.30: Déli magazin 14.00: Arabella Kiesbauer-show 15.00: A mi kis farmunk 16.00: Hupikék törpikék 16.30: Végtelen történet 16.55: Tom és Jerry 17.25: Egy fedél alatt 17.55: Ki itt a főnök? 18.25: Bili Cosby-show 19.00: Taff 19.30: Hírek 20.00: Vinny az 1ügyű Amerikai vígjáték 22.15: Rendkívüli bátorság Amerikai akciófilm EUROSPORT 8.30: Vitorlás magazin 9.00: Asztalitenisz EB 10.00: Motoros magazin 10.30: Modern öttusa Világkupa 11.00: Öttusa, olimpiai selejtező 11.30: Eurofun magazin 12.00: Tenisz Hamburgból 18.00: Férfi tornász EB 21.00: Aerobic 22.00: Tenisz összefoglaló 23.00: Szumó birkózás 24.00: Motorsport