Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-29 / 124. szám
2. oldal Körkép 1996. május 29., szerda Nem hivatalos találkozót tart a közeljövőben Horn Gyula magyar és Vladimír Meciar szlovák kormányfő - erősítette meg Szentiványi Gábor külügyi szóvivő. A megbeszélés helye és időpontja még bizonytalan. Hillary Clinton júliusban Magyarországra látogat - értesült róla az MTI. Az amerikai First Lady tervezett kelet-európai kőrútján hazánkon kívül ellátogat a balti államokba, Lengyelországba, Csehországba, Romániába és Szlovákiába is. Róma és Budapest együttműködésének fejlesztéséről tárgyalt az olasz fővárosban kedden Demszky Gábor. Budapest főpolgármestere Róma Város Múzeumában megnyitotta a magyar főváros múltját és jelenét bemutató fotókiállítást. Belgrádban tárgyaltak kedden a boszniai szerb állam képviselői a daytoni egyezmény megvalósításának kérdéseiről. Hírek szerint a belgrádi vezetők azt követelték, hogy Radovan Karadzsics írásban is erősítse meg a hatalomból való visszavonulását. * Foghíjas a tájékoztatás. Magyarországon nincs állami, kormányzati sajtó. A kormány lapot sem tart fenn és nem is befolyásolja a sajtó működését. Ugyanakkor még mindig hiányzik a lakosság hiteles tájékoztatása, az igazság reális és magyarázatokkal alátámasztott bemutatása. Minderről Hóm Gyula miniszterelnök beszélt tegnap a nemzetközi PR-konferencia záróülésén. Új pályázat kell. Egyik elnökjelölt sem kapta meg a kétharmados támogatottságot a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumi elnökségének keddi szavazásán - jelentette be Kovács András, a kuratórium elnöke. Az elnökség úgy döntött, hogy új pályázatot ír ki az MTV elnöki posztjára. Kettőből egy igen. A Fidesz- Magyar Polgári Párt a közoktatási törvény beterjesztett módosítását elutasítja, a felsőoktatásiét azonban, változtatásokkal el tudja fogadni. A párt azt szeretné, ha a felsőoktatásban lehetővé válna az intézmények közötti átjárhatóság. Késedelem. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma nem lát esélyt az államháztartási reform tervezetének érdemi tárgyalására a KIÉT mára öszszehívott ülésén, mert a kormány késve, csak 5 nappal az ülés előtt bocsátotta rendelkezésükre a tárgyalási anyagokat. Ilyen rövid idő alatt pedig nem alakíthatnak ki megalapozott testületi véleményt. Göncz Görögországban. Háromnapos hivatalos látogatásra kedden a balkáni országba érkezett a magyar köztársasági elnök. Göncz Árpádot és feleségét Kosztisz Sztefanopulosz görög államfő köszöntötte az elnöki rezidencián. fotó: feb/reuter A nyugdíjreform a T. Ház előtt A népjóléti miniszter expozéjával tegnap megkezdődött az Országgyűlésben az öregségi nyugdíjkorhatár emeléséről szóló törvényjavaslat tárgyalása. Ha maradna a jelenlegi korhatár, az ezredfordulóra a nyugdíjalap növekvő hiánya elérné az évi 100 milliárd forintot, és 70 dolgozónak már 100 nyugdíjas járandóságát kellene befizetnie. Szabó György miniszter kifejtette, nincs választási lehetőség: vagy tovább szolgálunk, vagy idővel fél nyugdíjat kapunk. A koalíció két vezérszónokának, Béki Gabriellának (SZDSZ) és Kósáné Kovács Magdának (MSZP) egybecsengett a véleménye: biztosítani kellene, hogy a felső korhatár elérése előtt a munkaadó ne küldhesse el a dolgozót, de a dolgozónak legyen választási lehetősége. Torgyán József (FKGP) szerint csak a gazdasági stabilitás megteremtése után következhetne a nyugdíjrendszer reformja. Szilágyiné Császár Terézia (KDNP) figyelmeztetett: az emberek ezután is idő előtt igyekeznek nyugdíjba menekülni a munkanélküliség elől, de - a büntető levonások miatt - kisebb összeget fognak kapni. Selmeczi Gabriella (Fidesz) is erre utalva mondta: az a nő, aki 55 évesen megy nyugdíjba, járandóságának 40, aki 57 évesen, 30 százalékát veszti el. Pusztai Erzsébet (MDNP) a tervezett döntések hatásvizsgálatait hiányolta. Valóban mulasztás történt, amikor a MIG-29-es gépek a parlament engedélye nélkül vettek részt külföldön éles lőgyakorlaton - ismerte el Horn Gyula, aki napirend előtt tért vissza a MIG-ek lengyelországi „kiszállására”. A HM illetékes helyettes államtitkára nem győződött meg az engedély meglétéről; Keleti György minisztert nem terheli személyes felelősség, ő maga pedig ezzel lezártnak tekinti az ügyet - szögezte le. Egyértelmű, hogy a miniszter alkotmányt sértett, s ezt nem lehet bagatellizálni - érvelt az ellenzék. S. A. Főpapok a miniszterelnöknél. A katolikus egyház magas rangú vezetőit - köztük Paskai László bíboros prímást, esztergom-budapesti érseket - fogadta tegnap hivatalában Horn Gyula miniszterelnök. A találkozón az egyházi ingatlanok visszaadásáról és a felsőoktatási intézmények támogatásáról folytattak konzultációt. fotó: feb/diósi imre Hírháttér Izrael: béke vagy biztonság? Izrael történetében a legfontosabb választásnak nevezte a mai voksolást kampányzáró beszédében Simon Peresz miniszterelnök. Az egész közel-keleti térség jövőjét, a közelmúltban beindult, ám törékenynek tűnő békefolyamat sorsát meghatározhatja. Pedig ha a szemben álló két fő vetélytárs, Peresz munkapárti kormányfő, és jobboldali kihívója, Benjamin Netanjahu Likud-vezető programját hasonlítjuk össze, a vezérszólamok egybecsengenek: mindketten a békét és a biztonságot hangsúlyozták. Am a sorrend sem mindegy! Peresz fölvállalja elődje, a novemberben meggyilkolt Jichak Rabin politikai örökségét, az Arafattal kötött megállapodásokat, elfogadja a palesztin állam létrejöttét, nem zárja ki a megegyezést Szíriával, sőt hajlandó tárgyalni Jeruzsálemről s a zsidó településekről is. Netanjahu elveti folytatná a települések építését, s nem adná fel a palesztin autonómiaterületek katonai ellenőrzését. A Likud-féle biztonságos béke kerekedik felül, vagy a Peresz által hirdetett békés biztonság? A szórend jelen esetben alapvető politikai ellentétekre utal. A palesztin szélsőségesek által elkövetett kegyetlen öngyilkos merényletek az elmúlt hónapokban a keményvonalas Netanjahu-hívők igazát látszottak alátámasztani. Talán ez magyarázza, hogy Arafaték már a voksolás előtt bejelentették: a PFSZ nem a Munkapárttal, vagy személyesen Peresszel kötött egyezményt, így szerintük a békemegállapodás valóra váltását az izraeli kormányzat esetleges változása sem akadályozhatja meg. Magyarországon is bevezetik az óvadékot Hatékonyabb tanúvédelem A készülő új büntetőeljárási törvény a tartós fogva tartás jogkörét kizárólag ügyészi, illetve bírói döntéshez köti. Változások várhatók a bizonyítási eljárásban is. Dr. Bárd Károly, az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára lapunknak nyilatkozva kiemelte: általában „feszesebb” szabályok szerint dolgoznak majd a rendőrségi nyomozók, az ügyészek, a bírák. Az előzetes letartóztatás helyett a szigorított lakhelyelhagyási tilalmat alkalmazhatják. A tervezet szerint bevezetik az óvadék fejében történő feltételes szabadlábra helyezés rendszerét. A bizonyítási eljárások újdonsága lesz, hogy a jövőben a tanúkat is megilleti a jogi képviselet, illetve tanácsadás. Szükség esetén - akár az ügyész, akár a bíró speciális védelmet is elrendelhet részükre. Változás várható a bizonyítások módszereinek szabályozásában is. Jelenleg csupán annyit mond ki a jog, hogy a módszerek legyenek törvényesek. Ezzel nincs is gond, de a súlyos gazdasági visszaélések szükségessé teszik a felderítési lehetőségek bővítését. Míg most a hatóságok számára tilos bűncselekmény útján szerzett bizonyítékokat felhasználni, addig egy magánszemély telefonlehallgatás révén szerzett információja a büntetőeljárásban bizonyító erejű lehet. Változik a gyanúsítottak rendőrségi vallomásának megítélése is. Ezeket ma a bírósági tárgyalásokon felolvassák akkor is, ha a vádlottak vele ellentétes, új vallomást tettek.' A jövőben a rendőrségen elhangzottakat csupán nyilatkozatként kezelik a bíróság előtti, mérvadó vallomással szemben. Nyári munkák fiataloknak Zsebpénz a vakációra Több ezer egyetemistának, főiskolásnak, illetve középiskolásnak kínál nyári munkát az idén az Országos Diákvállalkozási Hálózat és az Universitas Diákszövetkezeti Csoport. A kiközvetített munkákkal havonta nettó 18-25 ezer forintot is meg lehet keresni. Szakismeret, illetve kiemelkedő teljesítmény esetén pedig ennél több is kerülhet a diákok zsebébe. A kínált munkák: üdítőital-, illetve sörpalackozás, konzervgyári csomagolás, kőműves segédmunka, illetve ingyenes reklámújság terjesztése, plakátragasztás, címfelkeresés, adatösszeírás közvélemény-kutatás. Kiközvetítenek fiatalokat számítógépes adatrögzítésre, gyümölcsszüretre, rakodásra és bolti eladásra is. Képesítéssel rendelkezőknek ajánlanak tolmácsolást, fordítói és hostessmunkát is. Azoknak, akik lakóhelyüktől távol vállalnak munkát, az egyetemi, főiskolai kollégiumokban kedvezményes szálláshelyet is biztosítanak. Veszélyes a puska az érettségin Ritkán élnek sportszerűtlen eszközökkel a magyar diákok Szakemberek serege őrzi évről évre az érettségi tételek titkait, mert a legjobb tanulókat is megkísértené fellebbentésük esetleges lehetősége. Idén például néhányan mobil telefon segítségével próbáltak a matek írásbelin puskázni. Ha az órán súg a diák, a tanárok általában bölcsességgel, tapintattal hidalják át a dolgot - mondja Juhász József, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium főtanácsosa. Az érettségiken azonban a puskázás már jogi elmarasztalással járó kategória, amiről a gimnáziumi és a szakközép-iskolai vizsgaszabályzat intézkedik. Az előírások legtöbbje a szabálytalanságok megelőzését szolgálja. A tantermekben például egyidejűleg legfeljebb 15 tanuló írhat dolgozatot. A felügyelő tanárok óránként váltják egymást, és a folyosón is tartózkodnak ügyeletesek. Szigorúan meghatározott a bevihető segédeszközök köre. Még kézmosásra is csak egyenként mehetnek ki a diákok. Körülhatároltak a szóbeli körülményei is: 6 tanuló lehet egyszerre a teremben, s ők is külön padban ülnek. Mindezek ellenére mindig akadnak, akik „megbotlanak”. Ilyenkor az ügyeletes tanár az igazgató jelenlétében jegyzőkönyvet vesz fel a helyszínen, amit aláír, és megjegyzésével ki is egészíthet az érintett maturandus. Ezt követően pedig tovább írhatja dolgozatát, és a többi tárgyból is írásbelizhet. A végső határozat kimondására ugyanis a vizsgabizottság az illetékes. Ez pedig csak a szóbelik első napján - idén például június 6-án - ül össze. A bizottság mérlegelhet. Akár elégtelenre is minősítheti a szóban forgó dolgozatot, a diák pedig a szóbelin, vagy az őszi pótérettségin javíthat. A legsúlyosabb esetben azonban a teljes érettségit meg kell ismételnie ősszel. Ilyenre azonban a legöregebb tanügyi rókák sem emlékeznek. (d. g.) Dél-nyugati szomszédunk: Szlovénia Egy felmérés szerint a többség kedvezően vélekedik Titóról Öt éve a lapok címoldalán szerepelt Szlovénia. A felbomló Jugoszlávia néphadseregével szembeszálló parányi ország ámulatra késztette a világot. Az Alpok déli lábánál fekvő köztársaság azóta kivívta teljes önállóságát, egész történelme során most első ízben vált szuverén állammá. Az újságok napjainkban két összefüggésben emlegetik délnyugati szomszédunkat. Egyrészt mint a gazdaságilag legdinamikusabban fejlődő jugoszláv utódállamot, másrészt hírt adnak a föl-föllobbanó szlovén-olasz vitáról. A második világháború után ugyanis a Jugoszláviához csatolt területről elűzték az őslakos olaszokat, akik most kártalanítást követelnek. A ljubljanai egyetem társadalomtudományi intézete széles körű felmérést végzett: hogyan élik meg a szlovének nemzetük önállósodását? A túlnyomó többség pozitívan értékeli a politikai szabadságjogok és az egyház jogainak bővülését. Sokan azonban úgy vélik: anyagilag jobban éltek a nyolcvanas években. A válaszadók 56 százaléka dicsérőleg említette a partizánmozgalmat, de 67,5 százalékuk elítélte az elkövetett rémtetteket. Jugoszlávia legendás vezetőjét, Titán a többség kedvezően ítéli meg, csupán 8,4 százalék szerint játszott negatív szerepet. Szlovénia jelenlegi államfője, Milan Kucan a felmérés szerint a hazai történelem „harmadik legfontosabb személyisége”. A közvélemény-kutatás összegzése igen vegyes visszhangra talált a szlovén sajtóban. A Slovenec szerint „volt kommunisták manipulálásáról” van szó, akik „sugalmazott kérdéseikkel Jugoszlávianosztalgiát” akartak ébreszteni. A baloldali Dnevik szerint a körkérdés eredménye arról árulkodik, hogy a jobboldali pártoknak egyhamar nem lesz esélyük a hatalom megszerzésére. Toronyi Attila JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Bistey András Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NANAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen. Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609—03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133