Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-20 / 117. szám
1996. május 20., hétfő 3. oldal Megyei Körkép Egyre szorosabbá váló együttműködés Egyedül ellenzékben sem megy A mai ellenzéki pártok közül egyedül senki nem fogja tudni a kormánykoalíciót leváltani, márpedig az MDF-nek mint ellenzéki pártnak mindenképpen arra kell törekednie, hogy olyan programmal, bizalommal és alternatívával tudjon előállni, amely a mai kormányzatot leváltja. Ezért kezdődött meg, az ellenzéken belül, az MDF aktivitásával egy tárgyalássorozat - hangoztatta dr. Gémesi György, az MDF ügyvezető elnöke Szolnokon, a hét végi MDF-megyegyülést követő A megyegyűlés fő feladatát egyrészt a szervezeti kérdések áttekintése adta, másrészt az országos elnökség információkat szeretne kapni a tagságtól. Az országos gyűléssel lezárult az a fejezet - emlékeztetett dr. Gémesi György amely az MDF történelmében komoly változást okozott, s ezután előre szeretnének tekinteni. A magyar társadalmat legfőképpen az érdekelheti: képes-e egy ellenzéki párt alternatívát nyújtani a kormányzattal szemben. Az ügyvezető elnök szerint erre igenis képesek lesznek. Egyedül nem megy: ez a magyar ellenzék részére is igen lényeges megállapítás. Ennek jegyében történt meg az elmúlt napokban az MDF és a KDNP elnökének találkozója. Ellenzéki szolidaritásból ellenzéki együttműködésbe kell átfordulni sajtótájékoztatón.- mondta a politikus -, amelynek a KDNP és az MDF adhatná a tengelyét, ahonnan nyitni lehet a többi ellenzéki párt felé is. Az elmúlt héten éppen ezért találkozott egymással az MDF és a Fidesz elnöke is, amely reményeik szerint újabb szorosabb kontaktust eredményezhet a jövőben. Lapunk kérdéseire válaszolva dr. Gémesi György elmondta: a mostani együttműködés nem a - valójában sohasem létezett - Polgári Szövetség feltámasztása. Az MDNP-vel azonban - az országgyűlési frakciók szintjén túl- nem aktuális az együttműködés kérdése.- Megyénkben egyébként az MDF, a Fidesz és a KDNP a legnehezebb időszakban is ragaszkodott az együttműködéshez - tette hozzá Tóth István országgyűlési képviselő, megyei elnök. B. Gy. Szinte a teljes Mustang-készletet meglovasították Kifosztották a Nyúlcipőt A minap alapos munkát végeztek azok a betörők, akik a Mezőtúr központjában található Nyúlcipő nevű farmerszaküzletben tettek éjjeli látogatást. A márkás holmikat áruló üzletet szerdáról csütörtökre virradóra szinte teljesen kifosztották. A rendőrség egyelőre ismeretlen tettesek után nyomoz. Feltételezhető, hogy egy különösen jól szervezett akcióról van szó, amit meglehetősen csendben és gyorsan hajtottak végre a bűnözők. Bár az eset a város központjában történt, mégsem látott és hallott senki semmit. Az új helyén nemrégiben megnyitott üzlet utcai bejárati ajtaját feszítették fel, és így rámolták ki a bolt árukészletét a tolvajok. Nem kizárt, hogy a neves Mustang márkajelzést viselő nadrágokat, dzsekiket, ingeket, pólókat, pulóvereket közvetlenül valamilyen járműre rakodták. Pénteken még folyt a leltározás, de a becsült adatok szerint az üzletet ért kár meghaladja az egymillió forintot. Kérdés, hol bukkannak majd fel a nyilvánvalóan értékesítési céllal ellopott drága holmik. Akiknek nem üzletben kínálnak megvételre Mustang termékeket, jobb, ha egy kicsit gyanakodnak a portékák eredetét illetően. Vásárláskor az is furcsa lehet, ha a több ezer forintot érő eredeti holmikon csekély áron akarnak túladni. A Mezőtúri Rendőrkapitányság tovább nyomoz a betörők után. Ebben segítséget nyújthatnak mindazok, akik bármilyen, az esettel kapcsolatos információval rendelkeznek. Jászsági tűzoltóverseny Fényszarun Utánpótlás-nevelés, összefogás Különböző kategóriákban, huszonöt csapat, több száz versenyző részvételével rendezték meg a hét végén a jászfényszarui városi sporttelepen a hagyományos jászsági tűzoltóversenyt. Többrétű feladata van egy ilyen rendezvénynek - mondta Nagy István, a Jászberény városi tűzoltóság parancsnoka. A hivatásos tűzoltóság számára egy felmérési lehetőség: látják, mire képesek az önkéntes tűzoltók. A részt vevő csapatok számára pedig kiváló felkészülési lehetőség. Vannak olyan egyesületek, melyek közel olyan színvonalú munkára képesek, mint a hető el. Míg a gyermekeknél az elsőrendű feladat, hogy „megfertőzzék” őket a tűzoltóság szeretetével, az ifjúsági korosztály már komoly feladatok végrehajtására is alkalmas. A felnőtteknél pedig az ilyen rendezvények erősítik az összetartást. A jászsági versenyek szervezettségére jellemző, hogy már most, négy évre előre lehet tudni a rendezendő versenyek helyszíneit. Erre nem nagyon van példa az országban. Első helyen végeztek: 14 év alattiak - lányok: Pusztamonostor, fiúk: Jászalsószentgyörgy csapata. 14—18 év közötti ifjúsági korosztály - lányok: PusztamoKilzdelem a másodpercekért hivatásosak. Azért van olyan csapat is, mely csak ilyen versenyekre áll össze. Régi hagyomány a jászságban az is, hogy több kategóriában - gyermek, ifjúsági, felnőtt - hirdetik meg a versenyeket. Az utánpótlás csak így képzelnostor, fiúk: Pusztamonostor II. csapata. Létesítményi tűzoltó férfi rajok: 1. Jászberényi Aprítógépgyár. Települések önkéntes tűzoltó-egyesületei: 1. Jászapáti.- scsj -Furfangos fürkészek. A 75 ezres taglétszámú úttörőmozgalom idén ünnepli fennállásának ötvenedik évfordulóját. Az ország legnagyobb gyermekszervezetének zászlóján a politikamentesség, az iskolán kívüli foglalkoztatás, a táborozás, a demokratikus magatartásformák megtanulása szerepel. Megyénkben 11 gyermekszervezet (2500 gyermek) tagja a MÚSZ-nak. Az évforduló tiszteletére rendezett verseny regionális döntőjét a Furfangos Fürkészek (nem „cserkészek”, mint az szombati lapunkban tévesen megjelent) Gyermekszervezet rendezte szombaton a szolnoki Abonyi úti iskolában. I. L. Százéves a karcag-tiszafiiredi vasút Száz évvel ezelőtt, 1896. május 16-án 9 órakor indult el Karcagról Tiszafüredre a helyiérdekű vasút. Szombaton erre a jeles évfordulóra emlékeztek. Karcagon a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban a „Közérdek, a közjó nem magánérdek” című kiállítást dr. Fazekas Sándor polgármester nyitotta meg. Mint elhangzott, immár száz éve annak, hogy „vasszekerek” járják a Karcag és Tiszafüred közötti mintegy 44 kilométeres utat, közelebb hozva a világot a környék lakói számára. A kiállítás dokumentumai is jelzik, mennyire nem volt könnyű az előrelépés. Csaknem fél tucat terv, engedély kellett ahhoz, hogy ez a vasút megvalósuljon. A polgármester szólt a települések áldozatkészségéről. Karcag 110 ezer, míg Kunmadaras 130 ezer forintot fordított törzsrészvények vásárlására. Tiszaszentimre 20 ezer, Tiszaszőlős 15 ezer, Tiszafüred 15 ezer forinttal járult hozzá a vasút létesítéséhez. A településeken megépültek az állomásépületek, az állomáshoz vezető utak, s a korábbi zárt tele(Folytatás az 1. oldalról) egy-egy ismert helyszínről, mert ezzel elvonja a híveket a helyi vallási közösségek rendezvényeiről. Egyházi részről jelezték: a tervek szerint a leendő lelkipásztorok kommunikátorképzés keretében elsajátítják majd a rádióban és a televízióban való megszólalás és szereplés fortélyait. Az eszmecserén Simkó János rádiós alelnök többek között pülések élete nyitottá vált. Az egykori 110-150 perces utazás mára 55-60 percre csökkent. A környező települések magukénak vallják a karcag-tiszafiiredi vasutat, s amikor a Hom-kormány a megszüntetését akarta, összefogtak a „kispiros” vonat megmentéséért, s elérték, hogy az elképzelés lekerült a napirendről - mondta dr. Fazekas Sándor. A program a karcagi vasútállomáson folytatódott, ahol a zeneiskola fúvósegyüttesének műsora után Szombathy Géza, a MÁV üzletigazgatója felidézte a vasutak megalakulásának 150. évfordulóját, majd beszélt a karcag-tiszafiiredi vonal elmúlt száz évének fontosabb állomásairól. Az üzletigazgató bízva a következő száz év sikerében, leleplezte az emléktáblát, a karcagi Tóth István alkotását. Fél 11-kor a települések delegációjával s a fúvósegyüttessel elindult a vonat Tiszafüred felé. A berekfürdői vasúti megállóhelyen az általános iskola kamarakórusa műsorral köszöntötte az ünneplőket. Vezényelt Kovács Andrásné karnagy, majd dr. Kenyeres Imre polgármester köszöntője után a kispiros Kunmadaras felé vette az irányt. Itt dr. Kemecsi Imre polhangsúlyozta: az átalakuló szervezetben változatlanul kiemelt helyet szánnak a mind hallgatottabb regionális rádióknak, és ezekben a szellemi műhelyekben jellegzetes, akár az egyházkerületre szabott műsorok is készülhetnének. Felhívta a figyelmet a rádió gazdag hangarchívumára, amelynek értékes anyagaiból gyülekezeteknek, egyházi iskoláknak készíthetők irodalmi, zenei összeállítások. gármester fogadta a vonatot, majd az általános iskolások palotással, az Őszirózsa népdalkor pedig népdalokkal szórakoztatta a megjelenteket. A váróteremben megrendezett kiállítást Gazdag Imre települési képviselő nyitotta meg, majd leleplezte az emléktáblát, mely az eltelt száz évre emlékezteti a helyieket. Tiszaszentimrén a művelődési ház gyermektáncosai ropták a táncot, Beleznay Sándor polgármester pedig üdvözölte az utasokat. Tiszaszőlősre érve Ötvös György református lelkész szavai után a művelődési központban az általános iskolások műsorát láthatták a vendégek, akik délután 2 órakor érkeztek meg Tiszafüredre. Itt a zeneiskola növendékei műsorral fogadták őket, majd Rente Ferenc polgármester emlékezett meg a jubileumról. Sipos István, a MÁV Rt. vezérigazgató-helyettese arról az önkormányzati összefogásról szólt, mely kiállt a vasút megmentéséért, s segítették a MÁV csatáját a kormánnyal szemben. Ezután felavatták a karcagi emléktábla mását, melyet szintén Tóth István készített. Kocsis Elemér püspök azt emelte ki, hogy miközben a rádiót nem akarják szószéknek tekinteni, szeretnék viszont hallani a valódiságot, az életközeliséget, és a követendő emberi példák felmutatását. A tanácskozást a tapasztalatok alapján jó kezdeményezésnek minősítette, amely az elkövetkezőkben segítheti a rádió és az egyház közös teendőit. Apák napja A kenderesi Kossuth Lajos Hagyományőrző Nyugdíjas Klub immáron harmadik alkalommal rendezte meg szombaton az Ivónapi apák napját. A kunmadarasi, nádudvari, bánhalmai, derecskéi, zagyvarékasi és kenderesi 300 nyugdíjast Baranyi Mihály polgármester köszöntötte. A délutáni fórumon dr. Krizsán Sándor és Sipos József, az Életet az éveknek országos nyugdíjasszövetségének tagjai a szövetség pénzbeni segítségéről, a pályázati lehetőségekről beszéltek. A vacsora előtt Tapasztó Szabolcs református teológiatanár mondott asztali áldást. A csigaleveshez a kenderesi asszonyok 13 kiló csigát sodortak. Háromszáz tojásból sütöttek piskótát, almás lepényt, s 18 kilóból gyúrtak pogácsát. Természetesen nem maradt el „A férfi, aki tetszik nekünk” vetélkedő sem. A versenyzők között ott volt a bánhalmai Czudor Tibor is, aki két éve nyerte el ezt a címet. Ám most a házassági hirdetésben, a szarvacskatészta felfűzésében, a kacsatáncban, az éneklésben és a habverésben Földes Imre jeleskedett Zagyvarékasról, így őt koronázták meg, Baranyi Mihály helyi polgármestert pedig tiszteletbeli ,A férfi, aki tetszik nekünk” címmel díjazták a kenderesiek. A próba éve a karcagi áfésznél (Folytatás az 1. oldalról) Velük már egy-egy szövetkezet külön nem tudja felvenni a versenyt, csak összefogással. így az idén is a Tisza Coopra támaszkodnak a beszerzést illetően, s az iparcikk-integrációs rendszerhez is ezért csatlakoztak tavaly. Az idei tervekről elhangzott, hogy a gyenge hatékonyságú, veszteséges üzleteket bérbe adják vagy eladják. Az így befolyt öszszeget a készleteik finanszírozására fordítják. A küldöttgyűlés jóváhagyta az idei tervet, mely szerint egymilliárd forintos árbevételt céloztak meg. A hozzászólásokból kiderült, hogy a tagság és a szövetkezet kapcsolata nem romlott, a bizalom a vezetés felé megvan. A küldöttek a napirendek megtárgyalása után megválasztották azt a 9 tagú jelölőbizottságot, amely az 1997-es választásokat készíti elő a szövetkezetnél. A küldöttgyűlésen dr. Rédei István, az ÁFEOSZ felügyelő bizottságának a tagja átadta a Szövetkezeti Érdemérmet eddigi munkájának elismeréseként Szabó Károly elnöknek és Semsei Imréné boltvezető-helyettesnek. - de -D. E. Életszerűbb vallási műsorok kellenek ÜDVÖZÖLJÜK A VILÁG LEGMAGASABB SZÁLLÓJÁBAN Már a belépéskor vörös szőnyeggel várjuk. A formaságok gyors és rugalmas elintézése után Ön máris kényelmesen hátradőlhet, hogy a magasból csodálja meg a panorámát. Vagy csak egyszerűen élvezze a különleges kiszolgálást, a gazdag étel- és italkínálatot, amellyel fogadjuk. Apró figyelmességek egész sorával igyekszünk emlékezetessé SKTC L U B AAA'ÜcV'XSrá Szádunk rendelkezésére tenni a nálunk töltött időt. Mindezt hol? Természetesen a Malév Sky Club business osztályán, ahol Ön ugyanolyan kellemesen pihenhet vagy éppen dolgozhat, mint a legjobb szállodákban. A kilátás pedig igazán páratlan. Járatainkról további információ a 267-4333 -as telefonszámon, valamint budapesti és vidéki jepyirodíiinkban. illetve a Maiéi' Partner-irodákban kapható.