Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-17 / 115. szám
2. oldal Körkép 1996. május 17., péntek Magyar vállalatok is pályázhatnak horvát beruházásokra Göncz Árpád Okucsaniban „Horvátországban politikailag az a legfontosabb feladat, hogy mielőbb megszabaduljanak a háború maradványaitól” - mondta csütörtökön a magyar köztársasági elnök, aki egynapos látogatást tett déli szomszédunknál. Göncz Árpád rövid megbeszélést folytatott Franjo Tjudman elnökkel, melynek során főként a kétoldalú kapcsolatokat tekintették át. Tudjman arról tájékoztatta vendégét, hogy sikeresen folytatódik a keletszlavóniai térség békés viszszacsatolása Horvátországhoz, ami nagyon fontos a magyar kisebbség számára. A horvát elnök fontosnak nevezte az Adria-olajvezeték privatizációját, amelyben a Mól Rt. is érintett. Bejelentette, hogy magyar cégek is pályázhatnak több beruházásban való részvételre, egyebek között a Budapest-Zágráb-Fiume útvonal korszerűsítésében. A tárgyalásokon felvetődött az eszéki és a zágrábi magyar oktatási központ létrehozása; Tudjman elnök közölte: az eszéki felépítéséről már döntés született. Göncz Árpád elmondta, kérte Zágráb segítségét a Magyarországon tartózkodó horvátországi menekültek hazatelepítéséhez. Az Európához való közeledést a horvátországi háborús maradványok fékezik - mutatott rá a magyar államfő. „Mi a magunk részéről megtesszük azt, amit ennek megkönnyítése érdekében megtehetünk, hiszen a közeledés nem csupán Horvátország, hanem Magyarország érdeke is.” Zágráb után a magyar köztársasági elnök Okucsaniban felkereste a magyar műszaki alakulat táborát. A két hete felavatott gradiskai hídon Göncz Árpád kijelentette: a nemzetközi együttműködés bevált. Ez a tevékenység folyamat a háború és a béke között, s ha katonáink összerakják ezeket a hidakat, partra léphetnek valahol, ami a békét jelenti. Gyors segítség a nagy esőzések károsultjainak Vétó a nyomozóhivatal ellen Kuncze Gábor megvétózta a központi nyomozóhivatal létesítéséről született kormánydöntést, így hétfőn, a Koalíciós Egyeztető Tanács elé kerül az ügy. Mint a tegnapi sajtótájékoztatón elhangzott, a kabinet megerősítette múlt heti döntését, de ismételt szavazásra nem került sor. Nem voksoltak arról a javaslatcsomagról sem, amelyet - Horn Gyula kérésére - a belügyminiszter terjesztett minisztertársai elé. A többség véleménye az volt: Kuncze anyaga tartalmazott ugyan értékes gondolatokat a feketegazdaságról, az adórendszerről és a köztisztviselők bérezéséről, de nem foglalt magában kézzel fogható javaslatokat a gazdasági viszszaélések megfékezésére. Minderről valószínűleg kemény vita folyhatott az ülésteremben. A tudósítók abból Kuncze javaslatairól nem voksoltak az ülésen fotó: diósi következtettek erre, hogy a mindig derűs belügyminiszter láthatóan ingerülten távozott a Parlamentből. Foglalkozott a kabinet a villamoserőművek létesítésének jövőbeni törvényi feltételeivel is. A helybeliek egyetértése nélkül a szakértői bizottságok nem támogathatják erőmű megépítését. Határoztak arról is, hogy a közelmúlt nagy esőzéseinek károsultjai soron kívüli segítséget kapjanak. A károkat az önkormányzatok mérik fel. (takács) Az önkormányzatok kötelező feladatai közé tartozik Változatlanul ingyenes a napközi Az önkormányzatok kötelező feladatai közé tartozik a gyermekek napközbeni ellátása, húzta alá az Alkotmánybíróság a közelmúltban egy nagyközségi képviselő-testület téves határozatának felülvizsgálata nyomán. HÍRHÁTTÉR Dupla vizit Belgrádban Alaposan ráirányította a figyelmet a délszláv rendezés lezáratlan kérdéseire, hogy tegnap Klaus Kinkel német külügyminiszter és a NATO főtitkára, Javier Solana egyaránt Belgrádba volt hivatalos. Különösen, mert a dupla vizit egybeesett a délszláv térség legfrissebb krízisfejleményével - azzal, hogy a hágai bíróság által körözött Radovan Karadzsics menesztette a boszniai szerbek miniszterelnökét. A döntést Carl Bildt, az ENSZ főképviselője egyszerűen államcsínynek minősítette, Kinkel pedig rámutatott: Karadzsics félreállítása nélkül nincs valódi rendezés Boszniában. A NATO-főtitkár és a német külügyminiszter látogatásának tétje így elsősorban az, sikerül-e fordulatot elérniük Belgrádban Karadzsics (és a boszniai szerbek katonai vezetője, Mladics tábornok) ügyében. Milosevics szerb elnök mindeddig vonakodott attól, hogy közreműködjön Karadzsicsék Hágába juttatásában. Szakértők szerint inkább azt szeretné, ha az őszi boszniai választásokon az inkriminált politikusok „békésen" tűnnének el a politikai süllyesztőben. Am a Kaszagics menesztése miatti nemzetközi elítélés, valamint a Kinkel és Solana által érzékeltetett nyugati nyomás is jelzi: mihamar el kell szánnia magát, meddig akadályozza a rendezést, és eleget tesz-e a daytoni békemegállapodás előírásainak.(szondy) Egy hét múlva országszerte indul a kampány Megálljt a drognak! JHiG-29 típusú repülőgépekkel első éleslövészetét hajtotta végre Lengyelországban a kecskeméti repülőezred. Kormányfőnek tekinti továbbra is magát a menesztett boszniai szerb miniszterelnök. Rajkó Kaszagics közölte, hogy a leváltását bejelentő Radovan Karadzsics nem tekinthető törvényes elnöknek. FÁK-csncsot tartanak pénteken Moszkvában. A Független Államok Közösségének értekezlete előtt Jelcin elnök külön találkozott az Oroszországgal szorosabb együttműködést folytató államok, Fehéroroszország, Kazakisztán és Kirgizia vezetőivel. A vendégmunkásokra vonatkozó osztrák törvény módosítási javaslatát ma ismertetik Bécsben. Értesülések szerint kiutasíthatók lesznek, akik öt évnél régebben laknak Ausztriában. A diákoknak és a munkavállalók házastársának nem lesz szükségük tartózkodási engedélyre Ausztriában. * HaUer-ngy. Az MSZP képviselőcsoportjának elnöksége tegnap elhatározta: tájékoztatást kér az országos rendőrfőkapitánytól arról, hogy nyomoznak-e olyan bűnügyben, amelyben Haller Zoltán szocialista képviselő is érintett. Megmérettetés. Az FKGP nyilvánosságra hozta azokat a leveleket, amelyeket az Országgyűlés ellenzéki pártjaihoz, illetve a MIÉP-hez intézett. Ebben azt sürgette: szögezzék le, hogy a koalíció tagjaival semmilyen szövetséget nem kötnek. Államfői kegyelem. Göncz Árpád köztársasági elnök négyévi próbaidőre felfüggesztette a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermekét halálba segítő édesanya kétéves börtönbüntetésének végrehajtását. Érdekegyeztetés. Ma ismét plenáris ülést tart az Érdekegyeztető Tanács. A szociális partnerek az érdekegyeztetés korszerűsítésének lehetőségeit vizsgálják. Szószólójavaslat. Az APEH elnöke szerint a jogbiztonság erősödését segítené, ha létrehoznák az adóügyi ombudsman intézményét. Pitti Zoltán erről az adóperek tapasztalatairól rendezett konferencián beszélt. Falfirkairtó. Bemutatták azt a nagy hatékonyságú és nem túl drága vegyszercsaládot, amelynek segítségével szinte minden utcai és beltéri falfirka eltávolítása megoldható. A törvény szerint az önkormányzatok kötelessége megszervezni azoknak a gyermekeknek nappali felügyeletét, gondozását, nevelését és étkezését, akiknek a hozzátartozói munkájuk vagy betegségük miatt azt nem tudják biztosítani. Ebbe a körbe tartoznak a testi, szellemi fejlődésük miatt ellátásra szorulók és azok is, akiket egyedülálló személy nevel, vagy legalább három kiskorú van a családjában, de az eltartó gyermekgondozási segélyt vagy ápolási díjat nem vesz fel. Jogosultak az ellátásra azok a gyermekek is, akiknek szülei szociális helyzetük miatt képtelenek a gondoskodásra. A jogszabály az a szülő helyzetét veszi alapul - hangsúlyozta az Alkotmánybíróság. A közoktatásról szóló törvény ezzel összhangban az iskola kötelességévé teszi a napközi, illetve tanulószobai ellátást, abban az esetben, ha a szülő igényli. Az sem lehet vitatéma, hogy ez ingyenes-e. Az étkezésért térítési díjat kell fizetni, amit lehet mérsékelni, vagy elengedni is. (kecsmár) Immár nem csupán a drogkereskedelem tranzitországa vagyunk. A kábítószer-fogyasztás főként a fiatalok körében terjed és egyre több életet követel. Ezért május 23-tól egy évig tartó országos felvilágosító kampány indul - jelentették be egy tegnapi sajtótájékoztatón. A drogfogyasztók gyógyítására egyetlen év alatt egymilliárd forintot fordít a költségvetés. Nem csekély összeg ez, hosszú távon azonban kizárólag a drogtermelés és forgalmazás, valamint a fogyasztás megakadályozása segíthet. Áz országos kampány során egyebek mellett előadásokból, kötetlen beszélgetésekből és dokumentációs kiállításokból szembesülhet a lakosság a drog testet-lelket pusztító erejével. A központi szakmai rendez-A Legfelsőbb Bíróságon tegnap bejelentették: május 29- én reggel 9 órakor megkezdődik Magda Marinko és Dobnik János fellebbezési tárgyalása. Ha nem jön közbe valamilyen váratlan esemény, három napon belül meghozzák a jogerős ítéletet. A sokszoros gyilkossággal vádolt Magda Marinkét, az elsőrendű vádlottat jelenleg a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet különleges cellájában tartják fogva. A lőfegyverrel való visszaéléssel vádolt Dobnik János szabadlábon védekezik. A börtön parancsnoka szerkesztőségünk kérdésére elmondta, hogy a legutóbbi tárvény sorozat színhelye 12 nagyváros lesz, hozzájuk csatlakoznak majd a helyi programok: önkormányzati konferenciák, iskolai előadások, könnyűzenei műsorok, színházi előadások, ismeretbővítő családi vetélkedők. Sok helyütt fordul meg majd dokumentációs vándorkiállítás. A kampányt az Ariadne Alapítvány szervezi, a Mentálhigiénés Programiroda szakmai hátterével. A nyitó programra 23-án Nyíregyházán kerül sor. Az egész társadalom összefogását, és a kormányzati szervek munkájának összehangolását is igénylő programról együttműködési megállapodást írt alá tegnap Kuncze Gábor belügyminiszter, Magyar Bálint művelődési és közoktatási, Szabó György népjóléti miniszter és Veér András miniszteri biztos. (cs.b.j.) gyalás óta Magda Marinkéval semmi rendkívüli nem történt. A mozgás hiánya miatt azonban kissé meghízott. Családjából egyedül a húga járt nála, édesanyja távol maradt. A per idején korlátozzák a forgalmat a Markó utcában, a vádlott szállításának időpontjában pedig a gyalogosokat is félreállítják. A szokásosnál alaposabb ellenőrzés lesz már a bíróság bejáratánál is, közvetlenül a tárgyalóterem elé pedig beiktatnak még egy ellenőrző kaput. A biztonsági emberekről nem készülhet sajtófotó, illetve filmfelvétel. Az elsőfokú tárgyalás idején emiatt ugyanis személyiségi jogi perre is sor került. N. Zs. Hamarosan jogerősen is elítélik Magda Marinkét Küszöbön az új tárgyalás Cannes, pillanatkép Az idei filmfesztiválon is nagy a felhajtás, a filmsztárok és a sztárrendezők „rögtönzött” közönségtalálkozókkal, utcai fotózással örvendeztetik meg rajongóikat (képünkön Richard Attenborough rendező és legújabb filmjének két főszereplője: Sandra Bullock és Chris O'Donnell). Ám a beavatottak szerint az igazán nagy dolgok nem is Cannes-ban, hanem az attól 24 km-re lévő Antibes-bán, egy luxusszállóban dőlnek el; itt tartózkodnak a filmszakma moguljai: a nagy filmtársaságok elnökei és a vezető producerek. A fesztivál idején Antibes-ban van mindenki, aki számít és aki megengedheti magának, hogy akár egyetlen éjszakáért is 1000 dollárt fizessen. FEB Inkubátor a portán. Remélhetően még idejében tudomást szereznek a gyermeküket világra hozni, felnevelni nem akaró nők a budapesti Schöpf-Merei Kórház kezdeményezéséről: a kórházban is megszülhetik a nem kívánatos babát. A másutt világra jött gyereket a porta mellé helyezett inkubátorban akár névtelenül ott is hagyhatják, fotó: feb/ hajdú andrás JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Paulina Éva Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Te'.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kéijük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133