Új Néplap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

2. oldal Körkép 1996. május 16., csütörtök Hárommilliárd forint kedvezményes kölcsönre Panelben olcsóbb lehet a meleg Kedvezményes kölcsönt igényelhetnek a jövőben azok a pa­nellakás-tulajdonosok, akik vállalják, hogy otthonukat ener­giatakarékossá alakítják át. Az erről szóló kormányrendelet és pályázat hamarosan megjelenik. Magyarországon az elmúlt év­tizedekben mintegy 500 ezer lakás házgyári elemekből, to­vábbi 300 ezer más hasonló technológiával épült. Nagy többségüknél nem vették fi­gyelembe a korszerű hőtech­nikai előírásokat, ezért lakóik télen jórészt az utcát is fűtik. A lakóházak esedékes fel­újításánál érdemes és szüksé­ges is az energiatakarékosság szempontjaira figyelemmel lenni - mondja Horváth Sán­dor, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium főosztályvezető­helyettese. Németország 3 milliárd forintnak megfelelő márkával segíti a program megvalósulását. Minden ipari technológiá­val, vagyis nem hagyományos módon épített, legalább húsz­lakásos épület felújítására kérhető hitel. Az igénylők je­lentős kedvezményt kapnak, a mindenkori kamat kétharma­dát az állam vállalja magára. A húszlakásosnál kisebb, vagy más technológiával épült házakra is igényelhető kölcsön - mondotta a tárca képvise­lője, de a kedvezmény szeré­nyebb. A sikeresen pályázók az első öt évben 4, a második öt évben 3 százalék kamattá­mogatást élveznek. A kölcsön­ügyleteket a kereskedelmi bankok intézik. A pályázati kiírásban rész­letezik majd, hogy milyen fel­újítási munkálatokat támogat­nak. Ilyen például a külső fa­lazat, a tető, a födém, a lép­csőházi falak szigetelése, az épületgépészeti egységek, ka­zánok felújítása, és természe­tesen a fűtési rendszer korsze­rűbbre cserélése. Önkormányzatok, lakás­­szövetkezetek és társasházak egyaránt igénybe vehetik a kölcsönt. Ily módon összesen mintegy 5000 lakás felújítá­sára kerülhet sor az országban. (koós) Kampánystart Prágában. Szerdán hivatalosan is megkezdődött a választási kam­pány a május 31-én és június 1-jén esedékes csehországi parlamenti választások előtt. Az erőpróbán tizenhat párt, több mint 3300 jelölt indul. fotó: feb/reuter Alapszerződés A magyar-szlovák alapszer­ződés hatályba lépett, miután a két külügyminisztérium főosz­tályvezetői Budapesten kicse­rélték a tavaly Párizsban aláírt dokumentum megerősítő ira­tait. A jószomszédi kapcsola­tot és a baráti együttműködést rögzítő szerződés 10 évre szól, és felmondás hiányában 5-5 évre automatikusan meghosz­­szabbodik. Gabonahiány keletkezett Bulgáriában, vidéken hatalmas sorok állnak kenyérért. A jelen­téseket a mezőgazdasági tárca illetékese cáfolta, ugyanakkor bejelentették, hogy a hét végéig 100 ezer tonna lisztet importál­nak Romániából. A Torgyán-Melescanu vitá­ról közöl összeállítást a nagy­váradi Erdélyi Napló. A kis­gazda pártelnök bejelentésével kapcsolatban, hogy beperli a külügyminisztert, mert a Tor­­gyán nevet román eredetűnek tartja, diplomaták úgy nyilat­koztak: az ügy nem diplomáciai jellegű. „Egyébként Romániá­ban nem sértés az, ha valakit románnak vélnek.” Tiltakozik a honfoglalási em­lékmű vereckei felállítása ellen a Ruh nacionalista ukrán párt kárpátaljai szervezete. Nyilat­kozatuk szerint sok még a múltbeli sérelem, s ezért ez az aktus korai lenne. Azt javasol­ják, hogy a legendás hágó he­lyett az Azovi-tenger mentén emeljenek emlékművet a no­mád magyar törzseknek. * Új változat. A kormány ma megtárgyalja a feketegazdaság elleni hatékonyabb fellépésről és a gazdaságvédelem feltéte­leinek javításáról szóló bel­ügyminisztériumi előterjesz­tést. Ez a javaslat a kormányfő által szorgalmazott központi nyomozóhivatal helyett más megoldásokat állít előtérbe. Egységes fellépés. Az ellen­zéki pártok követelik, hogy a miniszterelnök haladéktalanul kezdeményezze a köztársasági elnöknél a Magyar Televíziót alelnökként vezető Székely Ferenc felmentését. A Fidesz, az FKGP, a KDNP az MDF, és az MDNP azt is javasolta, hogy a legrövidebb időn belül országgyűlési biztosokat ne­vezzenek ki a televízió és a rádió élére. Tovább egyeztetnek. A Pénzügyminisztérium, vala­mint az egészség- és nyugdíj­­biztosító még mindig vizsgálja, hogy milyen módon lehetne megoldani a tb költségvetésé­ben szereplő 24 milliárd forint járulék rendkívüli behajtását. Magyar diplomáciai szimultán tengeren innen és túl Egy pont hiányzik az Unióhoz Horn Gyula és vendéglátója, Antonio Guterres fotó: reuter Diplomáciai nagyhetet tart a magyar kormányzat: képvi­selői több országban és nem­zetközi fórumon folytatnak tárgyalásokat, szerdán több megállapodást írtak alá. Magyarország csak egyetlen pontban, az infláció visszaszo­rítása terén nem teljesítette az Európai Unió belépési feltéte­leit - jelentette ki Horn Gyula Lisszabonban. Hivatalos láto­gatásának befejező napján a magyar miniszterelnök elő­adást tartott portugál üzletem­berek és politikusok előtt. Szerdán Hóm Gyulát fogadta Jorge Sampaio köztársasági elnök is. Kovács László eredményes megbeszéléseket folytatott Tunéziában, és bejelentette egy magas szintű találkozó tervét. Dunai Imre ipari és keres­kedelmi miniszter horvátor­szági látogatása során Zágráb­ban megnyitotta a magyar na­pok rendezvénysorozatát, és szerdán idegenforgalmi illetve bemházásvédelmi megállapo­dást írt alá horvát partnereivel. Kuncze Gábor belügymi­niszter Varsóban a bűnüldöző szervek együttműködéséről írt alá egyezményt. Ennek kere­tében közös erőfeszítéseket tesznek a terrorizmus, a kábí­tószerek tiltott forgalma és a szervezett bűnözés ellen. Az Egyesült Államokban a magyar integrációs törekvése­ket és a NATO-csatlakozással kapcsolatos terveket ismer­tette az a küldöttség, amelyet Somogyi Ferenc külügyi ál­lamtitkár vezet. Magyaror­szággal szemben nem hang­zott el olyan kitétel, amely a NATO kibővítése esetén ha­zánk tagsága ellen szólna - ér­tékelte a tárgyalásokat az ál­lamtitkár. Magyar diplomaták is részt vesznek azon a nemzetközi konferencián, amely szerdán kezdődött Bécsben a hagyo­mányos fegyverek csökkenté­séről. A tanácskozás egyik legkényesebb témája az, hogy nem minden ország fejlesz­tette vissza határidőre hagyo­mányos fegyverzetét az előírt szintre. Szerencseposta Százezrek bánatára avagy százezrek örömére az elmúlt héten sem ütötték meg az ötös lottó főnyereményét. így ezen a héten nettó 452 millió lehet azé a szerencsés játékosé, aki helyesen tippel a kisorsolt öt számra. Gyűlnek a milliók A hatos lottó 33 milliós fő­nyereménye is jó időre kisi­mítaná homlokunkon a redő­­ket, ha netán mi lennénk az a szerencsés, akire Fortuna rá­mosolyog. De megszépülne a körülöttünk lévő világ már at­tól a 16 milliótól is, amelyet ezen a héten egyetlen icipici kis iksszel a Jokeren lehet megnyerni. Nem szólva arról a több mint 56 millióról, amelyet a hétfőnként jelentkező Tele­­mázli televíziós szerencsejá­ték Jackpotja ígér a jövő héten. Nem csak szerencse dolga Valamennyi főnyeremény, amelynek elnyerésében pusz­tán a vakszerencse játszhatja a főszerepet, csodával határos módon megváltoztatná szürke hétköznapjainkat. A totó az persze más. A lab­darúgó-mérkőzések helyes megtippeléséhez nem elegendő pusztán a vakszerencse, némi szakértelem is szükségeltetik. Talán ebből fakad, hogy a to­tón általában nem halmozód­nak hosszú hetekig a nyeremé­nyek. Gazdag lett a kapitány Aki a múlt héten nem osztoz­hatott a mesés összegű 22 mil­liós rekordnyereményben, az most abban az ötmillióban bíz­hat, amely akkor lehet az övé, ha mind a tizenhárom plusz 1 mérkőzést helyesen tippeli meg. Mint amilyen jó érzékkel tippelt például legutóbb az Álomcsapat összeállításánál F. Kenő Sáfrán Ildikó budapesti játé­kos. A hölgy a 23. fordulóban összeállított csapatával kivívta A hét kapitánya rangját s el­nyerte e címmel járó 600 ezer forintot. A hét edzője ezúttal Csep­­csányi Zoltán budapesti játékos lett, aki a heti jeggyel 150 ezer forintot nyert. Kétmillió kenős Nem lenne ildomos megfe­ledkezni a legifjabb szerencse­­játékról, a kenóról, amely rövid idő alatt belopta magát a játé­kosok szívébe s a heti kétmil­liós fogadással méltó helyet vívott ki magának a szerencse­­játék piacán. E számsorsjátékban, a lottó­hoz hasonlóan, szintén csak a szerencsére támaszkodhatunk, amikor a véletlen vagy a meg­álmodott, megjósolt, netán a családtagok életkora, születési dátuma alapján kiválasztjuk a megjátszani kívánt számokat. Am ha valaki ügyesen kom­binál - és ez a játéjc lényege -, abból jó is kisülhet. Tanúsít­hatja ezt minden héten az a két­százezer játékos, aki nyertes szelvényt töltött ki. (X) Nyugati cikk a NATO keleti bővítése ellen Közép-Európa kettéválna Jobban tenné a NATO, ha a szervezet bővítése helyett ga­ranciákat adna a kelet- és a kö­zép-európai térség határainak stabilitására, és az országok biztonságára - írja szerdai szá­mában az International Héráid Tribun. A Párizsban megjelenő napi­lap kommentátora élesen bí­rálja a NATO taglétszámának növelését. William Pf aff szerint a szervezet ily módon új funk­ciókat akar találni, hogy iga­zolja fennmaradását a hideghá­ború befejezése után; a másik indíték az, hogy a Clinton-kor­mányzat jó pontokat akar sze­rezni a választások előtt. A bővítés a szervezet gyen­gülését jelentené, hiszen minél több a tag, annál nehezebb gyors döntéseket hozni válsá­gok esetén. A lap kommentáto­rának fő kifogása a NATO ki­­terjesztése ellen az, hogy ketté­válna a kelet- és közép-európai térség: néhány állam (Lengyel­­ország, Csehország, Magyaror­szág) előbb kapna védelmet, mások (a balti köztársaságok, Románia és Bulgária) később. Ez pedig felborítaná a jelenlegi biztonsági egyensúlyt. Rólunk írják Európa pomófővárosa Hat évvel a rendszerváltás után a magyar főváros olyan címe­ket vívott ki magának, mint „A pomófilmek Hollywoodja” és „A Nyugat Bangkokja” - írja budapesti tudósításában az AP hírügynökség. A szexipar a kommunista rendszer megszűn­tével virágzott fel, a szexturiz­mus és a prostitúció a gazda­sági élet velejárója lett. Évente több mint 100 pomófilmet for­gatnak itt, annyit, mint Fran­ciaországban - állapítja meg az amerikai tudósító, s név szerint említi Skultéty Annát, aki Anita Rinaldi néven az egyik legis­mertebb pornósztár Európában. A hírügynökség idézi az egyik francia rendezőt, aki sze­rint a magyar fővárosban bár­mikor lehet ötven vállalkozó lányt találni „kemény” szex­filmhez. Ezért is nevezhető Bu­dapest a földrész pomófőváro­sának. Az állítást a többi között az is igazolja, hogy tavaly nyá­ron olyan filmet forgattak, amelyben egy villamoson 18 férfi szeretkezett egyetlen lánnyal. A helyi közlekedési vállalat illetékese erre csak annyit mondott, hogy bárki bé­relhet villamost Budapesten óránként 20 ezer forintért. Az amerikai tudósítás szerint a katolikus egyház, a szocialista miniszterelnök és a liberális budapesti főpolgármester egy­aránt szeretné, ha korlátok közé szorítanák a burjánzó prostitú­ciót és a pomókereskedelmet. A budapesti prostituáltak, akik sorban állnak a VIII. kerü­letben, az átlagfizetés tízszere­sét viszik haza havonta. A fel­háborodott szülők pedig taka­ríthatják a homokozót az eldo­bott óvszerektől, mielőtt gyere­keiket a játszótérre engednék. Társadalmi ellenőrzés kell Nemzetközi tanácskozás a honvédelem szerepéről „Erős a hadsereg feletti pol­gári kontroli, a magyar tár­sadalom csak a demokratikus jogrendbe illeszkedő, a biz­tonsági kockázattal arányos honvédséget támogatja.” A Fegyveres erő és társadalom címmel rendezett tanácskozá­son Mécs Imre mondta ezeket a szavakat, s hozzátette, hogy a rendszerváltozással megindult a fegyveres erők jelentős átala­kítása. Most az a cél, hogy a hadsereg a társadalom szerves részévé is váljon - hangsú­lyozta az Országgyűlés honvé­delmi bizottságának elnöke. A konferenciát a német Hanns Seidel Alapítvány szer­vezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiával, a Honvédelmi Minisztériummal és számos társadalmi szervezettel közö­sen. A Honvédség és Társada­lom Baráti Köre kezdeménye­zője, Josef von Ferenczy levél­ben köszöntötte a tanácskozást. Peter Wiehert német védelmi államtitkár azt hangsúlyozta, hogy bár kontinensünkön meg­szűnt a kölcsönös fenyegetett­ség, múlhatatlanul szükség van a konfliktusok békés rendezé­sére törekvő erők összefogá­sára. Egy-egy állam biztonsága csak közös erővel szavatolható. Fodor István honvédelmi ál­lamtitkár szerint kiegyensúlyo­zott a társadalom és a fegyveres erők viszonya. Nálunk a hadkö­telezetteknek alig két százaléka választja a polgári szolgálatot, míg Németországban ez az arány 30 százalék. T. A. JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAP az Axel Springer-Magyarország Kiadó Kft. lapja • Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Felelős szerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Paulina Éva Tervezőszerkesztő: Mohai Gyuláné • Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1. I. sz. Irodaház, Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, tx: 23-357, fax: 56/422-853 • Készíti a Petőfi Nyomda Rt. Szilády Üzeme, 6001 Kecskemét, Mindszenti út 14. • Felelős vezető: Sebesvári László vezérigazgató. Telefon: 76/482-192 • Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynökségek révén. • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Postai Rt. Debrecen, Nyugati u. 5-7. • Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/347-988/21, 22. mellék • Előfizethető közvetlenül az Új Néplap kiadójánál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügynökségeinél, az Új Néplap hírlapkézbesítőinél, postautalványon és átutalással a Postabank Rt. 11993609-03301214 pénzforgalmi jelzőszámra, valamint megrendelhető a kiadónál. • Ügynökségek címe: Szolnok, Magyar u. 9. Telefon: 56/375-620, Jászberény, Bercsényi út 5. Tel.: 57/412-564, Kunszentmárton, Köztársaság tér 12. II. 12. Telefon: 461-445, Törökszentmiklós, Táncsics út 1. Tel.: 56/390-959, 35. mellék, Kunhegyes, Kossuth út 40. Tel.: 59/326-961. • Előfizetési díj egy hónapra 437 forint, negyedévre 1295 forint, fél évre 2560 forint, egy évre 5060 forint. • Az áruspéldányok ára: 25,50 Ft • JNK-Szolnok megye határán kívül az egyhavi előfizetési díj 1036 forint. • Az előfizetéssel kapcsolatos észrevételeket a területileg illetékes ügynökséghez munkanapokon 8-tól 16 óráig telefonon és az Új Néplap kiadójához az 56/424-444 telefonon 7.30-tól 16 óráig kérjük bejelenteni, illetőleg levélben megküldeni. • ISSN 0865-9133

Next

/
Thumbnails
Contents