Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-05 / 81. szám
HOLMl ? Heti tévé*, rádió*, moziműsor és programajánlat Néhány ágazatban meglódultak a bérek 2. o. Nehezen „önkormányozható” gondok 3. o. Kártyacsata a lakosságért 3. o. Két gimnazista Arpinóba készül 3. o. Lőszert találtak Tereprendezés közben a hét végén Karcagon, a Madarasi út végén, a Mészáros vendéglő parkolójától 40 méterre a földben egy fel nem robbant lőszert találtak, amelyből 60 centiméteres darab látszott ki. A tűzszerészek megérkezéséig a rendőrség és a polgármesteri hivatal illetékesei felváltva őrizték a lőszert, amely feltehetően a második világháború idején fúródott a földbe. Alapítvány a faluért Magyar Faluért Alapítvány alakult tegnap Budapesten, kuratóriumának elnökévé Pa- pócsi Lászlót, a Bábolna Rt. vezérigazgatóját választották. Az alapítvány azért kíván munkálkodni, hogy mind gazdasági, mind pedig kulturális téren javuljon a falun élő emberek életminősége. Húsvéti nyuszi A csokitojás, csokinyuszi mellé élő nyuszit is lehet megint vásárolni, mint azt a szolnoki piacon készített fotónk is igazolja. Csak remélni lehet, hogy az ünnep elteltével, az immár fölöslegessé vált tapsifülesek nem az utcán végzik. Gyulai nyár ’96 Honfoglalási emlékünnepséget, néptánc- és társastáncfesztivált, tűzoltó-rezesbandák nemzetközi találkozóját, ipari vásárt és osztrák művészeti napokat kínál egyebek közt az idei nyáron Gyula - a Várszínház bemutatói mellett. VII. évfolyam, 81. szám 1996. április 5., péntek Ara: 25,50 Ft Hívorr Mr bennCimet? Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap A hercegnő személyesen ott lesz kiosztásnál TELEFONOS HIRDETÉSFELVÉTEL Habsburg-adomány Abádszalókon A vámkezelési eljárás elhúzódása miatt csak tegnap este érkezett meg Abádszalókra Freiburgból a Pro Humani- tate Alapítvány adománya. A Monika Maria von Habs- burg-Hohenberg hercegnő által létrehozott karitatív szervezet pótkocsis kamionja orvosi ruhaneműket és gyógyászati segédeszközöket - kórházi ágyakat, tolószékeket, mérlegeket, vérnyomásmérőket, vizsgálóágyakat, sterilizációs dobozokat, laboratóriumi eszközöket, gyógyszereket, kötszereket stb. - hozott Szalókra. A németországi felajánlásokból összegyűjtött igen értékes segélyszállítmányt a Pro Humanitate abádszalóki szervezetének képviselői - dr. Halas József háziorvos és Füleki Istvánná, a helyi gondozási központ vezetője - fogadták. A helyi önkormányzat és az Abádszalóki Erdőbirtokosok segítségével elraktározott készletet a község egészségügyi és gyermekintézményei és a helyi gondozási központ kapja meg, természetesen a pontos szám- bavételezés után. További információ, hogy az egyéni rászorultakat korábban meglátogató hercegnő személyesen is részt kíván venni az adományok kiosztásánál. Szolgálati lakásért sem jön a védőnő A falvak olykor „osztoznak” az orvoson A XX. század végéhez közeledve Európa közepén azt hihetnénk, nem lehetnek gondok az egészségügyben. Ugyanakkor nagyon jól tudjuk, hazánkban minden második, harmadik középkorú felnőtt szenved valamilyen betegségben. Az egészségügy finanszírozása mégis sok kívánnivalót hagy maga után. A nagyvárosoktól távolabb eső települések az átlagosnál is hátrányosabb helyzetben vannak. Ráadásul a kisközségek olykor szakemberhiánnyal küszködnek, mint a Tiszazugban is. Cserkeszőlőn január óta nincs háziorvos. A betegek természetesen nem maradhattak orvosi segítség nélkül, így egy kunszentmártoni doktor látja el a teendőket, amíg az önkormányzat - pályázat útján - nem tudja betölteni az állást. Védőnő dolgozik a községben, fogászat is van, sőt a cserkei fürdőben reumatológus is rendel. Mezőhéken éppen fordított a helyzet. Itt egy háziorvos és egy körzeti ápolónő biztosítja az egészségügyi ellátást. A védőnői állás viszont jó ideje betöltetlen. Bár az önkormányzat szolgálati lakást is tudna biztosítani, még sincs megfelelő pályázó. A kismamák persze nem maradnak ellátás nélkül így sem, hetente egy alkalommal kijön a községbe egy védőnő. Nagyréven betöltött a háziorvosi állás, igaz, „osztozniuk kell” az orvoson Tiszainokával, hiszen a két településnek közös háziorvosa van. A védőnő Cibakházáról jár át a községbe, hogy - részmunkaidőben - ellássa a terhes anyukákat. Fogászat szempontjából Tiszakürt- höz tartoznak, míg az egyéb szakrendelésekre Kunszentmár- tonba kell utazniuk. Tiszasason van háziorvos, és fogászat is működik, védőnő viszont Csépáról jár át, rész- munkaidőben ellátni feladatát. Tiszaugon mind a háziorvosi, mind a védőnői ellátás megoldott. Korábban Tiszasas egyik fiókgyógyszertára működött itt, heti pár órás nyitva tartással. December végétől márciusig pedig zárva volt a patika. Március óta a lakiteleki Széchenyi István patika vezetője üzemelteti a gyógyszerszobát. Ilyenkor, húsvét előtt a sonka az egyik legkelendőbb húsáru. A szalonnát kevésbé keresik a vásárlók, „ők” a raktárban várhatnak a sorukra, mint azt felvételünk is mutatja. FOTÓ: CSABAI ISTVÁN A brit állatmészárlás ellenére Nem félnek a marhahústól Miközben Nyugat-Európában a titokzatos BSE-kór miatt emberek százezrei fordulnak el a marhahústól, valamint 4,6 millió, 30 hónaposnál idősebb brit jószág megsemmisítéséről döntöttek, addig megyénkben nem tapasztalható a fogyasztás számottevő visszaesése. Dúvad pusztított az öcsödi polgármesteri hivatalban Ellopták a nyugdíjasok pénzét is Tegnap éjjel betörők jártak az öcsödi polgármesteri hivatalban. A reggel felfedezett gaztett nyomán a rendőrség tegnap még késő délután is a helyszíni szemlén dolgozott. Bár tettesek még nincsenek, a nyomok alapján azonban feltételezhető, hogy a fosztogatók az épület összes helyiségét bejárták, és minden fiókot, szekrényt kiforgattak. Sajnos, azt az irodát sem kerülték el, ahol az eddig biztonságosnak hitt páncélszekrény áll. Úgy tűnik, hogy a betörőknek bőven lehetett idejük a zavartalan munkára, ugyanis képesek voltak megbirkózni a mackóval. Nem is eredmény nélkül. Talán már az ott talált rádiótelefonokkal is beérték volna, de ráadásként még a féltve őrzött takarékbetétkönyvekkel is gazdagodhattak. Az elsődleges számvetés adatai szerint legalább egymillió forint az eltűnt dolgok értéke. A legszomorúbb a dologban ezúttal talán mégis az, hogy az ellopott betétkönyvben a helyi idősek otthonának lakói gyűjtögették pénzecskéjüket. Közülük többen nem titkoltan azért spóroltak, hogy haláluk esetén legyen miből fedezni a temetés költségeit. A rendőrség azt a körülményt is vizsgálja, hogy az öcsödi eset önálló bűncselekmény volt-e vagy esetleg része annak a polgármesteri hivatalokat ért támadássorozatnak, amelynek felderítése már jó ideje nagy fejtörést okoz a zsaruknak. A hírek, úgy tűnik, nem befolyásolják érdemben étkezési szokásainkat, változatlanul keresik a marhahúst, hiszen például rostélyost nem lehet sertésből készíteni. Az állategészségügyi vizsgálatok pedig megnyugtatóan támasztják alá, hogy a hazai szarvasmarha-állomány mentes a szivacsos agylágyulást előidéző kórokozótól. Bár húsvétkor főként a sertéshús dominál az ünnepi asztalon, a szolnoki belvárosi húsáruházban a friss marhahúsokat ugyanúgy viszik, mint eddig. A húsdiszkontban viszont az elmúlt két hétben mintegy 30 százalékkal csökkent a marhahús iránti igény. A megcsappant kereslet azonban elsősorban a közelgő húsvéti ünnepekkel magyarázható. Karcagon a főtéren most nyílt húsboltban nem csökkent a marhahúsforgalom. Mint az eladótól megtudtuk, ennek az is az oka, hogy a vásárlók tudják, hogy a környező településekről szerzik be a vágóállatokat. A másik nagy hentesáruboltban viszont jelentősen csökkent az igény, inkább sertést és baromfit visznek az emberek. Temetik a birkatetemeket Mint arról már hírt adunk, az Öcsöd melletti Holt-Körös árterében 200 birka pusztult el tavaly december végén, amikor a jeges ár órák alatt körbefogta a magatehetetlen állatokat. A juhok gazdája, Báli Józef lakitelki vállalkozó azonnal elbocsátotta a nyáj őrzőjét, de az elpusztult birkákat nem tudta akkor elszállíttatni az árhullám miatt. Később a nagy hó, majd a sár akadályozta a munkát. Az elhullott állatok december vége óta hevertek a Holt-Körös vizében és a part menti legelőkön. A Kö- zép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség szakemberei horgászok bejelentése alapján kezdték meg a helyszíni vizsgálatot. Vass Sándor vízminőségi szakértő az MTI munkatársának elmondta, hogy a terület tulajdonosával, a Cibakházi Mezőgazdasági Kft.-vel megállapodtak a birkatetemek eltakarításáról, de a lakitelki vállalkozó megelőzte őket. Már szerdán kora hajnalban trélerrel összegyűjtötte az elhullott állatokat. A munkában segítette őt az a gátőr is, aki tavaly december végén elsőként figyelmeztette a juhászt a közelgő veszélyre. A vállalkozó az állatokat dögkútban helyezte volna el, de sehol nem tudtak ekkora meny- nyiséget fogadni, ezért egy járványügyben jártas orvossal tanácskozott, és úgy döntött, hogy a tetemeket a saját homokos talajú tanyáján földeli el. A munkálatokkal a hét végén elkészülnek. A környezetvédelmi szakemberek úgy ítélik meg, hogy a hideg miatt a birkák kevéssé indultak bomlásnak, semmilyen fertőző betegségben nem szenvedtek, környezeti kár voltaképp nem keletkezett. (MTI) Tegnap kezdődött az országos forgalom-ellenőrzési akció, melynek keretében megyénkben százhúsz rendőr, húsz segítő és négy sebességmérő készülék teljesít szolgálatot. Elsősorban a gyorshajtókra, szabálytalanul előzőkre, ittas járművezetőkre és a gépjárművek műszaki állapotára fognak odafigyelni. Felvételünk tegnap délután örökítette meg a legújabb, lézeres sebességmérő készüléket „munka közben”. fotó: mészáros Támogatási stop A földművelésügyi miniszter döntése értelmében április 6-tól nem vesznek át a megyei földművelésügyi hivatalok az egyes agrárberuházási támogatásokhoz igényelhető pályázatokat. Néhány támogatás, melyet a múlt év végén hirdettek meg, rendkívüli érdeklődést váltott ki a mezőgazdasági vállalkozók körében. Az eddig beérkezett igények meghaladták az 1996. évi költségvetésben e célra jóváhagyott összeget. (A már elkészült pályázatokat április 5-éig még fel lehet adni postán.) A tilalom a mező-, az erdő-, a vadgazdálkodási és a halászati tevékenységhez kapcsolódó új beruházásokra, valamint az épületek, építmények felújítására vonatkozó kérelmeket, a szőlő- és gyümölcsültetvények fejlesztési célú támogatását, a térségi fejlesztési, valamint a szövetkezeti integrációt erősítő fejlesztési támogatásokat érinti - nem vonatkozik az idei ültetvénytelepítések támogatására.