Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-17 / 90. szám
Richter Lajos a tiszaderzsi önkormányzat hetvenötödik évéhez közeledő nyugdíjasa, továbbá a Nemzeti Parasztpárt helyi vezetője, a Juhtenyésztők Társulásának elnöke, községi képviselő. Sokáig „ostorozta” a helyi vezetőket, hogy az biztosítsanak földterületet a helyi juhtenyésztők- r.ek. Kérése idén márciusban értő fülekre talált, és ha nem is ingyen, de igen kedvezményesen földterületet kapott a közel harminc derzsi juhtenyésztő gazda. Az Abádszalók és Tiszaderzs közötti réten az önkormányzat 20 ezer forint éves bérleti díjért hat hektár területet biztosított a Juhtenyésztő Társulásnak. így százhetven tiszaderzsi birka jutott nyugodt legelőterülethez. „Leépítenek” 43 dolgozót Döntött a mezőtúri önkormányzat Negyvenhárom, az önkormányzat intézményeiben foglalkoztatott közalkalmazottat és köztisztviselőt érintő létszámcsökkentést rendelt el a mezőtúri képviselő-testület a hétfői, soron kívüli nyilvános testületi ülésen. A pénteken hatályba lépő rendeletet a városi költségvetés 60 milliós hiánya miatt kellett megalkotni. A leépítéstől 20- 21 milliós megtakarítást remélnek, de csak 1997-től. A döntés kezdetben még 4-5 milliójába kerül az önkormányzatnak a különböző kifizetések miatt, bár ez a pénz a béralapban benne van. A rendelet a szociális intézményekben és a bánhorváti ifjúsági táborban nyolc-nyolc dolgozót érint, míg hetet a polgármesteri hivatalban, hatot pedig a város- gondnokságban. A rendeletet november 30- áig kell végrehajtani. T. A. Autót nyerhetett az az autós, aki az új szolnoki Aral-benzinkútnál február 14-e és április 12-e között tankolt, és ezért sorsjegyet kapott. A fődíjat, a Daewoo GSI személygépkocsit Csabai Donát, első osztályos kisfiú húzta ki, további harminc értékes nyeremény mellett. Az eseménnyel egy időben a Juventus rádió Zorán forgatta rulettjét is közvetítette a szolnoki Araitól. fotö: cs. i. Búcsú a jó falatoktól Rövidesen bezár a szolnoki Centrum önkiszolgáló étterem Június 15-én megszűnik Szolnok belvárosának egyetlen nagyobb befogadóképességű ön- kiszolgáló étterme, a piaccsarnok mellett lévő Centrum étkezde. A hétköznapokon tucatnyi ételt kínáló intézmény nagy népszerűségnek örvend. Á piac és az utca emberein kívül itt étkeznek a környék közintézményeinek dolgozói, a vízügyi székházból, a Mól Rt.-től és más cégektől. Itt lehet felhasználni a vállalati ebédjegyeket. Az étterem vendégeit az sem vigasztalja, hogy a magánvállalkozásban üzemelő intézmény Módosné Major Irén főnök aláírásával meleg hangú köszönőlevelet fogalmazott meg a vendégeknek, hogy 19 éves működése alatt szívesen látogatták az üzletet, és többségük megelégedéssel távozott. Vajon miért kell bezárni az éttermet? Mint megtudtuk, huszonhatféle adót fizetnek, eny- nyit nem tudnak kigazdálkodni. A vállalkozásnak az üzleten még több mint egy évtizedig fizetendő adóssága van, ugyanakkor esedékes lenne a legalább 15-18 millió forintot igénylő felújítás is. Erre nincs fedezet. Arra kérik a vendégeket, hogy akiknek a Centrumba szóló ebédjegyük van, június 16-ig használják fel. Hogy a megüresedő étterem helyén mi lesz? Feltehetően élelmiszer-áruházát nyitnak. A jelenlegi vállalkozás pedig új helyiséget szeretne találni a belvárosban, olyan 200-300 négyzetmétereset, ahol házias, melegkonyhás ételekkel fogadhatnák a vendégeket. Az ilyen nagyságú üzlettel még meg tudnának birkózni.-endrész A béremelés egyelőre a bürokrácia útvesztőiben bolyong Játék a pedagógusok türelmével? Már kezdetben sem ígérkezett egyszerű dolognak a pedagógusok béremelésének kérdése. Arra az érintettek is számítottak, hogy - miként tették - a munkabeszüntetés eszközét is segítségül véve küzdjenek a magasabb bérekért. Ennek - így vagy úgy - eredménye lett. Ám a parlament által jóváhagyott, visszamenőleges hatállyal februártól érvényes megemelt összegekre a mai napig hiába várnak. A pedagógusok türelme azonban - a pénzükkel együtt - egyre fogy... Április 2-án fogadta el a parlament a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvénynek azt a módosítását, amely mintegy előfeltételül szolgált a mostani bérfejlesztéshez, illetve annak a pénztárcákon is lemérhető valósággá válásához. Az elfogadott dokumentum alapján 10 plusz 5 százalékos bérfejlesztés valósul meg, azaz február 1-jé- től (visszamenőleges hatállyal) minden közalkalmazott átlagosan 10 százalék bérfejlesztésben részesül, majd szeptembertől újabb, átlagosan 5 százalék illeti meg őket. Az átlagos szót azért kell hangsúlyozni, mivel lesz, akinél az emelés ettől felfelé vagy lefelé el fog térni. (Folytatás a 3. oldalon) Kétszáz birka a jeges árba veszett A gazda Kocsér melletti tanyájánál kerültek véglegesen a földbe azok a birkatetemek, amelyek tavaly december óta szennyezték a Holt-Körös Öcsöd melletti árterét. A jeges árban megfulladt állatok elhelyezésére született kényszermegoldást az illetékes környezetvédelmi és állat-egészségügyi hatóságok elfogadták. Mint Vass Sándor, a Közép- Tisza-vidéki Környezetvédelmi Felügyelőség munkatársa érdeklődésünkre elmondta: e megoldáshoz azért járultak hozzá, mert a több mint kétszáz tetemet a környező települések úgynevezett dögkútjaiban nem tudták elhelyezni. A kocséri tanya homokos földjében a talajvíz mélyen van, így nem kell tartani attól, hogy a lebomló szerves anyagok a vízáramba jutnak. Mint emlékezetes, a környezeten kívül az ügy másik károsultja Báli József lakitelki vállalkozó, aki juhászának felelőtlensége miatt lett szegényebb, több mint kétszáz birkával. A juhászt ugyanis a helyi gátőr elsőként figyelmeztette a közelgő árhullám veszélyére, ő azonban ezt figyelmen kívül hagyta. A jeges ár órák alatt körbekapta a tehetetlen állatokat, és a tulajdonos csak egy részüket tudta kimentem. Az esetért csak közvetetten felelősségre vonható lakitelki vállalkozó egyébként végig példamutatóan segítette a hatóságok munkáját. Április elején saját költségén gyűjtette össze és szállíttatta el a döglött négylábúakat. Korábban e munkát azért nem lehetett elkezdeni, mert előbb a nagy hó, majd később a sár akadályozta a terület megközelítését. Határrendészeti együttműködés Nyírbátor. Magyarország és Ausztria a jövőben az eddigieknél is szorosabb együttműködésre törekszik az illegális migráció és az azt kísérő embercsempészés visszaszorításában - hangzott el tegnap Nyírbátorban, a két ország határrendészeti fórumán. Hallást pótló készülék Szeged. A Cochlear A. G. cég tegnap egy 5 millió forint értékű hallást pótló készüléket - úgynevezett cochlearis implan- tátumot - adományozott a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem fül-orr- gége klinikájának. Liszt-fesztivál Budapest. Liszt Ferenc születésének 185. és halálának 110. évfordulója alkalmából fesztivált rendeznek májustól Budapesten. Két Lotti Nyerőszámok: 9, 49, 65 és 18, 26, 60. A 3 találatosok nettó nyereménye 54 128, a 2 találatosoké 393 forint. M& “fléplap E lőfizetők yÁSÁRLÓI Klvbja V _________________________/ V II. évfolyam, 90. szám 1996. április 17., szerda László Ákos grafikái Fényszarun 7. oldal Ára: 25,50 Ft Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilap Önkormányzati földek a társulásnak Jó legelőhöz jutottak a tiszaderzsi juhok Ember és természet Kiállítás Kisújon A „Természet szolgálatában” címmel tegnap fotókiállítás nyílt a kisújszállási Művelődési és Ifjúsági Központban. Mille János, a Jászkun Természetvédelmi Szervezet nevében ismertette munkájukat. Az elmúlt években készült fotók a puszták, az erdők, a védett területek növény- és állatvilágát mutatják be, de a képeken láthatók a környezetrombolás következményei is. Dr. Tóth Albert, a Természet- és Környezetvédelmi Tanárok Egyesületének elnöke megnyitójában arról szólt, mennyire fontos az ember és természet kapcsolata napjainkban. A kiállítást április 30-áig lehet megtekinteni. Súlyos közlekedési baleset történt tegnap délután a 4-es út szolnoki elkerülő szakaszán. Egy műszaki hiba miatt álló kamiont kikerülő, Debrecen felé tartó osztrák személy- gépkocsi frontálisan ütközött egy olasz rendszámú személyautóval. A súlyos sérülteket a szolnoki kórházba szállították. fotó: csabai Nem kell többé szatírtól rettegniük a mezőtúri nőknek Hetek óta egy különös buncselekmény-sorozat tartotta bizonytalanságban a mezőtúri fiatalokat és persze a szüleiket is. Félelmük és a településen elterjedt mendemonda sajnos nem volt alaptalan. A több, egymásra kísértetiesen hasonlító eset joggal alapozta meg a rendőrség gyanúját is: egy szatír igyekszik beteges nemi vágyainak szabad utat engedni a környéken. Az első bejelentés még nem is tűnt túlságosan veszélyesnek, hiszen a támadó akkor egy szerencsés véletlennek és néhány lelkiismeretes polgárnak köszönhetően nem tudta véghez vinni tervét. Március 23-án éjjel a diszkózárást követően kapcsolt le a titokzatos idegen egy éppen hazatérő fiatal lányt. A lépcsőház bejárata előtt pisztolyt szegezett a rémült bakfis fejéhez, és követelte, nyisson ajtót. Belül a kerékpártárolóba igyekezett bejutni, annak ajtaja azonban zárva volt. Szerencsére a sors úgy hozta, hogy a lány szomszédai is ebben a késői időpontban értek haza, így a felszólítást követően a férfi is kénytelen volt távozni. Fél óra múlva aztán az előbbi helyszíntől pár száz méterre sajnos megtörtént az, amit korábban meghiúsított a lakók határozott viselkedése. Egy elhagyott, sötét kis közben újból lecsapott a kíméletlen fegyveres támadó, és most már sikerrel erőszakolta ki áldozatától nemi vágyai beteljesülését. (Folytatás a 3. oldalon)