Új Néplap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-10 / 84. szám
6. oldal Sport 1996. április 10., szerda Michael Jordan, a Chicago Bulls játékosa a Charlotte Homets elleni meccsen, kissé indulatosan. Jordan 40 pontot dobott, csapata ennek ellenére 98:97 arányban elvesztette a mérkőzést. FOTÓ: FEB-REUTER Hogyan fogunk aludni? A nagy csaták után Akad, aki a meccs előtt, mások inkább azt követően szenderül- nek nehezebben álomra. Magam az előzőek sorába tartoztam még annak idején, mára pedig mintha az izgalmak eltolódnának a nagy ütközetek utáni órákra. Bizonyára a munkavégzés feszültsége okozza a folyamatos változást, hiszen a jelentősebb összecsapások előtt másfajta drukk emeli a vércukorszintemet, mint mondjuk a heWenes évek Fradi-meccseinek „ádventjei- kor”. Nyilván más a szurkoló, az edző, a játékvezető lelki állapota is, nem beszélve a főszereplőkéről, a játékosokéról, akik miatt az egész felhajtás történik. Kár tagadni, ma felhajtás lesz a Tiszaligetben. Két olyan meccs vár mindannyiunkra, amelyek ritkán jönnek így össze egymás szomszédságában és egymást követően. Délután négykor az Olaj KK-Tegáz Debrecen kosárlabda mérkőzés tupíroz- hatja magasra a lelkesedésünket, amelynek eredménye további érzelmi töltést adhat a hatkor induló Mól KK-Fotex Veszprém kézilabda-rangadóra. A sorsközösségek különbözőségének is nevezhetném a mai sportdélutánt, hiszen mindkét reprezentánsunknak más, de számszerűen mégis azonos célok elérése miatt lenne fontos az egyformán jó eredmény: a győzelem. A kosarasoknak azért, hogy állva maradjanak az ötödik helyért vívott háborúban, míg a kézilabdások végleg elhitethetnék országgal, világgal, hogy Szolnokon megtelepedett a sportág, s hogy már a bajnoknak sem elég, ha bemutatja szerelését. Nem feledve, hogy egy bravúr csaknem végleg bebiztosítaná a molosok ötödik helyét. Hogy a különböző táblázatokon melyik ötödik hely lenne az értékesebb, azt hiszem, nem feladatom megítélni, már csak a klubsovinizmus vádjának elkerülése miatt sem. Nyilvánvaló, mindenkinek a sajátja a legfontosabb, no meg egyébként is, a tojás és a krumpli összehasonlítása eléggé szerencsétlen próbálkozásnak tűnne. Magam részéről abban bízom, hogy mindenki jól aludt ma éjjel, a nagy csaták előtt. A játékvezetők előítéletek nélkül legalább úgy készültek, mint a két csapat játékosai és szakvezetői, a szünetekben nem folynak majd pálfordulá- sokat előidéző tevékenységek, és csak az számít majd a végeredmény kialakulásában, hogy ott a parkettokon melyik fél volt lelkesebb, kreatívabb, egyszóval: jobb. A kívülállók pedig kortyolnak egyet az elejtett medvék bőrére, s legfeljebb az ébresztőórára bízzák magukat. (ni) A „nyugdíj” is gazdaságos Nigel Mansell zárta a legnagyobb bevétellel az elmúlt évet a szigetországi sportolók között. Az egykori Forma-l-es autós gyorsasági világbajnok számára úgy is busás hasznot hozott a tavalyi év, hogy bejelentette, nem folytatja pályafutását az Fl-es ífersenysorozaton. A Forma-l-ből az In- dyCarba átrándult, majd onnan mindössze két futam erejéig visszatért pilóta 7.75 millió angol fontot kasszírozott 1995- ben. Tekintélyes summát vett fel a Williams-Renault verseny- istállótól, s a McLaren-csapat is bőkezűen jutalmazta őt azért, hogy Imolában 62 kört, Barcelonában pedig 18 kört teljesített. Sportpályafutása mellett tekintélyes bevételt hozott számára golfpályája, valamint felsőruházati bolthálózata is. Labdarúgás A forduló válogatottja Töke (Törökszentmiklós) Bozsó J. (Kőtelek)-Kása (Kisújszállás) Faragó (Cibakháza) Erkán (Tószeg) Szeberényi (Rákóczifalva)-Valkai (Kunszentmárton) Jónás (Kőtelek) Csikós (Alattyán) Mosonyi Cs. (Alattyán)-Szikora (Cibakháza) *** A forduló játékosa: Bozsó József (Kőtelek) A forduló játékvezetője: Gyertyás Zsolt (Rákóczifalva-Martfű) *** A góllövőlista élmezőnyének állása - 18: Bese (Kunhegyes), 17: Kincs (Kisújszállás), 12: Csikós (Alattyán), 11: Palásti (Jászapáti), Horváth (Kunhegyes), Molnár (Rákóczifalva), 10: Szabó (Jánoshida), Szikora (Cibakháza), Rózsavölgyi (Martfű), 9: Tóth Cs. (Jászalsószentgyörgy), Nagy J. (Martfű), Rostás (Kunszentmárton), Nagy (Kőtelek), Ramos (Törökszentmiklós), 8: Mosonyi Cs. (Alattyán), Matúz (Kőtelek), Szász (Kunhegyes), Pintér (Rákóczifalva), Erdősi (Mezőtúr), Felföldi (Vegyiművek) Túrkevére repült a Darus-kupa Meghívásos birkózóversenyt rendeztek Budapesten a diák A- korcsoportúak és az előkészítők részére szabadfogásban.Daruskupa néven, mivel a Darus utcában kihelyezett szakosztálya van az FTC-nek. A versenyre 12 egyesületből 145-en mérhették össze tudásukat. A túrkevei VSE birkózói kiemelkedően szerepeltek, minden fővárosi egyesületet megelőzve nyerték meg a trófeát. Túrkevei eredmények - Előkészítő korcsoport: 18 kg: Jakab G. (I. hely), 18 kg: Kurgyis Cs. (II. hely), 24 kg: Kurgyis Z. (I. hely), 30 kg: Merlics D. (I. hely), 32 kg: Rácz K. (I. hely), 41 kg: Szegő L. (ÜL hely), 45 kg: Papp T. (I. hely). Diák A- korcsoport: 32 kg: Balázs J. (IV. hely), 32 kg: Jakab R. (V. hely), 35 kg: Vad K. (II. hely), 54 kg: Mihácsi R. (I. hely), 50 kg: Szabó I. (II. hely), 50 kg: Kovács R. (V. hely), 55 kg: Debreczeni P. (III. hely), 66 kg: Szabó I. (II. hely). Csapatverseny végeredménye: 1. Túrkevei VSE (82 pont), 2. Soltvad- kert (68), 3. FTC (67). Súlyemelő-diákolimpia, Tata Válogatottságot ér az arany Több mint háromszáz fiatal részvételével, immár harmadik alkalommal rendezték meg Tatán a súlyemelő-diákolimpiát, mely egyben az utánpótlás-csapatbajnokság versenyébe is beszámított. Megyénkből a szolnoki Danyi Optika SE és a kisújszállási szakosztály küldte el legtehetségesebb erős fiait a vetélkedőre. Borzi István (Danyi Optika, edzője: Ulviczki Mihály) a serdülők 83 kg-os súlycsoportjában kiváló teljesítménnyel végzett az élen. Eredménye elismeréseként Hanzlik János up. szövetségi kapitány beválogatta az augusztusi, korosztályos Eu- rópa-bajnokságra készülő keretbe. A kisújiak sem akartak elmaradni megyei vetélytársuk- tól, Szabolcsi Károly tanítványai közül hárman is a dobogó legfelső fokára állhatták fel. A kölyök Török Zoltán (42 kg) és az ifjúsági Ari Péter (+99 kg) hat ragyogó fogást bemutatva, új egyéni csúccsal nyertek aranyérmet, míg a junior Simái László (99 kg) ezúttal halványabb produkcióval is diadalmaskodni tudott. További eredmények - kölyök korosztály: 2. Kiss István és Farkas Zsolt (Kisújszállás), 3. Ulviczki Attila (Danyi). Serdülők: 2. Majláth Ádám, Végh Zoltán, 3. Ari Géza (mind Kisújszállás), Dániel Gergely (Danyi). Ifjúságiak: 2. Igriczi Csaba, Monoki Szabolcs, Végh Szabolcs (Kisújszállás). Nők, juniorok: 3. Fazekas Helga (Danyi). Az utánpótlás csapatbajnokság versenyében Tatabánya és Szombathely mögött Kisújszállás végzett a harmadik helyen, mely elnyerte az országos döntő (június 29-én) rendezési jogát. (g.j.) Ari Péter magabiztosan veri vissza a trónkövetelők próbálkozásait Ifiduó a dobogón a Szolnoki Cukorgyár ifjúsági korú kerékpárosai Alsónéme- diben szerepeltek az elmúlt hét végén a Slosser-kupán, melynek érdekessége az volt, hogy a versenyzők párban indultak, így a szolnokiakat két duó, Deák Gábor és Bálint Norbert, valamint Kiss László és Kólya Tamás képviselte. Nem is akárhogyan, hiszen a Deák-Bálint kettős a dobogó harmadik fokára állt fel a 25 km-es száguldás végén, míg a Kiss-Kólya pár a 4. helyen végzett. E hét végén az egyik legrangosabb viadalra, a Dejó-kupára kerül sor Szekszárdon, így a szolnokiak egyik ásza, Steig hazai környezetben versenyezhet. Mai műsor Kézilabda. NB L, férfiak: Mól Szolnok KK-Fotex Veszprémi SE, Szolnok, Olaj-csarnok, 18.00. Kosárlabda. NB I., férfiak, rájátszás az 5-8. helyért: Szolnoki Olaj KK-Tegáz Debrecen. Szolnok, Tiszaligeti Sportcsarnok, 16.00. Labdarúgás. Megyei I. osztály: Martfű-Kőtelek. Martfű, 15.30. Kispályáznak Május 1-jét hagyományosan kispályás labdarúgó-villámtor- nával ünnepli a Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Munkástanács Szövetség. A reggel nyolc órakor, a szolnoki Tiszaligetben kezdődő pénzdíjas tornára a szervezők április 23-ig folyamatosan várják a csapatok jelentkezését a Szapáry út 23. I. emelet 23-as szobában. Elutazott a magyar küldöttség Elutazott a magyar férfi- és női tomászválogatott a Puerto Ri- cóban megrendezendő szeren- kénti világbajnokságra. A húsvéthétfőn megtartott edzés után sem történt változás az eredeti elképzelésekben, így Vereckei István szövetségi kapitány két versenyző, Fajkusz Csaba és Supola Zoltán, míg Maráczi Emőné, a nők szakvezetője Nyeste Adrienn, Varga Adrienn, Krausz Nikolett és Óváry Eszter társaságában kelt útra. A férfi vb-különítmény a helyszínen alkot majd triót, hiszen Csollány Szilveszter az USAból érkezik. Fárasztó utazás várt a csapatra, hiszen Budapestről Frankfurtba, onnan pedig az olimpia helyszínét, Atlantát érintve repülnek a Puerto Ricó-i fővárosba, San Jüanba. Szerdától már a szerekkel való ismerkedéssel kezdődik az akklimatizálódás, egészen vasárnapig, amikor is a pódiumedzések zárják a vb-rajt előtti felkészülési szakaszt. A szerenkénti világbajnokság ünnepélyes megnyitóját követően tegnap rendezték az első selejtezőket. A magyar csapat legalább egy- egy finálés szereplést remél. Elén a Milán - az Ajax előtt Továbbra is a Milan, Ajax, Juventus hármas vezeti az IFFHS labdarúgóklub-világranglistáját. Egyetlen magyar együttesként az első százban a Ferencváros található, a zöld-fehérek a 66. helyen állnak. Az éllovas olasz Milan előnye minimálisnak mondható a holland Ajax Amsterdammal szemben. Az ugyancsak itáliai Juventus mögé viszont három helyet előre ugorva a spanyol Barcelona jött fel. Természetesen az európai kupákban jól szereplő többi csapat is jelentős előrelépést könyvelhet el. így az UEFA- kupában elődöntős cseh Slavia Praha a 31.-ről a 13.-ra, míg a KEK-ben a döntőbe jutásért küzdő osztrák Rapid Wien a 80.-ról a 45.-re ugrott. Az első százban egyébként az olaszok, a franciák, a spanyolok és az angolok egyformán kilenc-kilenc klubbal képviseltetik magukat. Az első tíz csapat sorrendje: 1. AC Milan (olasz) 334 pont, 2. Ajax Amsterdam (holland) 328, 3. Juventus (olasz) 310, 4. Barcelona (spanyol) 296, 5. AC Parma (olasz) 275, 6. Gremio (brazil) 268.5, 7. Bayern München (német) 250, 8. Paris Saint Germain (francia) 244, 9. De- portivo La Coruna (spanyol) 240, 10. River Plate (argentin) 237.5, ...66. Ferencváros 140. Létszámcsökkentés a labdarúgó megyei I. osztályban Fogas kérdés az őszi szezon előtt Túlfizetett „sztárok” vagy serdülőcsapat? A megyei labdarúgó-szövetség döntése értelmében az 1996/97- es szezonban csak azok az egyesületek szerepeltethetik felnőttegyüttesüket a megyei első osztályban, melyek serdülőcsapatot is versenyeztetnek. Ugyan a jelenlegi tizennyolcas létszám a versenykiírás szerint idén nyártól tizenhatosra szűkül, ám a fenti döntés értelmében nem biztos, hogy csak a kieső helyen végző gárdák intenek búcsút a csoportnak, hiszen a mostani klubok alig fele rendelkezik a kívánt utánpótláskorosztállyal. A magyar labdarúgás érdeke egyértelműen azt kívánja, hogy az alacsonyabb osztályban szereplők nagyobb hangsúlyt fektessenek az utánpótlás-nevelésre. Manapság azonban inkább kiöregedett „sztárokból”, a szomszéd faluból - mérkőzésenként - pár ezer forintért átcsábított játékosokból állnak össze a megyei csapatok. Szinte nem is akad olyan klub az első osztályban, melynek nagyobb részét a saját nevelésű labdarúgók alkotnák. Egy kis túlzással: aki már egy egyenesei tud rúgni a labdába, azonnal veszi a vándorbotot, és „profiként”, forintért játszik a riválisnál. Az egyébként is pénzszűkében lévő községi egyesületek vezetői pedig nem tudnak kilépni az ördögi körből, egymásra licitálva próbálnak versenyben maradni a szomszédokkal. Ha fizetnek a játékosoknak, adósságba verik magukat - és előbb vagy utóbb, de csődbe jutnak -, ha nem nyúlnak a zsebükbe, legjobbjaikat azonnal elcsábítják, s a szurkolók megkövezik őket a vereségek miatt. Az átlagos megyei első osztályú klubok költségvetése másfél, kétmillió forint körül mozog. Ebből kell az útiköltséget, nevezési díjat, a bírókat kifizetni, valamint az edzők és játékosok juttatását kigazdálkodni. Az újabb csapat, a serdülők szervezett bajnokságban való szereplése azonban olyan pluszkiadást jelent - szerelés, ellentétes ritmusú utazás stb. - a legtöbb klub számára, melyet az önkormányzatok által támogatott községi egyesületek már nem lesznek képesek elviselni. Két választásuk marad: 1. Szélnek eresztik „fizetett” játékosaikat, és a megmaradó keretet az ifikkel kiegészítve dobják a mély vízbe a megyei első osztályban az ősszel, s akkor telik a serdülők szerepeltetésére. 2. Változatlanul fizetnek a közönségkedvenc régióbeli „sztároknak”, ám akkor nem alakítják meg a serdülőt, s csak a megyei másodosztályban csalhatják a futballt. Nincsenek tehát könnyű helyzetben a szűkös költségvetéssel dolgozó kisegyesületek, hiszen döntésük döntően befolyásolja elkövetkező éveiket. Most áldhatják csak igazán sorsukat azok a klubok, melyek előre gondolkodva már esztendőkkel ezelőtt felismerték e helyzet fonákságát, és időben gondoskodtak közvetlen utánpótlásukról. (géléi)