Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-07 / 57. szám
4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1996. március 7., csütörtök Még van kisüzemi tejtermelő tehenészet Kérdés, hogy meddig... Nagy sikerrel rendezték meg az immár hagyománnyá vált „szülők-nevelők” farsangját a szolnoki Körösi Csorna Sándor Általános Iskolában. Az Ifjúsági Alapítvány konyháján készült, ízletes vacsorát kellemes zeneszó mellett fogyasztották el a jókedvű vendégek, (beküldött fotó) Kiérti? A nyugdíjas igazolványt vált - a buszbérlethez. A Volán szolnoki állomására megy. A pénztáros az iratokat kéri — ö átadja, minden rendben. De jöjjön holnap érte. Péntek délután, sok a munka. Nyugdíjas megérti. Másnap - szombat délelőtt - ismét a pénztárnál. Az ablaknál se közel, se távol senki - örül. Köszön. •az igazolványért jöttem - mondja. A válasz: barátságtalan tekintet. Majd a pénztárosnő egy kisfaládát lök eléje, ki, az ablakon át. Válassza ki magának! Nyugdíjas szemüveggel megteszi. A sok között nehezen megtalálja. Bár csodálkozik, hogy is merték így rábízni. Visszatolja szépen a ládikát - mint ki jól végezte dolgát. Vagy mégse? A ládikó „visszaérkezik”, a hölgy durván visszalöki, éles hangon rikoltván: majdnem lelökte a papírjaimat! Tekintete villámokat szór. Nyugdíjas nyugtalan lesz - nem érti, mi rosszat tehetett? Próbál benézni a kisablakon, s látja, bent büszkén, gőgösen trónol a pénztárosnő. Mint akinek hatalma vagyon. Nyugdíjas eloldalog, de elgondolkodik: vajon miért is nézték öt ügyfél helyett szolgának - ezen a békés hétvégén - a Volánnál. A cukorbetegek klubjában Adomány a Vöröskereszttől Köszönjük a Magyar Vörös- kereszt városi vezetésének, hogy a Szolnokon élő, hátrányos helyzetű cigány családokat és rászorultakat nagy mennyiségű ruhanemű adományozásával segítette. Külön köszönjük Kállai Katalin megyei etnikai referens közreműködését. Mindannyiunk célja az etnikai kisebbségben élők segítése. Ezért a jövőben is építünk az együttműködésre, és számítunk a segítségre. Szolnoki Cigány Kisebbségi Önkormányzat TTh •• • •• 1 Köszönjük A Wágner úti óvoda gyermekei és dolgozói hálásan köszönik Detrich Tibornak, a Zalahús Rt. marketing igazgatójának és Juhász Gábor területi képviselőnek a farsangi összejövetelhez nyújtott önzetlen támogatást. Nagypál Miklósné intézményvezető Közérzetünkről Szeretem olvasni D. Szabó Miklós újságíró csípős jegyzeteit! Engem is foglalkoztatott az, amiről a február 27-ei számban ír, meg is fogalmaztam, csak aztán nem küldtem el. A gondolatok akkor születtek meg bennem, amikor a lap arról faggatta az olvasókat, ki, mit szól Bokros Lajos lemondásához. De most, hogy elolvastam „A kisembert elszámoltatják” című jegyzetet, megosztom önökkel a véleményemet (bár engem senki nem kérdezett, mit szólok a Bokroscsomag postázásához - a felmondáshoz). Bokros már megtömte a bőröndjét, ő már biztosan nem éhezik holnapután sem, főleg ha jelenlegi munkahelyéről is felcsíp néhány milliós végkielégítést. Aki jön helyette, az is addig marad, míg jóllakik a kisemberek pénzén, azután ő is továbbáll. Ott kellene lecsípni egy keveset, ahol 500-600 ezer forintot keresnek havonta, ahol telik 50- 100 ezres báli belépőkre, s nem onnan, ahol 9-10 ezer forintból élnek egy keservesen átdolgozott élet után! Bokros megásta már a gödröt. A következőnek már csak bele kell lökni az áldozatokat. Hiába emelték a nyugdíjat 12 százalékkal, most már tényleg azt kell eldöntenünk: együnk vagy fűtsünk? G. B„ Szolnok Az olvasói levelekből válogatunk. Az írásokat rövidítve közöljük, tiszteletben tartva a mondanivalót. A témának akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk arról esetleg más a véleményünk. Név- és cím nélkül érkezett levelek közlésére nem vállalkozunk. Az oldalt szerkeszti: Kácsor Katalin Tizenkét évvel ezelőtt kezdtem - húsz vemhes üszővel. Öt évvel később 54 fejőstehenem volt, de három éve harmincra kellett csökkentenem az állományt, mert csak így tudtam fejleszteni a gazdaságot: négyállásos fejőállást építettem, tejhűtőt, -kezelőt és magtárat. 1991-ben a tejipari értékesítésből kiváltam, ma közvetlenül a fogyasztóknak termelek. A takarmányt saját magam állítom elő, a gépeket is saját erőből vásároltam. Ennek a „magyar farm”-nak nevezett gazdaságnak a szakmai színvonalát elsősorban átlagosnál nagyobb szorgalmammal értem el, mert támogatás és hitelek nélkül jött létre. Ma is fenn tud maradni, de fejlődni tovább nem képes. A legkiemelkedőbb évben 700 liter volt naponta a termelt tej mennyisége. S hogy nem minden olyan szép, mint amilyennek látszik, a kudarcokat sem hallgathatom el: engedély nélküli istállóépítés miatt kifizettem bírságra négy tehén árát; a határban táLevágják az anyakocákat, olvasom a február 22-ei számban. A gazdálkodó szemszögéből engedjenek meg néhány észrevételt! A jelenségnek több oka is van. Előre kell bocsátanom, hogy az utóbbi 6-8 évben nincs rend a sertéshizlalás terén. Szedjük sorba a dolgokat: nincs belföldi kereslet, mert a túlzottan magas húsárak és az alacsony keresetek - meg a munkanélküliség - miatt nem működik a piac. A takarmányárak kétezer forint fölé emelkedtek mázsánként. De van, amelyik 3-4000 forint között mozog. Csupán megjegyzem, hogy 1995-ben a takarmányok alapanyagait (búza, árpa, kukorica) 1000 forint körüli áron vásárolták fel, s ebből lett (de hogyan?!) a mérőit hereszéna meggyulladt az árokparti avartűztől, a kár egymillió forint lett. Három állat a villanypásztor megrongálása miatt pusztult el, egy napszúrást kapott. Azt már össze sem számoltam, hogy mennyit ért az ellopott borjú, az ellopott üzemanyag, akkumulátor, gép- alkatrészek. Az adótörvények áttekinthető egyszerűségének köszönhetően kihoztak 275 ezer forint adóhiányt. Ennek fejében a kistermelő-barát adóhatóság lefoglalt egy terménydarálót és lakásomat jelzálog-bejegyzés fenyegeti. Ma egy kistermelőnek biztosítás nélkül kell termelnie, mert megfizetni nem tudja, így a kockázatviselés 100 százalékban az övé. S egy ilyen gazdaság akár órák alatt is képes tönkremenni. Jó lenne, ha legalább ezen az egy ponton a tárca valamilyen biztonságot adna a kistermelőnek. Fenti „dolgozatom”-ból megállapítható, hogy az alföldi tejtermelő ágazatnak egy jó regdrága takarmány. A felvásárlási árak nem stabilak, naponta változnak. Hiányzik a megbízható szerződéses rendszer, amely esetleg biztosítaná a termelőnek 10-15 százalékos hasznot. A felvásárlók összevissza fizetnek. Van, amelyik csak öthat hét múlva, de olyan is, amelyik 10 napon belül. A hús minőségét is javítani kellene. Akciós, garantáltan vemhes kockákat kellene biztosítani a kisgazdaságokban, kedvező fizetési feltételekkel. Az apaállat legyen kifogástalan durok, kahib vagy hungahib - ilyen feltételek mellett biztosan javul a színhús-kihozatali százalék is. Drága a szállítás, az üzemanyag - mondják a húsipari vállalatok illetékesei. Ezen is lepéldája lehetne az általam működtetett gazdaság - támogatások és hitelek nélkül is. A kistermelők útkeresését példám is mutatja, a fejlődést elősegítő tényező azonban sehol nem jelenik meg. Agrárpolitikánk, a közgazdasági körülmények nem segítik ennek a termelési ágazatnak a fejlődését, sőt kimondottan akadályozzák. Szolnok térségében az ilyen termelők többsége már a kialakulás stádiumában az elsorvadás állapotába jut, s egyáltalán nem irigylésre méltó, ahogyan küzd a megmaradásért. Ki kell jelentem, hogy az állat- tenyésztés kistermelői szinten magárahagyatott. A szektorsemleges támogatottság nem érvényesül, az önerős beruházás nem térül meg, jövedelmezőség nincs, és a magángazdálkodást továbbra sem tekintik értékteremtőnek. Hogy van-e javaslatom? Nincs! De jó lenne, ha kigondolná már végre valaki, mit akarunk ebben az országban! G. J., Szolnok hét, sőt kell változtatni. Mi értelme van annak, hogy keresztbe szállítják az országban a vágóállatokat? Például Szabolcsból Gyulára, Szolnokról Bajára és Szombathelyre, a Jászságból Hajdúba - nem sorolom tovább. A szállítási költségek csökkentésével a felvásárlási árat lehetne emelni vagy a fogyasztói árat csökkenteni. Ehhez azonban egységes árrendszerre volna szükség, és biztos termelői háttérre, gyors és pontos fizetési határidőkre. A magyar embert nem kell biztatni, hogy jószágot tartson, ha látja benne a hasznot. Bízzunk benne, hogy ezeket a gondokat a húsipar illetékesei is megértik, és a megoldás érdekében tesznek valamit. Farkas László Kisújszállás „Életmód és a cukorbetegség” c ímmel érdekes előadást tartott a közelmúltban dr. Dajka Miklós, a cukorbetegek megyei elnöke a betegek klubjában. Mindenekelőtt a pozitív gondoskodás szerepét hangsúlyozta életmódunk megváltoztatásában, s azt tanácsolta, kövessen el mindent a beteg azért, ami könnyebbé tegye önmaga éleiét. Megindítóan szólt a hit és akarat kapcsolatáról, a tervezés és célkitűzés szerepéről. Beszélt azokról a lelki tényezőkről, azokról a törvényszerűségekről, amelyekkel számolnia kell minden beteg embernek, hogy élete örömtelibb és könnyebb legyen. Ötletes tanácsokkal szolgált a helyes táplálkozás kialakításához, szólt a testmozgás gyógyító hatásáról. Sok humorral színezett előadása mosolyt varázsolt a betegek arcára. Köszönjük a hasznos tanácsokat! Orbán Józsefné, klubvezető Kellemes estét tölthettek együtt a szolnoki Eötvös József Általános Iskola tanárai és a szülők az alapítványi bálban. A bevételt a számítástechnikai oktatás fejlesztésére és a diákönkormányzat támogatására szánják. A tantestület köszönetét mond a fellépő művészeknek és táncosoknak a hangulatos produkciókért, a vállalkozóknak, szervezeteknek és szülőknek pedig a tombola sikeréhez nyújtott segítségért. (BEKÜLDÖTT FOTÓ) Pamacs monológja A nevem: Pamacs. Tartózkodási helyem: Kunhegyes. Ott is a Kiskakat utca egyik hangulatos, nádtetős háza. A gazdim: Kiss András. A foglalkozásom: házőrző, de leginkább szoba- és konyhaőr, mert őszintén szólva ebben a hidegben a kutyának sincs kedve kinn császkálni, netán ugatni. Arról nem beszélve, hogy magasabb a hó, mint én. Azért nehogy azt higgye bárki, hogy ennivalóért, cukorkáért pitizek! Ugyan kérem, nem ilyen családból származom! Csak úgy két lábra emelkedem. Senki nem tanított, kényszerűéit rá, az egész valahogyan magától alakult ki, és olykor öt percig is így maradok. Jót tesz a szervezetnek. Hogy le ne kopogjam, tíz évem ellenére - ami az emberi léptékek, értékek szerint már hetven évet jelent - még remekül bírom magam. Igaz, azt harapok, amit a gazdi, elsősorban főtt ételt. Hogy nincs kutyaéletem? Istenem, az én koromban már ügyelni kell egy magára,,yalamű adó ebnek-.Nincs egyéb kérdés? Mert macskásodik a lábam, és azt is megsúgom, a nyávogókat még ebben a szóösszetételben sem komálom. A magyar embert nem kell biztatni, hogy jószágot tartson Több tiszteletet! Szeretem a kosárlabdát - és mint szolnoki -, az Olaj KK-t. Döbbenetes, ami az utóbbi időben a meccseken történik. Ä B-közép tagjai - és még néhány szurkoló (illetve csak ők nevezik annak magukat) - viselkedése felháborít és elszomorít. Ez a stílus szégyen Szolnokra, és nagy szégyen a csapatra! Azt elismerem, hogy ebben az évben nem megy úgy a fiúknak, ahogyan azt szeretnénk. De azt is tudni kell, hogy Szolnoknak nincs pénze a sportra, így az Olaj KK sem tud igazán jó játékosokat vásárolni. A mostani felállásban center nélkül játssza a kosárlabdát. Persze itt lehetne Magyarország legjobb centere is (Stojan Ivko- vic), ha a szurkolók nem „üldözik” el innen. (Azt hiszem, jól tette, hogy elment.) S erre a sorsra jutnak a a mostani játékosok is, mert a szurkolók már nem csak a vezetőket ócsárolják. Odáig jutottak, hogy a hazai játékosokat is pocskondiázzák - ha más ok nincs, hát a játékosok nemzetisége, „vallása” éppen elég. Na, persze arra már egyik szurkoló sem akar emlékezni, hogy amikor az Olaj bajnok lett (valamint ezüst, illetve bronzérmes), akkor is ezek a vezetők irányították a csapatot. Akiket tegnap még ünnepeltünk, ma megdobáljuk sárral!? Álljunk a csapat mellett jóban, rosszban! Hisz nagy szükségük lenne a biztatásra. Kóródi Gézáné, Szolnok Küldjön egy képet! Cséplés a harmincas évekből Tisza»iilyön készült a felvétel a 30-as években. Szüleim, nagyapám és a napszámosok társaságában gyerekként - barátnőimmel - én is ott vagyok. Szeretnék örömet szerezni azoknak, akik magukra ismernek. W. B., Szolnok Lesz tél - jövőre is! Ha most kinézek az ablakon, már csak nyomait látom az idei tél minden gyönyörűségének és gyötrelmének. De mert tél lesz jövőre is - s felkészülhessen mindenki ez ezzel járó bajokra - álljon itt az esetem. Dolgom akadt az egyik szolnoki hivatalban. Kocsimmal a közeli parkolóban álltam meg. Munkám végeztével igyekeztem vissza, mert más intéznivaló is várt. Azt hittem, nem jól látok! A közeli háztetőről lezúduló, jeges hó beterítette és összetörte a kocsimat! Mentem fűhöz-fához . ., a „bűnös” házhoz! De mert a ház vegyes tulajdonú, már kettesben mentünk a másik tulajdonoshoz. Aidán mentünk együtt a biztosítóhoz. Bejártuk a polgármesteri hivatal legkülönfélébb osztályait. A biztosító a tulajdonosokra, a tulajdonosok a biztosítóra mutogatnak. Kinél lehet az igazság? Ki a felelős? Hol vannak az ide vonatkozó szabályok (mert bizonyára létezik erre az esetre is valami!), kinek kell azt betartani? Miért nincs hófogó Szolnok sok-sok lakóházán? Két hónap alatt három kocsi tört itt össze. Ha tragédia történik, kinek a lelkén szárad? Ki felel azért, hogy a gyalogosok biztonságban legyenek a járdán? Ki felel az esetleges sérülésekért ... meg az összetört kocsikért? És ezután mi lesz, mert tél lesz jövőre is? Rácz Jánosné, Szolnok
