Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-27 / 73. szám
1996. március 27., szerda Megyei Körkép 3. oldal Folytatása következik Terítéken a szociális kérdések Szociálpolitikáról, munkaügyről és a nyugdíjbiztosításról volt szó azon a tanácskozáson, amelyet tegnap tartottak Törökszentmiklóson. A megyei Esély Szociális Alapítvány Regionális Szellemi Forrásközpont a PHARE- program támogatásával szervezte meg a tegnapi tanácskozást, amelynek később folytatást szánnak. Előzetesen fölmérték önkormányzati szociális ügyintézők és szociális intézményeknél dolgozók körében, hogy milyen téma érdekelné őket a leginkább. A tegnapi tanácskozáson hatvanan vettek részt a megyéből - az igazgatásban és a szociális ellátásban dolgozók. Az egész napos programban szó volt a szociális ellátások fajtáiról, többek között a HTO-támogatásról, a gyesről, a gyedről - König Éva népjóléti minisztériumi főosztályvezetőhelyettes előadásában. A megyei munkaügyi központ igazgatója a megye munkaügyi helyzetéről beszélt. Végül a nyugdíjjal kapcsolatos várható változásokról kaptak tájékoztatást a megjelentek. Az Ésély Alapítvány a következő tanácskozásra a társadalombiztosítás illetékeseit várja. Szegény költségvetés szocialista igennel Szolnok gátat vet a Hild téri ügyletnek A Szolnok idei költségvetését tartalmazó önkormányzati előterjesztésről és a Városi Művelődési Központ körül kialakult helyzetről tartott tegnap sajtótájékoztatót a Szegfű Klubban a város képviselő-testületének szocialista párti frakciója. Kovács Libór alpolgármester szavaiból kiderült: a város lényegesen többet fordít majd a szociális szféra vagy az oktatás támogatására, mint amennyit erre a célra kap az állami büdzséből. Kovács Libór szerint figyelemre méltó jellemzője a költségvetésnek, hogy 18-20 százalékát nagy beruházások megvalósítására költik, igaz, ennek hozadéka csak évek múltával lesz. A szegény, de jó szerkezetű költségvetésre az MSZP frakciója igennel voksol - jelezte a csütörtöki pártmagatartásról. A Városi Művelődési Központ ügyében Káplár József frakcióvezető kijelentette: a Hild téri épületet nem szabad eladni, azt továbbra is a kultúra szolgálatába kell állítani, a korábbi tevékenységet viszont vállalkozói alapokra kell helyezni. Ez, és minden más jövőbeli lépés - utalt rá - csak a tulajdonos, azaz a megyei önkormányzat beleegyezésével válhat valóra. Ami a Városi Művelődési Központot - mint intézményt - illeti: megszűnne, mert az ön- kormányzati törvény csupán a közművelődési tér biztosítását írja elő, ez a kötelezettség pedig nem jár együtt az intézmény fenntartásával. A megye általi eladás lehetőségét firtató újságírói kérdésre Káplár József azt válaszolta: a megyei közgyűlés - mint tulajdonos - a városnak ezt az épületet ingyenes használatra átadta, azzal, hogy köz- művelődési és kulturális tevékenységre használja. Ha a városi közgyűlés esetleg azt mondaná ki, hogy nem akar ilyen tevékenységet folytami, abban a pillanatban a múlté a használati jog. De ilyet a testület nem szándékozik kinyilvánítani. A Szolnokhő Kft.-vel kapcsolatos újságírói kérdésre Kovács Libór elmondta: a Szolnokhő felügyelőbizottságának kérését még csütörtök reggel, közgyűlés előtt megtárgyalja a költségvetési, illetve a városfejlesztési és környezetvédelmi bizottság; egy azonban biztos: olyan döntés, hogy kft. „csak úgy” kapjon 45 milliót, elképzelhetetlen! Februárban volt ötéves a Solami Húsipari Rt. szolnoki, Gábor Áron téri húsdiszkontja. Ebből az alkalomból tombolát adtak minden vásárlónak, aki ezer forintnál többet fizetett. A sorsolást követően tegnap adták át a nyereményeket. A fődijat, egy elektromos húsdarálót, Tarjáni Józseffé (balról) szolnoki lakos vette át. fotó: mészáros Pénteken nyílik a Titán Kereskedelmi Rt. új iparcikk-diszkontáruháza Szolnokon, a Jééé Diszkont mellett. Már javában tart a pakolás, hogy a több mint 10 ezer cikk időben a helyére kerüljön. fotó: mészáros Emelkedik a tagok, vezetők díjazása Bérrendezés a közgyűlésben Ez a verseny a jók csatija Immár második alkalommal rendezték meg Karcagon a Kováts Mihály Általános Iskolában a fizika-próbaversenyt. Tegnap 18 iskola 356 versenyzője jött el a Lévainé Kovács Róza tanárnő által összeállított feladatlapok megoldására. A feladatok egy részénél többet kellett olvasnia a 6., 7., 8. osztályosoknak, mint a szokásos versenyeknél, s aki lassabban olvasott, az hátrányba került, de ez verseny a jók csatája! Itt azok a gyerekek is sikerélményéhez juthattak, akik a hagyományos fizikaversenyeknél nem érvényesülhettek. Ma már ritka az olyan verseny, ahol nem kell tanulóknak nevezési díjat fizetniük; itt a támogatók (Kováts Mihály Á. I., váiosi önkormányzat, megyei pedagógiai intézet, Rino- ceros Stúdió, FEKÓ, áfész, kenyérgyár és néhány magán- személy) jóvoltából vendégül is tudták látni a gyerekeket, s egy emléklapot is átadott nekik Lévainé Kovács Róza szaktanácsadó. A versenyt a tavaszi szünet után értékelik. A holnapi megyei közgyűlésen előterjesztések alapján döntés születik a közgyűlés tagjai, bizottsági elnökei, vezetői díjazásának módosításáról. Az 1996. évi költségvetésről szóló törvény ugyanis a köztisztviselői illetményalapot 20 ezer forintban állapította meg, a minisztériumokban a felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselők illetménykiegészítését pedig 35 százalékra emelte. A közgyűlés elnökének munkabérét a közgyűlés a miniszteri illetmény 90 százalékában, azaz 121 ezer 095 forintban állapította meg. Mivel törvény- módosítás miatt változott a miniszteri illetmény összege, ezért a megyei közgyűlés ügyrendi bizottsága javasolja, hogy a megyei elnöknek a díjazását a közgyűlés továbbra is a miniszteri illetmény 90 százalékában, azaz 157 ezer 950 forintban határozza meg. Országgyűlési képviselői megbízatásának időtartama alatt az elnököt ennek a fele, vagyis 78 ezer 975 forint illeti meg. Ugyanígy változtatásra javasolják az alelnökök díjazását is. így a főállású alelnök illetményét a vezetői pótlék nélkül számított miniszteri illetmény. 80 százalékában, azaz 140 ezer 400 forintban, a két társadalmi megbízatású alelnök tiszteletdíját 61 ezer 420 forintban állapítanák meg. Az előterjesztések szerint a megyei közgyűlés tagjainak, a bizottsági elnököknek, a bizottságok tagjainak, valamint a megyei tanácsnokoknak járó tiszteletdíj módosításáról is indokolt. A rendelettervezet szerint a közgyűlés tagjainak havi tiszteletdíja 20 ezer forint, amely bizottsági tagság esetén 10 ezer forinttal, a bizottsági elnökök, a megyei tanácsnokok esetében 20 ezer forinttal megnövelve jár. A bizottság nem megyei közgyűlési tagjai 10 ezer forint tiszteletdíjat kapnának. B. Gy. Sok minden érdekli: rajzol, varr, ír, énekel... Még nem döntött, hogy mit választ Felkészülés a segítésre Veszteségeink, búcsúzás, gyász, újrakezdés a témája annak a szemléletformáló szemináriumnak, amely tegnap kezdődött Karcagon, a családsegítő és gondozási központ PHARE- irodája szervezésében. A tanfolyam előadója Berényiné dr. Felszeghy Márta, a Fonás Tó- cóskerti Segítő Szolgálattól. A hallgatók segítő foglalkozásokban dolgozó szakemberek, akiknek fontos, hogy szakszerűen és lelkileg felkészülten tudják ellátni a rászorultakat, így szociális gondozók, kórházi nővérek, önkéntes segítők jöttek el a kétnapos tanfolyamra. A két nap során az elméleti oktatás mellett kiscsoportos gyakorlati tréningek is lesznek. A karcagi Czibere Anita hovatovább huszonegyéves, ami a kártyában nyerő számnak számít, de az ő esetében? Elvégre Anitát annyi minden érdekli, hogy eddig még képtelen volt úgy istenigazából pályát választani. Három éve érettségizett a Vargában, majd a kábeltelevíziónál riportereskedett. Hogy azért újat is halljon és tanuljon, Nagykanizsára hang- és színiakadémiára járt - miközben rajzolt, tervezett, varrt, és tulajdonképpen most is ezt teszi. Mert azt elfelejtettem mondani róla, hogy még megboldogult gimnazista korában volt Szolnokon a HEMO-ban egy olyan ruhatervezői kiállítása, mely hacukák kinézetét kivétel nélkül ő álmodta papírra. Azóta is gyűlnek a rajzai, tervei, ezek jó részét meg is valósítja, magyarul: megvarrja őket. Akadnak elképzelései, amelyekre alkudnak, megnézik őket, elmennek, visszatérnek, és végül megvásárolják. Mellesleg verseket is ír, érdekli az újságírás meg az éneklés. Legújabban divatbemutatóra készül: ez szintén Szol- nonkon lenne, a HEMO- ban. D. Sz. M. A hazai marhahús egészséges (Folytatás az 1. oldalról) nem pusztítható el, sőt még a forralás sem öli meg az emberi Creutzfeld-J akob- szindróma kórokozójával rokonságot mutató priont. Egyedül a zsíroldó szerekre érzékeny. Lévai Julianna, az évi hatszáz tonna marhahúst kibocsátó Solami Húsipari Rt. vezérigazgatója szerint Nyugat- Európával ellentétben a hazai piacon nem várható a marhahúsfogyasztás érdemi visszaesése a La Manche csatornán túlról érkező hírek miatt. Már csak azért sem, mert évente átlagosan mindössze hét kilogramm marhahúst eszünk, amely tíz százaléka a teljes húsfogyasztásunknak. L. Z. Anita egy maga tervezte és varrta nyári ruhában, fotó: m. j. Fiatal házasokat támogatnak Zagyvarékas. Lehetőségeihez mérten megpróbálja támogatni a helyi önkormányzat a községben lakó ifjú házasokat. A közelmúltban hatszázezer forintot különítettek el erre a célra a képviselők. Aki benyújtja igényét, hatvanezer forintot kaphat, ami ugyan manapság már nem nagy összeg, mivel azonban vissza nem térítendő támogatásként kapják a fiatalok, valószínűleg ezt is örömmel fogadják. Az elszármazott jászok találkozóját szervezik Jászárokszállás. Készülnek a honfoglalás 1100. évfordulójára a város lakói. Május 25-én nagyszabású rendezvénynek ad helyt a város, hiszen Árokszálláson tartják meg az elszármazott jászok találkozóját. A rendezvény tervét a képviselő-testület már jóváhagyta, a pénzügyi fedezetet szponzorok biztosítják. Szintén a jeles évforduló alkalmából twugdíjasok számára látogatást szerveznek Opusztaszerre. Az április második hetére szervezett kirándulás keretében a résztvevők megtekintik a Nemzeti Történeti Emlékparkot és a közelmúltban felújított, újra eredeti szépségében pompázó Feszty-körképet. Egyéni elbírálásban részesülnek Szajol. A gyermekélelmezés finanszírozásáról alkotott rendeletet a település képvi- selő-testülete. Ennek alapján az általános hozzájárulást megszüntették a bölcsődében, az óvodában és az általános iskolában egyaránt. A családok szociális felmérés alapján - egyéni elbírálás után - differenciált támogatásban részesülhetnek. A felméréseket a közeljövőben kezdik meg az illetékesek. Csak hiteltörlesztésre futja Jászjákóhalma. Igen takarékos gazdálkodásra kényszerül a helyi önkormányzat ebben az esztendőben. A településen tavaly elkészült gázvezeték-hálózat finanszírozására jelentős hitelt kényszerültek felvenni, ennek törlesztése igencsak megterheli a nemrégiben elfogadott költségvetést. A közművek karbantartása szintén sok pénzt emészt fel, így fejlesztésre nemigen gondolhatnak a képviselők. Útjelzők a fantázia birodalmában „Azt szeretnénk, hogy a gyerekeink ne legyenek fantázia nélküli emberkék. Olyan gyerekeket szeretnénk nevelni, akik kreatívak, akik megtanulták, hogy a környezetükért tenni is kell. A természet szeretetére és védelmére, a munka becsülésére akarjuk nevelni őket.” A szolnoki Kolozsvári úti óvoda hároméves programot dolgozott ki ebben a szellemben, melynek lényege, hogy a népi hagyományokat megismertessék, megszerettessék a gyerekekkel. Dr. Varga Pálné és Bagi Edit pályázatot nyújtott be a Soros Alapítványhoz, és támogatást nyertek a programhoz. Mint Bagi Edit óvónő elmondta, a pénzből többek között anyagokat (festék, fa, textil) vásároltak a munkához. Ápolják a népi hagyományokat, például búcsút, farsangot rendeznek, korongoznak. Textilből, szalmából állatok, figurák születnek a gyerekek kezei alatt. Kékfestő függönyök, asztalterítők, a foglalkoztató termekben a falusi élet, a népi élet eszközei, tárgyai fogadnak bennünket. Nem maradhat el a népi tánc tanulása sem, amelyet fetós kollégámnak be is mutattak a kicsinyek, - mint ezt képünk is^ tanúsítja. Paulina Éva Fotó: Mészáros János