Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-22 / 69. szám
1996. március 22., péntek Megyei Körkép 3. oldal Szavalóverseny Füreden A szép szó jelenéért A városi és városkörzeti iskolák szavalóversenyének döntőjét tartották meg Tiszafüreden. Az év elején lebonyolított kilenc iskolai előselejtezőn 172 hét és tizenhét év közötti verselő diák közül választotta ki a szakmai zsűri a huszonnégy legjobbat. Ők tegnap este a tiszafüredi művelődési házban vetélkedtek az értékes díjakért, melyeket a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár tiszafüredi üzeme, valamint tizenöt iskola, vállalkozás és magán- személy ajánlott fel. A művelődési ház szervezésében ötödik alkalommal megrendezett szavalóversenyről elmondható, hogy idén kifejezetten magas színvonalú vetélkedésnek lehetett tanúja a szépszámú érdeklődő. A nyolctagú pedagógus zsűri - Baráth Mi- hályné, a karcagi Gábor Áron Gimnázium tanárának elnökletével - is azt állapította meg, hogy az igényesen kiválasztott verseket valóban nagyon tehetséges versmondók tolmácsolták. Közülük három kategóriában hirdettek győztest. A legkisebbek legjobbja Nagy Szabolcs (Széchenyi A. I.) lett, míg a felső tagozatosok és kisgim- nazisták versenyét Szőcs István Vencel (Kiss Pál Á. I.) nyerte, a legnagyobbak között pedig Percze Izabella (Kossuth-L. G.) vehette át az első díjat. A vastaps is jelezte, megérdemelten. A publikum köszöneté azonban nemcsak nekik, hanem vetély- társaiknak is szólt, valamint a felkészítő tanároknak, a szép szó jelenéért kifejtett munka „honorálásaként”. Mit kínálunk a turistáknak? (Folytatás az 1. oldalról) expóra hívták fel a figyelmet, és arra a törekvésre, hogy Máriapó- Csot nemzetközi zarándokhellyé próbálják fejleszteni. A sajtótájékoztatón mutatta be megyénk a Vendégváró Jászkunság című kiadványt, amelyben fotókkal illusztrálva szerepelnek a megye látnivalói, valamint információkat találhatnak az érdeklődők és az utazásszervezők a szálláshelyekre, programokra vonatkozóan. Több mint hetven rendezvényen várja a vendégeket a .Jászkun világ” programsorozat, amelyet minden évben meg kívánnak rendezni - tudtuk meg a sajtótájékoztatón. A következő hónapokban több olyan idegenforgalmi esemény is lesz a megyében, amelyek kifejezetten turista- csalogatók: a szolnoki zenei fesztivál, a negyedik nemzetközi kiállítás és vásár, a zsaruexpó, ahol a Világ rendőrei találkoznak. A Ti- sza-tónál nyáron kerül sor az eu- rorégiók találkozójára, ahol több mint tíz ország képviselői vesznek részt, bemutatva hagyományos népi játékaikat. Nagy érdeklődésre számíthat a tiszafüredi halasnapok és a jászberényi nyár programsorozata is. Jó ütemben baladnak a szolnoki rendőrkapitányság új épületének munkálatai. A kivitelező Bau-Vertikál Kft. a műszaki átadáshoz közeledve a napokban a homlokzat és a felirat festését végzi. fotó: csabai Minél több dolgozót vegyenek át munkaviszonyba Végelszámolás előtt a Tiszatour A megyei önkormányzati tulajdonú Tiszatour Kft. - amellyel többször is foglalkoztunk lapunkban az ott történt elbocsátások miatt - üzletrészére eladására, illetve az ingatlanok (hotelek, motel, kempingek) bérbeadására február 14-én írt ki pályázatot az önkormányzat. Az üzletrész eladására kiírt pályázatot azonban eredménytelennek nyilvánítják, s a jövő heti megyei közgyűlés ülésére előterjesztés készült a Tiszatour Kft. jogutód nélküli, végelszámolással történő megszüntetéséről. Mint az előterjesztésben áll, a Tiszatour Kft. üzletrészének eladására kiírt pályázatra egy ajánlat érkezett be. A kft. dolgozói nevében négyen (közös) pályázatot nyújtottak be, 2 millió 500 ezer forintos vételi ajánlattal, ami az üzletrész 50 százalékos értéken történő eladását jelentené. A Tiszatour Kft. által hasznosított ingatlanokra a cég - a többi pályázó ajánlatával ösz- szehasonlítva - igen alacsony bérleti díjra tett javaslatot. Az ingatlanok más gazdálkodó- szervezetnek történő bérbeadásával - mutat rá az előterjesztés - a kft. bevétel és feladat nélkül marad. Jelentősebb tevékenysége még az utazási irodai, amelynek működtetése önmagában veszteséges. Az előterjesztés szerint törekedni kell arra, hogy az ingatlanok új hasznosítói lehetőség szerint minél több kft.-dplgozót vegyenek át munkaviszonyba. Ebben az esetben lehetőség nyílik a kft. jogutód nélküli, végelszámolással történő megszüntetésére, amelyet az előterjesztők javasolnak is a közgyűlésnek. A végelszámolási eljárás - amely április 1-jével kezdődne - feladataival a Tiszatour Kft. ügyvezető igazgatóját, Egervá- riné Tót Zsuzsannát bíznák meg. Az eljárás során a megszűnést kimondó szerv elé kerül a végelszámolási nyitómérleg, majd a zárómérleg, a záró- jelentés és a vagyonfelosztási javaslat. Mint megtudtuk, az ingatlanokra bérbeadási pályázatánál egy ingatlan esetében érvénytelenítették a kiírást, két ingatlannál pedig licitálással döntenek jövő?, héten , a bérbevevő személyéről. B. Gy. Látlelet A gyűlölet fokozhatatlansága Ha csak azt kellene utólag megérteni, miért azonosulnak akár több százezren olyan eszmékkel, melyek a gyűlöletet ébresztik fel, eléggé egyértelmű okokat találhatunk. A társadalmi közérzetet kifejező mélységes elégedetlenség önmagában is kielégítő magyarázat lenne. Egyszerűen azért, mert akik becsapottnak, kifosztottnak érzik magukat, akaratlanul keresik a „bűnösöket”. Mert ha valaki csak tehetetlenül vergődik, s képtelen helyzetén változtatni, megmentő segítségre vágyik. Zsákutcába vezető életének magyarázó tényezőit igyekszik megtalálni. S minél egyértelműbben és félreérthetetlenebbül nevezi meg valaki azokat, annál rokonszenvesebbé válik. De éppen a megnevezésben rejlik a legnagyobb veszély. Mindig egy lehetséges ösz- szefüggés határozza meg, hogy kik és mikor válnak számon kérhetővé. A személyi azonosítás gyakorlati lehetetlensége folytán lépnek elő viszont a rovar- vagy madártanból származó minősítő kategóriák. Nem szólva a rágcsálók rendjéről, hiszen például a patkány jelzőként való használata aligha kelt vonzó képzettársításokat. Ám nem is a szalonképesnek semmiképp sem nevezhető minősítés a zavaró, hanem sokkal inkább az a tény, hogy a gyűlölet fokozható. Jóllehet nem vég nélkül, A~ addig mindenképp, hogy előbb-utóbb agresszióba csap át, Miközben még csak a szavak „polgárháborúja” folyik, könnyen előállhat az a helyzet, hogy az alul és felül lévők között megszűnik minden kapcsolat. A minimális párbeszéd vagy közeledés is, melynek csakugyan az lehet az ára, hogy a félelem és a megtorlás szelleme éled újjá. Mert egyáltalán nem nehéz a rendszerváltás kárvallottjainak életérzését megjeleníteni, s az is elképzelhető, hogy a közteherviselés radikális reformjához a kérlelhetetlen társadalmi akarat megnyilvánulására van szükség, ám a politikai érdekek ebben sem lehetnek irányadóak. Hiszen feltételezhető-e, hogy a leszámolás egy csapásra megváltoztat mindent? Nem túlzó illú- zió-e abban reménykedni, hogy akik esetleg hatalomra kerülnek, jóval tehetségesebbek lesznek elődeiknél? Még ha el is fogadjuk az utóbbi valószínűségét, a megosztó társadalmi ellentétek nem szűnnek meg. S ebből is következik, hogy az önmaguk előtt felmagasztosult hősök ígéreteiben ugyanúgy nem érdemes hinni, mint azokéban, akik a szakszerűség foszladozó mítosza mögé menekülnek. A politikai szatírjátékok sorozata ugyanis még korántsem zárult le. S ha gúnyos hitetlenkedéssel szemléljük is a hatalomra törők erőfeszítéseit, mindenképp számolni kell azzal, hogy a társadalmi megegyezést hosszabb-rövidebb ideig helyettesítheti a gyűlölet. Hol így, hol úgy jelenhet meg. Csak épp az nem mindegy, mennyien lesznek az újabb áldozatai. Kerékgyártó T. István A vadászattól a csődig A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló - röviden „vadászati” - törvényről, illetve a helyi ön- kormányzatok adósságrendezési ^járásáról szqló, Röviden a felépülési „csődtörvényről” tartott sajtótájékoztatót az MSZP / vfeéCw^ággiVŰIésriLképviselője tegnap. / Az Elkérnék a multikkal kell megküzdeni Ötéves jubileumát ünnepli az Élker Kft., Szolnok és a megye egyik jelentős kereskedelmi vállalkozása. Hogyan telt el ez az időszak? - kérdeztük dr. Tóth András ügyvezető igazgatót. Pontosan öt éve, márciusban történt meg a cég bejegyzése. Az alapítók mind a cég dolgozói voltak. A kétszázötvenkét tulajdonos zöme ma is a cég alkalmazásában áll. Kezdetben állami vállalattól bérelt boltokat üzemeltetett a cég, szám szerint húszat. A nulláról indultak, semmije nem volt a kft.-nek. Először az üzletrészt vásárolták meg, azt követően az épületeket és az eszközöket. Ma már az ötéves sikeres gazdasági működés eredményeként mind a 17 bolt a saját tulajdonuk vagy önálló bérlemény. A megye hat városában működnek: Szolnokon, Jászberényben, Törökszentmiklóson, Martfűn, Karcagon és Mezőtúron. Éves árbevételük eléri az 1,5 milliárd forintot. A tulajdonosok azzal a szándékkal indították a céget, hogy a nyereséget visszaforgatják a vállalkozásba, hiszen ha ez eredményesen működik, akkor ezáltal a munkahelyük biztonsága is nő. Most, hogy a hitelek nagy részét visszafizették, már több jut a boltok korszerűsítésre. A legjelentősebb felújítást most fejezték be, ez a szolnoki Egyes ABC-ben volt, amelyet 13 millió forintért korszerűsítettek. Az Élker öt év kemény munkájával megteremtette a stabil alapot ahhoz, hogy a cég tovább fejlődjön. Ez az alkalmazottak áldozatos munkájának köszönhető. A verseny az élelmiszerkiskereskedelemben óriási. A multinacionális cégek itt a legerősebbek, és nagyon nehéz versenyre kelni velük. Ezért új árpolitikát vezetett be az Élker, az eddigieknél is több akciót hirdetnek és versenyképesebb árakat alkalmaznak. Havonta egyébként 12 ezer munkavállalónak adnak étkezési utalványt, melyek 111 helyen válthatók be. Az Élker Kft. akciókkal, kóstolókkal, ajándékozással teszi emlékezetessé az évfordulót. Ma pedig „kis” ünnepséget rendeznek az Egyes ABC-ben 15 órakor. tóth A vadászati törvényről szólva Herbály Imre hangsúlyozta: a törvény tervezetét a kormány március 19-én terjesztette be a parlament elé. Ezzel egy, még 1961-ben született törvényi előírást próbál a kormány önálló törvényben megfogalmazni. A tervezet leszögezi: a vadászati jog a földtulajdon elválaszthatatlan része; a vad állami tulajdon; illetve a minimális vadász- terület nagysága 3000 hektár. Vitapontnak számított a vad tulajdonjoga, hiszen vannak politikai erők, amelyek rés nullius- nak, azaz uratlan jószágnak kívánják tekinteni a vadat, s vannak, amelyek a földtulajdonhoz kötnék a vad tulajdonjogát. Mivel rengeteg tulajdonos jelent meg a magyar föld birtoklásában, nem megoldható, hogy a föld tulajdonjogához rögzítsék a vad tulajdonjogát. A jelen viszonyok között a vad állami tulajdona az a tulajdonforma, amely átmenetileg tartható, ám a későbbiekben ezt nyilván felülvizsgálhatják.- Az elmúlt évben mintegy öt önkormányzat került fizetésképtelen helyzetbe megyénkben, s idén is van már több. fizetési gondokkal küszködő önkormányzat - tért át Jauernik István, az MSZP megyei ország- gyűlési csoportjának vezetője a „csődtörvényre”. A lakosság széles rétegét érinti a törvény, szerepe, hogy az önkormányzatok elkerüljék a fizetésképtelen helyzetet. Ä jogszabály rögzíti, hogy milyen eljárást kell lefolytatni „csőd” esetén, akár önhibájukon kívül, akár erőn felüli beruházások vállalása miatt kerültek is ilyen helyzetbe az önkormányzatok. Ha a bíróság megállapítja a fizetésképtelenséget, akkor lehetőség van egyezségre a hitelezők és az önkormányzat között, illetve ha ez nem jár sikerrel, akkor - amit jó lenne elkerülni - az önkormányzati vagyon felosztására bírósági határozattal. A végrehajtásra a bíróság gondnokot jelöl ki, aki nélkül nem történhet semmiféle intézkedés. -bgyÖtévés jubileum a Jászok Egyesületében Kultúrmissziót vállaltak A Jászok Egyesülete a fővárosban 1990. március 19-én alakult meg. Pontosabban felújította az 1920-ban, a fővárosba elszármazottjászok akaratából létrehozott egyesület tevékenységét. A jelenlegi egyesület büszkén emlékszik alapítójára, dr. Czettler Jenőre. Emléktáblát állítottak neki, s évente meg is emlékeznek róla. A hagyományok ápolása és a szülőföld segítése egyaránt megmutatkozik az egyesület tevékenységében. A civil szervezetek között példa nélkül áll az a kultúrmisszió, amelyet az egyesület - a Jászságért Alapítvány anyagi támogatásával - megvalósított az elmúlt 5 év során. Olyan könyvritkaságok re- print kiadását vállalták fel, mely a Jászság történetét tárja fel, őrzi meg. A Jászság mai életében is jelentős az egyesület tevékenysége. Nagyon sok rendezvény, vetélkedők, versenyek, dalostalálkozók fémjelzik a szülőfölddel való együvé tartozást. Az 5 éves jubileumi közgyűlésen tisztújításra is sor került. Ä vezetőség 6 tagja, élén dr. Dobos László ügyvivővel megerősítést kapott a tagságtól, és munkájukat külön elismerésben is részesítették. A Jászok Egyesülete vezetésébe beválasztották Hortiné dr. Bathó Editet, a jászberényi Jász Múzeum igazgatóját, Tóth Tibort, a Fényszarusiak Baráti Egyesületének vezetőjét és dr. Földi Józsefet, aki jászárokszállási elszármazott. A Jászok Egyesülete a közeljövőben is gazdag programot kínál a tagjainak, de minden érdeklődőnek. Hét végén a jászsági dalostalálkozóra kerül sor Jászfelsőszent- györgyön, melynek egyik rendezője az egyesület, és a vándorserleget is ők alapították. „A humorérzéket az élet ajándékának tekintem” Az emberi tulajdonságokat karikírozza Telek Béla a Jászberényi Tanítóképző Főiskola művésztanára. 1955-től oktatja vizuális nevelésre a leendő tanítókat, emellett hobbiból fest és grafikával foglalkozik. Könyvillusztrációkat készít, karikatúrái rendszeresen megjelennek jászsági városi, valamint üzemi lapokban. Tegnap a jászberényi Jász Múzeumban dr. Csőregh Éva kandidátus, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének elnöke nyitotta meg önálló karikatúra kiállítását.- A karikatúra jelentése: humoros gúnyrajz. Előfordult- e, hogy akaratán kívül megsértett embereket?- Sosem a gúnyolódás vezérel, az emberi tulajdonságokat karikírozom ki rajzolás közben. Már diákkoromban firkálgattam a tanáraimat, ami nem mindig volt előnyös. Ha kevésbé volt humorérzéke a tanárnak, bizony megsértődött. Később is előfordult ez, amikor beosztottként a főnökeimet karikíroztam.- Vallja: a humorérzék az élet ajándéka. Elegendő a kínálat humoros rajzból?- Még ebben a szomorú gazdasági helyzetben is többet igényelnének az emberek. Az Új Néplap Jászkun Kakasa kiváló e tekintetben.- Intuíció nélkül nincs alkotás. Honnan veszi a témáit?- A közvetlen környezetem, az országos események bőven adnak témát. Mindig van nálam papír, ceruza. Jó kedvvel firkálga- tok. A jó humor komoly dolog, hiszen igazat mond. A legtöbbet érő' visszajelzés munkámról, ha sikerül mosolyt fakasztanom az arcokra. Simon Cs. József Idén is kockáztatnak a feketézők (Folytatás az I. oldalról) A munkaügyi központ ellenőrei idén is számítanak a korábban tapasztalt jelenségre, éppen ezért a rendőrséggel és a nyugdíj-biztosítási pénztár illetékeseivel közösen a megyét átfogó akciósorozatot terveznek. Áz illegális munkavállalók és persze az őket foglalkoztatók meglehetősen szigorú következményekkel számolhatnak lebukásuk esetén. A rajtakapott külföldi feketézőt a rendőrség kiutasítja az országból, munkaadója pedig az addig kifizetett munkabér kétszeresét, de legkevesebb a minimálbér ötszörösét köteles kifizetni. Amennyiben korábban is volt már ilyen ügye, akkor a tarifa ennek kétszeresére emelkedik. A hazai illegális munkavállalók sem járnak jól, ugyanis - büntetésként - a nekik járó munkanélküli-járadék folyósítását hónapokra szüneteltetik. -hgy-