Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-20 / 67. szám
1996. március 20., szerda Megyei Körkép 3. oldal Tegyük szebbé Magyarországot! Szépítsük meg Magyarországot! Ezzel az elnevezéssel kezdeményezett mozgalmat a TermészetBÚVAR Egyesület. A mille- centenárium méltó megünneplése érdekében meghirdetett, de hosszú távú környezetszépítő programnak szánt felhívás részleteit ismertették a szervezők. Láng István akadémikus, a kezdeményezés atyja elmondta: a felhívás mindenekelőtt azokhoz szól, akiknek egyébként is feladata a jubileumi rendezvények helyszíneinek rendben tartása. Cselekvésre szólítják az ön- kormányzatokat, a közterületeket gondozó vállalatokat, az erdőgazdaságokat és a védett területek kezelőit, a vízügyi szervezeteket, az ipartelepek, vállalatok vezetőit, a honvédséget, a társadalmi szervezeteket és a pedagógusokat: csatlakozzanak a felhíváshoz, és tegyék az ünnephez méltóvá környezetüket. Hozzátette: nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy életünk alapeleme legyen a környezet gondozása. Nem egyszeri cselekvésről, hanem hosszú távú folyamat megteremtéséről, a szemléletváltor zás szükségességéről beszélt az akadémikus. Baráth Etele, az Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának elnöke szerint a meglévő rendeletek és törvények lehetőséget biztosítanak a környezet védelmére, csak élni kell velük. A szemléletváltozásért az oktatás és a nevelés teheti a legtöbbet. A környezete iránt igényes nemzedék fölnevelése kitartó munkát igényel. Beneveztek és nyertek A mezőtúri Szegedi Kiss István Református Gimnázium és Szakközépiskola eredménylistájából Még javában tartanak a tanulmányi versenyek, de az iskola diákjai máris szép eredményekkel büszkélkedhetnek. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe jutott biológiából Bajcsi Dóra (III. E). Három osztálytársa a második fordulóban versenyzett: Móga György angolból, Papp István földrajzból és történelemből, Slíz Mariann magyar irodalomból, magyar nyelvtanból és orosz nyelvből. Az eredmény még nem ismeretes. Azt viszont tudják, hogy Papp István történelemből bejutott a „Ki miben tudós?” televíziós vetélkedő nyolcas döntőjébe. Az olaszországi Arpinóban rendezik meg évente a nemzetközi Ciceró-versenyt, amelyben a résztvevők latin nyelvjxjl piérikoss/e tudásukat. A Má^árOrSZágot képviselő csapatban helyet kapott Móga György. A református középiskolák Németh László anyanyelvi versenyén 3. helyezést ért el Slíz Mariann. A gimnazisták mellett a szakközépiskolások sem maradnak el, a gépésztechnikusok Dr. Szabó Gusztáv országos szakmai vetélkedőjén az iskola csapata, Gyárfás István, Karsai Zoltán és Lengyel István egyéni versenyben első, csapatban második helyezést értek el, mind a IV. A osztály tanulói. Az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjébe nyolc V. évfolyamos gépésztechnikus tanuló (Badari Gábor, Máté- Watzek Zsolt, Püspöki Lajos, Bánszki Zoltán, Zolnai Zsolt, Varga István, Szabó Sándor és Nagy István), a gépszerelő és karbantartó szakról ötJV. évfo--űyanjos duguló '-A 'András: - fuháSz Aftüiff KánáSz- Nagy Zoltán, Kovács Imre és Rácz Viktor). Számítógépes grafikai kiállítás Berényben Különös természetábrázolás A jászberényi Déryné Művelődési Központ újonnan nyűt kiállításával egy, a hétköznapi ember számára ma még furcsa, idegen világra nyitott kaput. Borsa Béla gödöllői gépészmérnök számítógéppel készített képeit tekinthetik meg az érdeklődők, március 28-ig. Látható, hogy a tudomány és a művészet nem ellenségei egymásnak. A természet formáit a matematika módszereivel modellezi a művész, a számítógépek segítségével pedig az eredetihez hasonló képet alkot belőlük. Ez olyan harmóniát eredményez, amely már a XXI. század művészetét idézi a látogató elé. Több hazai és külföldi bemutató után, remélhetőleg a jászsági közönségnél is befogadóra talál képeivel. Zenésztalálkozó Jászberényben Ötvenhatan muzsikáltak 320 vendégnek A báli szezonban idén is kitett magáért Jászberény. Alig akadt olyan hétvége, amikor ne rendeztek volna valamilyen bált, ösz- szejövetelt, találkozót. A mögöttünk álló sem múlt el e nélkül. Ötvenhat zenész szórakoztatta a közönséget A Jászberényi Öregzenészek Baráti Köre szíves szóval, szeretettel invitálta az érdeklődőket egy nosztalgiaestre és zenésztalálkozóra. A hagyományosan, immár tíz éve megrendezett esemény egyfajta seregszemle is. Be- rente Imrének, az est fő szervezőjének elmondása szerint a ’ 60-as évektől kezdve a város több mint száz muzsikust nevelt. Azóta sokan elköltöztek, többen abbahagyták a zenélést. A rendezvény egyik célja, hogy ezt a társaságot legalább egy estére minden évben ösz- szehozzák. Másrészről lehetőség nyílik a fiatal zenészek- rlek, zenekaroknak a bemutatkozásra, s nem utolsósorban a közönség is jól jár. Ezen alkalmakkor mindenféle stílus képviselteti magát, a lagzis zenétől a szalonzenén át egészen a kemény rockig. Rangot jelent zenészkörben, ha valaki ezen a bálon muzsikálhat. Idén a bál számára szűknek bizonyult a Déryné Művelődési Központ Ifjúsági Háza. Háromszázhúsz személyre terítették az asztalokat, de legalább száz embernek már nem tudtak helyet biztosítani. A vacsorát és a Lehel Társastáncklub bemutatóját követően ötvenhat zenész huszonegy zenekarban reggelig tartó örömzenével szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A legkedvesebb mosolyú hostess A szolnoki Posch Viktória még innen van a húszon. Tavaly érettségizett a Vargában, és mivel hajszál híján kitűnő volt, első nekifutásra felvették szülővárosában a Kereskedelmi és Gazdasági Főiskolára. A szőke hajú, zöld szemű lány gondolt egy merészet, és jelentkezett egy hostesstanfolyamra is. Több hétvégét töltött ezért Pesten, sikeresen elvégezte, sőt már a kötelezően előírt ötvenhat óra gyakorlatot is teljesítette. A csoportban ő volt a legkedvesebb, legszebb mosolyú. Először a médiahajón kínálgatta a jóféle itókákat a meghívottaknak. Szerinte ott Kuncze Gábor volt a legaranyosabb, legszellemesebb, noha kétszer akkora, mint ő. Dolgozik a Hozam Klubban is, így találkozott már Gál Zoltánnal, Giczy Györggyel, Palotás Jánossal. Legutóbb az Operabálon is részt vett. Délután öttől hajnali ötig tartott a munkaideje, és az lepte meg legjobban, hogy elfelejtettek nekik enni adni. így azután éjfélkor kaptak egy kis szendvicset. Azért éhes gyomorral is eladott vagy 150 ezer forint értékű tombolát. Azt tapasztalta, hogy erről az estéről nem hiányzott a rongyrázás sem. Az urak szmokingban, kevesen frakkban ünnepeltek, a hölgyek nagyestélyikben pompáztak. Néhányan a nők között kilónyi aranyat viseltek, és aligha kapálással keresték a rá- valót. A legeslegszebbnek az olasz Omella Mutit tartotta, aki még negyvenévesen is gyönyörű. Noha nagyon elfáradt reggelre, mégis élményként könyveli el az idei operabált. Közben itthon sikeresen túljutott a félévi vizsgáin. Mellesleg szereti a sportot, énekelni jár, és ha hívják, szívesen megy dolgozni is. A nyári tervei között tengeri hajóút szerepel, ahol felszolgáló, azaz steward lenne, de Posch Viktória tengeri ha- jóútra készül fotó: m. j. csak azután, hogy befejezte az első évet. Mert azért a tanulás még mindennél fontosabb, legalábbis néhány évig, amíg nem kapja meg a diplomáját. D. Sz. M. Németországtól Koreáig gyógyított és tanított Füreden járt az ukrán „fantomsebész” A minap a tiszafüredi művelődési házban találkozott a sajtó képviselőivel dr. Dmitri Skopin- sev, nemzetközi hírű ukrán orvos-természetgyógyász. Alig több mint tíz éve a donyecki egyetemen szerzett belgyógyászdiplomát, tibeti öregektől „ellesett” s megtanult módszerekkel tanított és gyógyított Németországtól Amerikán át egészen Koreáig. Dr. Dmitri Skopin- sev, akit mind a hazai, mind a külföldi médiák legtöbbször csak fantomsebészként aposztrofáltak s neveznek ma is, a szürkehályog, arc-, homloküreg gyulladás, légcső- és tüdőhurut, ízületi problémák, gyomor-, nyombélés vastagbélfekély stb. gyógyításával alapozta meg jó hírét. Munkatársunknak elmondta, hogy diplomás orvosként ellensége minden olyan sarlatánság- nak, tudománytalan hókuszpókusznak, melyek lejáratják a jó értelemben vett természetgyógyászatot. Ezért bízik abban, hogy minden rászoruló vagy „bajait megelőzni kívánó” kíváncsi lesz arra az április 1-jei előadásra, ahol 18 órától ingyen adja át a tapasztalatait a helyi művelődési házban az érdeklődőknek. Bízik továbbá abban is, hogy a praktizáló orvos kollégái is kíváncsiak lesznek a nevével fémjelzett több gyógyító módszerre. Annál is inkább, mert azokban az országokban, ahol törvény szabályozza a jó szándékú, népi bölcsességre és tapasztalatra egyaránt támaszkodó, tiszta természetgyógyászatot, Dmitri Sko- pinsev nagyon jó hatásfokkal tud együttműködni azokkal az orvosokkal, akik igénylik segítségét a gyógyításban, az emésztési problémáktól kezdve a nyirokbetegségeken keresztül a magas vérnyomás kezeléséig egyaránt, -pZenei együttesek versenyeztek Tegnap a karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központban rendezték meg a megyei kamarazenekari találkozót, mely egyben válogató is volt a Székesfehérváron megrendezendő országos versenyre. A megjelenteket Sipos Antal, a helyi zeneiskola igazgatója köszöntötte. Szólt a zene embernevelő hatásáról, az együttzenélés fontosságáról, majd kezdetét vette a verseny. A zsűri tagjai (Straky Tibor elnök, Ádám Károly és Regős Imre, mindannyian a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Debreceni Konzervatóriumának tanárai) a tizenkét együttesből az országos versenyre a karcagi csapatot delegálta. Tagjai: Kovács Mónika, Bihari Emese, Takács Anita, Fehér Klára, tanáruk Zbiskó Zoltán. A törökszentmiklósiak rézfúvós kvintettje is ott lesz Székesfehérváron: Rédai Noémi, Péter Attila, Bálint Attila, Csikós Zoltán és Csikós István, Sarkadi Márta Irén a felkészítőjük. Tartalékként a jászberényieket, a Bernhardt Andrásné által felkészített csapatot delegálták, tagjai: Joósz Diána, Joósz Viktória és Ács Orsolya. Megyei elsők a karcagi zsaruk (Folytatás az 1. oldalról) Legnagyobb emelkedés a csalásoknál történt: ’94-hez képest négyről hatvanra nőtt ezeknek a száma, s elsősorban újsághirdeté- ses csalásokat takar. Tavaly két élet elleni bűncselekmény történt a kapitányság területén (Kisújszálláson és Berekfürdőben) és két erőszakos közösülés is rontja a képet. Egész évben biztosított volt Karcag közterületein a rendőri jelenlét, melyet még a „guruló” razziaszolgálatok is erősítettek. A rendőrök 1995-ben 930 főt állítottak elő, és 130 főt fogtak el. Háromszáz esetben történt feljelentés falopásért, és 95 esetben vették el ittas vezetés miatt a polgárok jogosítványát. A nehezedő körülményekről is szó esett. így például az üzemanyagkeretből arra futja, hogy egy gépkocsi csupán 60 kilométert fusson 24 óra alatt. Arra, hogy a 100, 200 ezer kilométereket futott kocsikat lecseréljék, nem lesz esély az idén sem. A hozzászólók szerint nemcsak helyi szinten kellene mindig húzni a nadrágszíjon, hanem országosan is. Szelekovszky István kunhegyesi polgármester szerint is siralmas a rendőrség helyzete. Bejelentette többek között azt is, hogy új épületet kívánnak építeni a rendőrőrsnek, s javítani akarják - lehetőségeikhez mérten - működésük feltételeit Kunhegyesen. Tóth András, az MRFK gazdasági igazgatója a szűkös anyagi kereteket ismertette az állománynyal. Mint mondta, a megyei kapitányság keresi a spórolás lehetőségeit, s prioritásokat fognak felállítani a feladatok végrehajtásánál. -deElkészült a költségvetés Alattyán. A helyi képviselő-testület legutóbbi ülésén döntött az 1996-os költségvetésről. Mivel az anyagi lehetőségek meglehetősen behatároltak, csupán az önkormányzat fennhatósága alá tartozó intézmények működtetésére jut pénz. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az elmúlt évben befejeződött a gázvezetékek építése a településen, melyhez tizenötmillió forintnyi hitelt vett fel az önkormányzat. Kamatokkal együtt ennek már több mint dupláját kell visszafizetni öt éven belül, így az idén a 63 milliós költségvetésből csupán hiteltörlesztésre több mint hatmilliót kell fordítani. Ezért arra sem marad pénz, hogy az intézmények átálljanak.a gázfűtésre - ott továbbra is szénnel tüzelnek -, illetve hogy a községbeli műutak állagát megóvják. Emellett valószínűleg későbbre kell halasztani az új ravatalozó felépítését is - amelynek a tervei már elkészültek -, hacsak az esetleges privatizációs bevételekből nem tudják finanszírozni. Kiállítással ünnepelnek Jászárokszállás. Az árokszállási Képzőművészeti Műhely 1994 augusztusában alakult meg. Az egyesület tizen-egynéhány tagja festészettel, tűzzománccal, kerámiával és csontfaragással foglalkozik, míg mások versírással próbálkoznak. A fiatal alkotóközösség számára tavaly a legnagyobb megpróbáltatást a forráshiány jelentette, annak ellenére, hogy három sikeres pályázaton nyertek pénzt, amelyet azután eszközvásárlásra, illetve kiadvány megjelentetésére fordítottak. A jászok világtalálkozóján 1995-ben megrendezett kiállításon nagy sikerrel mutatkoztak be. Ebben az esztendőben stílusosan a honfoglalás 1100. évfordulóját szeretnék hasonlóan szép kiállítással megünnepelni, de sajnos ismét pénzhiánynyal küzdenek. A jászárokszállási Képzőművészeti Műhely ezért támogatókat, szponzorokat keres további munkájához. A turisták érdekében Abádszalók. A település képviselő-testülete az egyre növekvő idegenforgalom kiszolgálása érdekében a Tisza-tó partján lévő strandhoz vezető út mellett színvonalas üzletsor kialakítását tervezi, amelyhez partnereket keres. Szintén a turisták, de egyben a község lakóinak érdekét is szolgálja, hogy a közbiztonság javításáért őrzővédő kft.-vel tárgyal az önkormányzat, illetve a helyi rendőrséget elektromos rádiós-telefonos rendszerrel látják el. A szolnoki gyermekotthon 10-es csoportját olyan ismert személyiség is támogatja, mint Hernádi Judit. A művésznő tegnap első alkalommal találkozott a kilenc fiúval Szolnokon, az Avar úti házban, ahol jó hangulatban, kötetlen beszélgetéssel telt a délután. fotó: csabai