Új Néplap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-14 / 63. szám

1996. március 14., csütörtök Távközlési Melléklet 11. oldal Kínálati piac a jászsági telefóniában A primer körzet veszteségcsökkentése a cél Magyarországon a telefonfejlesztés koncessziója lendületbe hozta a távközlést. Ez a lendület sok akadállyal találkozva meg­megtört 1995-ben. A társaságok a magas koncessziós díj mellett igen borsos árat fizettek a Matáv eszközeiért. A szolgáltatás átvétele sok társa­ságnál csak ’95 végére valósult meg. A telefonhálózat bővítésébe is csupán néhányan kezdtek bele. Látványos hálózatépítés mindösz- sze két primer körzetben történt, a Monortel és Jász-Tel területén. A kis primer körzetek eleve veszte­ségre kárhoztatják a befektetőket. A Matávval való tarifamegosztás sem az elképzelések szerint ala­kult. A hazai infláció mértéke is je­lentős, ami a telefonforgalom visz- szaesésével együtt minden telefon- társaságnál gond. A holland-svájci tulajdonú Jász-Tel Rt. igazgatóta­nácsának elnöke Reto Held, a svájci telefontársaság egyik igaz­gatója. Vele beszélgettünk a Jász- Tel Rt. igazgatótanácsi ülése után.- A tulajdonosok miként íté­lik meg a magyarországi befek­tetés gondjait?- A Jász-Tel Rt. veszteségei ke­zelhetők. A befektetés kezdetétől számítottunk veszteségekre, hisz tudtuk, hogy ez a legkisebb primer körzet Magyarországon. Mivel a svájci és holland állami telefontár­saság első külföldi megjelenése ez a vállalkozás, számoltunk a nehéz­ségekkel. Mindkét tulajdonos ré­széről elindult egy tanulási folya­mat, hisz korábban nem működ­tünk együtt. Rendkívül sok tapasz­talatot gyűjtöttünk, a szakismeret átadása is nagyon fontos volt. Ta­nultunk is, mind a magyaroktól, mind a hollandoktól. Tehát ez már haszon. Ezenkívül nagyon jelen­tős, hogy a Jász-Tel Rt.-nél a táv­közlési rendszerek olyan együtte­sét teremtettük meg, mely példa nélküli. A kábeles és a rádiós rend­szerű távközlési szolgáltatás meg­valósítása referenciaként is szolgál mind az Ericsson, mind a Nokia számára, de svájci és holland rész­ről is. így Jászberénybe gyakran látogatnak kínai, cseh, holland távközlési emberek, hogy megis­merhessék az itt létrehozott rend­szert, de a magyar koncessziós tár­saságok közül is sok az érdeklődő. Ilyen szempontból tehát nem te­kinthetjük' elhibázottnak a ma­gyarországi befektetést. E tapasz­talatok vezettek oda, hogy a svájci-holland telefontársaságok részt vettek a csehországi SPT, az állami telefontársaság privatizáció­jában. Megvalósítva ezzel Közép- Európa legnagyobb távközlési be­fektetését. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a Jász-Telnek nem kell törekedni a veszteségek csökkentésére, pénzügyi helyzetük stabilizálására. A negyvenmillió dolláros invesztíciónak - 20-20 millió tőke, illetve hitel - mielőbb hasznot kell hoznia. Erről a tulaj­donosok nem mondanak le, ugyanakkor türelmesek is.- Melyek lesznek az idei fel­adatok a Jász-Télnél?- Az igazgatótanács jóváha­gyott egy 2004-ig szóló üzleti ter­vet. Mind a marketing, mind az ügyfélszolgálat terén új feladatok nyílnak, hiszen a hálózat kiépítésé­ről a szolgáltatás minőségére, an­nak folyamatos javítására helye­ződik át a hangsúly. Ez év máju­sára 19 ezer előfizetőnek kell len­nie a Jászságban. Pillanatnyilag nincs ennyi, ezért kifinomult mar­ketingmunkával kell új előfizető­ket találni. Kínálati piaci helyzet van, ezért óriási feladat ez a mar­ketingesek számára. Ugyanakkor kialakult egy olyan műszaki gárda, akik számára további feladatokat kell találni. A szakértelmüket mindenképpen hasznosítani szük­séges. Az esztendő végére 21 ezer előfizető a kitűzött cél. Üzleti partnereink számára a bérelt vonal szolgáltatást kell beindítani. Ez a tulajdonosok elvárása. Az 1995-ös esztendő rendkívüli volt. A Matáv­tól 3069 vonalat vettünk át. 1996 február végén közel 17 ezer tele­fonvonalunk élt a Jászságban. Át­vettünk 33 dolgozót is, akik sike­resen beilleszkedtek a Jász-Tel Rt. csapatába. Végül is egy céget kel­lett felépítenünk, szinte a semmi­ből. A Jász-Tel közel 100 fős gár­dája rendkívüli teljesítményt muta­tott fel 1995-ben. Az idei feladatok már nyugodtabb végrehajtást kí­vánnak, s kiegyensúlyozottabb munkatempót. Ez sok tekintetben a stabilizáció éve lesz a Jász-Tél­nél.-A honi sajtóban napvilágot látott, hogy esetleg összeházaso­dik a Monortel és a Jász-Tel.- A két koncessziós társaság vezetői valóban tárgyaltak arról, miként lehetne gazdaságos műkö­dést kialakítani. A Monortel is ezt az utat kutatja, ráadásul szomszé­dok is vagyunk. A közös gondol­kodással a gyümölcsöző megol­dást keressük. Nemcsak a Monor- tellel, más társaságokkal is áttekin­tettük a helyzetet. Az üzleti életben sok minden lehetséges.- A Jászságban kiaknázatlan piac a kábeltelevíziózás. Ebben nem kereshető üzleti lehetőség?-A kábeltévés rendszerek léte Nyugat-Európában is fontos politi­kai kérdés. A Jász-Télnél az infra­struktúra adott a hálózat megépíté­séhez. Keressük a megfelelő partne­reket ehhez, de ’96-ban ez nem pri­oritás a Jász-Télnél. Tervezünk, ta­nulmányokat készítünk, más régi­ókkal is kapcsolatot tartunk, de konkrét eredményről most nem tu­dok számot adni. A tulajdonosok számára a legfontosabb, hogy a Jász-Tel eredményesen működjön, minél több előfizetőt szerezzen. A hálózatépítésben már most többlet- kapacitása mutatkozik, ezt kell hasznosítani. A szakmai tapasztalat, a jó munkaerő, a RAS-technológia know-how-ja olyan érték, amit ka­matoztatni lehet már tavasztól. Nemzetközi mobilkapcsolat Az Internet-hozzáférés nem csak a vezetékes szolgáltatók privi­légiuma: a két GSM-szolgáltató, a Pannon GSM és a Westel 900 Rt. már nyújtja ezt a szolgáltatást előfizetőinek, s várható, hogy rövidesen a 450 MHz-es rádiótelefon-hálózat ügyfelei is kaphatnak vagy küldhetnek adatokat az információs szu­persztrádán - tudtuk meg Balogh Barnabástól, a Westel Rá­diótelefon Kft. igazgatóhelyettesétől. A Westel Rádiótelefon Kft. előfizetői a Matáv Rt. által a hazai Internet-szolgáltatókat kiszolgáló - úgynevezett pee- ring - központon keresztül kapcsolódhatnak rá a nemzet­közi Internet-hálózatra. A Westel többféle előnyt remél a rövidesen beindítandó újdonságtól. Egyrészt az ügy­felek számára hozzáférhetővé váló Internet kiszélesíti a te­lekommunikációs horizontot, másrészt megkönnyíti a 450- es telefonkészülékek tulajdo­nosainak a nemzetközi adat­cserét. Magának a cégnek is előnyt jelent az új Internet-hozzáfé­rés, hiszen a belső ügyek inté­zésére eddig más Internet- szolgáltatótól bérelt lehetőség helyett a Westel Rádiótelefon Kft. munkatársai ezentúl a sa­ját Internet-vonalukon keresz­tül intézhetik ügyes-bajos dolgaikat. A Westel Rádiótelefon Kft. adatszolgáltatóként is felkap­csolódik majd az Internetre, s naprakész információkkal látja el a keresgélő érdeklő­dőket. Balogh Barnabás úgy véli, az első hazai rádiótelefon­társaság megítélése szem­pontjából rendkívül fontos lépés az Internet-szolgáltatás beindítása, bár ehhez a Wes­tel Rádiótelefon Kft.-nek új beruházásokat kellett eszkö­zölnie. A szükséges kommu­nikációs utak kiépítése, az adatvédelmi eszközök és szoftverek beszerezése és beüzemelése több millió fo­rintba került. A ráfordítás azonban a már az első pilla­nattól jelentkező erkölcsi si­ker mellett idővel feltehetően anyagilag is behozza majd az árát. A tarifarendszert ugyan még nem dolgozták ki teljes egészében, ám a tervek sze­rint meghatározott összegű havi előfizetési díj mellett az Interneten való forgalmazás a 450-es hálózatban is a nor­mál mobiltelefon-beszélgeté­sért fizetendő percdíjba kerül majd. -fyg­Autók a szupersztrádán Interaktív kapcsolat létesül a világ különböző pontjai között Az Internetet a jelek szerint kezdik felfe­dezni az autógyárak is. Az első lépést a FIAT tette meg, amikor a tavaly bemutatkozott új modellpárosát, a Bravót és a Bravát feltette a nemzetközi információs szupersztrádára. A megadott módon bejelentkező érdeklődő ily módon számos információhoz jutha­tott még az előtt, hogy magát a gépkocsit látta volna. Az új FIAT-duóról mintegy száz oldalnyi teszt, műszaki leírás olvasható az Interneten, ám emellett számos fénykép és filmfelvétel segít bepillantani a Bravo és a Brava titka­iba. Az elektronikus postaszolgáltatás - az E- mail - révén azonban a passzív fogyasztóból aktív kérdezővé is válhat az ember. Az In­terneten ugyanis közvetlen kapcsolat te­remthető magával a gyárral, s akinek kedve van hozzá, észrevételeit, javaslatait eljuttat­hatja az arra legilletékesebbnek is. Az Internet lehetőségeit felfedezte a Volkswagen és a Mercedes is. A március 7-17. között nyitva tartó 66. Genfi Autósza­lonon már e két gyár egyes termékeiről is ol­vashat az Internetet böngészők széles tábora. A VW odáig ment, hogy az Internet segít­ségével közvetítést ad a szalonról, így a világ másik pontján a számítógépe előtt ülő kí­váncsiskodó is Genfben érezheti magát. A kapcsolat itt is interaktív, ami roppant fontos a gyárnak. A VW ugyanis az új bogár ismeretanyagát adja közre a világ elektroni­kus országútján, s egyúttal várja a reakciókat is. Ezekre építenek a gyár tervezői is - hiszen az új bogár világbemutatója csak 1998-ban lesz esedékes. Információink szerint az Internetet a VW magyarországi importőre, a Porsche Hungá­ria is használja már: a márkakereskedők ezen az úton juthatnak hozzá a vezérképviselet raktárában megtalálható, s a vevők számára eladásra váró használt autók listájához. S MATAV A MATAV Internet-szolgáltatása Az Internet olyan világméretű számftógéphálózat, amely sok ezer számítógéphálózatot köt össze egy közös nyelv, az IP, azaz az Internet Protokoll segítségével. Az egyes köz­ponti erőforrások, a kisebb-nagyobb információszolgálta­tó számítógépek (szerverek) többszörös, választható útvo­nalon is elérhetőek, s így a hálózat életképes maradhat még akkor Is, ha egyes elemei valamilyen oknál fogva ki­esnek a rendszerből. Ma már a hálózatra kapcsolódó információs adatbázisok száma eléri a 20 milliót, a rákapcsolódó felhasználók, infor­mációnyelők mennyisége pedig már meghaladta a 45 milliót és rohamosan növekszik. Magyarország az információs infrastruktúra fejlesztése terén már rendelkezik jó hagyományokkal és eredmé­nyekkel, elsősorban a felsőoktatási és kutatási szférában. A nagy távközlési szolgáltatók közül elsőként a MATÁV vezeti be az Internet-szolgáltcrtást. A MATÁV a távbeszélőhálózat Intenzív fejlesztésén túl, nagy erőket fordít az egyre fokozódó mértékben igényelt korszerű digitális hálózatok és szolgáltatások kifejlesztésére. Az országos digitális gerinchálózat kiépítése után hamaro­san megjelenik a menedzselt bérelt vonali (MLLN), illetve az ISDN-hálózat is. így az Internet és más értéknövelt (pl. X.400, EDI, multimédia) szolgáltatásokat a már meglévő adatátviteli (pl. X.25) és a tervezett további korszerű szol­gáltatásokra (Frame Relay, ATM) építve hozhatjuk létre. Alapvető feladatunknak tekintjük olyan „IP gerinchálózat" kialakítását, amely minden jelenlegi igényt kielégítő, nagy megbízhatóságú és magasszínvonalú médiumot teremt a nemzetközi és hazai Internet-szolgáltatások eléréséhez. En­nek megfelelően a hálózat nemzetközi kapcsolatait több nagysebességű elérési útvonalon keresztül biztosítjuk. A MÁTÁV nagysebességű nemzetközi hozzáférés biztosítá­sával, illetve a hazai forgalom határokon belül tartását szolgáló átkapcsoló (peering)-központ felállításával kíván a szolgáltatók szolgáltatójává, azaz a már meglévő és a leendő hazai Internet szolgáltatók kiszolgálójává válni. Ugyanakkor a végfelhasználók is teljeskörű Internet-szol­gáltatást vehetnek majd a MATÁV-tól igénybe. (SLIP/PPP, SHELL, E-maíl, FTP, News, Gopher, WWW. Name szerver, stb.) További információk: Geréb János, szolgáltatásmenedzser MATÁV Rt,. Vezérigazgatósága Telefon: (1) 457-4484 Fax: (1)211-0846 Internet Ügyfélszolgálati Iroda Telefon: (1) 266-3977 Fax: (1)266-5846

Next

/
Thumbnails
Contents