Új Néplap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-24 / 47. szám
1996. február 24., szombat Körkép 5. oldal Nézőpont Kalácsot - tanácsot? Külföldön élő neves, gazdag hazánkfiai nyilatkoztak arról, miképpen lábalhatnánk ki gazdasági és egyéb bajainkból. Előttem sorakoznak a vélemények, és bevallom, nem lettem sokkal okosabb tőlük. Volt, aki azt vallotta, az egész reformfolyamatnak csak' akkor lesz értelme, ha a kormány szót ért a különböző világnézetű, pártállású emberekkel. Ez is tartalmazhat igazságot, bár ebből eddig jószerével mi sem valósult meg. Egy másik bízott a kibontakozásban, mondván, hogy a magyar tehetséges nép. Ez is cáfolhatatlan, csak annyi hibádzik: kivétel nélkül mindahá- nyan nem a Duna-Tisza táján, hanem külföldön. Nyugaton igazolták tehetségüket. Volt olyan megállapítás is, amely szerint él itt egy nemzedék, amelyik nem szokott hozzá a kitartó munkához, teljes erőbedobáshoz. Lehet, akadnak ilyen emberek is, de nem tudom, mit szólna a kritikát megfogalmazó úr, ha teljes erőbedobással ő is annyit keresne, mint napjainkban egy nagyon jó mérnök, tanár, remek szakmunkás. Hogy húszadika körül már csak néhány forint cincogjon a zsebében, ami jellemző vagy hatmillió magyar lélekre. Itt, ebben a hazában, és most. Gondolom, ha tehetné, újra disszidálna. Más keményen állította: végig kell hajtani a reformokat. Ebben megint csak az hibádzik: ez a végrehajtás a mi, az itt élők bőrére megy. Helyesbítek: a nagy többség bőrére, akik lassanként a gáz-, a villany-, a vízdíjakat sem tudják kifizetni. És akkor még nem ettek, nem ruházkodtak, nem beszélve a gyermekeik neveléséről, taníttatásáról. Még egy kitétel, amelyet Esterhás Péter, Koppenhágában élő művész jegyzett meg. Mivel a népet nem lehet leváltani, a vezetőknek kellene többet tenni a közösségi mentalitás, az egymás iránt érzett felelősség kialakításáért. Én is valami ilyesmit vallók, de hát ehhez nem csak milliomos Nyugaton lakókat, de minket, itt élőket is meg kellene hallgatni, hogy miképpen látjuk a jövőt. Azokat, akik a temérdek léggömbszerű elképzelések terheit nyögik. Fiatalon, öregen, családosán, gyerekestül. Mert a több évtizedes tapasztalatok azt mutatják, ezek a léggömbök szépen, folyamatosan kipukkadtak. A tévedések kamatait pedig nem a kinn, hanem az itthon élők fizették és fizetik. Mert ma az emberek többsége nem sokat, hanem rengeteget dolgozik, csak éppen azt nem tudja, miért és kinek, hiszen annyi az elvonás. Ha én is javasolhatok valamit innen, belföldről: szerintem ez utóbbin kellene alapvetően változtatni. Ellenkező esetben adhat itt bárki tanácsot, egy sem terem kalácsot. Legalábbis a túlnyomó többségnek. Tévedések elkerülése végett nem külföldön, hanem itthon. $• SlqM kií££/c Fő terményük a búza Kenderesen talpon maradnak Kenderesen a Termelő és Szolgáltató Szövetkezet vagy két és fél ezer hektáron gazdálkodik. A terület túlnyomórészt szántóföld, és fő terményüknek a búza számít. Ebből negyven mázsa körül termett hektáronként, és az árpa is tűrhetően adott. A kukorica viszont nem volt jónak mondható. A szó szoros értelmében megtizedelte a szárazság. A kukorica esetében ismételten beigazolódott, hogy ez a növény csak azokon a táblákon termelhető nagy biztonsággal, amelyek öntözhetők. Elfogadhatóan fizetett viszont a napraforgójuk és a cukorrépájuk: az utóbbit Szolnokra szállították. Az állattenyésztéssel sem hagytak fel. Erre az ágazatra jellemző a mostani helyzetük: hogy napjainkban háromszázhatvan fejőstehenet tartanak. Ezenkívül még ötszázharminc növendék- és hízómarhát nevelnek. A termelő- és szolgáltatószövetkezet ma is jelentős munkahelynek számít Kenderesen. Közel százötvenen dolgoznak ott, és az éves termelési értékük közelíti a háromszázmilliót. Igaz, hogy ők is nehéz gazdasági körülmények között dolgoznak, az általános gondok ugyanúgy fejtörést okoznak itt is, mint másutt. Mint például az, hogy állandóan emelkednek a költségek, az üzemanyag- és az alkatrészárak, így sok a kiadás is. Már azt is eredményként könyvelik el, hogy talpon maradnak. Sőt, ha az előzetes becslések igaznak bizonyulnak, szerény nyereséget, esetleg félmillió forintot is kimutathatnak. állásajánlata 5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. Telefon: 56/423-233 Létszám Kereset asztalos Szolnok 15 15 000-30 000 varrónő Szolnok 60 14 500-20 000 ipari hűtőgépkezelő Szolnok 1 19 000-22 000 kőműves Budapest 20 27 000-33 000 ács-állványozó Budapest 20 27 000-33 000 felszolgáló-pultos Szolnok 4 15 000-18 000 ápolónő Szolnok 20 Kjt. szerint szülésznő Szolnok 10 Kjt. szerint tüzeléstechnikai műszerész (tart. munka nélküli) Szolnok 1 15 000-15 000 vegyi sugárfelderítő csop.vez. Szolnok 1 21 250-34 000 üzletkötő-munkavezető Szolnok 1 20 000 varrószakoktató Szolnok 1 20 400 üzletkötő Szolnok megye 40 jutalékos rendszer 5100 Jászberény, Jásztelki u. 17. Tel.: 57/412-025; 412-225; 412-822 Létszám Kereset hegesztő, lángvágó Jászberény 6 27 000-32 000 forrasztó J.árokszállás 2 32 000-34 000 bet. munkás Járokszáilás 20 26 000-30 000 géplakatos Jászberény 1 14 500-25 000 géplakatos Jászberény 5 32 000-34 000 villanyszerelő Jászberény 2 32 000-34 000 víz-, gáz-, közp.fűtés- szer. Jászberény 1 25 000-30 000 asztalos (általános) J.jákóhalma 1 25 000-30 000 szabó, varrónő J.boldogháza 5 14 500-25 000 szabó, varrónő J.alsószentgyörgy 20 14 500-25 000 felszolgáló J.fényszaru 1 14 500-25 000 pultos, felszolgáló J.árokszállás 1 14 500-20 000 pultos Jászberény 1 16 000-25 000 szakács Jászberény 1 15 000-20 000 gyors- és gépíró* Jászberény 1 25 000-30 000 biztosítási üzletkötő Jászság területe 50 jutalékos rendszer ‘számítógépes szövegszerk.-ismeret 5435 Martfű, Lenin út 1/c Telefon: 450-049 Létszám Kereset tehergépkocsi-vezető Cibakháza 1 27 000-30 000 varrónő (szakképzett) Tiszaföldvár 10 15 000-23 000 üzletkötő Szolnok 3 25 000-50 000 gazdaságvezető Rákócziújfalu 1 tv. szerint pék Martfű 2 30 000-40 000 5440 Kunszentmárton Mátyás király u. 5. Telefon: 461-523 Létszám Kereset bet. munkás (nők) Kunszentmárton 4 14 500-15 000 bet. cipőkészítő Öcsöd 3 14 500-17 000 kőműves Cserkeszőlő 2 16 000-20 000 szerszámkészítő Kunszentmárton 1 13 000-18 000 üzemvezető Csépa 1 35 000-50 000 cukrászdái eladó* Mesterszállás 1 10 000-12 000 karosszérialakatos Békésszentandrás 1 15 000-18 000 varrónő Békésszentandrás 1 12 000-15 000 rádió-, tévéműszerész Kunszentmárton 1 15 000-30 000 •(részmunkaidős) 5400 Mezőtúr, Rákóczi u. 3. Telefon: 56/350-994 Létszám Kereset varrónő Túrkeve 2 16 000-18 000 elektr. minőségellenőr* Mezőtúr 1 25 000-35 000 játék-összeszerelő Túrkeve 9 telj. szerint játék-összeszerelő Mezőtúr 29 telj. szerint ált. isk. tanító Mezőhék 1 Kjt. szerint 'középf. németnyelv-vizsga 5300 Karcag, Madaras! út 27. Telefon: 59/311-622 Létszám Kereset cipőfelsőrész-készítő vagy varró* Karcag 4 15 000-25 000 mg.-i vontatóvezető" Karcag 1 15 000-25 000 varró vagy varrni tudó bet. m. Kisújszállás 20 14 500-30 000 szalagvezető Kisújszállás 1 14 500-30 000 bizt. üzletkötő Karcag és körny. 10 jutalékos vendéglátóip. eladó*** Karcag 1 11 000-18 000 üzemi technológus Kisújszállás 1 megáll, szerint főkönyvelő Kisújszállás 1 Kjt. szerint ‘tartósan munka nélküli, ill. pályakezdő ••tartósan munka nélküli ••'részmunkaidős 5351 Tiszafüred, Kossuth tér 1. Telefon: 59/351-322/211 Létszám Kereset területi képviselő Tiszafüred 3 14 500+ jutalék üzletkötő Tiszafüred és környéke 5 15 000+jutalék bolti eladó* Tiszaörs 1 14 500 bet. téglagyártó Tiszafüred 15 16 000 úszómester" •szakképzett Tiszaörs 1 14 500 ••tartósan munka nélküli 5200 Törökszentmiklós, Táncsics út 1/a Telefon/fax: 56/390-190,390-941 Létszám Kereset esztergályos Törökszent- 2 17 000-24 000 miklós szerkezetlakatos T.szentm. 2 17 000-24 000 gépészmérnök Törökszent- 1 megegy. szerint miklós Szakállaspusztától puskalövésnyire A nappal kel és a nappal fekszik Hatvankilenc éve él az akácfákkal szegélyezett tanyán Gondolatban messzire el lehet látni és jutni a petrólámpa mellől is, mondja kis tanyáján az egy híján hetvenéves Pató Lajos fotó: mészáros Pató Lajos tanyája körül vagy száz akácfa várja szenderegve a tavaszt. Az öreg gazda hatvankilenc évet töltött itt, Szakállaspusztától puskalövésnyire. Az épület pontosan százöt esztendős. Itt halt meg az édesapja, az édesanyja. Elképzelése szerint itt fog ő is elmenni egykor, a minden élő ember útján. De az még odébb van, hiszen hál’ istennek jól bírja magát, és az orvosokat legfeljebb az utcán süvegeli. Mondása szerint semmi tragédia nem történne, ha ez az állapota maradna még vagy tizenöt-húsz évig. A nappal kel és azzal fekszik. Nyáron ez hajnali fél négyet jelent, meg este kilencet. Télen hétkor, és a lefekvés is olyantájt esedékes, csak este. Végigdolgozza a napot, végigdolgozta az életét. Noha tizenhármán vannak testvérek - akik közül heten még élnek -, valahogyan úgy alakult, hogy a két drága öreg reá maradt. Ezt nem panaszként, tényként mondja. Azért állásban is volt sok-sok évet, és a munkáját a magyar állam jókora jussal honorálja. Kap is pontosan havi nyolcezer-négyszázat. Hogy elég-e? Annak kell lenni, mert ha mindenki úgy élne, akár ő, aligha itt tartanánk. Bort, kávét, cigarettát eddig még nem kóstolt, de valahogy nem is kíváncsi rájuk. Főzni tud, de azért hetente ötször az ebédet hordják. Hétfőtől vasárnapig négy kiló kenyeret eszik, mellé mikor mit. Akad egy kis földje, most búza került bele, tavaly napraforgó volt. Harminc évig járt neki a Néplap, ma is bekötve őrzi számait a nagyszobában. Ott, ahol a falakon szigorú ősök sárga képei figyelik, mit csinál ma Pató Lajos. A kisebb szobát lakja, bár mindkettőben megmaradt a kemence. Ha így emelkedik a szén, a fa ára, lehet, megint begyújt a kisebbikbe. Mert a kemencének semmi baja azon kívül, hogy régóta evett venyigét, akácgallyat, szalmát. Most a sparheltben tüzel, és ha leszáll az este, a petróleum- lámpa vetít kerek kört a mestergerendás mennyezetre. Tiszteletünkre meggyújtja, mert a szoba parányi ablakán be sem tud úgy istenigazából könyökölni a februári világosság. Egyébként Pató Lajost minden érdekli. Sorolja, mi sújtotta tavaly ezt a sokat szenvedett kis országot. Olykor fél éjszaka nem alszik, gondolkozik a nemzet sorsán. Az övé, a sajátja nem érdekes, az egyenesben van. Kétszer asszony is került a házhoz pár évre, de valahogy mindegyik kapcsolat kihűlt, mint a kamrába rakott krumplis tészta. A kertajtóig kísér, ahol megígérjük neki, küldünk abból a lapszámból, amelyikben írunk róla. Elvégre harminc hosszú esztendeig hűséges olvasónk volt. Ott, arrafelé, ahová a madár is ritkán téved. D. Szabó Gazdatanfolyam elítélteknek A napokban tesztvizsgával zárult az a gazdatanfolyam, melyet a megyei TIT kezdeményezésére indítottak a szolnoki büntetés-végrehajtási intézetben. A 24 órás elméleti oktatás keretében a huszonkét hallgatóval többek között megismertették a talajtan, a tápanyag-gazdálkodás, az öntözés és a növényvédelem alapjait, a kert tervezésének szempontjait, a növényszaporítás tudnivalóit, a biokertészet feltételrendszerét, a metszés fortélyait.- Az előadásokat a hallgatók mindvégig élénk érdeklődéssel kísérték, ezt a kérdések számán és tartalmán egyaránt le lehetett mérni. A vizsgán szintén remekeltek a gazdajelöltek, csupán egyikőjüknek kellett „mentő” kérdést feltenni. Úgy v.élem, ez a kezdeményezés több szempontból is hasznosnak bizonyult - összegezte tapasztalatait a tanfolyamvezető Bindics István. L. Z. Mi lesz a Jászkunság sorsa? Mint arról az elmúlt hónapokban többször is beszámoltunk, a megye irodalmi-kulturális folyóirata, a Jászkunság helyzetében tavaly jelentős változások történtek: a megyei közgyűlés csökkentette a megjelentetésére szánt pénzt. Határozatot hozott, hogy a folyóiratot január 1-jétől új formában működteti, és a meghirdetett pályázatra jelentkezők ajánlatai közül az MTA Jász- Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Testületéét fogadja el. Szerződést akkor kötnek, ha a költségvetés a pályázati kiírásban is szereplő 1,5 millió forintot biztosítja. Ennek határideje akkor február 28-a volt. A tudományos testület képviselői ezek alapján hozzáláttak volna a Jászkunság iratanyagának számbavételéhez. Ebben azonban megakadályozták őket azzal, hogy ez csak a szerződéskötés után lehetséges. Időközben a költségvetés elfogadása március 28-ra tolódott. Erről a Tudományos Testület elnöke hivatalos értesítést kapott január 24-i dátummal. A február 23-i közgyűlés anyagában pedig szerepelt egy olyan állásfoglalás, amely szerint előszerződés tenné lehetővé a Jászkunság következő számának megjelentetéséhez a munka megkezdését. Ezt a 23-i közgyűlés elfogadta, a Tudományos Testület azonban ennek az állásfoglalásnak az előkészítéséről a közgyűlés előtt nem kapott értesítést. A Jászkunságnak tavaly hat helyett mindössze két száma jelent meg, az idén pedig még egy sem, és április eleje-közepe előtt erre a legjobb esetben sincs remény. A folyóiratnak nem volt telefonszáma, helyisége, adminisztrátorát más munkakörben foglalkoztatták, iratanyagát nem lehetett rendezni. Félő, hogy a csalódott előfizetők egy része nem tart ki a lap mellett. De ennél is fontosabb, hogy a pályázat kiírásakor a másfél millió még konkrét ígéret volt, a költségvetésre hivatkozás a határozathozatal után is inkább csak úgy tűnt, mint a dolgok sorrendjének jelzése. A feltételes mód azonban egyre hangsúlyosabbá vált. A már említett január 24-i levél így fogalmaz: „Az újszerű működtetés... abban az esetben indítható, amennyiben arra a megyei önkormányzat költségvetése biztosítja a korábban megállapított 1.5 millió forintot.” A február 23-i ülésen elfogadott állásfoglalás ennél jóval tovább megy: „... A Jászkunság szerkesztőségi iratainak feldolgozása és a következő lapszám előkészítése elkezdődhet... amennyiben a megyei közgyűlés a költségvetésben a lap működtetésére az 1.5 millió forint támogatást nem biztosítja, az előkészítéssel kapcsolatos költségek az MTA Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tudományos Testületét terhelik.” Ismétlem, ennek az állás- foglalásnak az előkészítéséről a Tudományos Testület előre nem értesült. A pályázati kiírásban ígért másfél milliótól eljutott az ügy addig, hogy a lap kiadása esetleg teljesen a Tudományos Testületet terheli. Ebben az esetben valószínűleg megpecsételődik a Jászkunság sorsa. Egy szám előállítását ugyanis még vállalta volna a Testület a költségvetés elfogadásáig, de anyagiak hiányában a folyamatos kiadásra aligha vállalkozhat. Annál is inkább, mivel a neki ígért önkormányzati támogatások is megmaradtak az ígéret szintjén - legalábbis eddig. B. A.