Új Néplap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-15 / 39. szám
TALLÓZÓ Parodontológiai kongresszus Szolnokon 3. o. A szerkesztőség postájából 4. o. Az Új Néplap Mezőtúron és Túrkevén 7. o. Városházi napló- Szolnok 8. o. VII. évfolyam, 39. szám 1996. február 15., csütörtök _ _ Ifi' Ma 15 óráig feladja, holnap olvashatja: Fűzbútorokat készítenek a túrkevei Fűz Kft. dolgozói. A szövetkezet ipari részlegéből alakult vállalkozás termékei keresettek a hazai piacon. Sokszor nem győzik a megrendelések teljesítését, mivel egyre nehezebb állandó munkásokat találni a városban. Felvételünkön vesszőfotel fonása látható. fotó: mészáros Minden kisebb üzletnek örülhetnek a szászberki és környéki hagymatermelők, hiszen a tavaly még 19-20 forintos termést most 12 forintért is nehéz eladni. A jelentős meny- nyiség kis része a héten eladott hatkamionnyi, Horvátországba indított, 150 tonna válogatott hagyma. Képünk Szászberken készült. fotó: csabai A sajtótájékoztatón a szervezők - képünkön éppen Tóth Zoltán - beszámoltak a két hét múlva nyíló rendezvény menetrendjéről A szolnoki Ristorante da Michele olasz étterem adott otthont tegnap a VI. szolnoki autó- és versenyautó-kiállítás sajtótájékoztatójának, melyen a szervezők beszámoltak a február 29. és március 3. között tartandó rendezvényről. Az Olaj Létesítményeket Üzemeltető Kft. és a László Motorsport SE közös bemutatóját immár évek óta óriási várakozás előzi meg a nagyközönség részéről. Ahogy az már lenni szokott, idén is jókora túljelentkezés volt. A sportautók között kiállításra kerülő masinákat - illetve pilótáikat - 1995-ben mind a gyorsasági, mind a rali szakágban a legjobbak közt tartották nyilván, valamennyien dobogón fejezték be az évadot. A Hungária Biztosító Rt. és a Mól Rt. jóvoltából találkozhatnak a nézők az örökös magyar bajnok Ferjáncz Attilával, a koronáját tavaly elvesztett Ranga Lászlóval, megcsodálhatják többek közt Érdi, Kövesdán, Kesjár legújabb versenygépét, sőt az Olaj-csarnokba gumi a két szolnoki pilóta, Gáspár István és László József négykerekűje is. Igazi kuriózumnak számít Szász László Pedroso- féle „Lolája” és az a pálya-versenyautó, melynek márkáját egyelőre titokban kívánják tartani a szervezők. Amire még nem volt példa, Szolnok és vonzáskörzetének valamennyi gépjármű-forgalmazója kiállítja legújabb típusait. A február 29-i városi felvonulást szokás szerint a Hungária Biztosító minimotorosai vezetik, akik az egész rendezvény idején látványos programjukkal szórakoztatják a Tiszaligetbe kilátogató nézők ezreit. (g. j.) Göncz Árpád nem sérült meg Karambolozott az elnöki konvoj Súlyos sérüléssel járó baleset történt tegnap megyénkben Ti- szakürt külterületén a 44-es főúton. A Gyulára utazó Göncz Árpád köztársasági elnököt szállító autókonvoj megkülönböztető jelzését használó „utánfutója”, egy kísérő gépkocsi ösz- szeütközött egy szemből érkező Skodával. A civil autó egyik utasát kartöréssel szállították a mentők kórházba. A baleset közvetlenül nem érintette az elnököt, ő sértetlenül folytathatta útját. A rendőrség vizsgálatot indított az eset körülményeinek tisztázása érdekében. Az Országos Rendőr-főkapitányság magának tartotta fenn a tájékoztatás jogát, így az eseményben érintett megyei rendőrség nem adhatott információt a helyi sajtónak. Szféra: Szolnok a házigazda Szerdai lapszámunkban előzetes információkra hivatkozva hírül adtuk, hogy az idén Szolnok lesz A városi polgármesterek randevúja elnevezésű országos rendezvény házigazdája. A szervező Szféra Kft. tegnap Budapesten megtartott sajtótájékoztatóján hivatalosan is elhangzott: március 9-én Szolnokon találkoznak az ország polgármesterei. Mihez van joga a betegnek? Egészségbiztosítási törvényre várunk Még az idén meg kell születnie az önálló egészségbiztosítási törvénynek, amely pontosan körülhatárolja, hogy a kötelező egészségbiztosítás fejében milyen szolgáltatást várhatunk el. Ebben a kérdésben jelenleg a törvény és az alkotmány ellentmond egymásnak. Mindez a területi egészségbiztosítási bizottság tegnapi alakuló ülésén hangzott el Sándor Lászlótól, az Országos Egészségbiztosítási Önkormányzat elnökétől, aki azt is elmondta, hogy a betegek jogait is törvényben kell szabályozni. A megyei egészségbiztosítási pénztár mellett tegnap megalakult területi egészség- biztosítási bizottság 22 személyes testület, amelyben a munkaadók és a munkavállalók is képviseltetik magukat. Egyik feladatuk az lesz - hangsúlyozta Sándor László hogy az egészségbiztosítás működésével kapcsolatban ajánlásokat, észrevételeket tegyenek. A bizottság másik feladata a pénz elköltésének módjába beleszólni, illetve azt ellenőrizni. Sándor László elmondta, az is tarthatatlan, hogy az állam nem tesz eleget a kötelezettségének. Az egészségbiztosítás évi 500 milliárdos bevételéből 488-at a munkáltatók és a munkavállalók fizetnek be. Az állam pedig csak 12 milliárdot vállal, ami nagyon kevés. Ä területi bizottság elnökévé Berta Istvánt, az MSZOSZ megyei képviseletének vezetőjét választották. Autócsodák és csodaautók A polgármesterek randevújára - melyre természetesen más önkormányzati tisztségviselők is meghívást kaptak - most második alkalommal kerül sor. Az első, tavaly Veszprémben megtartott rendezvény bizonyította, hogy az ötlet hosszú távon életképes, az önkormányzati vezetők igénylik a személyes találkozást, a tapasztalatcserét. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a házigazdaszerepre négy nagyváros aspirált - közülük Szolnok pályázatát tartották a legalaposabbnak. Az eddig beérkezett jelentkezések alapján a szervezők biztosra veszik, hogy a meghívottak nagy számban eljönnek Szolnokra március 9-én. Egyelőre nem derült ki, hogy a politikai, gazdasági élet, az államigazgatás területéről kik lesznek jelen, de a szervezők ígérik, hogy amikor a teljes névsor összeáll, a listát nyilvánosságra hozzák. Február 15-16-17-én a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ valamennyi ABC áruházában és a Tiszavidék Áruház szupermarket osztályán ENGEDMÉNYES SERTÉS- ÉS CSIRKEHÚS, valamint MIRELITÁRU-AKCIÓKKAL várjuk kedves vásárlóinkat! Árengedményes kínálatunkból: Sertéscomb és -karaj 477 Ft Sertéstarja 460 Ft Sertéslapocka 470 Ft Eh. egész csirke 235 Ft Eh. csirkecomb 305 Ft Eh. csirkeszárny 199 Ft Eh. csirke far-hát 110 Ft Her-Csi párizsi 280 Ft Her-Csi lecsókolbász 275 Ft Her-Csi virsli, műbeles 330 Ft Her-Csi gépsonka 660 Ft Her-Csi lángoltkolbász 635 Ft Amíg a készlet tart! Für Lajos nem vállalja Für Lajos a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének tegnap este tartott ülésén bejelentette, hogy a március 2-ai, 3-ai országos gyűlésen nem indul az elnöki pozícióért. Erről Herényi Károly szóvivő tájékoztatta az elnökségi ülés szünetében az MTI-t. Újabb bázis az amerikaiaknak Befejeződött a Magyar Honvédség (MH) és az IFOR-csa- patok parancsnoksága közötti tárgyalások a tatárszentgyör- gyi lőtér kiképzési célú, amerikai használatáról. Erről a Honvédelmi Minisztérium sajtóirodája tegnap közleményben tájékoztatta az MTI-t. Magyar-kubai egyezmény Küszöbön áll a magyar-kubai kereskedelmi egyezmény aláírása, mindkét ország szeretné a kapcsolatokat ismét felújítani - jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Carlos Trejo, a Kubai Köztársaság budapesti nagykövete. Hozzátette: Kuba elismeri a Magyarországgal szemben fennálló 215 millió transzferábilis rubel értékű adósságát. Február 28-ig látható Karcagon a Déryné Művelődési Központban Szeivolt Katalin kiállítása. A festményeket február 18-ig lehet megtekinteni