Új Néplap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-13 / 37. szám

1996. február 13., kedd Sport 5. oldal A szűkös létszám ellenére Bajnoki álmok a MAY MTE-nél Asztalitenisz, Szolnok városi nyílt bajnokság A martfűi Stejszkál Szolnok legjobbja Nem is olyan régen, a nyolcvanas évek közepén mást sem lehe­tett hallani a Szolnoki MÁV MTE labdarúgó-bajnoki rajt előtt a megyeszékhelyen, mint hogy , jövőre fel kell jutni az NB I- be”. Akkor még a másodosztályban lépett pályára hétről hétre a piros-kék legénység. Az álmokból nemhogy nem lett semmi, de az élvonalba robogó expressz helyett a harmadosztályba dö­cögő vicinálisra sikerült jegyet váltaniuk a vasutasoknak. Az­óta még esélye sem igazán volt a hajdanán szebb napokat meg­élt egyesületnek a visszakerülésre. Stejszkál Éva három számban is aranyérmes lett Talán most! A szurkolói remé­nyeket táplálja, hogy az idei bajnokság félidejében a MÁV MTE vezeti a Mátra-csoport mezőnyét. Kétpontos előnye a REAC-cal szemben azonban mindenképpen óvatosságra kell hogy intse, hiszen elég egyetlen botlás, és máris helyet cserélhet a két gárda. Márpedig a rákos- palotaiak felett is ott lebeg Da­moklész kardja, ha nem nyerik meg a bajnokságot, megfelelő támogató hiányában akár laka­tot tehetnek sporttelepük bejá­ratára.- Ez azonban legyen az ő gondjuk, de sajnos a mi helyze­tünk sem éppen rózsás, és ez sokkal jobban izgat - kezdi vá­laszát érdeklődésünkre Szat­mári János edző. - Ha nem is sziporkáztunk az ősszel, de ki­egyenlített, megbízható telje­sítményt nyújtottunk. Remélem, tavasszal hasonlóra leszünk képesek, s meglévő 36 pontun­kat megduplázzuk, ami elég le­het a hőn áhított bajnoki cím eléréséhez. A csapat egységét, elszánt­ságát jól érzékelteti az a tény, hogy a decemberi szünetben szervezett fakultatív foglalko­zásokon szinte valamennyi já­tékos részt vett. Január nyolca Játsszon-e újra Lothar Matt­häus a Nationalelfben vagy sem? Amióta súlyos sérülése után ismét visszatért a Bayern München együttesébe a kiváló labdarúgó, ez a kérdés foglal­koztatja a német futball szerel­meseit. Az ügyben most nem akárki szólalt fel, hanem maga Franz Beckenbauer. A „Csá­szár” szerint Matthäusnak igenis helye van a válogatott­ban, és a nyári angliai Európa- bajnokságon sem nélkülözheti dikától aztán heti nyolc edzés szerepel a gárda programjában. Sajnos a mostoha, téli időjárás nem kedvez a piros-kékeknek, akik tulajdonképpen a Tisza- kécske elleni első edzőmérkő­zésen (0-0) találkoztak idén először a labdával, addig csu­pán a kondi- és birkózóterem, valamint futófolyosó jutott osz­tályrészül számukra.- Játékosállományunkban mindössze két változás történt. A belga FC Royal Antwerp fél esztendőre kölcsönadta kapu­sát, az exválogatott Géléi Ká­rolyt, aki a Jászboldogházára távozó Hatvani Attila helyét foglalta el a háló előtt. A hon­védségtől leszerelt Lukácsi Lóri - hiába szerettük volna megtar­tani - információink szerint vagy visszatér anyaegyesületé­hez, Jászberénybe, vagy Hat­vanba távozik. A felkészülést nálunk végzi a jászalsószent- györgyi Kátai Zsolt, a hónap végéig eldől sorsa. Jelenleg mindössze tizennégy mezőnyjá­tékos áll rendelkezésemre, rá­adásul Fehér Zsoltit az NB l-es Békéscsaba csábítja - panasz­kodik a mester. A piros-kékek legégetőbb problémája csatáraik krónikus góliszonya, éppen ezért lett őt Berti Vogts szövetségi kapi­tány.- Berti Vogtsnak nincs annyi játékosa, hogy az Eb-n lemond­hasson egy olyan tapasztalt pro­firól, mint a 122-szeres váloga­tott Matthäus. Van a csapatban 18-19 klasszis futballista, de szükségük lesz egy vezérfar­kasra. Berti jól ismeri Lothart, nem is kell tesztelnie - nyilat­kozta Beckenbauer. A játékosként és edzőként is világbajnokságot nyert Becken­volna szüksége a Mátra-csoport többszörös gólkirályára, a he­rényi Ládi Józsefre. Mint már annyi más klub, a MÁV MTE akciója sem járt sikerrel. Tava­szi sorsolása cseppet sem tűnik könnyűnek, sőt már az első öt forduló döntően befolyásol­hatja a bajnokság végkimenete­lét. Szécsénybe - négy eltiltott labdarúgója nélkül -, Jászbe­rénybe és Selypre utaznak Bon- tovicsék, míg a mindenkire ve­szélyes Dunakeszi és a Cegléd látogat a Véső útra.- A tavasz mérkőzésére, a REAC vendégjátékára június 9- én kerül sor, addigra jó lenne megnyugtató előnyre szert tenni - álmodozik Szatmári Já­nos. A szakosztály anyagi helyze­téről Hollóy Tamás ügyvezető elnöktől érdeklődtünk.- Dobozi Gyula révén sike­rült megállapodást kötnünk a szolnoki Neusiedler Papíripari Rt.-vei, mely októbertől júniu­sig havi 10 ezer schillinggel já­rul hozzá a gárda költségveté­séhez. Nem eget rengető ösz- szeg, de óriási szükségünk van rá. ígéretünk van rá, amennyi­ben megnyerjük a bajnokságot, és a cégnek is jól mennek dol­gai, olyan támogatást kapha­tunk, mely akár névfelvétellel is járhat. Addig azonban még sok víz lefolyik a Tiszán - sóhajt nagyot a klub elnöke. Nehéz tavaszra számíthat te­hát a Szolnoki MÁV MTE, de ha most sem sikerül élni a lehe­tőséggel, kérdéses, hogy med­dig kell ismét várnia a kínál­kozó alkalomra. (géléi) bauer, aki jelenleg a Bayern München klubelnöke, egyéb­ként elismerően szólt Vogtsról.- Berti pontosan olyan, mint játékos korában volt: szívós és harcos. Annyi támadás érte a vb után, hogy én a helyében már régen lemondtam volna. Ő vi­szont folytatta, és újra remek csapatot hozott össze. Az Eb-esélyekről szólva a „Császár” úgy tippelt: a németek és az olaszok lesznek verseny­ben az aranyéremért. Vasárnap este rendezték meg az észak-amerikai profi kosár­labda-bajnokság 46. All Star- mérkőzését, amelyen a Keleti és a Nyugati főcsoport váloga­tottja mérte össze tudását. Az összecsapást ezúttal a keletiek nyerték 129-118 arányban. A legértékesebb játékosnak kijáró díjat Michael Jordan, a Chicago Bulls játékosa érdemelte ki. Az idei All Star-találkozó a Kelet sima győzelmét hozta, Lábtoll-labda A meglepetések versenyén Újszász egyéni bajnokságát rendezték meg a lábtoll-lab- dázók szombaton és vasárnap. Ahhoz képest, hogy csupán egyetlen település versenyzői mérték össze tudásukat, népes mezőny gyűlt össze a helyi sportcsarnokban. Főként a férfiaknál születtek meglepe­tések. hiszen az egyik legna­gyobb esélyes, Szarvák Nor­bert, illetve Lakatos Attila dobogóra sem került. A győzelmet a legjobbnak tartott trió harmadik tagja, Lakatos Zoltán szerezte meg, aki a döntőben Tóth Gábort verte. A harmadik helyen Nagy Zoltán, mögötte Szűcs József végzett. A hölgyek kereken tízfős versenyében a papírformának megfelelően Polónyi Ágnes diadalmaskodott, mögötte a további sorrend: Nagy Zol­tánná, Nagy Mariann, Mérész Beáta. A Szolnok Városi Sportcent­rum és a városi asztalitenisz­szövetség immár harmadszor rendezte meg a nyílt felnőtt- és újoncbajnokságot. A kemény tél okozta közlekedési nehéz­ségek ellenére is négy vidéki és három szolnoki egyesület indí­totta el versenyzőit az idei első egyéni és páros versenyen. A felnőtteknél ötvenötén, az újoncoknál tizenketten vetél­kedtek a Szolnok város bajnoka címért. A nőknél Martfű és a Szol­noki Volán-Nefag, férfiaknál a Tisza SE-Kisújszállás és a Vo­lán-Nefag versenyzői eredmé­nyessége tűnt ki. Stejszkál Éva (Martfű VSE) három és Lesskó László (Tisza SE) két bajnok­sága emelkedett ki a verseny során. Eredmények: Női egyes: 1. Stejszkál Éva (Martfű VSE), 2. Bozsó Andrea (Volán-Nefag SC), 3. Csabai Erika (Tisza SE) és Forgács Ágnes (Martfű VSE). Női páros: 1. Stejsz- kál-Erdei (Martfű VSE), 2. Forgács-Vass V. (Martfű VSE), 3. Weigert-Lukács (Me­zőtúr VSI) és Bozsó-Gönczi jóllehet az eredmény nem ezt tükrözi. A Nyugat mindvégig csak „futott” ellenfele s az eredmény után. A Keleti főcso­port válogatottját Michael Jor­dan, a Chicago Bulls, illetve Shaquille O’Neal, az Orlando Magic erőssége vezette dia­dalra. Ezzel a Kelet visszavá­gott a tavalyi 139-112-es vere­ségért. A győzelmeket tekintve összesítésben a keletiek vezet­nek 29-17-re. Jordan mindössze (Volán-Nefag). Férfi egyes: 1. Lesskó László (Tisza SE), 2. Ágoston István (Kisújszállás), 3. Molnár László (Volán-Ne­fag) és Baráth László (Vo­lán-Nefag). Férfi Páros: 1. Fe- hér-Lesskó (Tisza SE), 2. Mol- nár-Baráth (Volán-Nefag), 3.Nagy S.-Balla (Martfű) és Ágoston-Varró (Kisújszállás). Vegyes páros: 1. Nagy S.-Stejszkál (Martfű), 2. Mol­22 percet töltött a pályán, ám ez is elegendő volt ahhoz, hogy húsz pontot és négy lepattanót szerezzen. A Bikák vezéregyé­nisége nagyot „ugrott” előre az All-Star-mérkőzések örök rang­listáján: a pontszerzők között immár a hatodik helyen talál­ható 197 pontjával. A mérkőzés legeredményesebb játékosának (MVP) kijáró díjat is Jordan kapta - 1988 után immár má­sodszor. nár-Erdei (Volán-NE­FAG-Martfű), 3. Dr. Sági-Vass V. (Martfű) és Fe- hér-Weigert (Tisza-Mezőtúr). Újonc fiúk: 1. Molnár Csaba (Tisza SE), 2. Páll Csaba, (Ti­sza), 3. Malatinszki Péter (Ti­sza) és Gazdag Zsolt (Szikra SE). Kiss Alexandra a fiúme­zőnyben indulva eredményes­ségéért különdíjban részesült. Ökölvívás Pozitív az AIDS-teszt Elmaradt a profi nehézsúlyú ökölvívás legnagyobb alak­jai között jegyzett Tommy Morrison visszatérése. Az amerikai sportember honfi­társa, Arthur Weathers ellen mérkőzött volna, de a talál­kozót nem rendezték meg, mivel Morrison AIDS- tesztje pozitív eredményt hozott. Nevada állam sport- bizottsága részéről néhány órával az összecsapás előtt közölték,,.^ fciirt, .amely sze­rint felfüggesztették a hu­szonhét éves Morrison ver­senyzői jogát. Morrison nem kívánt nyi­latkozni az üggyel kapcso­latban. Edzője, Tom Virgets elmondta: tudomása szerint az ismert bokszoló a napok­ban újabb orvosi vizsgálat­nak veti alá magát. A WBO- szervezet egykori nehézsú­lyú világbajnoka legutóbb október 7-én lépett szorí- tóba, s a mérkőzés hetedik menetében kiütéses veresé­get szenvedett Lennox Le- wistól. Morrison hivatásos pálya­futása során negyvenöt győ­zelmet könyvelhetett el, s harminckilenc alkalommal kiütéssel bizonyult jobbnak ellenfeleinél. Ebben az év­ben további két találkozó­jára kerüli volna sor, alig egy hónap múlva, március 16-án például a WBC világ- bajnoki címéért kiírt Mike Tyson—Frank Bruno mérkő­zés előtt lépett volna a köte­lek közé. Szenior atléták sikerei. A hét végén országos fe­dett pályás atlétikai versenyt rendeztek a fővárosban az Olimpiai csarnokban. Mint minden évben, az idén sem hiá­nyoztak megyénk képviselői, a két szolnoki, Nagy Zoltán és Biber Pál. Nagy Zoltán a 800 méteres síkfutásban állt rajt­hoz, és imponáló fölénnyel, célegyenesnyi (50 m) távolság­gal rajt-cél győzelmet aratott. A kiváló sportember páratlan sorozattal dicsekedhet, hiszen 1983-tól már huszonhét al­kalommal állhatott a dobogó tetejére. Győzelmeit 400, 800 és 1500 méteren, valamint mezei futásban szerezte. Méltó társa a súlylökő Biber Pál, aki szoros küzdelemben védte meg tavalyi bajnoki címét. Ő az elmúlt tizennégy évben súlylökésben (jelenleg a IV-V. korosztályban is csúcstartó) és gerelyhajításban, diszkosz- és kalapácsvetésben össze­sen huszonegy esetben nyert aranyérmet. Mindkét szenior atlétánk részére további megméretések állnak rendelke­zésre még az első félévben, amelyek bizonyára jól szolgálják majd a júliusi stockholmi Eb-re, illetve az augusztusi tatai Világ Kupára való felkészülésüket. A svájci St. Moritzban hagyományosan megrendezik minden télen azt a lóver­senyt, amelynek helye a befagyott St. Moritzi-tó. A „fehér” turf mindig sok nézőt vonz, akkor is, ha zuhog a hó. fotó: feb-reuter A „Császár” Matthäus mellett Óvott az Ice Lehel HC Nem a Fradival való köteke- dés, jóval inkább a versenyki­írás és a szabályok betartása miatt megóvta múlt keddi mérkőzését az Ice Lehel OB I-es jégkorongcsapata, annak okán, hogy szerintük a zöl­deknél jogosulatlanul szere­pelt a fiatal Hoffmann Attila. Az egyébként tehetséges fia­tal korongozó ugyanis az ifjú­sági bajnokságban két végle­ges fegyelmit kapott, ami a szabályok értelmében auto­matikus pihenőt jelentene) számára. Ám Hoffmann hét­főn kapta a második fegyel­mit, kedden pedig pályára lé­pett Jászberényben. A szabály kimondja, a játékosnak abban a korosztályban kell letöltenie büntetését, ahol azt kiérde­melte, de ez egyben azt is je­lenti, hogy semmilyen más korcsoportban, így a felnőtt­ben sem szerepelhet. Buck Miklóstól, a lehele- sek elnökétől megtudtuk, hogy a szövetségben hétfőn este tárgyalták az ügyet, an­nak eredményéről kedden kapnak faxértesítést. Hír még a csapat háza tájé­káról, hogy az Ice Lehel teg­napi MK-ellenfele, a Pomáz együttese nem vállalta a négy közé kerülésért vívott harcot, és visszalépett. Tehát a jász­berényiek a Szombathely- Dunaferr győztesével játsz­hatnak a döntőbe kerülésért. Az erőviszonyokat figye­lembe véve nincs kétség afe­lől, ki a jobb, ám meg nem erősített híreink szerint Ker­eső Árpádék nem utaznak el a vasiakhoz, magyarul lemon­danak ~s~ kupagyőzelemről, mondván: „ha megnyerjük a bajnokságot, kivel játsszuk a Szuper Kupát, hiszen önma­gunkkal szemben nem állha­tunk ki”. Ha valóban megtör­ténik az előrejelzés, akkor a Lehel szinte kupadöntősnek érezheti magát, hiszen Szom­bathelyen másodosztályú amatőrcsapat működik. Kelet győzött az All Star-gálán

Next

/
Thumbnails
Contents