Új Néplap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-31 / 26. szám

1996. január 31., szerda Hazai Tükör 5. oldal Holnapra várható a kormányzati döntés Nagyobb szociális juttatások Lapunk értesülése szerint a kabinet csütörtöki ülésén szü­letik meg a döntés a nyugdíj­szerű szociális ellátások ösz- szegének emeléséről. Az ille­tékes tárca előterjesztése sze­rint a juttatások összege a ta­valyinál átlag 12 százalékkal lesz nagyobb. Az emelés ugyan január elsejétől hatályos, ám az érintettek azzal számolhatnak, hogy az első emelt összegű ellátást áprilistól folyósítják részükre, az előző há­rom hónapi különbözetet pedig - ugyancsak áprilisban - külön utalásként kapják kézhez. A javaslat szerint azok rend­szeres szociális járadéka, akik 1996. december 31-ig érik el a nyugdíjkorhatárt - 1000 forint­tal, s a nyugdíjkorhatárt be nem töltötteké 600 forinttal nő. így az előbbiek 9 400, az utóbbiak 9 ezer forintot kapnak. Tizenkét százalékkal lesz több az átmeneti járadékosok pénze, hasonló arányban, de legfeljebb 28 800 forintra eme­lik az egészségkárosodási jára­dékot. A rokkantsági járadék 900 forinttal, 8 700 forintra nő. A vakok járadékát 4 700 fo­rintra emelik, rendszeres szoci­ális segélyük havi 8 715 forint lesz. Az indítvány szerint a központi szociális segély ösz- szege 9 400 forint. A politikai rehabilitációs ellátások 12 szá­zalékkal emelkednek, a házas­társi pótlékhoz és a házastárs utáni jövedelempótlékhoz 300 forint kiegészítés járul. Az emelésre külön-külön is jogosultak mindazok, akik egy­idejűleg több nyugdíjszerű ellá­tást kapnak. Hely a kamatmegtakarításnak Érdekvédelmi összefogás az idősekért Az idős állampolgárok ag­gasztóan romló létkörülmé­nyeiről, súlyosbodó helyzeté­ről és az érdekképviseletek tennivalóiról tárgyalt tegnap együttes ülésén a Szakszerve­zetek Együttműködési Fó­ruma (SZÉF) és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nyug­díjasválasztmánya. A két testület véleménye sze­rint a privatizációs többletbe­vételek kamatmegtakarításai­ból juttatni lehetne az érték- vesztett nyugdíjak emelésére, s a legalább 30 év szolgálati idővel rendelkezőknél, a 10 évnél régebbi, alacsonyabb nyugdíjaknál és az özvegyi nyugellátásnál korrigálni le­hetne az összegeket. A két választmány együttes állásfoglalások kialakítására tö­rekszik, és együttműködésük a nyugdíjasok érdekegyeztetési rendszerének kialakítására is kiterjed. Közös álláspontként fogal­mazták meg: a nyugdíjreformot csak fokozatosan lehet beve­zetni, tervezetét pedig alaposan meg kell vitatni. Fontos, hogy a különböző nyugdíjbiztosítási önkormányzatok is elemezzék a reformelképzeléseket. A tervek között szerepel együttes akciók kidolgozása, kapcsolatteremtés civil szer­vezetekkel, nemzetközi ta­pasztalatcsere, valamint közös jogsegélyszolgálat szervezése és az erőforrásokat ésszerűen hasznosító alapítványok létre­hozása. (benkő) Napirenden Zánka sorsának rendezése Lesoványodott alapítvány A Zánkai Gyermeküdülő Centrum sorsáról tárgyaltak tegnapi értekezletükön a köz- igazgatási államtitkárok, a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány helyzetét pe­dig sajtótájékoztatón ismer­tették a kuratórium vezetői. Az államtitkárok elfogadták a zánkai gyermekcentrum hasz­nosításáról előterjesztett javas­latot, amelyet a Gyermek- és If­júsági Érdekegyeztető Tanács állított össze. Tóth Árpád., a Gyermek és If­júsági Koordinációs Tanács tit­kárságának vezetője az ülést követően elmondta: a kormány rövidesen napirendre tűzi a legnagyobb ifjúsági célú hazai vagyon helyzetét, és rendezi sorsát. Ennek jegyében - az el­gondolások szerint - két évig központi támogatást nyújtanak az egykori gyermekvárosnak. Az alapítvány sajtótájékozta­tóján Varjú László, a kurató­rium elnöke közölte: lezárult a számvevőszéki és ügyészségi vizsgálat, amelyet a korábbi visszásságok miatt rendeltek el. Ebből kiderült: 2,7 milliárdról 1,6 milliárd forintra apadt a NGYIK vagyona, és több száz milliós a kinnlevőségük. A vagyonvesztés egyik leg­főbb oka az, hogy a korábbi ve­zetés egyes - gyermek- és ifjú­sági célra nem hasznosítható - ingatlanokat mélyen áron alul értékesített. Lamperth Mónika a szocialista frakció kétnapos tanácskozásáról „Jók a hajósihoz hasonló műhelyek” Higgadt, munkára orientált, személyeskedés nélküli két napnak nevezte az MSZP parlamenti képviselőcsoportjá­nak tegnap véget ért tisztújító ülését Lamperth Mónika, akit Toller Lászlóval együtt megerősítettek frakcióvezető­helyettesi posztján. A harmadik helyettes, Tompa Sándor helyére Burány Sándor lép. A képviselőcsoport munkáját továbbra is Szekeres Imre irányítja. A tanácskozáson elhangzott, hogy a koalíciós partnert faj­súlyos kérdésekben - ha az egyeztetés sikertelen, és a saj­tóban sem tisztázódnak a két párt közötti nézeteltérések - egyszerűen le kell szavazni. Ez meglehetősen kategoriku­san hangzik akkor, amikor a kormányzó pártok közötti vi­ták elcsöndesültek. Újabb „belviszályok” előrejelzéséről van szó? - tudakoltuk Lam­perth Mónikától.- Én az egyeztetésre, a koa­líciós válságok megelőzésére tenném a hangsúlyt - hangzott a válasz. - Persze, ha az MSZP biztos a maga igazá­ban, 54 százalékos felelőssé­gével bizonyos határon túl nem engedhet, hiszen a válasz­tók elsősorban rajtunk kérik számon a döntéseket.- Mi a véleménye a frakción belüli nézeteltérésekről? Állító­lag sokan helytelenítik például a hajósihoz hasonló csoporto­sulásokat, mások viszont ezt természetes jelenségnek tartják.- Meggyőződésem, hogy igenis szükség van a hajósihoz hasonló szellemi műhelyekre, ahol kötetlenül vitázhatunk egymással.- Néhányan azért berzen­kednek mégis az úgynevezett áramlatok, csoportosulások el­len, mert gyakran nem lehet eldönteni, hogy az ilyen-olyan rendezvényekre kik kaptak meghívást és kik nem.- Összességében milyen benyomással távozott a ta­nácskozásról?- Azzal, hogy felfogásom szerint valahogy így kell dol­goznia egy kormánypártnak: önkritikusan, de nem szemé- lyeskedően, megfogalmazva a soron következő időszak konkrét tennivalóit.- Újraválasztásomtól füg­getlenül nagyon jól éreztem magam ezen a két napon. Takács Mariann Szépen használják szép nyelvünket. A Magyar Rádió Alapítvány korábban díja­kat alapított az Év bemondója és a Legszebben beszélő rádiós címmel. Az idén Zilahy Lajos riporter, Bérczy Krisztina és Pintér Sándor bemondó (képünkön), valamint Bárrá Mária és Kristóf Gábor riporter részesült elismerésben. fotó: feb/diósi imre •» '-(■ ■ ' ' _______ . , , ~|r? -vrv uü.yuú.á ./íom i v>U Rambo nemkívánatos személy, Hófehérkét hívják, de tiltólistán van Filmes gondok a televízióban A filmpiaci kínálat és a sokféle nézői igény gyakran szinte feloldhatatlan konfliktus elé állítja a Magyar Televízió Film- főszerkesztőségét. Nap nap után arról kell dönteni, hogy az adott költségvetési keretből milyen filmeket vásároljanak, il­letve milyen kínálatot biztosítsanak a nézőknek.- Persze nem minden a pénz!- mondja Wisinger Ist\>án, a főszerkesztőség vezetője. - Sokan kérik például, hogy ve­títsük a Hófehérke régi, ame­rikai változatát. Ennek az az akadálya, hogy a Walt Disney cég egyetlen klasszikusnak számító rajzfilm tévévetítésé­hez sem járul hozzá, hogy könnyebben értékesíthesse új termését.- Milyen a kínálat?- Külföldi alkotásokból gyakorlatilag korlátlan a vá­laszték, hazai filmekből vi­szont tragikusan kicsi: nem készülnek épkézláb, a tévé számára is elfogadható ma­gyar játékfilmek, pedig köte­lességünk lenne vetítésük.- A nemzetközi piacon ke­vés a jó vígjáték; mindent el­áraszt az erőszak, a brutalitás és a vér. Ettől, bizonyos hatá­rok között, igyekszünk meg­kímélni a nézőt, de teljesen ki­szűrni képtelenség.- Azt azért ígérhetem, hogy amíg én vezetem a Film- főszerkesztőséget, addig Ram- bo-film nem kerül képernyőre.- Szexfilmek?- Ezeknek sincs helyük a közszolgálati tévében. Ez persze nem jelenti a megfe­lelő műsoridőben vetített, íz­léses, netán művészi erotika kiátkozását. De a közszolgá­lati csatorna nem ennek a terepe. Németh Zsuzsa Megemlékezés. Ma tudomá­nyos emlékülésen idézik fel; hogy a Nemzetgyűlés 1946. ja­nuár 31 -én fogadta el az ország alkotmányos berendezkedéséi nek alapját jelentő törvénycik­ket. Ez a magyar jogtörténetben először foglalta össze az elide­geníthetetlen emberi és polgári jogokat, s parlamentáris köztár­saságként határozta meg ha­zánk állam- és kormányformá­ját. Az eseményt Göncz Árpád köztársasági elnök nyitja meg. Indulás. Szerdán kigördül Er­csiből a délszláv válság békés rendezésében részt vevő Ma­gyar Műszaki Kontingens fő­erejét szállító utolsó két vasúti szerelvény. Az Okucaniban szolgálatot teljesítő egységet, amely február 3-án kerül hiva­talosan az IFOR parancsnok­sága alá, a hét végén a minisz­terelnök is meglátogatja. Profilt váltanak. Az Ipartes­tületek Országos Szövetsége regionális ágazati, szakágazati érdek-képviseleti szervezetté kíván válni. Ennek jegyében a tegnapi közgyűlésen szakmai képviselőkkel bővítették az or­szágos elnökséget. Összefognak. A feketegazda­ság visszaszorításában érintett hatóságok képviselőiből eddig hét megyében alakult meg a kormány gazdaságvédelmi ko­ordinációs bizottságának tér­ségi szervezete. Tagjai együtt lépnek fel a gazdasági bűncse­lekmények ellen. Hitelt javasolnak. Az Ifjú­sági Kereszténydemokrata Unió elfogadja a tandíj beveze­tését a felsőoktatásban, de 50 milliárd forintos oktatási alapot hozna létre a privatizációs be­vételek egy részének átcsopor­tosításával. Ebből kedvezmé­nyes kamatozású kölcsönt ad­nának a rászorulóknak, akik a hitelt munkába állásuk után fi­zetésükből törlesztenék. Tanácsra készek. A Műszaki és Természettudományi Egye­sületek Szövetsége országos tanácsadó hálózatot kíván lét­rehozni az energiatakarékos módszerek és eljárások minél szélesebb körű elterjesztése vé­gett, és díjtalan információkkal segíti majd a hozzá fordulókat. Figyelmeztetés. A Nemzet­közi Gyógyszergyártók Egye­sületének keddi nyilatkozata tagadja, hogy a külföldi gyógy­szereknek megvan az egysze­rűbb, de hasonlóan hatékony hazai megfelelőjük. A Magyar- országon regisztrált 3000-es gyógyszerpalettából ugyanis alig 20 félét fejlesztettek ki eredeti magyar kutatások alap­ján. Az olcsóbb és régebbi gyógyszerek pedig általában kevésbé hatékonyak, mint a korszerű készítmények. Frontemberek vagyunk? Nálunk szinte naponta van egyik is, másik is Gyakoriak mostanában a hőmérsékletingadozások: a csikorgó hideget szinte egyik percről a másikra tavaszt idéző enyheség váltja föl. Az orvosi statisztikák szerint minden hatodik ember szervezete nehezen viseli el, ha hirtelen akár csak öt fokkal is felmelegszik, vagy lehűl a levegő. Dr. Lányi Péter orvos régóta foglalkozik az időjárási és ég­hajlati viszonyok egészségün­ket befolyásoló hatásával, és összegyűjtötte az ókortól nap­jainkig megtapasztalt, tudo­mányosan is kimunkált isme­reteket.- A frontokról tudni való, hogy olyan választófelületek a légkörben, amelyek a Föld fel­színe felett mozgásban vannak - fejtegeti. - Ha egy front átha­lad fölöttünk, megváltozik a szél iránya, sebessége, módosul a levegő nyomása, hőfoka, nedvességtartalma és fényát­eresztő képessége is. A különböző vidékeken más­más gyakoriságúak és erőssé- gűek a frontok. Az Atlanti­óceán fölött óránként követik egymást, a sivatagokban hó­napszámra nincsenek. Nálunk szinte minden napra jut egy. Sebességük óránként 20-40 ki­lométer; egy nap alatt eljuthat­nak az ország egyik végéből a másikba. Az erős melegfront ingerlékenységet, nyugtalansá­got, depressziót vált ki, az erős hidegfront kábultsággal, fára­dékonysággal jár. Számos or­szágban a társadalmi, gazda­sági, sőt még a családi életbe is bekalkulálják a frontokat. „Frontos” napokon nem végez­nek komolyabb orvosi beavat­kozást frontérzékeny emberen, s ha lehetséges, a jelentősebb üzleti tárgyalásokat szintén el­napolják. A szakember figyelmeztet: az időjárásra nem mindig a me­leg- vagy a hidegfront jelenléte a jellemző. Egyszerűen: meg­enyhül - máskor meg hidegre fordul - az idő. A két fogalom nem azonos, hatásuk közé sem lehet egyenlőségjelet tenni. A szív- és érrendszeri bántal- makban szenvedők rosszul érez­hetik magukat akkor is, ha front­nak nyoma sincs. (cs. b. j.) Ha jóllakott, nem veszélyes. A nyolcméteres tigrispiton most a budapesti Őrmezei Közösségi Ház különleges hüllőkiállításán látható, kígyók és leguánok társaságában, a gyere­kek örömére. Az állatok menüje: rágcsáló, madár, nagyobb vad. fotó: feb/hajdu andrás AZ UJ NÉPLAP - A MEGBÍZHATÓ KRÓNIKÁS

Next

/
Thumbnails
Contents