Új Néplap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-30 / 25. szám

1996. január 30., kedd Látogatóban Tiszafüreden 7. oldal A négy megyével határos város TISZAFÜRED négy megye - Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar - határában, igazi regionális központtá vált fejlődése során. Valószínűleg ez a tény járult hozzá leghatékonyabban ahhoz, hogy 1984-ben - az akkoriban még igen szigorú kritériumoknak is megfelelve - városi rangot kapott. Való igaz, hogy főleg a ’70-es évektől számított „gyarapodása” miatt, rá is szolgált erre a rangra. A fentiek igazolására azonban érdemes visszalapozni még távo­labbi időkre a kordokumentumokat. az érintetlen táj természeti kin­cseinek a védelme, a Tisza-part gondozása és fejlesztése, a ter­málkincs még jobb hasznosí­tása, ma már olyan feladatot je­lent a városnak, amit az önkor­mányzat egyedül nem tud meg­oldani. A város vezetői azonban bizakodóak, mert látják a jeleit, hogy az állam is „észrevette”: a Tisza-tó az ország számára is fontos kincs. Ezért remélik Fü­reden, hogy a város, a pályázó nyolc Tisza-tavi település egyi­keként profitál abból, az állami­lag is támogatott PHARE-pá- lyázatból, mely 5,5 millió ECU- t szán a régió komplex fejlesz­tésére. A pályázat sikere esetén ebből 236 millió forinthoz jut­hat Tiszafüred. Egyelőre azon­ban csak az a biztos, hogy 3 mil­lió forintból korszerűsödik a szabad strand. A Tourinform iroda prog­ramajánlata azonban mozgal­mas nyarat ígér! Ismét lesznek „Halas napok”, s Füred lesz a házigazdája a nemzetközi omi­pénzügyi támogatását is bírva, a labdarúgócsapat legnagyobb si­kereit érte el, magabiztosan menetelve az NB II. felé. Rente Ferenc igen tárgyila­gos maradt a tisztázásnál, bíz­ván a kritikák jó szándékában: „A hiba, csak ott van, hogyha valaki az önkormányzat jóindu­latában kételkedik. A testület jól tudja, hogy a kultúra, az ok­tatás, a sport, védendő városi értékek. Ám figyelembe kell venni, hogy a költségvetés által megszabott korlátokat nem léphettük át. Még a labdarúgó- csapat esetében sem! A ré­szükre kiutalt póttámogatás fo­lyósításakor is köteleztük a sportvezetést az „önkonnány- zati hitel” törlesztésére. Én len­nék a legboldogabb, ha mi le­hetnénk a „szponzorai” profi és amatőr egyesületnek. Ázt hi­szem azonban, nem kell ma­gyaráznom, hogy ez miért is nem lehet így! 1996-ban is csak az alapfeladataink ellátását elő­térbe helyezve tudjuk finanszí­A városban több mint kétezer gyerek tanul. Képünk a „kis- gimnazisták” óráján készült, a Kossuth gimnáziumban tológiai konferenciának. To­vábbi „vendégmarasztaló” erőt jelenthet idegenforgalmi szem­pontból is, a nemzetközi hírű városi együttesek - néptánc, népzenei, Ifjúsági Fúvószene­kar, énekkarok stb. - szerep­lése. Paradox a helyzet az ő ese­tükben is! Ezek a kulturális, szellemi műhelyek időközben olyan szintre emelték a mércét, ami profi finanszírozást köve­telt. Erre 1995-ben a városi kassza „ínsége” miatt képtelen volt az önkormányzat, annak el­lenére, hogy tagjai tudják: A szellemi és kulturális értéket védeni kell! A kérdés csupán az maradt, hogy hogyan? Hiszen voltak olyanok, akik a megfelelő vá­rosi pénzügyi „injekció” hiá­nyában a „Ki mit tud?”-döntős néptáncegyüttes feloszlásáról beszéltek, miközben pénzügyi gondokkal küszködött a zeneis­kola is, ahol nem hogy új hang­szerek vásárlására nem tellett, de néha még a tehetséges gye­rekek utaztatására, versenyezte­tésére sem! Többmilliós adós­ságot görgetett maga előtt a legnagyobb szellemi műhely, a gimnázium, s a többi oktatási rozni a kulturális és sporttevé­kenységet. Azon nem vitatko­zik senki, hogy a városnak büszkesége a világfesztivál dí­jas Morotva népzenei együttes, a Ki mit tud?-döntős népi tánc­csoport, valamint az ország ta­lán legjobb ifjúsági fúvószene­kara. Az is világosan látszik, hogy a település lakossága igényt tart a minőségi sportra, hiszen 1000-1500 néző jár az NB II-be igyekvő focicsapat meccseire. Egy dolgot azonban feltétlenül tisztázni kell! Az önkormányzat önmaga nem le­het biztosítéka a nívós, nyugodt működésnek! Ehhez a helyi szponzorok, támogatók mellett, kül- és belföldi mecénások is kellenek. Mi ebben csak úgy segíthetünk a testületi döntés­sel, demokratikusan megállapí­tott pénzügyi kereteken felül, hogy megteremtjük ezen munka egyéb feltételeit: jármű­vet, próbatermet biztosítunk, tárgyalunk szponzorokkal stb. Semmiféle olyan anyagi koc­kázatot nem vállalhatunk azon­ban, ami veszélyezteti a város működőképességét. Viszont minden lehetséges eszközzel védeni fogjuk azokat a városi és térségi értékeket, melyek va­A gyógyszercsomagoló az átalakulás időszakában is stabil munkahely maradt intézmény is, melyek lényegé­ben egész esztendő alatt kényte­lenek voltak „vízzel főzni”. A sor még folytatható lenne, hi­szen a megye egyik legismer­tebb könyvtára is kényszerűen spórolós létszámmal és nyitva tartással várja az olvasókat, de a kritikák lényegében egy „cso­mópontra” összpontosultak: ez idő alatt a városi önkormányzat lóban esélyt adnak ahhoz, hogy Tiszafüred négy megye határán megfeleljen azoknak a feltéte­leknek, amelyekkel egy regio­nális központnak rendelkeznie kell. Ahol mind a vendégek, mind az itt lakók jól tudják érezni magukat! , ~P~ FOTÓ: CSABAI 1942-ben még Heves várme­gyei járási székhelyként említi az „Új Idők” lexikonja a telepü­lést, áramfejlesztővel, henger­malommal, meszelő- és kefe­gyárral. 1962-ben már az egyik legnagyobb tiszai öntözőtelep vízkiemelő helyeként ír az im­máron Szolnok megyei járási székhelyről az Új Magyar Lexi­kon, hozzátéve azt, hogy főleg szikes földű határban jellemző a rizstermelés. Ékkor már nincs meg a kefegyár, de a malom Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Rt. Tiszafüred III. Kisze­relőüzemre „magyarosított”. A lényeg az, hogy szinte máról holnapra 2000 fölé nőtt a mun­kanélküliség. A termelőszövet­kezet szétforgácsolódásának kárvallottjai számára pedig, kis túlzással, nem maradt más esély, mint amit az 1962-es le­xikon említett: a határban lévő szikes föld! Már ha jutott belőle az igazán „kékdolmányosan” magyarosra sikeredett földárve­A városháza már megszépült mellett már van tejüzem, és dolgozik a téglagyár is. 1984. január 10-én a kor hangulatának megfelelően tudósít a rádió Déli Krónikája: a 15.000 lakosú - ebben már szerepel az új füredi „kerület”, Tiszaszőlős 2000 la­kója - település az 55.000 lelket számláló Tisza II. üdülőövezet fővárosává növi ki magát, a szocialista iparosodás legszebb napjait élő Magyar Hajó- és Da­rugyárral, Alumíniumárugyár- ral és Gyógyszercsomagoló Üzemmel. Ekkor még a Daily News is tudósított az írásos emlékek­ben először 1334-ben felbuk­kanó kis halászfalu várossá történő fejlődésének főbb epi­zódjairól. 1989 még az optimizmus éve! Különböző statisztikák - foglalkoztatás, termelési érték, kereskedelmi, iskolai, egész­ségügyi stb. ellátottság egy főre vetítve - megerősítik, hogy Fü­red nem csak Szolnok megye, hanem a Tiszántúl egyik legdi­namikusabban fejlődő városa. Ekkor még a legpesszimistáb­bak sem sejtették, hogy a ’90-es évek elején - finoman szólva is - „maga alá” kerül a város. Pe­dig ez történt! Kártyavárként omlott össze az ipartelep. So­káig üresen kongott az egyko­ron többszörös kiváló vállalat, a Ganz Danubius hajdanán 1300 rések kalapácsütései után. Ugyanis a „közösből” kireked- teket csak részarányában tudták „felszívni” az újonnan alakult kisszövetkezetek, mezőgazda- sági vállalkozások. Hol volt már a hőskor hurráoptimiz­musa?! Senki nem beszélt ek­kor a dinamikus fejlődésről, in­kább a túlélés lehetősége volt a beszédtéma! Az önkormányzat pedig vergődött a problémák szorításában: egyidejűleg mű­ködtetni kellett a regionális központ szerepe köré kiépült intézményeit, s kezelni a hirte­len aggasztó méreteket öltő szociális feszültségeket. „Pattra mentett négy esztendő” - így értékeltem magam is az első, tanácselnököt polgármesterre cserélő önkormányzati ciklust, hozzátéve azt, hogy „kényszer- pályán nem lehet maradandót alkotni”. Ez a megállapítás még akkor is igaz lehet, ha hozzá­tesszük, hogy komoly beruhá­zások fejeződtek be ekkor a vá­rosban: korszerűsödött és bő­vült a telefonhálózat, minden telekhez csatlakozási lehetősé­get biztosítva a kiépült a városi gázhálózat, fejlődött a víz- és szennyvízelvezetés. Csak hát közben nőtt a város adósságál­lománya! Lényegében ebben a helyzetben lett a yáros polgár- mestere Rente Ferenc, aki 1969-től egészen 1990-ig volt A piactéri üzletsor is önkormányzati tervek alapján épült fős tiszafüredi gyára, s a szom­széd ALU-gyárból is - érde­kesség, hogy a többszörös ki­váló vállalat cím ide is dukált - a szerk. - kétszer annyi dolgozó került az utcára, mint amennyit az új holland bérlő most foglal­koztat. Csak a 160 főt stabilan alkalmazni tudó gyógyszer­csomagoló maradt talpon, amely időközben modem, új gyártócsarnokba költözött, s már a város első számú köz- igazgatási vezetője. Már a vá­lasztási programjában leszö­gezte: A település rendelkezik az előrelépés feltételeivel Ezt a megállapítását akkor so­kan szkeptikusan fogadták. Kü­lönösen azok után, hogy napvi­lágot látott: a város 230 milliós forráshiánnyal kezdi az 1995-ös esztendőt. „Katasztrofális Ti­szafüred anyagi helyzete...”, „Külső gázvezetéke eladásával jutott levegőhöz a város”..., mi­után a Titász kikapcsolta, a ren­dezetlen tartozás miatt, az ára­mot, „Sötétségbe borult a Hiva­tal” - így elemezték a hírek a pénzügyi krízis érzékelhető je­leit. Közben minden intéz­ményben végre kellett hajtani a létszámleépítéseket! Aztán, az év végén, kisebbfajta csodával ért fel, hogy a város rendezte in­tézményeinek tartozásait, s lé­nyegében tiszta lappal zárta az évet. A „hogyanra” a legilleté­kesebb, maga a polgármester adta meg a választ, bizonyí­tandó azt is, hogy Füred rendel­kezik az előrelépés feltételeivel. „1995 elején olyan felada­tokkal kellett szembenéznie a hivatal vezetésének, az új ön- kormányzati testületnek, me­lyek megoldása nem tűrt halasz­tást. Ez abból adódott, hogy a hatalmas pénzügyi hiány elle­nére működtetni kellett a várost. Ez jelentette több ezer gyermek tanítását, gondozását, több mint kétezer munkanélküli s legalább ugyanennyi elesett, bajba jutott polgár segítését, segélyezését. Ez az állapot határozta meg in­tézkedéseink zömét. Tény, hogy ez bizonyos fokú kétarcúságot jelentett, mert a szigorú intéz­kedések mellett figyelembe kel­lett vennünk a lakosság tűrőké­pességét is. Ezek a problémák magát a testületet, de a hivatali vezetőket is próbára tették. A testületi munkára azonban jel­lemző volt, hogy a település egészében gondolkodtunk. Még akkor is, ha ezt egyesek meg­kérdőjelezték, különösen akkor, Rente Ferenc polgármester munkahelyteremtést, a városi vezetés igyekszik vonzóvá tenni „lehetőségeit” a befektetőknek. Egyelőre a Kuntej Rt., a volt Hajógyár egyik területén 200 fő felett „dolgoztató” Kócsi Vas­ipari Szövetkezet, az alugyári, holland érdekeltségű Metálfab- rik és debreceni Piremon kisvál­lalat jelenti az ipart: mellettük ugyan léteznek még kisvállal­kozások, de azok együttes ka­pacitása sem tudja 21 százalék alá szorítani a munkanélkülisé­get. Ez a tény, jó közelítéssel, 115 millió forinttal - ennyi se­gélyt kellett kifizetni Füreden 1995-ben - „rövidíti” meg a vá­ros kasszáját. Ezért is reméli az önkor­mányzat, hogy az Alumínium- árugyár Rt. marketingcsoportja hamarosan új munkát hoz Ti­szafüredre, s bíznak abban is, hogy a tárgyalások eredménye­sek lesznek azokkal a befekte­tőkkel -jelenleg egy játékkisze­relő és -csomagoló „vállalko­zás” érdeklődik -, akik fantáziát látnak abban, hogy a Tisza part­jára, helyi lakosokat foglalkoz­tató üzemet telepítsenek. Az 1996. évi tervek szerint Kócsúj- falun és az üdülőtelep övezeté­ben is kiépül a vezetékes gáz­rendszer. Mindezek mellett új, állami lakások építését is ter­vezi a város. Ezeknél a beruhá­zásoknál a hivatal mindent meg­tesz azért, hogy a kivitelezést helyi vállalkozók, helyi munka­A Tourinform-iroda a régió idegenforgalmát is szervezi amikor mobilizálható vagyon­részeinkért - pl. Tiszacsegével és Egyekkel közösen megépített fogadóállomás és gázvezetékré­szünk értékesítése, a belső veze­tékrendszer majdani részvény- csomagjára kötött opciós szer­ződés - kapott pénzekből bizto­sítottuk a működőképességet. Mondván: ezzel a település fel­éli a jövőjét! Erről azonban, a valóban kényszerű helyzet elle­nére, szó sem volt, hiszen éppen a jövő érdekében kellett meg­lépnünk azokat a lépéseket, me­lyek törvényes keretek között ahhoz járultak hozzá, hogy rela­tíve egyensúlyba kerüljön a vá­ros kasszája, s ne kelljen be­zárni egyetlen városi intéz­ményt sem. A megtakarítások­kal, a forráshiány kompenzálá­sára utólagosan „kicsikart” pén­zekkel együtt így tudtuk év vé­gén rendezni tartozásainkat. Azonban hosszú, kitartó és szí­vós munka áll előttünk még, hogy elérhessük: „Tiszafüred lehetőségeihez mérten profitáljon az értékeiből” A polgármester szerint ennek sarkalatos pontja foglalkoztatás. Annak ellenére, hogy az ön- kormányzat pénzügyi lehetősé­gei nem engedik meg az önálló erővel hajtsák végre! Ez, ha nem is oldja meg a problémá­kat, nagyban segíthet a foglal­koztatási gondokon. Szintúgy az idegenforgalom, amely még a „nehézipar” haldoklása idő­szakában is élő lehetősége ma­radt a városnak. A város „épít” a Tisza-tóra A város „újkori történetében” mérföldkövet jelentett a Tisza II. vízlépcső megjelenése, a Ti­sza-tó mesterséges kialakítása. A spontán turizmus időszaka után ma már szervezetten ké­szül a vendégek fogadására Fü­red. A „szőkeségével” még mindig vonzó Tisza, a szabad strand, a Termál gyógyfürdő, nyugati színvonalú szálloda és étterem, valamint hat kemping várja a vendégeket. Ezt a sort bővítik a prospektusokból is­mert értékek: a Kiss Pál Mú­zeum gyűjteménye, a Fazekas- tájház, a Füreden dolgozó népi iparművészek, az érintetlen ti­szai táj, a Hortobágy, a Bükk, a Tokaj-Hegyalja közelsége, a gyógyvíz mind-mind olyan ér­tékek, melyek felkeltették a vi­lág érdeklődését, így reményt adhatnak az önkormányzat ide­genforgalmi bevételeinek növe­lésére is. A gond csak ott van, hogy a „versenyképes” fogadás,

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents