Új Néplap, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-16 / 13. szám

1996. január 16., kedd Közlekedésbiztonság 5. oldal Az éjjel-nappali kivilágítás már a segédmotoroknál sem maradhat el Változások a közlekedés szabályaiban A módosítások már tavaly december óta érvényesek! © ÖVEZET fwl \CJJ yovE Z E T A korlátozott sebességű övezet és annak feloldó párja egy darabig újdonságot jelent a közlekedők számára A kormány 151/1995. (XII. 12.) rendelete az alábbiak szerint módosította a KRESZ-t:- A sebességkorlátozás tilalmú jelzőtábla ábrája a jövőben nem tartalmazza a „km” betűket. A korlátozó tábla jelentése ettől függetlenül továbbra is válto­zatlan marad, csakúgy, mint azok a szankciók, amelyekre a megengedett sebesség túllépői számíthatnak.- A módosítás új jelzőtáb­lákkal gyarapította a már meg­lévő készletet. Ezentúl ott, ahol arra szükség van, találkozha­tunk majd a „korlátozott sebes­ségű övezet” és a „korlátozott sebességű övezet vége” elneve­zésű táblákkal. A „korlátozott sebességű övezet” jelzőtábla után legfel­jebb a rajta szereplő értékkel szabad közlekedni. Fontos tud­nivaló, hogy a jelzőtábla hatá­lyát nem oldja fel az útkeresz­teződés, csak az erre hivatott feloldó tábla.- A megkülönböztető jelzé­seket (villogó kék fény és a szi­réna vagy váltakozó hangma­gasságú hangjelző készülék) használó gépjármű mögött a követési távolságot úgy kell megválasztani, hogy az ne jár­jon a közlekedés többi résztve­vőjének zavarásával.- A villogó sárga fényt hasz­náló járművet fokozott óvatos­sággal szabad megközelíteni, mellette elhaladni vagy meg­előzni.- Talán az egyik legjelentő­sebb változás az, hogy ezentúl a motorkerékpárhoz hasonlóan a segédmotoros kerékpárt is tompított fényszóróval kell nappal és jó látási viszonyok között lakott területen belül és kívül is kivilágítani. Ennek nyilvánvaló közlekedésbizton­sági oka többek között az, hogy a viszonylag védtelen járművet könnyebben észre lehet venni akkor, ha megfelelően ki van világítva nappali körülmények között is.- A gépjármű megkülönböz­tető jelzéseket adó berendezé­sét csak abban az esetben sza­bad működtetni, ha a feladat sürgős ellátása, a személy-, élet- és vagyonbiztonság, to­vábbá a védett személyek és kí­séretük biztonsága érdekében az szükséges, és a forgalmi vi­szonyok indokolttá teszik.- A kerékpárhoz hasonlóan a segédmotoros kerékpárral is a kerékpárúton vagy a menet­irány szerint az úttest jobb szé­lén lévő kerékpársávon, ahol ilyen nincs, a leállósávon vagy - ha kerékpározásra alkalmas - az útpadkán, ahol az nincs, szo­rosan az úttest jobb szélén kell közlekedni. E rendeletben foglaltakat 1995. december 27-e óta kell alkalmazni. CS. I. A helyszín elhagyása csak tetézi a bajt Azok között, akik egy közúti balesetben mint okozók érintet­tek, sajnos vannak, akik meg­gondolatlanul távoznak a hely­színről. Jóllehet, ha maradtak volna, viszonylag olcsón, leg­feljebb egy szabálysértési eljá­rással megúszhatták volna, a helyszín elhagyásával azonban bűncselekménybe sodorhatják magukat. Az elmúlt évben ösz- szesen 18 „helyszínelhagyásos” baleset történt a megyében. Azt, hogy miért hajtanak to­vább a járművezetők anélkül, hogy meggyőződnének a bal­eset következményéiről, igen változatos okok jellemzik. Elő­fordul, bár nem ez a jellemző, hogy egyszerűen csak megijed a balesetben érintett járműve­zető. A helyszín elhagyása sok­kal inkább következménye más eltitkolni kívánt körülménynek. Ilyen például az ittas vezetés, netán a vezetőt egy más ügy miatt körözi a rendőrség, de az is megeshet, hogy a gépjármű­vel kapcsolatos hiányosságok „ösztönzik” arra a sofőrt, hogy se szó, se beszéd, kereket old­jon. Bár a balesetet okozó cser­benhagyok vélhetően azért me­nekülnek el, hogy kimaradja­nak a rendőrségi vizsgálatból, mégis tudniuk kell, hogy meg­lehetősen csekély reménnyel pályázhatnak a sikerre. A főkapitányság közlekedési osztályának tisztjei tavaly is szinte valamennyi cserbenha- gyót elfogták. -hgy­Akárcsak a „nagymotoroknál”, az új szabályok szerint most már a segédmotoros kerékpárok tompított fényszóróit is éjjel-nappal használni kell fotó: m. j. KRESZ-teszt Ez évben a közlekedésbiztonsági oldalon KRESZ-teszteket is megjelentetünk. A szerkesztőségünkbe beküldött vála­szok közül a legjobb három havonta az MBB tárgyjutalmát kapja. A helyes válaszokra és a díjazottakra későbbi lap­számunkban visszatérünk. Január havi kérdések: (A helyes választ kérjük aláhúzni!) 1. Tilos megelőzni az előttünk kikerülést végző járművet. a) igaz b) hamis 2. A megállóhely és a várakozóhely útburkolati jel egyaránt sárga színű. a) igaz b) hamis 3. A trolibusz is köteles az autóbusz-forgalmi sávon haladni. a) igaz b) hamis 4. Párhuzamos közlekedésre alkalmas útról balra kanyarodni szándékozó jármű vezetőjének a kanyarodás előtt nem kell meggyőződnie arról, hogy járművét nem előzi-e valaki balról. a) igaz b) hamis 5. A mozgáskorlátozottak járművei a Behajtani tilos! jelző­tábla ellenére is behajthatnak. a) igaz b) hamis 6. A kerékpárúton a segédmotoros kerékpár és a gyalogos is közlekedhet. a) igaz b) hamis 7. A járdasziget mellett - ha közúti jelzésből más nem követ­kezik - mindig jobbról kell elhaladni. a) igaz b) hamis 8. A Jobbra bekanyarodni tilos! jelzőtábla hatályát semmi­lyen jelzőtábla nem oldja fel. a) igaz b) hamis 9. Autóbusz a lakó- pihenőövezetben nem közlekedhet. a) igaz b) hamis 10. Elakadást jelző háromszöggel lakott területen kívül az útpadkán álló gépkocsit nem, a leállósávon elhelyezettet meg kell jelölni. a) igaz b) hamis Megyei baleset-megelőzési bizottság A közlekedésbiztonsági oldal a megyei baleset-megelőzési bizottság elnökségének tagjai - a közúti igazgatóság, a közlekedési felügyelet, az Autóklub, a Teszöv, a Vöröskereszt, a Mól Rt., a Jászkun Volán, a pedagógiai intézet, a Hungária Biztosító Rt., a megyei rendőr-főkapitányság közlekedési osztálya - közreműködésével készült. Összeállította: HorvátfrGyőző. Erdőkezeléstől az idegenforgalomig: ez mind a NEFAG Rt. ÜH „Aki fát ültet, bízik a jövőben” A Nagykunsági Erdészeti és Faipari Részvénytársaság, ahogy mindenki ismeri, a NEFAG Rt. jelentős területen, Pest megye déli részén, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megye egész terü­letén mintegy 33 ezer hektár állami erdő kezelését végzi. Tevé­kenységük a szolnoki, a pusztavacsi, a ceglédi és a monori er­dészetekhez kötődik, de önálló faipari üzemet is működtetnek Abádszalókon. Bár alapfeladatukat az erdőgazdálkodás je­lenti, ma már új üzletágak, szolgáltatások meglepően széles skálájával igyekeznek a lehető legmagasabb színvonalon meg­felelni. Készen állnak arra is, hogy szakértelmükkel, technikai felkészültségükkel segítsék az új földtulajdonosokat az erdő te­lepítésétől egészen a teljes kivitelezésig. A cég rendkívül fon­tosnak tartja a fiatalok természetszeretetre való nevelését, hi­szen ők maguk is vallják: „Aki fát ültet, az bízik a jövőben.” Az integrációs rendszer vezetői, (balról jobbra) Hajnal Imre erdőmérnök, Mészáros Sándor gépészmérnök, Dégi Zoltán faipari mérnök és Hajdú József humánpolitikus összeszokott csapatként dolgoznak a sikerért 1950-ben a Szolnok Megyei Állami Erdőgazdaság létrejöt­tével fogalmazódott meg a cél, hogy az ország akkori legfátla- nabb megyéjében minél több erdőt telepítsenek. Az elkövet­kezendő évtizedben aztán több­szörösére duzzadt megyénkben az erdősített területek nagy­sága. 1970-ben - több cég ösz- szevonásával - jött létre a Nagykunsági Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaság, amelyből ’93 júliusában alakult meg a NEFAG Rt. Azt, hogy a cég ma már jelentős gazdasági ered­ményekkel dicsekedhet, termé­szetesen meglehetősen kemény munka előzte meg. legyőzték a csődöt Ma már inkább csak rossz em­lék, hogy a ’90-es évek elején igen nehéz helyzetbe került a NEFAG. Eladósodott, majd végül csődöt kellett jelentenie. A cég felemelkedéséhez a NE- FAG-hoz 1992 nyarán vissza­került Szebeni László mostani vezérigazgató neve szorosan kapcsolódik. A válságos helyzetben kiala­kult egy nagyon elszánt, lelkes kis csapat, amely felülkereke­dett az akkor sokak által meg­oldhatatlannak ítélt problémá­kon. 1995 nyarán aztán fordult a kocka: a csökkenő árbevétel ellenére százmilliós eredményt könyvelhettek el a saját vagyon növekedése mellett. Nem ma­Szebeni László vezérigaz­gató joggal büszke az utóbbi évek eredményeire radt egyetlen veszteséges ága­zat sem, biztos alapokon álló, jól működő céggé vált a NE­FAG Rt. Tavaly és azelőtt is je­lentős beruházásokat hajtottak végre. Amire talán a legbüsz­kébbek: még az igen válságos időkben sem az erdőkön spórol­tak, mert azok mindent meg­kaptak akkor is. így hát nem vé­letlen, hogy a NEFAG Rt.-t a legjobb erdőgazdálkodók kö­zött tartják számon. A jövő nagy lehetőségei A privatizációs folyamatnak köszönhetően ma már az er­dőknek alig több mint fele ma­radt állami tulajdonban, az ösz- szes többi pedig magánkézbe került. Ezzel persze felmerült egy sor jogi és szakmai prob­léma is, amelyek az erdők álla­potát talán kérdésessé tehetik. Az erdőnek pedig sokcélú, kü­lönleges rendeltetése van, a tu­lajdonostól függetlenül a köz­célt is szolgálja. Az utóbbi negyven évben elért eredmé­nyek miatt jelenleg 18 százalé­kot ért el hazánk erdősültsége, de a világátlagtól is 6-7 száza­lékkal elmaradunk. Az erdők telepítése tehát rendkívül fon­tos továbbra is. Az Európai Kö­zösség országaiban bevezették, hogy a magán-földtulajdonost, aki nem vet semmit, támogat­ják. Ha pedig erdőt kíván tele­píteni földjére, azt külön pénz­zel dotálják. Az európai integ­ráció egyik alapvető feltétele, hogy sor kerüljön a mezőgaz­dasági termőterület alternatív hasznosítására, azaz az erdők telepítésére is. Megyénk - Bé­kés megyét követően - a máso­dik legrosszabb helyen áll az erdősültség tekintetében, mint­hogy itt van legtöbb termőföld. Logikus, hogy ezeken a terüle­teken lehetne a legtöbb fát ül­tetni. A NEFAG Rt. ebből a helyzetből indult ki, amikor a jövő lehetőségeit kutatva egy elképzelést dolgozott ki. Egy PHÁRE-pályázatot készítettek, amelyet ha megnyernek, akkor az Európai Unió valamelyik tel­jes jogú tagországán keresztül pénzt kaphatnak az erdősítésre. A megyei önkormányzat is tá­mogatja ezt - az ígéretek sze­rint 2-3 milliárd forintot hozó - programot. A tervek valóra vá­lása esetén óriási lehetőségek előtt állhat a megye. A térség nemcsak erdőkben lenne gaz­dagabb, hanem új iparágak is kialakulhatnának. Létesülhetne cellulózgyár, korszerű termé­kek előállítására alkalmas fa- feldolgozó üzem. Az Alföldet kettészelő Tisza és Szolnok földrajzi elhelyezkedése ebből a szempontból kedvező feltéte­leket jelent. Az ipar fellendü­lése a foglalkoztatási gondokon is enyhíthetne. Export - minőség A NEFAG Rt. összes terméké­nek 80-85 százalékát külföldön értékesíti. Fizetőképes kereslet jelentkezik például Hollandiá­ban, Németországban, Svájc­ban és Ausztriában is. Annak érdekében, hogy a követelmé­nyeknek maradéktalanul meg­felelhessenek, elindítottak egy minőségbiztosítási rendszer ki­alakítását. Azt remélik, hogy jövőre egy külső - angol - cég által lefolytatott vizsgálat eredményeképpen megkapják azt a jogosítványt, ami azt tanú­sítja, hogy a NEFAG Rt. az or­szág erdőgazdaságai közül el­sőként egy európai normáknak megfelelő minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezik. EUR, az új üzletág Az elmúlt években végbement társadalmi és gazdasági válto­zások, a privatizáció, nyilván az erdőgazdálkodás rendszeré­ben is gyökeres változásokat eredményeztek. A NEFAG Rt. Erdészeti Termelési Integrációs Rendszere (ET1R) a magántu­lajdonban lévő erdők és földek tulajdonosai számára nyújt szolgáltatásokat. A NEFAG Rt. szakemberei felismerték, hogy a magán-erdőtulajdonosok nem rendelkeznek a szükséges szak­tudással, a technológiával, hi­ányzik a technika és a piacis­meret is. Éppen ezért felvállal­ták, hogy garantáltan a legjobb minőség és a legmagasabb jö­vedelem mellett szakkezelik az ő erdeiket. A tulajdonosoknak így senlmi más dolguk nem marad, mint hogy a jövedelme­iket felvegyék. Azoknak a ma­gán-földtulajdonosoknak, akik erdőket akarnak a cég segítsé­gével telepíttetni, semmi gond­juk nem akad. A NEFAG Rt. minden szakmai jellegű tevé­kenységet magára vállal. Az erdőtelepítésre szánt föld labo­ratóriumi vizsgálatát, az erdő tervezését, a tervek jóváhagyá­sát, a pályázatok elkészítését a csemetetermelést és még ami szükséges, „kulcsra készen” el­végzik. A kitermelésre kerülő faanyag felvásárlásával sincs probléma. A NEFAG Rt. gon­doskodik a belföldi és az export értékesítésről. A térség fűrész­üzemeit ellátja alapanyaggal, sőt a szállítási szerződések biz­tosítása mellett vállalják a kész­termékek - például gyümölcs­ös zöldségládák, MÁV-EUR rakodólapok, fűrészáru - ex­portpiacon való elhelyezését is. A pihenésre, a fiatalokra, a kultúrára is gondoltak Bizonyos erdők nem képesek teljesíteni a gazdasági célókat, ezért esetükben másféle hasz­nosítási formát kellett kitalálni és megvalósítani. így születtek meg a hazai és a külföldi ven­dégek előtt egyre népszerűbb, idegenforgalmi jelentőségűvé vált kirándulóhelyek és va­dászparadicsomok. A megye egyik legkorszerűbb és legké­nyelmesebb vadászházát hoz­ták létre hatalmas beruházással Karcag-Apavárán a látogatók nagy örömére. Hasonló színvo­nalú kikapcsolódást biztosíta­nak továbbá a mikebudai és a pusztavacsi vadászházak is. Ezeken a helyeken lehet lova­golni, sétakocsikázni, de a vad­húsból készült finom fogások is joggal vonzzák a látogatókat. A NEFAG Rt. büszke arra, hogy lehetősége van a megyei kulturális és sportesemények támogatására. Nem kevés pénzt áldoznak arra is, hogy az isko­lák, óvodák tudjanak kihelyez zett órákat tartani, nyári tábo­rokon vehessenek részt a szol­noki Erdei Művelődési Házban. A cég vezetőinek meggyőző­dése, ha ilyen módon közelíte­nek a fiatalokhoz, nemcsak az erdő, a természet szeretetét ad­hatják át, de ezáltal egészsége­sebb, sikeresebb felnőttekké válhatnak. H. Gy. Fotó: Mészáros J.

Next

/
Thumbnails
Contents