Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-07 / 287. szám
1995. december 7., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Készülődnek a katonák Az Országgyűlés kedden döntött arról, hogy magyar műszaki katonák - önkéntes jelentkezéssel - részt vegyenek a boszniai békefenntartásban. Szerda délig már 100 hivatásos és szerződéses katona jelezte, hogy szívesen részt venne a boszniai béketeremtésben. A honvédségnél néhány napon belül kijelölik a legfeljebb 500 fős magyar műszaki alakulat parancsnokát, és rövidesen megkezdődik a toborzás. Ez elsősorban a helyi kiegészítő parancsnokságokon folyik majd, de lehet, hogy a sajtóban is megjelentetnek felhívást. A katonák havi illetménye mintegy 1000 dollár lesz - csaknem 140 ezer forint igaz, ez alig fele a NATO-or- szágokból érkezőkének, de egyúttal megkapják az itthoni fizetésüket is. Még nem dőlt el, hogy 12 hónapra vagy pedig kétszer hat hónapra mennek-e ki a katonák. A honvédparancsnokságról néhány nap múlva egy csoport kiutazik terepszemlére. Annyi már bizonyos, hogy a feladatra kijelölt keretre mintegy 40 napos intenzív felkészülés vár, azaz legkorábban január közepén érkezhetnek a térségbe. Egy szálláscsináló előőrs már ezt megelőzően kiutazik, hogy megfelelő körülmények várják a híd- és útépítő egységet. A magyar alakulat egyéves részvétele a békefenntartásban mintegy másfél-kétmilliárd forintba kerül. Egyeztetés - ütközésekkel Több szinten és több fórumon folytatódtak tegnap a kormányzat, a munkavállalók és a munkaadók érdekegyeztető tárgyalásai. A közigazgatásban dolgozók szakszervezetei ragaszkodnak a jövő évre megígért 19,5 százalékos bérfejlesztéshez, s azt tartanák megnyugtatónak, ha a miniszterelnök írásban is megerősítené az erre vonatkozó ígéretet. Erről számoltak be tegnap az érintett szak- szervezetek vezetői, miután találkoztak Horn Gyula miniszterelnökkel és Kuncze Gábor belügyminiszterrel. A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetsége és a Közigazgatási Kamara egységes abban is: ne csak az államigazgatásban tevékenykedőknek járjon a 19,5 százalék, hanem az ön- kormányzatoknál dolgozó 40 ezer embernek is. A miniszterelnök a pénzügyminiszterrel való konzultáció után visszatér a még nyitott kérdésekre. Megegyezés született arról, hogy kidolgozzák a közigazgatásban túlmunkát végzők túlóradíj-rendszerét, s ennek bevezetésével egyidejűleg az alapilletményt 18 ezerről 20 ezer forintra emelik. Az érdekképviseletek tudomásul vették a kormányzat létszámcsökkentési tervét - azzal, hogy ez csak a feladatokat figyelembe véve hajtható végre. A Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsának tegnapi ülésén a kormányzat a 10 százalék feletti- létszámleépítések nélküli - közalkalmazotti keresetnövelést elfogadta. Fedezetét a közalkalmazotti illetmény- tábla módosításával, illetve az 1992 előtti munkaviszony beszámításával garantálnák. Az illetménytábla módosításából, az 1992 előtti munkaviszony beszámításából, a létszámleépítésekből együttesen összeadódik az a 19,5 százalékos keresetemelkedés, amellyel a közalkalmazottak fizetése elérné a versenyszférában dolgozók szintjét. Az Érdekegyeztető Tanács bér- és munkaügyi bizottságának ülésén a kormányzati oldal - megerősítve, hogy átlagos mértékként a 19,5 százalékot elfogadhatónak tartja- az ajánlandó minimum és maximum értékeknél kész volt elfogadni a 'szociális partnerek egyezségét. A tárgyalások során a munkavállalói oldal igényelte, hogy a munkaadók garantálják: hozzájárulnak az áremelések visszafogásához. A Pedagógusok és a Felsőoktatási Dolgozók Szak- szervezete bejelentette tegnap, hogy országos sztrájkot hirdet december 15-re, mert nem sikerült megállapodni a kormánnyal a 25 százalékos béremelésről. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szak- szervezete a december 13-ai ügyvivői tanácsülésen dönt a munkabeszüntetésről. A Vasutasok Szakszervezete december 20-án dönt a sztrájk meghirdetéséről. Megítélése szerint ugyanis még van lehetőség a vasutasság egészét pozitívan érintő bérmegállapodásra. Nyugtalanító új bérkövetelések Horn: A kormány elmegy a lehetőségek végső határáig Derekasan állta az újságírók ostromát fotó: fjüvhajdu ANDRÁS A jövő esztendő talán meghozza a békét a hat parlamenti párt között, hogy jómagam is nyu- godtabban léphessek be az Országházba - fogalmazta meg jövő évi reményeinek egyikét Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök azon a sajtóbeszélgetésen, amelyet szerdán tartottak a budapesti Pallas Páholyban. Az előző napi párizsi villámlátogatás és az Országgyűlés hajnalig tartó plenáris ülése miatt kissé fáradt kormányfő derekasan állta az újságírók ostromát. Elmondta, hogy megítélése szerint a 48 százalékos felső kulcsot tartalmazó adótábla parlamenti elfogadását a szocialista frakció nagy sikerének tekinti, egyebek közt azért, mert ez egyik alappillére az 1996-os költségvetésnek. A koalíció belső helyzetéről a miniszterelnök óvatos derűlátással nyilatkozott. Egészében úgy vélte, hogy a két kormányzó párt közötti legutóbbi viták már inkább erősítették, mintsem gyengítették a szocialisták és a szabaddemokraták közötti koalíciós kapcsolatokat. Nyugtalanítónak minősítette viszont Hóm a belpolitikai életnek azt a fejleményét, hogy a versenyszféra és közalkalmazottak egyes csoportjai újabb és újabb béremelési követelésekkel állnak elő, amelyeket csak a gazdasági stabilizáció rovására lehetne teljesíteni. Kifejtette, hogy ő személy szerint nem tart sztrájkhullámtól. Az egyeztető tárgyalások során a kormány elmegy a lehetőségek végső határáig: mindaddig engedményeket tesz, amíg azok nem veszélyeztetik a stabilizációs folyamatot. A szakszervezetek újabb és újabb követeléseit azonban nem lehet minden esetben kielégíteni. Ha pedig a tárgyalások eljutnak a megengedhető- ség határáig, akkor az esetleges sztrájkokért a felelősség már nem a kabinetet, hanem a másik oldalt terheli. Horn cáfolta a kormányátalakításról szóló különféle találgatásokat. Hangoztatta, hogy szándékai szerint a parlamenti ciklus végéig nem változik a kabinet összetétele, bár természetesen ha valaki önként föl akar állni a bársonyszékből, azt nem tarthatja vissza. A Ferenczy Europress tudósítója azt kérdezte a kormányfőtől, hogy milyen pozitív fejleményeket vár az 1996-os esztendőtől.- Bízom abban, hogy az államháztartás reformjával, a privatizáció lezárásával és az új alkotmány előkészítésével a politikai-gazdasági átmenet legnehezebb szakasza befejeződik. Abban is bizakodom, hogy a gazdaság teljesítményének javulásával összhangban folyamatosan át tudjuk alakítani a nyugdíj- és a társadalombiztosítási rendszert is. Ha pedig mindez sikerül, talán elvárható, hogy a politika valamennyi szereplője végre összefog egymással. Meggyőződésem, hogy ettől mindannyian jobban éreznénk magunkat 1996-ban - hangzott a válasz. Takács Mariann Változik az agrártámogatás A médiatörvény alapján is marad a parlamenti tévéközvetítés Bár az Országgyűlés keddi ülése szerda hajnalig tartott, tegnap reggel kilenckor folytatták a munkát. Megkezdték a Büntető törvénykönyv módosítására előterjesztett tervezet vitáját, és több más napirendi pontot is megtárgyaltak. A Btk.-t érintő javaslat a köz- társasági elnök hivatala által készített tervezetre épül, és a nemzeti, népi, faji, vallási csoporthoz tartozás miatt elkövetett bűncselekmények elleni hatékony fellépés érdekében tartalmaz módosításokat, kiegészítéseket. Arra törekszik, hogy az e csoportok ellen irányuló erőszakos cselekményeket - a gyűlöletkeltést és mindennemű .megkülönböztetést - tiltó nemzetközi egyezmények követelményei hatékonyabban beépüljenek a magyar jogrendbe. A rádióról és a televízióról szóló törvény tegnap lezárt általános vitájában felmerült, hogy valóban megszűnnek-e a törvény hatálybalépése után a parlamenti tévéközvetítések, ahogyan azt a kisgazdák vezérszónoka kedden állította. Kiderült: szó sincs erről. Sőt, amíg ma csupán hallgatólagos megállapodás van az Ország- gyűlés,. a Magyar Rádió és a Magyar Televízió között a plenáris ülések közvetítéséről, az új törvény garanciát teremt az adásokra, Folyamatos tévéfelvétel készül, amihez egyidejűleg vagy utólag bármely televízióállomás hozzáférhet. A tanácskozáson válasz hangzott el arra a kérdésre is, hogy eltávolodhat-e a jövő évi agrártámogatás a bankrendszertől. Aszódi Ilona Katalin (MSZP) azért fordult a földművelésügyi tárca képviselőjéhez, mert a gazdálkodók - fedezet híján - nem kapnak hiteleket, s olyan megoldást szorgalmazott, amelynek alkalmazása nem függ a pénzintézetek engedékenységétől. Kis Zoltán államtitkár megnyugtatta a kérdezőt: nyitott kapukat dönget. A költségvetés elfogadása után ugyanis olyan rendeleteket adnak ki, amelyek a jövő esztendőtől a vállalkozásoknak akár 30 százalék erejéig vissza nem térítendő segítséget biztosítanak az eddigi viszonylag magas kamattámogatás helyett. A gyümölcs- és szőlőtelepítéshez 40 százalék vissza nem térítendő támogatásban kívánják részesíteni a termelőket. Az államtitkár megemlítette, hogy 1995-ben mintegy 40 milliárd forint hitelhez jutottak a termelők előnyös kamattámogatással, s még 10 milliárd forint beruházásfejlesztési hitelt is felhasználhattak. (simonffy) Felháborodás. A Fidesz- Magyar Polgári Párt véleménye szerint a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvényjavaslat parlamenti vitája során a kisgazdák ismét bebizonyították, hogy nem lehet őket a szavahihető politikai erők közé sorolni. Az elnökség ülése utáni tájékoztatón felháborítónak mondták a hatpárti konszenzus felrúgását. Jogsértés. Bár törvényben foglalt kötelezettsége lenne, a Magyar Televízió elnöke, illetve a pénzügyminiszter az előírt határidőig nem tájékoztatta az adatvédelmi biztost arról: milyen intézkedéseket hoztak a több mint félmilliárd forintot fizető lottószelvény nyerteseiről készült tévériport vizsgálata után. Ezt Majté- nyi László, az állampolgári jogok adatvédelmi biztosa közölte szerdán. Nyilatkozat. Az emberi jogok napja - december 10-e - alkalmából mulasztások pótlására szólította fel a kormányt hét, gyakorlati jogvédelemmel foglalkozó civil szervezet. Állásfoglalásuk szerint hazánkban még mindig fontos jogvédő törvények várnak megalkotásra, mások - mint például a családokra, a gyermekek jogaira, valamint a kisebbségek elleni uszítás tiltására vonatkozók - ugyanakkor hiányosak. Szabálytalanság. Befejeződött a szeptemberben történt kettős vadászgép-szerencsétlenség vizsgálata. A tragédia legvalószínűbb oka az, hogy a Pápáról felszállt MiG-23-as vadászgép két pilótája súlyosan megsértette a repülési szabályokat. Cáfolat. Az IKM közleményt adott ki szerdán arról, hogy Dunai Imre, a tárca vezetője nem tulajdonosa, illetve részvény- vagy üzletrészbirtokosa az Agroinvest Rt.-nek, a Hydea Kft.-nek, illetve az Agroil Kereskedőház Rt.-nek. Ezzel Kosa Lajos fideszes képviselő keddi állításait cáfolták. Négyes ikrek. Különleges eseménynél „bábáskodtak” szerda hajnalban Budapesten, a II. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán. Négyes ikreket segítettek a világra. Az édesanya Klaba- csekné Bencsits Mária és a 940-1190 gramm közötti újszülöttek - Kitti, Ádám, Dénes és Dániel -, akik a terhesség 29. hetében születtek, egészségesek. Gálvölgyi Szubjektív, Besenyő család, Kern-Verebes duó Tv-szilveszter, feltételes módban Nagyüzemben forgatják már a televízió szilveszteri műsorait, amelyek - a tavalyihoz hasonlóan - több önálló részből állnak. A szórakoztató stúdió vezetője, Fodor Imre szobájában egymásnak adják a kilincset a legismertebb humoristák. Míg Galla Miklós társulata már el is készült a forgatással, addig Gálvölgyi János csapatának forgatókönyve még az asztalon pihen. De az ütemezés szerint minden felvétel idejében elkészül.- Rengeteg még a bizonytalan pont a műsortervben - mondja Fodor Imre. A pillanatnyi állapot szerint az egyes csatornán este 6 óra után Vámos Miklós nagyon népszerű Lehetetlen? című műsorának meglepetésekkel fűszerezett különkiadása jelentkezik. A vendégek között találkozhatnak a nézők többek között Esztergályos Cecíliával, Udvaros Dorottyával, Gálvölgyi Jánossal, Kern Andrással és Koltai Róberttel. Remek mulatságot ígér a Gálvölgyi Szubjektív, amelynek a forgatását most kezdi a csapat. Kész Galla Miklósék Besenyő családjának szilveszteri epizódja. Krix Krax címmel Körmendi János 20 perces geg- filmje is szerepel a programban, akárcsak a Kern-Verebes duó paródiája a kormány egyik „legnépszerűbb” miniszteréről, aki - értve a tréfát - talán gyermekkori képeit is kölcsönzi a produkcióhoz. Ha a forgatás végéig „kibírják egymást”, akkor Usztics Mátyás, Fábri Sándor, Boncz Géza és Nádas György kvartettje is megmozgatja a nézők rekeszizmait Nagy idők nagy tanúi című műsorával. Lesznek élő betétek is, amelyeket feltehetően a pesti Vörösmarty térről közvetítünk. Rózsa György vezetésével rengeteg játék és nyerési lehetőség kínálkozik. Külön telefonos' játékot szervezünk a vidéki nézők számára. A látványos, zenés programok kedvelői pedig bizonyára szívesen fogadják a Fővárosi Operettszínházban készült produkciót - több mint negyven népszerű művész részvételével. (németh) A magyar agyak dicsérete. Az idén megrendezett matematikai, fizikai, kémiai és. számítástechnikai nemzetközi diákolimpiákon taroltak azok a fiatalok, akiket felkészítő tanáraikkal együtt tegnap jutalomban részesített a művelődési minisztériumban Báthory Zoltán közoktatásügyi helyettes államtitkár. fotó: feb/diósi imre