Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-07 / 287. szám

/ Hóakadály nincs, az utak mégis veszélyesek A Szolnoki Közúti Igazgatóság főmérnöke lapunk érdeklődésére megerősítette: a napokban ta­pasztalt havazás nem okozott fennakadást a közlekedésben, megyénk minden közútja járható. A megyei rendőr-főkapitányság közlekedési szolgálatának azon­ban nagyobb gondot okozott az ismét téliesre fordult időjárás. Tegnapelőtt ugyanis több baleset miatt kellett a közlekedési rend­őröknek intézkedniük. Ilyen útvi­szonyok mellett nyilván nagyobb figyelmet igényel a vezetés. A sebesség megválasztásán is igen sok múlhat, a jelenlegi síkos, nedves utakon még a megenge­dett legnagyobb sebesség kihasz­nálása is túlzott lehet. Pályázat hűtőházra Újabb szakaszához érkezett a Jászsági Mezőgazdák Érté­kesítő Szövetkezete által tervezett hütőház létesítése. A részben külföldi segítséggel épülő létesítmény tervezési és kivitelezési munkálataira hamarosan pályázatot írnak ki. A Jászberényben felépülő hű- tőház 40 millió forintba kerül - tájékoztatta lapunkat Török Imre, a szövetkezet elnöke. A tavasszal kezdődő beruházás anyagi fedezete rendelkezésre áll, részben PHARE-támoga- tásból, de a Mezőgazdasági Alapból is kaptak pénzt. A lé­tesítmény tervezési és kivite­lezési munkálataira a napok­ban írják ki a pályázatot. Eredményt februárban hirdet­nek. Az egyelőre a jászfénysza- rui városházán székelő, 115 tagot tömörítő szövetkezet másik, már kellemetlenebb napi gondja a hagyma eladá­sának szervezése. Több tíz­ezer tonna hagyma eladhatat­lan. A szövetkezet tájékoztató előadásokat tart a gazdák kö­rében a megfelelő árualap képzése érdekében. Az idén tavasszal alakult szervezet tervezi, hogy segít az eszközök, a műtrágyák, növényvédő szerek és vető­magvak igény szerinti beszer­zésében js. T. A. Fokozott rendőri ellenőrzés a fenyőfatolvajok ellen Már hagyomány, hogy az ügyeskedők - de nevezhetjük őket tolvajoknak is - karácsony előtt meglepik titokban a fenyőer­dőket, hogy a lehető legolcsóbban szerezzék be eladásra szánt árukészletüket, természetesen az erdő tulajdonosának kárára. Az ilyenkor tömegével kivágott és ellopott értékes fák az ünne­pek után értéküket elveszítve - meglehetősen szomorú látványt keltve - már csak az utcai szemetet gyarapítják. A támadásnak kitett célpontok kebb hazánkban szerencsére egyike, a Nefag Rt. már most, még nem harapózott el a kará- az ünnepek előtt néhány héttel csonyfák feketekereskedelme, túlesett az első támadásokon, remélhetőleg ennek a jövőben Szolnok környékén ugyan nem, is gátat vetnek majd a szigorú de a közelben, Cegléden, Mo- rendőri intézkedések. Az Or- noron és Pusztavacson jelentős szágos Rendőr-főkapitányság fenyőerdőkkel rendelkezik a ugyanis elrendelte a falopások cég. A monori erdészet kárára megelőzése és felderítése érde- ' ez idáig már több száz fát vág- kében a közúti szállítások, va- tak ki és vittek el a tettesek. Po- lamint az árusítóhelyek foko- zitívum, hogy az ottani rendőr- zott ellenőrzését, sőt kifejezet- ség egy jelentős tétel nyomára ten erre a célra rendőri akciók bukkant, és azt le is foglalta a sorozatát hajtják majd végre feltételezett tolvajoktól. Szű- karácsonyig. Ritka, vendége volt tegnap a szolnoki Boszorkaboltnak a -Várkonyi téren. Eddig ugyanis a „Boszi”-szaküzletben csak műboszorkányok üldögéltek a polcokon, de most ellátogatott egy „igazi”, akit Terinek hívnak, és az érdeklődőknek kártyából jósolt. írásunk a 3. oldalon. fotó: b. s. Egy szupertévét is kisorsolnak hétfőn a szolnoki sportcsarnokban Samsung-karácsony ajándék CD-vei Aki december 11-én, hétfőn este 7 órakor elmegy a szolnoki sportcsarnokba, az biztosan nem jár rosszul. Ugyanis már az ingyenes belépéskor kap egy karácsonyi CD-t, aztán megnéz­het egy látványos show-müsort - a legszerencsésebb résztvevő pedig tulajdonosa lehet egy nagy értékű biotévének, a Samsung cég legújabb büszkeségének. A karácsonyi rendezvény ötle­tét tulajdonképpen a szeptem­berben megrendezett Samsung- futás sikere adta. Miért ne le­hetne máskor is hasonló nagy­szabású, tömegeket mozgató akcióval előrukkolni - azzal a nem titkolt szándékkal, hogy az új, szupertévének sem jön rosz- szul a hírverés, még akkor sem, ha a most kifejlesztett készülé­ket a világ legjobb televíziójá­nak tartja a szakma. Nos, az ak­ció neve „Samsung-kará- cseny”, a rendezvényekre pedig a közeli napokban az ország öt nagyvárosában kerül sor - el­sőként Szolnokon. A tegnap Budapesten meg­tartott sajtótájékoztatón - me­lyen M. S. Lee úr, a cég ma­gyarországi elnöke is részt vett - a rendezvény részleteibe is beavattak bennünket. Eszerint (Folytatás a 3. oldalon) A távközlésben fehér folt a Tiszazug A Matáv Rt. Szolnoki Távközlési Centrumához megyénk két­harmada (255 ezer lakos) tartozik. Szolnokon 1993-ban helyez­ték üzembe a világszínvonalú digitális központot, amelyhez több mint húsz kihelyezett központ tartozik. A távközlési fehér foltnak számító Tiszazugban mikor, mennyiért csörrenhet meg a telefon? A választ Balogh Imre, a centrum vezetője adta meg. A közelmúltban nagy előrelé­pések történtek a terület távköz­lésében: szeptember közepén elkészült a mezőtúri, múlt pén­teken a cserkeszőlői, tegnap­előtt pedig a csépai kihelyezett fokozat. December 11-én Ti- szaug, Tiszasas és Szelevény, december 18-án pedig Mester­szállás és Mezőhék meglévő előfizetői kapcsolódhatnak be az országos távhívásba. A tiszaföldvári központ fo­kozat üzembe helyezését kará­csony előttre tervezik. Földvá­ron jelenleg a kábelépítési munka van folyamatban, mely­nek menetét az időjárási viszo­nyok nagyban befolyásolhat­ják. A Matáv idei, utolsó nagy terve a Cibakházán elkészített kihelyezett központ, illetve az ehhez kapcsolódó nagyrévi át­viteli technika üzembe helye­zése, amely reményeik szerint még szilveszter előtt megtörté­nik. A cibakházi központ üzembe helyezésével a távköz­lési centrumhoz tartozó összes településen megtörténik az au­tomatizálás. Decemberben há­romezer új állomást kapcsolnak be a 44 településen; ezek közül (Folytatás a 3. oldalon) ELŐFIZETŐINKNEK AZ ÚJ ÍV RÉGI ÁRON KEZDŐDIK! Mól-sztrájk Budapest. A Mól Rt. Bá­nyászszakszervezete hivatalo­san is értesítette a menedzs­mentet, hogy december 12-re sztrájkot helyez kilátásba, amennyiben a felmerült bérvi­tában nem sikerül meg­egyezni. Az elmúlt napokban a dolgozók képviselői még decemberben 6 százalékos bérfejlesztést követeltek. Lakos László Benedek Fülöpről A szakmai együttműködés erősítése az élelmiszer-gazda­ság egyes érdekcsoportjai és az FM között; továbbá a ter­melők hatékonyabb szolgálata lesz az egyik legfontosabb fel­adata Benedek Fülöpnek, az FM új közigazgatási államtit­kár-jelöltjének hivatalba lépé­sét követően. Ezt újságírói kérdésre válaszolta Lakos László tegnap a Ferihegyi re­pülőtéren hazaérkezve tatár- sztáni látogatásáról. A minisz­ter elmondta még, hogy Bene­dek Fülöpöt azért jelölte a megüresedő közigazgatási ál­lamtitkári posztra, mert számít a szakember korábbi gyakor­lati tapasztalatára. Nem ma jönnek Kaposvár. A korábbi informá­ciókkal ellentétben mégsem ma érkeznek Taszárra az ame­rikai békefenntartók előőrsei. Erről a Honvédelmi Miniszté­rium sajtóirodája tájékoztatta az MTI-t. A hírt az amerikai nagykövetség sajtóattasé-he- lyettese, Philip Reeker tudatta a minisztériummal, az MTI tudósítójának pedig elmondta, hogy a németországi csapatok indulásra készen állnak, csu­pán az erről szóló döntés nem született még meg. Az időjárás - hétfő óta szinte folyamato­san esik a hó Kaposvár és Ta- * szár térségében - egyébként a diplomata szerint nem akadá­lyozná annak a két Herkules gépnek leszállását, amelyen mintegy száz amerikai katona jön majd, hogy előkészítse a szállásokat. Kézilabda-vb A női vb második napján Brazí­lia válogatottját fogadta Ma­gyarország. A magyar lányok 33-14 (16-7)-re győztek. Korszerű fogászat Tiszaörsön A Máltai Szeretetszolgálat segít­ségével használt, de jó állapotú fogászati kezelőegységgel gaz­dagodott Tiszaörs orvosi rende­lője. Dr. Lovász József körzeti fog- szakorvos - Tiszaörs biztosítja Nagyiván és Tiszaigar fogászati ellátását is - tájékoztatása alapján a gyártásakor közel 2 millió fo­rintot érő berendezés hosszú tá­von megoldhatja a lakosság za­vartalan ellátását. Mivel használt kezelőegységről van szó, üzembe helyezéséig szükségszerű karban­tartását el kell végezni. Ez, a ren­delő padlóburkolatának korsze­rűsítésével együtt mintegy 400 ezer forinttal terheli meg a köz­ség kasszáját. A munkálatokkal még ebben az évben végezni sze­remének Őrsön. Ez azt jelenti, hogy a fogorvosi rendelő korsze­rűbb technikai felszereltséggel várja január 1-jétől a körzet keze­lésre szoruló betegeit. Tegnap este valósággal forrt a víz a Szolnoki VSE-Szegedi VE bajnoki vízilabda­mérkőzésen, ahol az utolsó másodpercben lőtt góllal otthon tartotta az egyik pontot a ven­déglátó. (Tudósításunk all. oldalon olvasható.) fotó: barna Sándor Kétezer-ötszáz bérlakás magánkézben Szolnokon is árva lesz a katedra A szolnoki, tanárok is csatla­koznak a december 8-25-e kö­zötti időszakra tervezett, várha­tóan egynapos országos peda­gógussztrájkhoz. Az ilyenkor kötelező, még egészséges felté­telek biztosításáról a pedagó­gus-szakszervezet és az ön- kormányzat képviselői folytat­nak egyeztető tárgyalást - je­lentette be tegnapi városházi sajtótájékoztatóján Várhegyi Attila polgármester. A pedagógusokat foglalkoz­tató tervezett béremelésről ki­fejtette: félő, hogy az érdek­egyeztető tanácsban született megállapodásnak csak úgy tud­nak eleget tenni, hogy a pénz egy részének előteremtését az önkormányzatok nyakába varr­ják. Amennyiben az önkor­mányzat erre nem képes, az érintettek akár a polgármesteri hivatalok előtt is tüntethetnek, jóllehet a helyhatóságnál pénz­ügyi okokból fakad majd a te­hetetlenség. Ugyancsak az ok­tatáshoz kapcsolódó informá­ció: a téli szünet alatt ezúttal is biztosítják a rászoruló gyerme­kek megőrzését és a róluk való gondoskodást. A téli gyermek- központ a Fiumei Úti Általános Iskolában lesz, az ilyen irányú igényeket minden tanulónak sa­ját iskolájában kell jeleznie. November 30-án lejárt az önkormányzati bérlakások megvásárlására kiszabott határ­idő, és a meghosszabbított lehe­tőséggel a bérlők közül mint­egy félezren éltek. A város 4600 bérlakásából így együtte­sen közel két és fél ezer kerül magántulajdonba. Szolnok bir­tokában maradt körülbelül ezer garzonlakás és 1100 további bérlakás. A lakásértékesítés be­vételeiből régi épületeket (pél­dául a Városmajor út 40-42. (Folytatás a 3. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents