Új Néplap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-27 / 302. szám

1995. december 27., szerda Megyei Körkép 3. oldal Nümbergbe is elkerekezett- Előbbre vártam - húzta össze szemöldökét megrovóan Koczka József tanár úr, amikor megérkeztem Jászapátiba, az István király úti portájára. Tanáros szigora, noha régen letette már a krétát, megfellebbezhetetlen volt, így 76 évesen is. A karácsonyi éjféli misén Szolnokon a Vártemplomban, mely a város katolikus helyőrségi temploma is, Kovács János alezredes, tábori lelkész (képünkön) mondott szent­beszédet. A misét Gacsári Kiss Sándor kanonok, a templom plébánosa celebrálta, fotó: i. l. Megóvni gyermekeinket a lelki válságtól Ha valaki krízisben (nagy bajban) van, az első ember, aki beszél­get vele, hatalmas előnyt szerez. Ugyanis ez az a pillanat, amikor meg lehet közelíteni őt. Ha ekkor nem sikerül, talán soha többé nem lehet annyira a problémák gyökeréig ásni, mint akkor. Nem magyarázkodtam, csupán elnézést kértem a majd 20 perc késésért, hiszen a Jászságban való autókázásba a vendég­ségbe indulónak kell belekalku­lálni a ködös, nyálkás, téli időt, a részeg ember módjára dülön­gélő kanyarokat, amiből az át­lagosnál is több akad e vidéken. Történelmi útvesztők Kiderült aztán hamarosan, en­nél jóval veszélyesebb kanya­rokon, a történelmi útvesztők seregnyi elágazásán kellett Koczka Józsefnek átverekednie magát.- Trianon évében születtem, amikor az országot elsöpörték - fogalmaz fanyar szájízzel. Ez a fajta szókimondás, ami egész estés társalgásunk alatt megfi­gyelhető volt, nem keserűség­ből, hanem bölcs élettapaszta­latból fakad. A gróf Széchenyi István Ki­rályi Katolikus Gimnáziumban érettségizik ’38-ban a cserké­szet révén természetszeretettel már korán megfertőződött fia­talember, s elkezdi agráregye­temi tanulmányait, amit a há­ború szakít félbe:- Ladányi már körbevették ágyúval az oroszok '44 októbe­rében, amikor nyomás föl Pestre! Még járt a vonat. On­nan mentünk Komáromba, ahol kiplakátolták: aki nem katona, főbe lövik. Ismerőst kerestem a hidászoknál, akik katonaruhát adtak, maguk közé vettek. In­dult a szerelvény két óra múlva. Hamburg helyett Ausztriáig ju­tottunk. Aschach mellett ver­tünk tábort egy évre. Az ameri­kaiak fegyvereztek le. Nálam egy céllövő pisztoly volt, azt ad­tam át. Ez a karácsony, a ’44. évi volt az egyetlen a mai napig, amit nem a szülei, családja kö­rében töltött Koczka József. Ám vele volt végig az egyéves „kényszerutazás” során meny­asszonya, pontosabban fele­sége, akivel a vándorlás során kötött házasságot. Egy szűk esztendőt tizenkét másik követ 1945 októberében letelik az egy szűk esztendő. Követi ezt hat ­Ünnepi karácsonyi koncertet adtak szombaton este Tiszafü­reden a helyi zeneiskola tanárai és növendékei. A hét órai kez­désre még a pótszékek is gaz­dára találtak a városi sportcsar­nokban. A későn jövők így „csak” állva tudtak részesei lenni an­nak a karácsonyi élménynek, melyről az ifjúsági fúvószene­kar, a nemzetközi hírű Morotva népzenei együttes, a több mint tehetséges dixieland band és a viszonylag konszolidált - Apá­tiban, amikor édesapja papírüz­letében viszik a boltot. Az ag­ráregyetemet is befejezi. '51-től aztán újabb útvesztő:- Államosították a boltot, a házunkat is, de lakhattunk benne. Később aztán visszavá­sárolhattuk a saját hajlékunkat. Állványozó segédmunkásként dolgoztam két évig a mátravi- déki erőműben. Ott ismertem meg a dolgozó, káromkodó né­pet. A trehány fajtáját, de a rendeset is. Az agrármérnök-segédmun­kás jól keres, tanár sógora fize­tésének kétszeresét viszi haza. Ám kiszúrják az ávósok, dip­lomával nem lehet gerendát hordani. Tűnjön el! - mondják neki. Állattenyésztőként he­lyezkedik el, míg ’56-ban egy mondat erejéig „el nem szólja” magát. Csupán hangosan gon­dolkodik: hogyan lehet az, hogy a magyarok fütyülnek a forradalomra? Meghallja va­laki, s neki útilapu. ’63-ig sok­felé dolgozik. Ekkor hazahívják Apátiba, a gimnáziumba. Poli­technika gyakorlati oktató, könyvtáros tizenhét éven át, nyugdíjazásáig. Félszáz európai utazás A könyvek mellett mindvégig szenvedélye marad az utazás, a kirándulások, túrák szervezése. Diákjaival Tihanyban hétszer szüretelt levendulát, több mint Ötven európai autóbuszos túrát szervezett - harmincat a Tát­rába tanulóival Lengyelor­szágba kerekezett, ő maga egyik barátjával a németországi Nümbergbe drótszamarazott. Tervezte az Északi-sark meg­hódítását, ám nem volt ráva- lója. Ma, hetvenhat évesen ma­gánkönyvtárat rendezgeti, s gazdálkodik, amint az egy ag­rárszakemberhez illik. Idén mákot termesztett. Karácsonykor párjával, négy gyermekével - közülük három családot alapított - és öt unoká­jával ülték körbe az ünnepi terí­tett asztalt. így van ez minden évben, mert Koczka József, mint egykori kongreganista úgy tartja: a karácsony legalább ak­kora családi, mint egyházi ün­nep. Simon Cs. József virtuóz trombitakvartett gon­doskodott. A zúgó vastaps mellett a tet- szési index a pénztárnál is ér­ződött, hiszen jelentősen gaz­dagodott a Zenélő Gyermeke­kért Alapítvány kasszája is, vé­dendő azt a városi értéket, melyből Tiszafüred szombaton este is csak profitálni tudott. Az ajándékozóknak úgy jár érte a köszönet, ha hozzátesszük: ők jövőre emelni szeretnék a szín­vonalat! - percze ­Márpedig ezt a pillanatot a mai kórházi gyakorlatban gyakran el­szalasztják. A krízishelyzetben lévő embernek (maradjunk most csak a serdülőknél) olyan ellá­tásra lenne szüksége, amely biz­tosítja, hogy a legnagyobb mély­ponton megkapja a segítséget, és később is ugyanaz a szakember kíséri végig, segíti, akit akkor megismert. Ezt a célt szolgálná az úgynevezett krízisprofil, amelyet a megyei kórház gyermekosztá­lyának serdülőpszichiátriai rész­legén alakítanának ki. Mindehhez nem lenne szükség nagy beruhá­zásra, eszközökre, gépekre, csu­pán szakemberekre. Szóbeli ígé­ret van rá, hogy megvalósul. Er­ről beszélgettem dr. Csősz László részlegvezető főorvossal.- Miért kerülnek lelki vál­ságba tinédzser gyermekeink?- Ez egyébként is nehéz idő­szak az életükben: ilyenkor törté­Mindez csütörtökön este történt egy használt Trabant miatt. A történtek arra utalnak, hogy az autó adás-vételével kapcsolat­ban merültek fel - meglehető­sen durva eszközökkel orvosolt - problémák. Az üzlet ismerősök között köttetett volna. Ami a boltot egyelőre meghiúsította, az a Trabant műszaki állapota volt, ugyanis még mielőtt sikerült volna túladni a portékán, egy rendőri ellenőrzés során a for­galmi engedélytől is megfosz­nik meg a szülőkről való érzelmi leválás, és ebben a korban sokuk számára a saját testük fejlődése is aggodalmat, problémát okoz. A család, az iskola segítheti a serdü­lőt abban, hogy megoldja ezeket a nehézségeket - vagy még inkább ronthat a helyzetén. A mai gyere­kek nagy terhelésnek vannak ki­téve például az iskolában. Ugyanakkor nem teherbíróak, mert már korán bölcsődébe adták őket, és korán teljesítményt köve­telt tőlük az iskola.- Az iskola miatt nagyon sok gyerek állandó stresszben él, mert úgy érzi, hogy nem tud megfelelni a követelményeknek.- Én azt érzem, hogy az okta­tási intézmények azért terhelik túl a gyerekeket, mert van bennük egy görcs,, hogy ha nem jövetel­nek annyit, akkor még jobban lemaradunk Európától.-És a család? tották az eladó szerint harminc­ezret érő négykerekűt. A vevő tehát nem fizetett, az eladónak, pedig mindenképpen kellett volna a pénz. Ez utóbbi nem is adta fel a reményt, több társával együtt este megjelent a másik fél lakásán. A hívatlan vendé­gek persze akkor sem vették tudomásul, hogy amíg nincs használható autó, addig üzlet sincs, ezért hát a fiatal férfit ke­zelésbe vették. Az eszméletét vesztő férj után a feleség következett, aki a- Egy harmonikus otthoni kör­nyezet nagyon sokat jelenthet. Fontosabb, hogy elmenjek gya­logtúrára a gyerekkel, mint a pluszmunka vállalása, amiből számítógépes játékot vehetek neki. Az értékrenddel is baj van. Ma például nem számít értéknek, hogy valaki jó háziasszony. Pedig teljesen helyénvaló, elfogadható és értékes, ha valaki például ab­ban látja az élete értelmét, hogy egy szép gyermeket nevel. Ä szülő törődése azon is lemérhető, hogy például elviszi-e a pszichiá­terhez. ha szükséges.- Sokan talán az előítélet mi­att nem teszik meg ezt.- Tartja magát az a nézet, hogy aki közel megy egy pszichiáter­hez, az bolond lesz. Ez azért nem így van. Sokkal nagyobb ve­szélybe kerül az a gyerek, akinek a problémája nincs felfedve. A krízisprofi 1 létrehozását a Gyermekeink Egészségéért Ala­pítvány számlaszámán lehet tá­mogatni (Kereskedelmi és Hitel­bank Rt. Szolnok, 10404508- 450-11-999-00000000. P. É. támadók által már megszerzett kétszázezer forint elvitelét kísé­relte meg megakadályozni. Na­gyon rosszul tette, ugyanis a rablók egyike még hat hónapos terhességére sem volt tekintet­tel. A rendőrségi vizsgálat el­sődleges adatai szerint az ököl­lel megütött nőt még meg is rugdosta. Ahogy a jászberényi kapi­tányság tudomására jutottak a történtek, nyomban a támadók után eredtek, akik közül kettőt hamarosan őrizetbe vettek. A csoportos rablással gyanú­sított hatvani illetőségű férfiak persze tagadnak, illetve egé­szen másként mesélik el az árokszállási háznál történteket, mint az áldozatok. Új számlaszámok A pénzintézetek átalakítják a pénzforgalmi jelzőszámokat (bankszámlaszámokat), amely a megyei egészségbiztosítási pénztárat is érinti. December 4- től érvényes új pénzforgalmi jel­zőszámai a következők: rend­szeres (havi) befizetésre: 10045002-01300152, tartozás- rendezés (akciós) befizetésére: 10045002-02020004. A bank­számlákat az MNB vezeti. Fel kell tüntetni az új bank­számlaszámot azokon a benyúj­tásra kerülő nyomtatványokon, amelyek egyébként is tartal­maznak erre a célra szolgáló előnyomtatott rovatokat. A posta - 1995. december 31 -éig - a régi bankszámlaszámokat tar­talmazó (zöld színű) csekkeken történő befizetést köteles elfo­gadni. A járulékfizetők a névre szóló értesítéssel együtt adategyeztető lapot, az egyéni vállalkozók még ezeken túlmenően hat da­rab csekket kapnak az 1996. ja­nuár-június hónapban esedékes, rendszeres járulék befizetésére. A járulék- és folyószámlaosz­tály a két ünnep közötti munka­napokon folyószámla-egyezte­tésre ügyfeleket nem fogad. Öt első osztály kezd Mezőtúron, a Teleki Blanka Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában hatvan me­gyei és megyén kívüli település­ről verbuválódtak a diákok. A következő tanévben, 1996 szep­temberében, öt új osztály kezd, százhúsz-száznegyven elsőssel. (Egyharmaduk kollégista lehet.) Általános tantervű gimnáziumi osztályból kettőt szerveznek: hu- szonnégy-huszonnégy diákkal. Hogy milyen idegen nyelvet ok­tatnak? Angolt, németet, oroszt, franciát és latint. Az érdeklődő tanulók heti öt órában, emelt óra­számban választhatnak matema­tikát. Az egyik osztályban pedig speciális kommunikációs, infor­mációs, .drámai tagozatot is indí­tanak. Ide már volt előzetes felvé­teli, és február 24-én még lesz. Immár ötödik alkalommal in­dítják a hatosztályos gimnáziumi osztályt, ahová harminc diák jö­het. A képzési idő hat év, és a fel­sőfokú tanulmányokra történő felkészítésen kívül kiemelt fon­tosságú a nyelvi, matematikai és ének-zenei képzés. Felvételi ma­tematikából, továbbá magyar nyelv és irodalomból van. Általános közgazdasági osz­tály - harmincnégy diákkal - egy indul. Itt a képzési idő 4+1 év, és az ötödik évben csak szakmai képzés van, amely állami szak­vizsgára készít fel. A számítás- technikát négy évig tanulják, a gépírás oktatását is számítógépen végzik. Felvételi vizsga matema­tikából (írásbeli), valamint törté­nelemből és gazdasági földrajz­ból (szóbeli) lesz. A gép-gyorsíró idegen nyelvi osztályba is harmincnégyen ke­rülhetnek be. A képzési idő négy év, az oktatott idegen nyelv a né­met, és a tagozat érettségit ad. Felvételi nincs, a kollégiumi elhe­lyezés biztosított. D. Sz. M. Karácsonyi koncert Füreden Brutális támadás egy használt Trabant miatt A terhes asszonyt is megrugdosta Az üzlettől elesett eladó úgy vélte, tartoznak neki. A pénz be­hajtásának azonban nem éppen a legfinomabb módszerét vá­lasztotta. Amikor a támadók megjelentek a fiatal jászárokszál­lási házaspár lakásán, nem tétováztak: ütöttek, rúgtak, majd az erőszakkal elvett pénzzel együtt angolosan távoztak. Űjszászon negyedszer rendezte meg a művelődési ház a magányosok karácsonyát. A mintegy kétszáz - főleg időskorú - meghívottnak ajándékkal, uzsonnával és karácsonyi mű­sorral kedveskedtek a szervezők. fotó: i. l. Élsportoló, és mindennap beteget gondoz Hogy mi mindent bír ki egy töré­keny ember? Személye válogatja, de hihetetlenül sokat, noha a leg­többől első látásra ki sem nézné az ember. Mint Falusi Mariannából, ebből a hosszú, szőke hajú abonyi negyedikes gimnazistából sem. Különös ismertetőjele, hogy sportakrobata, nem is akármilyen szinten. Hármasban országos má­sodik helyezett, csapatban első, sőt már nyertek nemzetközi versenyt is. Óriási vázát kaptak érte, az igazgató úrtól pedig dicséretet, csak úgy, puszi nélkül. Marianna 165 centi, és 45 kiló, ennél több nem lehet. Már csak azért sem, mert általában középen helyezkedik el a gúlában. Mindez azt jelenti: őt is tartják, meg ő is tart egy embert. És bizony, amikor tizedszer, huszadszor, ki tudja, há­nyadszor emeli, dobja meg tartja a harmadikat, az már sok-sok má­zsa. Kedvenc étele nincs, reggelire általában gyümölcsöt fogyaszt, a vacsora pedig a legtöbbször elma­rad. Az ebéd a legbőségesebb. Hogy mi szükséges ehhez a sporthoz, egyáltalán az élsport­hoz? Sok-sok szenvedés, amelyet bírni kell. Elvégre heti három edzés, három tesióra van, ámbár a versenyek előtt naponta tréningez­nek. Barátja, udvarlója, barátnője nincs. Zárkózott, lelldző alkat, aki évek óta gondozza ágyhoz kötött nagymamáját. Ketten laknak Abonyban, Marianna családja Cegléden él. Reggel korán kel, ki- pemyéz, begyújt, majd reggelit ké­szít a mamának. Ő az iskolában harap valamit. Hetente háromszor főz is, takarít, rendet rak, és edzé­sekre jár. Ez így megy télen, nyá­ron, ősszel, tavasszal, kivéve a versenyek egy-két napját. Ilyenkor a testvére vagy a nagymamája testvére jön el, mert őt nem lehet egyedül hagyni. Szereti a nagy­mamáját, hallani sem akar arról, hogy intézetbe, valamilyen ott­honba adják. Tévedések elkerülése végett nem akarja magát sajnál- tatni, ez az élete. Reméli, egykoron majd jobb, nyugodtabb is lesz. Karácsonyra a fa alá a szerete- ten kívül most más nem került. Ha végre végez, és dolgozni tudna, keresni, akkor majd igen. Hét vé­gén legtöbbször átjönnek Cegléd­ről az édesanyjáék, akkor vidá­mabb, mozgalmasabb a nap, és együtt takarítanak, főznek. Ha esetleg valaki a rokonságból fel­váltja, valamelyik ünnepet az édesanyjánál, nevelőapjánál tölt­heti. Ha nem, marad az abonyi Bartók Béla úti ház. Ketten tizenötezer forintból él­nek, és az a kedvezmény, hogy in­gyen ebédelhet az iskolában. Hogy ez az összeg mire elég vagy nem, azt hiszem, arról mindenkinek megvan a véleménye, meg a ta­pasztalata. D. Szabó Miklós

Next

/
Thumbnails
Contents