Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-04 / 259. szám

r Kis ország, igazodó politika A fordulat éve Igaza lehet Thürmer Gyulának abban, hogy ’95 a fordulat éve, tudniillik saját tudományos kuta­tásom eredménye is ezt látszik alátámasztani. Ugyanis kedvenc csomagküldő szolgálatomtól megszereztem valamennyi nagy­korú magyar állampolgár legfon­tosabb adatát, a derékbőségét, ezt elosztottam a tavaly vásárolt túl­élőkések számával, ehhez hozzá­adtam az idén várható költségve­tési deficitet, kijött lélekben ti­zenötmillió, ebből köbgyököt vontam, s végeredménynek máris megkaptam főnökömtől a fel­mondólevelet. Ezen az eredmé­nyen őszintén szólva fölöttébb meglepődtem, mert úgy tudtam, hogy már több mint egy eszten­deje nincsen munkahelyem. Azon pedig külön meglepődtem, hogy én még képes vagyok bármin is meglepődni, egyszóval nekem már az sem okozna igazi megle­petést, ha a Munkáspárt elnöké­nek beválna a jóslata. (WéBé) r Szöveg nélkül Azért közel másfél év után nem bánnám, ha a kormány hajszolná már egy kicsit a népszerűséget! Kakas­hírek A Vatikán közvetítő szerepet vállal Washington és Havanna között. Clinton elnök öröm­mel nyugtázta, hogy II. János Pál szívesen feladná Fidel Castrónak az utolsó kenetet. ífe * * A jövő tanévtől kezdve a csehországi egyetemeken és főiskolákon bevezetik a tandí­jat. A Kakas kérdésére vála­szolva Fodor Gábor a fenti hírrel kapcsolatban megje­gyezte, hogy ezek szerint már prágai kollégái is igen csehül-r;t1 >ü F' .bVf&iTuú *itytim iu'i allnak. KiQ ü9-«'> j&.ti » r* i ,jisv \ 'i A kormányfőt londoni útjára elkísérő Bokros Lajos mér­tékadó bukmékerekkel folyta­tott tárgyalása után látogatást tett az epsomi lóversenypá­lyán. A futamokat követő saj­tótájékoztatóján kijelentette, hogy az idei ősz rendkívül hű­vös, különösen egy szál alsó­nadrágban. íf: Szocialista képviselők egy csoportja Hajós után a buda­pesti Nánási úton is elköte­lezte magát a baloldali értékek mellett. A jövő héten ugyan­ezt megismétlik majd Duna- pentelén, Csillebércen, vala­mint Leninvárosban. * * * Az alsópiszkei rendőrőrs ud­varán tegnap délután leleple­zett, Ismeretlen Elkövető szobrát mára virradóra ellop­ták a talapzatáról. A nyomo­zók dolgát nehezíti, hogy az ismeretlen elkövetőről nem rendelkeznek pontos személy­leírással. (Walter) Megsemmisítő csapás

Next

/
Thumbnails
Contents