Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-30 / 281. szám

4. oldal A Szerkesztőség Postájából 1995. november 30., csütörtök Megrendítő halálhírek A november 20-án megjelent újságban olvastam a Meghalt a gyógyszertár miatt című szomorú, szép írást. Ezt a nekrológot Petróczki László gyógyszerész mindenképpen kiérdemelte, de nem ilyen halait érdemelt. Ismertem őt, sőt rokoni kapcsolatban voltunk. Tisztességes család tisztességes szülötte volt, iskolánk egykori tanítványa. Sajnos áldozata lett egy olyan fordulatnak, amelyre nem tudtunk kellően felkészülni, áldozata lett egy olyan helyzetnek, amelyben az örökbecsű erkölcsi törvények helyett egyre inkább a farkastörvények uralkodnak. Érdemes lenne végiggondolni: mi az oka, hogy ebben az év­ben ő volt a második patikus a megyében1, aki nem bírta tovább, és itt hagyta ezt a szomorú világot. Privatizálunk, reorganizá­lunk, racionalizálunk, réstrikciós intézkedéseket hozunk és eközben a legfontosabbra, az emberre, egymásra nem figye­lünk! Jó lenne, ha az újságírók többet foglalkoznának a rend­szerváltozás vétlen áldozataival. Nemcsak azért, mert megér­demlik, hanem azért, hogy okuljunk a tragédiákból. Jó lenne rádöbbenteni arra a hatalom minden rendű és rangú gyakorlóját, hogy a törvények, a rendeletek, a határozatok és az intézkedé­sék meghozatalakor nem szabad elfeledkezniük: nem (Csak^fo- lyamatokat szabályoznak, hanem emberi sorsok alakulásáról is döntenek. Egy-egy eset középpontba állításával, árnyalt bemu­tatásával hozzá tudnának járulni ahhoz, hogy politikusaink ne csak számokban,, folyamatokban, arctalan, konkrétan nem fel­fogható embercsoportokban gondolkodjanak, hanem hús-vér emberekben, egyéni sorsokban is. Elnézést kérek a személyes hangvételért, elgondolkodtatásra szántam e néhány sort. Meg hát arra. hogy megköszönjem az írást Petróczki Laciról. Ferenczi György, Tiszaföldvár * Mintegy negyvenen részesei voltunk annak a felejthetetlen est­nek, amelyet a november 20-ai operettesten nyújtott a Szigligeti Színházban a Szolnoki Szimfonikus Zenekar. Most már mi is tudjuk, hogy Báli József karnagy úr mellett Nádor László utol­jára vezényelte az együttest. Halálhíre mélységesen megrendí­tett bennünket. Őszinte részvétünket fejezzük ki a zenekar tag­jainak és rajtuk keresztül az elhunyt művész családjának. Tószeg zenét kedvelő polgárai Küldjön egy képet! Amatőr fotós felvétele Kovács Mihály szandaszőlősi olvasónktól (is) egy meghök­kentően régi felvételt kaptunk. Ki nem találná senki, hogy mit ábrázol! Valamikor 1939-^tO-ben készült, az épülő szolnoki re­pülőtéren. Meglehet, már akkor is tilos volt ott fényképezni, de hát olvasónk akár feltűnés nélkül is megtehette, mivel akkori­ban munkásként ott kereste kenyerét. Emlékszik rá, hogy vitéz nagybányai Horthy Istvánnak tiszti lakása volt az épülő repté­ren, gyakran látta is őt. Kovács Mihály szép, ám régebben is költséges hobbija minden darabját szeretettel őrzi, rakosgatja. Rájuk számíthatunk Köszönet és tisztelet a munka­helyi vezetőknek, akik segítik általános iskolánk tanulóit. A karcagi Népművészeti Házi­ipari Szövetkezet tíz éve hulla­dék ruhaanyaggal látja el fog­lalkoztató és speciális szakisko­lai osztályainkat. Dr. Balajti Kálmánná igazgatónő és Mé­száros Lőrincné ezzel a lehető­séggel sok élményhez juttatja tanulóinkat. Osztályfőnöki se­gítséggel ülő- és díszpámák ké­szültek, amelyeket dolgozóink megvásároltak. A pénzből ki­rándultak, színházba mehettek a gyerekek. A varrógépeken gyakorlók az ajándék textileken tökéletesítették tudásukat. A gyerekekkel meglátogattuk a szövetkezetét; mindenki szere­tettel vette őketTcörül. A házi­ipariak emberségből jelesre vizsgáztak. Mint osztályfőnök úgy érzem, tanulóim munkára nevelése a legfontosabb a fel­nőttéletre való felkészítésben. Szemerányi Istvánná, Karcag Emberség pedig... van Kérem, közöljék köszönő soraim, mivel nemrég a felebaráti szere­tet kiveszőiéiben lévő formájának voltunk részesei. November 2-án a karcagi kórházból igyekeztünk hazafelé; egy ismerős asszonyt is hoztunk, aki szintén a kórházban volt. Kunhe­gyestől kb. 4-5 km-re Trabantunkból kifogyott az üzemanyag. Fér­jem gyalog indult el egy üveggel. Néhány métert tett meg, amikor jött a DAC 648 rendszámú mikrobusz. Vezetője felvette a férjem. Az ismerőssel a kocsiban várakoztunk. Legnagyobb meglepeté­sünkre a gépkocsi vezetője — amint megtudtuk, Futó András ken- deresi lakos - vissza is hozta a férjem. Azt is megvárta, Hbgy el tu­dunk-e indulni. Ő csak azután kapcsolta be a motorját, s egy dara­big még követett bennünket. A nyilvánosság előtt köszönöm Futó úr magatartását. Sok ilyen ember kellene, mint ő, aki segíti feleba­rátját. Névnapja alkalmából kívánunk neki és családjának erőt, egészséget, hosszú, boldog életet, sok boldogságot - írta Szabó Márton és családja Újszentgyörgyről. * Újraélesztettek! - Ezt a címet adhatnánk Szebenyi István jászbe­rényi olvasónk sorainak. Október 30-án 21 óra tájban rosszul lett otthon. Infarktus érte. A mentősök perceken belül megérkeztek, s száguldottak vele az Erzsébet Kórház kardiológiai osztályára - ahol megállt a szíve! Dr. Korponai Magdolna adjunktusnő és team­je nagy fáradsággal újraélesztette, így most neki köszönheti az éle­tét. Levélírónk hálásan gondol a mentőszolgálat dolgozóira, akik az említett napon szolgálatban voltak; az adjunktusnőre és munka­társaira. Mindannyiuknak erőt, jó egészséget kíván! Egészséges életmód November 11-én a tiszaburai óvodában Egészséges élet­módra nevelés címmel előadást tartottunk a szülők és a gyer­mekek részére. Az egészség- megőrző program egyéni és közös feladat megoldására adott lehetőséget, melynek célja mjnden esetben kapcsoló­dott a címhez. A rendezvény első részében az óvodáskorú gyermekek egészséges életmódjáról, a he­lyes táplálkozásról, a megfelelő öltözködésről, a gyermekkori betegségekről, azok megelőzé­séről, a fogápolásról hallhattak a szülők; Ezután az előadás anyagához kapcsolódó totót töl­töttek ki. Amíg a felnőttek a sok jó ta­nácsot hallgatták, a kicsik egy másik teremben kézügyesség­fejlesztő feladatokat oldottak meg. Ezt a nagycsoportosok lábstatikai és gerincferdülést megelőző tornabemutatója kö­vette. Nagy sikert aratott a játékos családi vetélkedő csakúgy, mint az ételbemutató és -kóstoló. Végezetül olcsó bálás ruhák között válogathattak a szülők, s azt gondoljuk, ez sem jött rosz- szul a kispénzű embereknek. Településünk jellegéből adódóan nagyon fontosnak tar­tottuk ezt a rendezvényt, ame­lyet többen szponzoráltak. Se­gítségüket köszönjük. Szeretnénk, ha óvodásaink testileg és szellemileg egészsé­ges felnőttekké válnának, fá­radhatatlanul ennek érdekében dolgozunk. Bakóné Márton Magdolna védőnő Jászdózsai diákok bariangtúrán Már ötödik éve, hogy a jászdó­zsai Dózsa DSE turisztikai cso­portja a rossz idő beálltával a „föld alá” húzódik. Túráinkra egyre többen jelentkeznek, s kellemes gondunk, hogy az évi két-három alkalmat négy-ötre bővítjük. Még így is előfordult, hogy a létrástetői barlangász­ház tizenkét személyre „sza­bott” szobájában huszonötén szorongtunk. Szerencsére a „kopzervállapot” senkit nem zavart; némelyek előedzésnek tekintették a szűk barlangi fo­lyosók leküzdéséhez! Ősszel már kétszer kelt útra válogatottunk. Az elsőn, hogy ne legyen unalmas, rögtön az elején, a Lillafüredről Létráste- tőre vezető erdei úton eltéved­tünk. Két órával később érkez­tünk szálláshelyünkre. Rövid parkolás és kalóriafelvétel után az első - főként kezdőkből álló - csoport már be is öltözött, s 23 óra felé el(le)indult a bar­langba. Az ötödikesek különö­sen büszkék voltak arra, hogy osztályfőnöküket, Gabi nénit is tá tudták venni erre a nem min­dennapi vállalkozásra. Le a ka­lappal a „kicsik" előtt; nagyon ügyesen és fegyelmezetten vi­selkedtek. Hajnali négy óra táj­ban értünk vissza a barlangász­házba; röpke tíz percen belül mély álomba szenderültünk. Másnap délelőtt 10-kor már mindenki talpon volt. Mi, túra­vezetők, igyekeztünk kitenni magunkért. Elsétáltunk a Szár- doka-hegy lábánál lévő kőbá­nyához, majd átruccantunk Já- vorkútra, ahol meg is ebédel- Ntünk. Visszafelé egy rövid erdei utat választottunk, ami megint csak hosszabbra sikerült a ter­vezettnél, de jókat mulattunk útközben. Délután négykor in-, dúlt - volna - a következő cso­port, de az előző napi kicsik sztrájkkal fenyegetőztek, ha nem mehetnek megint... A bar­langásztanács rövid töprengés és átszervezés után döntött: egye penész, rágja denevér: jö­hetnek. (Végül is az ő gatyájuk bánja.) Ötkor tehát elindult a két részre osztott csapat, hogy ugyanazt a szakaszt - de más­más irányból - bejárja, a még tiszta ruhákat összekoszolja, s a netán már alvó denevéreket fel­ébressze. A barlang legnagyobb termel „n szerencsésen összeta­lálkoztunk, s a fénykép tanú­sága szerint ekkor még min­denki megvolt. Hiába, a kicsik sokkal fürgébbek voltak, s a ha­ladó brigád „totyogó öregjeit” megelőzve, mintegy fél órával előbb látták meg a nap-, illetve a holdvilágot. A rendkívül nomád körül­mények ellenére (gyertyafény, forrásvíz, üstkályha) mindenki remekül érezte magát, és szent fogadalmat tettünk, hogy ta­vasszal, ha több lesz a víz a bar­langi patakban, újra eljövünk. (A ruhákat több vízben kimosó anyukák véleményét itt, most, és úgy nem közöljük!) Ponto­sabban: ha minden jól megy, még a télen: várjuk a nagy ha­vazást, hogy hagyományos mátrai szánkózásainkat is meg­valósíthassuk. Végezetül: megköszönjük a miskolci Marcel Loubens Bar­langkutató Egyesület tagjai­nak, hogy évek óta elviselik amatőr próbálkozásainkat, lel­kesítik újoncainkat és segíte­nek a túrák szervezésében. Bá­tort Károly barlangász még mindig fáradhatatlanul vezeti túráinkat, s mi több, nemcsak leviszi, hanem fel is hozza a társaságot! Kosa Ferenc csoportvezető tanár Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Az oldalt szerkesztette: Farkas Ferencné Belenyugvó betegek Manapság majd minden fog­lalkozási ágban napirenden a tüntetés, a sztrájk. Egy réteg azonban - ereje fogytán - nem képes a tüntetésre; vege­tál. Ide tartoznak válogatás nélkül a betegek. Szerencsére e nehéz gazdasági-társadalmi helyzetben is mellettük van­nak az orvosok, akiknek saját létük, bérük emelése érdeké­ben is ki kell menniük az ut­cára követelőzni. Kimondták, hogy az elhanyagolt helye­ken, az elavult műszerekkel, s egyéni megélhetési gondjaik terhével nem tudnak felelős­séggel gyógyítani! Az emberek egészségének védelme érdekében sokkal több kutatásra lenne szükség. E téren nem volna szabad is­merni a pénzhiány szót! A magyar egészségügy - mond­hatni - egy helyben topog. A drága külföldi gyógyszerekért rengeteg valutát ad ki az ál­lam, ami mégsem éri el a kí­vánt hatást, s olykor nemcsak azért, mert meg sem tudja vá­sárolni, akinek szüksége lenne rá. Mi, betegek, innen Szol­nokról már 1991-ben átfogó tanulmányt, terjesztettünk fel dr. Surján Lászlóhoz. Milliós nagyságrendű költségkímélő javaslattal álltunk elő. Többek között javasoltuk kidolgozni, hogy a betegek - ahol erre mód van - otthonaikban gyó­gyulhassanak. Előnyösebb ez mind az érintett, mind az egészségbiztosítás számára. Szerencsénkre a magyar orvosok mindent elkövetnek, hogy a lakosság drámai egészségügyi helyzete leg­alább szinten maradjon. A minisztérium, a kormány, a parlament nem teszi meg a szükséges átfogó intézkedé­seket, amelyek az orvosok munkáját megkönnyítené. Ők tartják magukat esküjükhöz: gyógyítani akarnak! Kimen­nek az utcára, ide-oda utaz­gatnak, holott rájuk a nap minden percében szükség van. Gyógyítómunkájuk mel­lett nem hanyagolják el a fel­becsülhetetlen értékű felvilá­gosítómunkát sem! Id. Olej Zoltán, Szolnok Sokadszor csalódtunk Öt éve van megyénkben nyugdíjas-egyesület. Az 1995. február 3-án tartott közgyűlés óla nevünk: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjas Klu­bok Érdekvédelmi és Kulturális Szövetsége. Azért döntöttünk így, hogy még szélesebb kör­ben tudjuk összefogni a megye nyugdíjasklub­jait, -szervezeteit. Sok és sokféle programmal szeretnénk az idős emberek érdekvédelmét, kul­turális-szociális igényeit segíteni. Havonta szer­vezünk fórumot, melyre vezetőket, segíteni, tenni akaró embereket hívtunk és hívunk meg. Mivel szövetségünk Szolnok város nyugdí­jasklubjainak nagy számát is felöleli, ezért invi­táltuk a november 17-i, délutáni fórumra Vár­hegyi Attilát, városunk polgármesterét. Nagyon vártuk őt. mivel eddig még nem volt ideje ránk. Szövetségünk vezetőivel sem találkozott eddig. Örömteli várakozásunk november !7-én dél- előttig'tartott; akkor kaptuk a hírt, hogy nem tud eljönni. Nem is képviselte senki. Csalód­tunk! Annál is inkább, mert halljuk, tapasztal­juk, hogy a megye kisebb településein tisztelik, figyelemre méltatják a nyugdíjasokat, csak vá­rosunkban marad távol polgármesterünk min­den alkalommaf. Bocsánat: választás előtt, 1994. december 2-án eljött meghívásunkra. Úgy látszik, most már nem érdemes! Vagy ta­lán a november 16-i találkozó forró hangulatú beszélgetése késztette arra, hogy lemondja a programot. A forró hangulatú találkozó a VMK-ban volt, melyre meghívták az önkormányzat választott képviselőit is. Annak az üvegpalotának a sorsá­ról, jövőjéről volt szó. mely még most is a me­gye tulajdona, s a polgármester úr egy korábbi nyilatkozata szerint: a város ingyen használja az épületet, ám sorsáról nem dönthet. Mégis ez történik majd a november 237ai városi közgyű­lésen hozott három alternatíva alapján (melyek közül egyik sem jó). Ezért gyűltek össze a kul­túra házáért és a város kultúrcentrumáért aggó- dóak szép számmal november 16-án este. Saj­nos a meghívottaknak alig egyharmada jött el az eszmecserére. Úgy tűnik, városunk vezetői nem sokat törődnek a mindennapok kulturális igényeit kielégítő tevékenységgel. A jövő nagyvonalú tervei mellett - fesztiválközpont, konferenciaterem - megférne a szerényebb igé­nyek és kisebb pénzű közösségek támogatása is. Nem szabad, hogy pártérdekek határozzák meg a VMK jövőjét. Jó visszagondolni arra, amit megyénk egyik polgármestere mondott egy rendezvényen: „Idős korában annyi megbecsülést várhat el az ember, mint amennyit aktív korában tesz...” A vezetőség nevében: Ferencz Tiborné A véradókat köszöntötték Hagyomány, hogy november 27-e körül országszerte köszön­tik a véradókat. így volt ez Túr- kevén is november 24-én, a Me­zőgazdasági Szövetkezetben. A vezetőség az üzemi szer­vezet rendezésében megtartott ünnepségen fehér asztal mellett köszöntött- kétszáztíz donort, akik hozzájárultak embertár­saik gyógyításához. Harminc- ketten kaptak különböző kitün­tetést, a vele járó pénzjutalom­mal, A kitüntetetteknek ezúton is gratulálunk, eredményekben gazdag, békés, boldog új esz­tendőt kívánva! Végezetül mindenkit birkavacsorán látott vendégül a szövetkezet, amely jó hangulatú, kellemes beszél­getéssel zárult. Az üzemi Vöröskereszt veze­tősége hálás a véradásért, az önzetlen segítségért, s köszöni a szövetkezet vezetésének a donorok megbecsülését. Simon Sándor mb. Vöröskereszt-titkár Elképesztő felelőtlenség A fénykéa-ftcvember 27-én készült Szolnokon, az Aranyi Sán­dor út l(%yBmú ház II. emeleti szemétleöntője - előtt. Nem csoda, ha a jobb érzésű emberek addig liftezgetnek az épület­ben, amíg megnyugtatóbb környezetet nem találnak... Csótány van dögivei, de „találkoznak” itt-ott patkánnyal is. Már nem le­pődnek meg (annyira), csupán kitöri őket a frász. És ami igaz, az igaz: nincsenek elragadtatva a helyzettől; fertőzésveszélytől félnek! Úgy tűnik, nőm alaptalanul. Pedig: van házmester, aki­nek jobban oda kellene figyelnie az eseményekre. És hát a Szol­lak Lakóépület Üzemeltető Kft., valamint a Széchenyi lakóte­lepi házkezelőség... Az elénk táruló kép felháborító! Mit érde­mel az áz ember, aki ezt csinál(hat)ja - háborítatlanul?... Ön- kormányzati lakást semmiképpen!

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents