Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-25 / 277. szám
SZERETŐT TARTANI I KIRÁLYI DOLOG? Fodor Gábor leköszönt Horn elfogadta a lemondást A második ülésszak. Pénteken, Miskolcon folytatta munkáját a Magyar Szocialista Párt IV. kongresszusa. A tavasszal megkezdett tanácskozás újabb felvonásának résztvevői azzal a megbízatással érkeztek az egyetem, aulájába, hogy teljessé tegyék a párt és a kormányzat munkájának mérlegét, s mind belső dolgaikban, mind az egész ország sorsát, jövőjét meghatározó területeken kijelöljék a további tennivalókat. A küldöttek előbb zárt ülésen ügyrendi kérdésekben foglaltak állást, majd meghallgatták Horn Gyula pártelnök-miniszterelnök beszámolóját. (Részletes tudósításunk a 4. oldalon) fotó: feb/kajdu andrás Suchmann Tamás privatizációs miniszter elégedett volt Vevők vizitje a papírgyárban A termelés év végéig elérheti a tízezer tonnát Jelenlegi és leendő üzleti partnereit hívta meg látogatásra tegnap az ismét termelő szolnoki papírgyárba az új tulajdonos, az osztrák Neusiedler cég vezetése. A gyári vizitre kíváncsi volt Suchmann Tamás privatizációs miniszter is. Az eseményt ahhoz az örömteli tényhez „igazították”, hogy a néhány hónapja életre kelt társaság immár mindenben képes a megrendelők elvárásainak megfelelni. A jelek szerint a közeljövőben újabb bársonyszék cserél gazdát: tegnap délben Fodor Gábor művelődési és közoktatási miniszter levélben jelentette be Hóm Gyulának, hogy leköszön miniszteri Az 1995. október 31-ig állami garancia-kötelezettségvállalással beváltott, termelési célú, éven belüli hitelek állammal szembeni kötelezettségeit december 31-ével elengedik. Ugyancsak elengedik az állami alapjuttatás formájában fennálló tőkepótló hiteleket. Az idei növénytermelés finanszírozása érdekében felvett éven belüli lejáratú hitelek plusz 10 százalék kamattámogatást kapnak az eddigi 15 százalékra. Azon állami hitelek teljesítését, melyeket a pénzintézetek nem hosszabbítottak meg, s állammal szembeni kötelezettséggé alakultak, egy évre felVass Lajos tanár úr Alaty- tyánból érkezett 50 diákkal az üzemlátogatásra. Az első két órát még rendesen megtartották, aztán buszt fogadtak. Mint mondotta, még nem járt a gyárban. Könnyen elképzelhető, hogy a tegnapi ifjú látogatók egyike kezeli majd néhány év múlva azt a gyári lézerhegesztőt, amelynek a „hadrendbe” állítására folynak a kísérletek. A számítógépes hegesztőrobotok, lemezhajtogató automaták viszont már ma is a korszerű termelés alapeszközei. Tény: soha ennyien nem voltak még az Electrolux abszorpciós készülékeket előállító jászberényi üzemcsarnokában, mint tegnap. Az abszolút zajmentesen működő posztjáról. A kormányfő a bejelentést sajnálattal tudomásul vette. A távozó SZDSZ-es miniszter közölte, hogy az év végéig marad hivatalában. (Információnk a 4. oldalon) függesztették. Az MFA visszatérítendő támogatások 1995-96-ban esedékes törlesztőrészleteit a szerződések lejárati idején belül egyedi kérelem alapján egy évre szintén felfüggeszthetik. Ami viszont a „feketelevest” illeti: az FM 3,8 milliárdra tervezett - az aszálykár miatti hozamkiesések mértékében differenciált - hektáronkénti készpénzes támogatási csomagját nem hagyták jóvá. A jövő évi 90 milliárdos agrártámogatási rendszeren belül az FM kétmilliárdot szeretne elkülöníteni a hozambiztosítások kompenzálására. szállodai, hordozható, lakókocsikba beépíthető hűtőboxok elsősorban külföldön keresettek. Hazai piacon talál gazdára a késztermékek 12 százaléka. A Lehelben ’64 óta gyártanak abszorpciós hűtőket. A termelésfelfutás ’91-ben indult meg, amikor a Lehel 100 százalékban Electrolux- tulajdon lett. A jövő gyárát megtestesítő üzemben ’93-ban 73 ezer, idén eddig 112 ezer hűtőszekrényt állítottak elő. A ’96-os terv 150 ezer darab. Imponálóak a fejlesztésre évenként költött több száz millió is. Beruházásra ’93 óta 950 millió forintot költöttek. A világszínvonalú gyártás- technológia 333 dolgozónak ad munkát. Egy év múlva hetvennel bővítik a munkatársak számát. Mint a gyárral való ismerkedés alkalmából annak megvásárlásáról elhangzott: a Neusiedler magyarországi érdekeltsége révén idén augusztusban vette meg a három éve álló, és sok huzavonát követően a felszámolás sorsára jutott szolnoki üzemet. Ez szó szerint értendő, mert csak az ingatlan, az épületek, a gépek és a berendezések jelentették az adás-vétel tárgyát. Az ellenérték sem titok, az osztrák fél 1,2 milliárd forintot fizetett. Akkor a termelés három hónapon belüli újraindítását ígérték, ezt sikerült teljesíteni, az első jó minőségű papír október elején készült el. Eddig 8100 tonna különféle irodapapírt produkáltak, és 1995 végére várhatóan elérik a 10 ezer tonnát. Jövőre 70 ezer tonna papír előállítását tervezik, és ennek nyolcvan százalékát külpiacon kívánják eladni. Ugyancsak 1996-os elképzelés, hogy a magyar piacon 20-25 százalékos részesedést szerezzenek. Amennyiben az üzletmenet jól alakul, a jelenlegi 250 körüli alkalmazotti létszám is emelhető további ötven-hetven fővel. A látottak és hallottak után Suchmann Tamás privatizációs miniszter az újságírók érdeklődésére többek között elmondta: a csődeljárások és felszámolások során mintegy ötszáz hazai cég „porladt el”, de éppen a szolnoki példa bizonyítja, mindnek nem kell törvényszerűen veszendőbe menni. Megnyugtatónak tartotta azt, hogy a papírgyár hajdani dolgozóinak egy része újfent munkát kapott. Ez azért fontos - hangsúlyozta mert az ezredfordulóig 300 ezer munkahely megteremtése szükséges az ország költségvetési és szociális gondjainak megszüntetése érdekében. Törvénykezés Az Országgyűlés jövő heti ülésén újból megnyitja a költségvetés és a személyi jövedelemadó-törvény általános vitáját - jelentette be a Házbizottság ülését követő sajtótájékoztatón Kó- ródi Mária alelnök. Elmondta: a parlamentben megkezdődik a vita a béke- fenntartó erők átvonulásáról szóló határozati javaslatról. Kisebbségvédelem Az etnikai csoportok érdek- védelme egy hatékonyan működő európai kisebbség- védelmi rendszer létrehozásával lenne megoldható - hangsúlyozta Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az „Etnikai konfliktusok - veszélyben a béke Európában?” című vitafórumon. Úgy vélte: a nyelveket és kultúrákat eltüntető erőszakos asszimiláció, vagy a konfliktusok eltussolása helyett az autonómia jelentene megoldást a közép-ke- let-európai kisebbségek problémáira. Az üveg hideg, rideg anyagként ismert, amiből ifj. Herczeg István egri üvegművész meleg, barátságos, igazán tetszetős alkotásokat formált. Ezekből a tárgyakból nyűt kiállítás Szolnokon, a Borgalériában, a Baross u. 6. szám alatt, mely ez év végéig tekinthető meg. FOTÓ: BARNA Aszálykárok enyhítése némi „feketelevessel” Hitelelengedésekről döntöttek Nyolcmilliárdos aszály és elemi kár sújtotta idén a megyét. A gazdák egyre csüggedtebbek, enyhíti-e valami módon káraikat a kormányzat. Dr. Kis Zoltán földművelésügyi államtitkártól tegnap Jászberényben megtudtuk, nem hiába reménykedtek, bár némi „feketeleves” is került az asztalra az FM kárenyhítő csomagtervéről való kormánydöntést követően. „Nyitott kapuk” a Lehelnél A Mól Szolnok KK kézilabdacsapata pénteken este bajnoki mérkőzésen látta vendégül a Komlói Bányász együttesét. Az alacsony baranyai védőfalat a szintén nem kosarastermetű Bendó Csaba (képünkön labdával) is többször átlőtte, ennek ellenére csak egyetlen góllal diadalmaskodtak a hazaiak. (Tudósításunk a 11. oldalon található.) fotó: barna Lobog a gázláng Szentimrén is Jelentős eseményéhez érkezett el az úgynevezett Kungáz-program. A nyolc település - Tiszaszent- imre, Újszentgyörgy, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Tiszaderzs, Tomajmonostora és Abádszalók - összefogásával elkezdődött 523 millió forintos beruházás, a kivitelezési nehézségek ellenére is rekordidő alatt készült el. Dr. Si- vák József, a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium államtitkára gyújtotta meg tegnap a gesztortelepülés, Tisza- szentimre főterén a gázfáklyát. Az ünnepséget a programban részt vevő önkormányzatok delegációin kívül megtisztelte jelenlétével Iváncsik Imre, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kasuba János és Varga Mihály, a térség országgyűlési képviselői. A Kungáz-program nyomán nyolc település 3200 lakásában nyűik lehetőség a gázfűtés bevezetésére. -pMég a pofonoktól sem gyűlt szerelemre Mint ahogyan arról korábban hírt adtunk, Jászberényben egy szórakozóhelyen történt garázdaság gyanúja miatt egy helyi fiatalember ellen indult nyomozás. Nos, mint megtudtuk, a sokak szeme láttára lezajlott csetepaténak különös indítéka volt: az indulatot minden bizonnyal a reménytelen szerelem szította. Kiderült, hogy a feljelentett fiatalemberrel már korábban szakított a lány, akinek a bárban történtek után tett bejelentése nyomán indult el a rendőrségi vizsgálat. Az általa véglegesnek szánt döntést azonban a fiú - úgy tűnik - nem fogadta el, és több alkalommal is zaklatta egykori barátnőjét. A hét végi találkozás során talán túlságosan messzire ment kedvesének visszahódítását illetően. Bár még a nyomozásnak pontosan tisztáznia kell a történteket, az elsődleges adatok mindenesetre egy meglehetősen durva megoldást körvonalaznak. A fiú a szórakozóhelyre érve megpillantotta szerelmét, aki éppen táncolt valakiyel. Vélhetően ez volt a közvetlen kiváltó oka annak, hogy a lányt - a jelen lévő közönség előtt - hátulról elkapta, lökdöste és egyéb módon bántalmazta, majd miután az megpróbált elmenekülni, újabb támadások következtek. Szerencsétlen lány, akinek az incidens során még a feje is a falhoz verődött, persze ettől nem kedvelte meg újra volt barátját. Sőt, a sérüléseiről kiállított orvosi látlelet birtokában feljelentést is tett ellene a helyi kapitányságon.