Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-23 / 275. szám

AZ ÍJJ NÉPLAP TÖRÖK­SZENTMIKLÓSON A Magyar Köztársaság Érdemrend keresztje kitüntetettje: Szabó József református lelkész (7. oldal) UGYFELSZOLGAIATUNH 730-lG ÓKÁIG HÍVHATÓ! 56/424-444 56/426-668 Karcagiak a város értékeiért Japán tanárküldöttség látogatott tegnap Szolnokra a Konstantin iskolába, hogy meg­ismerkedjen az ott folyó tánc- és sportképzéssel, valamint részt vettek egy szorobánórán is - ez utóbbi egy japán matematikaoktatási módszert jelent. Magyarországi látogatásukat köve­tően Olaszországot, Spanyolországot, Angliát és az Egyesült Államokat is felkeresik. A cso­port nagy tetszéssel fogadta a táncos lányok bemutatóját. fotó: mészáros Közel félszáz küldött szellemi útravalója Karcagon több mint két évtizede alakult meg a Városvédő és Szé­pítő Egyesület. Tegnap a Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ­ban tartott választmányi ülésen dr. Sántha József elnök beszá­molt az idei évben végzett mun­kájukról. Mint elhangzott, új tag­jaik vannak a vállalkozók köréből s a kulturális intézmények veze­tői közül. Idén is legfontosabb feladatuk volt a helyi értékek vé­delme, műemlékek felépítésének ügye, a parkosítás, a város kom­munális helyzete, s új volt a te­metők rendbehozatala. Bekapcso­lódtak a hortobágyi, déli fogadó­kapu kialakításába, s részt vettek Az ítéletek elleni fellebbezés a Legfelsőbb Bíróság elé vitte az ügyet, ahol a megyei bíróság döntésének hatályon kívül he­lyezéséről rendelkeztek. A meg­ismételt eljárás során az első­rendű vádlott, Horváth Béla val­lomását vették alapul, az új ítélet is ennek megfelelően született meg. Az továbbra is bizonyított maradt, hogy a két férfi - Hor­váth kezdeményezésére és késé­vel felszerelkezve - pénzszer­zési céllal kereste fel az egyedül élő idős asszony lakását. Bizo­nyítást nyert azonban, hogy - bármilyen furcsának is tűnik - Horváth nem volt bent a lakás­a kun emlékhely létesítésében. Segítséget adtak a Kálvin 2. Sz. Csengős Iskola felújításának el­indításához s a Puszta koncert- és szalonzenekar működéséhez. A városban alkotóművészeknek al­kotótábort szerveztek. Űj felada­taik között jövőre szerepel a hon­foglalás 1100. évfordulójához kapcsolódó kulturális események szervezése is. A helyi értékek vé­delmének szervezésében sok se­gítséget kaptak Jenei Lajos Ybl- díjas építésztől, a város építész tanácsadójától. Legutóbb az ő kezdeményezésére készült el a karcagi Virág utca helyreállítási terve. ban, amikor társa végzett az ál­dozattal. Azt pedig nem lehetett megállapítani, hogy a történtek után magukkal vittek bármit is a lakásból. Mindezek Horváth számára olyan szerencsésen alakították a körülményeket, hogy a tegnapi ítélethirdetést követően már sza­badlábon távozhatott a tárgyaló­teremből. A korábbi emberölés helyett bűnsegédként elkövetett rablás kísérletében találta őt bű­nösnek a bíróság. Az elsődlege­sen kiszabott 15 év börtön is 3 évre apadt, aminek java része az előzetesben eltöltött hosszú idő miatt már letöltöttnek tekinthető. A Magyar Szocialista Párt no­vember 24-26. között tartja kongresszusát. Megyénkből ezen közel ötven küldött ‘vesz részt. Milyen elképzelésekkel indulnak a kongresszusra? - erről kérdez­tük dr. Füle Istvánt, a párt megyei elnökét.- A múlt héten tartottunk egy összejövetelt, amelyen kialakítot­tuk az MSZP megyei szervezete állásfoglalását.- Mi ennek a lényege?- Megyénk küldöttei kiállnak Horn Gyula miniszterelnök mel­lett. Azt is támogatják, hogy ő maradjon a pártelnök. Megítélé­sünk szerint a stabilizációs prog­Dr. Magyar Levente polgármes­ter beszámolt a testület előtt arról a megbeszélésről, amelyen Göncz Árpád meghívására vett részt önkormányzati vezetők tár­saságában. Mint mondotta, a köz­ram megvalósításának ő a garan­ciája. Ám az is igaz, hogy elége­detlenek vagyunk a párt működé­sével. Ezt már márciusban jelez­tük az országos központnak. Pon­tosabban fogalmazva nincs a pártnak olyan általános alelnöke, elnökhelyettese, aki teljes joggal tudná helyettesíteni a pártelnö­köt, a miniszterelnököt. Van öt alelnökünk, talán több is, mint kellene, ugyanakkor a feladatuk nincs meghatározva. Ehhez azonban alapszabály-mó­dosítás szükséges. Mi ezt most felvetjük, és reméljük, a követ­kező, tavaszi kongresszuson az elképzelésünk megvalósul. Ma­társasági elnök a kistérségekből kiinduló regionális fejlődésben látja az ország jövőjét. A város költségvetésének teljesítéséről szólva Jászberény polgármestere hangsúlyozta: a pénzügyi egyen­gyarul: kellene egy mindenki ál­tat elfogadott helyettes, mert ez nagyon lényeges kérdés. Éppen ezért mi, Jász-Nagykun-Szolnok megyéből azt szeretnénk, ha a ta­vaszi kongresszus kétfordulós lenne. Az elsőben tisztáznánk az alapszabály-módosítást, a máso­dikban döntenénk a személyi ügyekben, illetve elfogadnánk a programot.- Gyorsan változó világunk­ban nem lassú eljárás ez?- Ezeket az elképzeléseket megfelelően elő kell készíteni, és ahhoz okvetlenül szükséges a párttagság meghallgatása. Ez pe­dig időigényes munka. súly továbbra is stabil, ami annak köszönhető, hogy a tartalékkép­zésre folyamatosan figyel a vá­ros. A jövő évi gazdasági prog­ramból annyi már biztosnak lát­szik, hogy a befizetett szja-ból mintegy 220 millió, szociálpoli­tikai célokra 110 millió forint kö­rüli összeg jut Berénynek. (Folytatás a 3. oldalon) Közeledik az árhullám Gávavencsellő. A Tiszán levo­nuló árhullám tegnap Gáva­vencsellő térségében adott munkát a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság dolgozói­nak, akik fokozott figyelőszol­gálatot láttak el a folyó mentén. Energiatermelés Paks. A Paksi Atomerőmű 2. számú blokkja, amelyet egy szabályozóiad mozgatási hi­bája miatt november 8-án leál­lítottak és e hét elején újraindí­tottak, szerda délutántól ismét teljes kapacitással, 440 mega­watt teljesítménnyel termel. Ellenőrzött az OVB Budapest. Minimum 142 540 aláírás érvényes abból a több mint 181 ezerből, amelyet a Munkáspárt gyűjtött össze an­nak érdekében, hogy népszava­zás döntsön hazánk NATO-hoz való csatlakozásáról. Ezt az alá­írások - statisztikai mintavétel­lel, matematikai valószínűség­számítással történt - ellenőr­zése után, kedd esti ülésén je­lentette be az Országos Válasz­tási Bizottság. Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke az MTI- nek kifejtette, hogy a népszava­zásig hátralévő hónapokban mindent elkövetnek azért, hogy felvilágosítsák a választópolgá­rokat a NATO-hoz csatlakozás veszélyeiről. Tóth Zoltán, az adatfeldolgozó hivatal vezetője úgy véli, hogy a parlamentnek legkésőbb december 25-éig ál­lást kell foglalnia a népszava­zásról, amelyet az elrendelésé­től számított három hónapon belül kell megtartani. Eszmecsere az óvodákról Karcag. Az Ady Endre úti óvodások szülei fórumra hívták tegnap dr. Fazekas Sándor pol­gármestert, az óvodai átszerve­zések miatt. Jelenleg 11 óvoda működik a városban. Az elfo­gadott állásfoglalás szerint 1996. június 1-jével egy két­csoportos tagóvodát bezárnak, s a gyerekeket a többiben he­lyezik el. A tíz telephely önál­lóan működne, egy óvodave­zető irányításával. Az átszer­vezéssel mintegy négy-öt mil­lió forintot tudna megtakarítani a város. A jelen lévő szülők til­takoztak az Ady óvoda bezá­rása miatt. Az Italgasé a Tigáz A gázszolgáltató vállalatok magánítási versenytárgya­lásainak eredményhirdeté­sét legkésőbb december 20- ig ígérte az ÁPV Rt. Az első döntés szerdán már meg is született. A? Italgas/SNAM konzor­cium vásárolhatja meg a Ti­gáz Rt. 50 százalék plusz egy szavazatnyi részvénycsomag­ját - jelentette be Lascsik At­tila, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezér- igazgatója az igazgatósági ülést követő sajtótájékozta­tón. Az olasz befektető 271 százalékos árfolyamon, az ajánlatával megegyező 172 millió dollárért veheti meg a társaság nagyobbik felét. A pályázati kiírásnak megfelelően az Italgas/ SNAM ezzel elveszítette azt a lehetőséget, hogy nyertese lehessen a többi gázszolgáltató társaság pá­lyázatának is. A feltételek között ugyanis szerepelt az a kitétel, hogy a Tigáz többségi tulajdonát elnyerő -pályázó nem vehet részt a többi gázszolgáltató priva­tizációjában. Nem ölt - rablást kísérelt meg Egyszer már ítéletet hoztak abban a gyilkossági ügyben, amely három évvel ezelőtt Jászárokszálláson történt. Egy október végi napon lakásában holtan találtak egy idős asszonyt, akiről nem sokkal később kiderült: 26 késszúrással ölték meg. Á két vádlot­tat akkor nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt találta bűnösnek a megyei bíróság. Jászberény pénzügyi helyzete stabil Vita a Zoltán utca harmadik kijáratáról Nincs világítás 28 Jászberény környéki tanyában, legalább petró­leumról kellene gondoskodni - hangzott el egy napirend előtti in­terpellációban tegnap este a városházi önkormányzati ülésen. Kedden este hazafelé igyekezett Szolnokról egy 44 éves martfűi férfi, akinek Toyotáját „potyautasként” legin­kább az alkohol vezette. A sportrepülőtérhez érve az enyhe ívű kanyart szegélyező acélkorlátra szaladt, és annak tete­jén szánkázva mintegy 25 métert tett meg, majd egy beton­oszlopnak ütközött, és felborult. A súlyos sérüléssel járó mutatványt a rend őrei fogják értékelni. fotó: barna Autószalon ügye a jegyző előtt Éjszakai rendőri ellenőrzések Szolnokon Egy, Szolnok művészeti életé­vel kapcsolatos eseményről, a városi rendőrkapitányság éj­szaka tartott ellenőrzéseinek eredményeiről, a Városi Műve­lődési Központban helyet ka­pott autószalonról és a logiszti­kai központ körüli fejlemé­nyekről esett szó tegnap a pol­gármesteri sajtótájékoztatón. Várhegyi Attila elöljáróban bejelentette: szerda este kö­szöntik a szolnoki önkormány­zat nevében Törőcsik Mari Kossuth-díjas kiváló művészt, a Szigligeti Színház tagját 60. születésnapja alkalmából. A művésznő a város bronz em­lékplakettjét kapta, amely a szolnoki színházbarátok szere- tetét és megbecsülését hivatott jelképezni. Ezután a polgármester köz­readta Vörös Miklós szolnoki rendőrkapitány levelét, amely­ben a városi szórakozóhelyek és környékük fokozott éjszakai rendőri ellenőrzéseiről számol be. Ezt az indokolta, hogy pol­gárok panaszai szerint a város egyes részein korántsem nyu­galmasak az éjszakai és a haj­nali órák. Az ellenőrzés idősza­kában a rendőrök hét esetben kezdeményeztek eljárást garáz­daság elkövetésének alapos gyanúja miatt, ugyanakkor csendháborításért hat fő ellen tettek feljelentést. A közrend és a közbiztonság ellen kilencen vétettek, rájuk összesen 12 ezer forint helyszíni bírságot szab­tak ki. A közrendet, közbizton­ságot, illetve az állampolgárok nyugalmát jelentősen zavaró, (Folytatás a 3. oldalon) Születésnapi kazettabemutatót tartott tegnap az egy éve alakult, de máris közismert és népszerű szol­noki CÉ-CÓ együttes, mely Kelet-Magyarország egyet­len gyermekműsorral fellépő countryzenekara. Első ka­zettája Utazás meseországba címmel látott napvilágot, és kizárólag saját szerzeményeiket tartalmazza. Szom­baton délelőtt ingyenes bemutatót tartanak a VMK-ban. FOTÓ: MÉSZÁROS

Next

/
Thumbnails
Contents