Új Néplap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-18 / 271. szám

1995. november 18., szombat Megyei Körkép 3. oldal A kisgazdaelnök Jászberényben is hangoztatta: Törvénytelen a kamatszedés Torgyán József mindenkit lemondatna ? Vendégek látogattak tegnap a szolnoki Körösi Csorna Sándor iskolába. A Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet továbbképzési napokat szervezett a megye pedagó­gusai részére, a kormány által októberben jóváhagyott Nemzeti Al^ptanterv kérdéseinek át­tekintésére. A szakmai programok iránt mintegy kétezerötszázan érdeklődtek. A megjelen­tek megismerkedhettek az új pedagógiai szakkönyvekkel is. fotó: barna Parázs vita egy művelődési házról Sokan állítják, takaréklángon pislákol a kultúra világa, ráadá­sul nem is nagyon érdekli az embereket. Mégis, amikor Szolnokon a Városi Művelődési Központ jövőjéről volt szó, tele volt a terem. Az emberek ken­dőzetlenül mondták: az ő pén­zükből épült az az elfuserált ko­losszus, azért a magukénak ér­zik. Mert elfuserált, ebben meg­egyeztek, hiszen amikor kőbe, betonba, üvegbe álmodták, aligha arra számítottak, hogy hetven (!) kiscsoport, együttes, közösség, klub talál benne ott­hont. Mellesleg az sem tisztá­zott: ez a városé vagy a megyéé, esetleg mindkettőé. Három változat született a jö­vőbeli hasznosításról: az egyik szerint közhasznú társasági formában létezne; a másik ér­telmében művészeti, tudomá­nyos központ lenne; míg a har­madik elképzelés szerint feszti­váloknak, hangversenyeknek adna otthont. A döntő, nagy többség véleménye az volt: egyik sem jó, kellene egy ne­gyedik variáció. Azon az estén, ott nem volt jó városi képviselőnek lenni, ez derült ki a városatyák fel­szólalásai után. Az emberek nehezen emésztik meg, miért kell az országban, de a sző­kébb környezetükben is jósze­rével mindent megszüntetni, megnyirbálni. Miért minden a pénz, egyéb értékek itt’ már nincsenek? Mert ha a házat el­adják, más célra hasznosítják, hol kapnak helyet az öregek, a fiatalok. Elhangzott, majd tes­tületi döntés születik arról, ki­ket támogatnak és kiket nem. És ha az emberek véleménye más, akkor mi van? ... Mi a ga­rancia arra, hogy az egyikre szükség van, a másikra nem. Mert szerintük azt lehetetlen mérni, melyik a hatékonyabb csoport. Tudják, a ház fenntartása, javítása sokba kerül. Igaz, fe­szítő gondok nehezednek a megyeszékhely költségveté­sére, éppen ezért nehezen tud­nak elképzelni jó döntést. Esetleg azt: muszáj erről pár nap múlva határozni? Nem kellene esetleg még meghall­gatni több véleményt, javasla­tot? Mert ott is elhangzott né­hány hasznos ötlet. D. Sz. M. Zenebona Kisújszállás szívében Mi van, ha a környék inkább aludni akar? A magyar bankok 1994. ja­nuár 1-jétől törvénytelenül szedik a 20 százaléknál na­gyobb kamatokat, ugyanis a Ptk. 20 százalékban maxi­málja az ügyleti kamatok felső határát - jelentette ki tegnap este Torgyán József kisgazdaelnök a Jászberény­ben rendezett nagygyűlésen. A kamatügy néhány nap alatt országos botránnyá dagadt. Torgyán József kitart állítása mellett, miszerint tavaly év ele­jétől törvénytelenül szedik a 20 százaléknál magasabb kamato­kat. „Az államnak fennáll a kár­térítési felelőssége, a törvényte­lenül szedett kamatokat vissza kell fizetni”- hangsúlyozta be­szédében. Az ifjúsági házat zsúfolásig megtöltő hallgatóság nagy tapssal honorálta bejelen­tését: „Az igazságügy-, a pénz­ügyminiszternek, az MNB- és Állami Bankfelügyelet elnöké­nek, a legfőbb ügyésznek tá­voznia kell a helyéről, ne is lás­sam őket a parlamentben!”. Mint mondotta, a felsorolt sze­mélyeket hétfőn fogja lemon­dásra felszólítani az országház­ban. Ugyanezt a lehetőséget ha­táridő kijelölésével kínálja fel a (Folytatás az 1. oldalról) A közgyűlés elfogadta többek kö­zött a Jászkun világ jövő évi ren­dezvénysorozatának előkészítésé­ről szóló előterjesztést, illetve so­ron kívül döntött a jászapáti mező- gazdasági szakiskola fűtési rend­szerének gázra történő átalakításá­ról. Az ülés végére meghirdetett közmeghallgatás azonban - érdek­telenség miatt - elmaradt. Az SZDSZ megyei frakciójának az ülés utáni sajtóbeszélgetésén szó esett a szolnoki Városi Műve­lődési Központ (melyet a tulajdo­nos megyei önkormányzat ingyen átadott hasznosításra a városnak) körül kialakult helyzetről. Az e miniszterelnöknek is. Az ország hely­zetéről, a közálla­potokról szólva sú­lyos vádakkal il­lette a kormányt, és bizonyos fog­lalkozási csoportokat. „Törvé­nyesített. rablás folyik az or­szágban. A tolvaj bankárok 20- 60 milliót vágnak zsebre. A magyar nép dolgozhat éjt nap­pallá téve, egyre jobban eladó­sodik. Az infláció szándékos felpörgetése figyelhető meg. Miért van rossz élet? Mert a ve­zetők rossz irányba viszik az országot. A mai pusztítások na­gyobbak, mint amit a II. világ­háború okozott. Ennek köszön­hető a társadalom bizalomvesz­tése, az erkölcsi fertő. A jelen­legi hatalom összevissza hazu­dik, a tényeket elferdíti” - mondotta Torgyán József. Bí­rálta az Állami Vagyonügynök­ség tevékenységét is: „150 mil­liárd helyett csupán 50 milliárd volt a bevétele, miközben 75 milliárdba került a fenntartása.” Hangsúlyozta, hogy a vállal­kozók többsége kényszervál­lalkozó, akikre jövőre 92 milli­árd forintos újabb terhet kíván rakni a kormányzat. témában interpellációt is benyújtó dr. Kiss Edit szerint a használatba adási szerződés rögzíti, hogy a vá­ros önkormányzata kizárólag a tu­lajdonos hozzájárulásával változ­tathat az ingatlan funkcióján. Ezért a kulturális céltól eltérő hasznosí­táshoz kell a megyei önkormány­zat hozzájárulása. A felmerült problémákat ezért jogi úton kell ér­telmezni, hiszen a város más cé­lokra akarja használni a művelő­dési központot. Mindamellett nem szabad semmiféle ütközőpontot kialakítani a város és a megye kö­zött. A lényeg az, hogy az esetle­ges nyitott kérdések a kultúra ja­vára dőljenek el - hangsúlyozta dr. Kiss Edit. B. Gy. Ez a Rózsakért étterem Kisúj­szállás szívében egykoron ked­ves, hangulatos vacsorázóhely­nek számított. Telt, múlt az idő, új gazdák váltották egymást a bérleményben. Lassanként rossz hírű, veszélyes hellyé vált, ahol még lövöldöztek is. Ha hinni lehet a beadványok­nak, 1993. október 27-én már 72 lakó fordult a városháza illetéke­seihez, miszerint elviselhetetlen az esetenkénti diszkó. Főleg éjfél után, mert azt elfelejtettem emlí­teni, hogy kőhajításnyira, a má­sik oldalon négyemeletes lakóte­lep húzódik. Mégpedig U alak­ban, ahol az arrafelé eső szárny tulajdonosai lassan vagy diszkó­professzorokká válnak, vagy mehetnek valamelyik pszichiát­riai osztályra. Ennek az áldatlan helyzetnek már többször is az ve­tett véget, hogy a vállalkozók tönkrementek, vagy egyszerűen feladták. Úgy tűnik, van új a nap alatt, és minden folytatódik, már ami a zajt illeti. Ismételten új bérlői adódtak a sok vihart kavart, jeles műintézménynek, amelyben állí­tólag étterem és presszó is lenne. Az utóbbi van, meg szálloda is. Ezekkel nincsen baj, de azzal igen, hogy néhány hete pénteken meg szombaton este, sőt vasár­nap hajnalban diszkózene dübö­rög. Remegnek a lakásokban a po­harak, szóval olyan ez, mintha harckocsiezred vonulna. Külö­nösen éjfél után pokoli a zaj, egészen hajnalig. Érdekes, ha el­lenőrzés kezdődik, leveszik a hangerőt, majd visszaállítják. Igaz, legújabban hangfogók ke­rültek a földszinti ablakokra, de felül szabadon áramlik a bömbö- lés. Az pedig már csak ráadás, hogy a közeli játszótéren többen a névjegyüket is otthagyják, po- tyogtatós vagy folyékony formá­ban. November 9-én Halász Ist­ván, az ott lakók nevében újabb beadvánnyal ostromolta a város illetékeseit. Harmincötén írták alá, és azt állították, ha télen, csukott ablakoknál ekkora a zaj, mi lesz jó időben? Amikor tárva- nyitva minden! Van, aki mondja, nincs akkora zenebona. Igaz, aki effélét közöl, egy sem ott lakik. A Deák Ferenc út 2/b. emeletes ház tulajdonosai nem értik, mi az oka annak, hogy pénteken, szombaton éjszaka, vasárnap hajnalban nekik ezt hallgatniuk kell? Vagy az a felháborító, hogy aludni szeretnének? Ha már az Isten azzal verte őket, hogy a la­kásaik arra néznek, ahonnan a dobszó dübörög? Ha kell, állít­ják, hoznak kétszáz aláírást is. Pedig nem fiatalellenesek, de hát mit csináljanak, ha éjfél után roppant nem kedvelik a kongó dobütemet? D. Szabó Miklós Nem várt siker A Jász-Tel tegnap nyitott napot rendezett Jászberényben. Októ­ber közepe óta működik a digitá­lis telefonközpont, mely lehetővé teszi, hogy év végére'minden jász település csatlakozzon a korszerű rendszerhez. Az érdeklődőknek bemutatták az új központot, mely 19 ezer előfizetőt tud kezelni. Ä Jászságban mintegy 18 ezer igénylő volt eddig. Ezért ked­vezményes akciót is szerveztek péntekre. E napon 26 ezer forin­tos csatlakozási díj mellett lehe­tett igényt beadni. Összesen 816 új előfizetőt re­gisztráltak a Jász-Tel-nél. Az ak­ció része volt, hogy közülük egy szerencsés ingyen nyerte el a te­lefonvonalat és egy készüléket is. A 18 jászsági polgármester je­lenlétében Kispál Ish’án Jászbe­rény, Fillér utca 7. szám alatti lakosnak kedvezett a szerencse. Nagy érdeklődés volt a ked­vezménnyel árusított telefonké­szülékek iránt is. „Magyarul kell európaiul élni” (Folytatás az 1. oldalról) Magyarország adottságai ked­vezőek, jó talajok, jó termelési struktúrák és jó mezőgazdászok vannak - mondotta Henry Cars- tensen, pozitív benyomásait hozva fel példaként. Azt is látni kell azonban, hogy a magyar termelőknek épp úgy, mint a német és francia gazdáknak, szembesülniük kell az amerikai agrároffenzívával. A jövőbeni hazai üzemméreteket firtató kérdésre válaszolva Orosz Sán­dor kifejtette: az üzemmérete­ket a hatékonyságnak és a gaz­daságosságnak kell meghatá­roznia. Hosszú távon kicsi, kö­zepes és nagy gazdaságok lesz­nek a magyar agrárium alappil­lérei. Günther Raad arról beszélt, hogy hazánkban olyan támoga­tási rendszert célszerű kialakí­tani, amit Európai Unió-tagsá­gunk elnyerésével nem kell majd szétrombolni. Versenyképes lesz-e a kicsi francia vagy a német farmer­gazda a magyar termelőkkel szemben? - hangzott a mosta­nában sokat emlegetett kérdés. Henry Carstensen válaszában leszögezte: nem kicsi és nagy gazdaság létezik, hanem nyere­séges vagy veszteséges. Bene­dek Fülöp megnyugtatta a fiatal nyugat-európai gazdákat - mondván - a legyengült ma­gyar agrárium nem jelent köz­vetlen veszélyt. Günther Raad hazánk EU csatlakozási esélyeit elemezve kifejtette: Magyarországnak gazdasági struktúraváltást kell végrehajtania, ám ez érvényes az EU-tagországokra is. Akarják-e egyáltalán a magyar gazdák az európai integrációt? A kérdésre válaszolva Benedek Fü­löp elmondta: a termelők egy ré­sze minden bizonnyal nemmel szavazna. Ezért is szükséges tisz­tázni, hogy az EU feltételei mit je­lentenek a magyar gazdálkodókra nézve. L. Z. A ÍOO éves a mozi rendezvénysorozat keretében Szol­nokon, a Tisza moziban találkozott a közönséggel Hernádi Judit színművésznő, a Brooklyni testvér című film bemuta­tását követően. Zárt ülések délelőttije Tegye még emlékezetesebbé családja, barátai KARÁCSONYÁT, SZILVESZTERÉT ! Ünnepeljenek együtt a SHOW-SZÓRÓ SZTÁRJAIVAL! KD©<s©imIb©iF HO® és 2®»®® éimfi DsmdkgtKM kíván "BOLDOG KARÁCSONYT !" A sztárvendég: AL MARTINO, Psota Irén, Haumann Péter, Mikó István... és még sok neves művész. ©©©©mmlbffiir 31=énn 2®<3®4óll EXKLUZÍV SZILVESZTERI VACSORÁRA hívják a "VILÁGSZTÁR HASONMÁSOK" -Psota Irén, Esztergályos Cecília, Tina Turner, Marilyn Monroe..., a többiekről nem is beszélve ! Helyszín-. Kongresszusi Központ, Budapest, XII. Jagelló út 1/3. Jegyek kaphatók: a helyszínen és a Music Mix 33. Ticket Service jegyirodájában Budapest V. Váci u. 33. Tel.: 266-7070, 138-2237. Szent Erzsébet és a tökéletes elet II. András magyar király és me- ráni Gertrúd hercegnő leánya­ként született 1207-ben, a sáros­pataki királyi várban. Még kis­leányként férjhez adták Lajos türingiai tartománygrófhoz, akit három gyermekkel ajándékozott meg. Férje korai halála után (1227) a szegénységet választva élt. Kórházat alapított, és maga szolgálta a betegeket. Életében nagy szerepet játszott Marburgi Konrád, Érzsébet lelki atyja. Feladatának tekintette Erzsébet tökéletességének kibontakozta­tását. Szigorú lelki vezető volt. Erzsébet nem tiltakozott, nem keresett kibúvókat. Oly hűség­gel és hajlékonysággal simult Is­ten kezébe, hogy emberi szigor nem tudott ártani neki. Erzsébet halála után így ír a lelki vezető a pápának: ,, Könnyek között kérte tőlem, engedjem meg, hogy ház­ról házra járva koldulhasson. Amikor ezt megtagadtam tőle, azt válaszolta: akkor olyat te­szek, amit nem tilthat meg ne­kem. Nagypénteken az oltárra tette kezét, és lemondott a sa­ját akaratáról és a világ min­den pompájáról.” Halála után (24 éves volt) már négy évvel szentté avatták. Férjére igen nagy hatással volt, szentté tette. Lajos egy al­kalommal így szólt: ,JJa ez az egész hegy aranyból volna, ak­kor sem adnám oda érte az én Erzsébetemet.” Amikor Lajos holttestét hazahozták, fájda­lommal borult a koporsóra, így imádkozott: „Istenem, te tudod, hogy mennyire szeretem az uramat. Odaadnám érte az egész világot, ha visszanyerhetném. De akaratod ellenére nem aka­rom visszahívni még akkor sem, ha csak néhány hajszálamat kel­lene adnom érte.” E világ ködében úgy ragyo­gott fel, mint a hajnalcsillag, akinek sugárzása nemhogy csökkenne, hanem erősödik. Irgalmas Istenünk, kérünk, világosítsd meg híveid szívét, Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket, hogy a világ által felkínált jólétet megvessük, mindig égi vigasztalásodnak ör­vendjünk. Barotai Endre plébános

Next

/
Thumbnails
Contents