Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-27 / 252. szám

4. oldal Kevés a krumpli Évek óta csökken hazánk burgonyatermelése, s emiatt exportőrből importőrré let­tünk. Az idén a tavalyinál 15-18 százalékkal kisebb ter­més várható, a becslések sze­rint 850-860 ezer tonna. Nyugat-Európában sem jobb a helyzet, a szélsőséges időjárás ott is rontotta a ter­méseredményeket. Hollandi­ában például - ahonnan jelen­tős mennyiségű vetőburgo­nyát importálunk - a termelők a kisebb hozamra számítva eleve többet vetettek, mégsem tudják kielégíteni a belföldi keresletet. Az Európai Bizottság kelet- közép-európai országokról készített tanulmánya szerint Lengyelország, Magyaror­szág, a Cseh, a Szlovák Köz­társaság valamint Szlovénia közül 2000-re csupán Len­gyelország rendelkezik majd jelentős mennyiségű burgo­nyafölösleggel. A tanulmány rámutat: a hat éve tartó visszaesés ellenére ezekben az országokban a burgonya termőterülete 172 százaléka volt az unióbeli or­szágokénak. A jelenlegi 19 tonnás hek­táronkénti átlaghozam ugyan valamelyest emelkedni fog, de ez nem ellensúlyozhatja a területcsökkenést. Az egye­düli kivétel ez alól Lengyel- ország, U. G. Jövőre 4 milliárd forintból gazdálkodhat az idegenforgalom Isten hozta Magyarországon! A legjobban jövedelmező üzletág a turizmus - vélekedett Schagrin Tamás, az Országos Idegenforgalmi Hivatal (OIH) elnöke azon a turisztikai börzén, amelyet a jövő évi tervek, programok ismertetésére rendeztek a héten. Tegnap a Work Shop elneve­zésű bemutatkozó kiállításon utazási irodák kínálták porté­káikat leendő turistáknak és érdeklődő üzletembereknek. A szervezők azzal a nem tit­kolt szándékkal rendezték meg a börzét, hogy idejében csinál­janak propagandát jövő évre is a magyarországi nyaralásnak és telelésnek. A hazai turizmus idei esz­tendejéről és a jövő évi tervek­ről, programokról Schagrin Tamás, az Országos Idegen- forgalmi Hivatal elnöke adott tájékoztatást. Beszámolójában kiemelte: 1995 az áttörés éve volt. Sike- ' rült meggyőzni a kormányt ar­ról, hogy a turizmus a legjöve­delmezőbb gazdasági ágazat ma Magyarországon. Ebben az évben a vártnál 24 százalékkal több bevételt könyvelhetett el az állam. Ez bizonyíték erejűnek számított azokon a tárgyalásokon, ame­lyeken eldőlt, hogy a költség­vetés mennyivel támogatja jö­vőre az ágazatot. Az egyeztetéseken elfogad­ták és támogatásra érdemesnek tartották az OIH turisztikai termékfejlesztésre és az or­szág-marketingre vonatkozó javaslatait, és pártolókra talál­tak a közbiztonság, a határát­lépések javítását sürgető ötle­tek is. így - összegezte Schagrin Tamás - a kormány ugyanany- nyival járul hozzá az idegen- forgalomhoz, mint amennyit a vállalkozók invesztálnak az üz­letágba, vagyis körülbelül 1 milliárd forinttal támogatja azt. Ez az idei év 200 milliójához képest nagy előrelépés. A millecentenárium évében ezen kívül a turisztikai rendez­vényekre külön 1,2 milliárd fo­rintot áldoz a költségvetés. Jövőre - az egyéb forrásokat is beleértve - csaknem 4 milli- árdból gazdálkodhat az idegen- forgalom. Bozsó Bea A hétfejű sárkány neve: deficit Meddig növekedhetnek még az ország adósságai? A bel- és külföldi államadósságok összege a parlament elé kerülő 1996-os költségvetés tervezetében már 5375,3 milli­árd forintra rúg. 1990-ben ez az érték még csak 1384,3 mil­liárd volt. Minden törlesztésre irányuló erőfeszítés ellenére az idei 4994,7 milliárd forintos tartozás jövőre 361 milli- árddal gyarapszik.- Évtizedek óta deficites a magyar központi költségve­tés, ám különösen a ’90-es évek elejétől ugrásszerűen nőttek az államadósságok - mondja dr. Bősze Zoltán, a Pénzügyminisztérium állami költségvetési főosztályának helyettes vezetője.- Éppen ezért hiteleket kell felvenni, értékpapírokat kell kibocsátani, hogy a hiányt át­hidaljuk valahogy, s ez az ör­dögi kör sajnos tovább növeli az államháztartás deficitjét. Míg a központi költségve­tés belföldi kamatozó adós­sága 1990-ben 827,7 milliárd forint volt, 1995-ben pedig 2433,3 milliárdra tehető, ad­dig 1996-ban ez az összeg már 2589 milliárd forint lesz. A költségvetés bruttó kül­földi adóssága 37,4 milliárd- ról öt év alatt 417,4 milliárdra növekedett, s jövőre várha­tóan 460 milliárd forint lesz. A tartozások nagyságát év­ről évre növeli az árfolyam- különbözetből származó, MNB-vel szembeni kamat­mentes adósság, amely 1990- ben 519,2 milliárd forint volt, 1995-ben 2154 milliárdra, 1996-ban pedig 2326,3 milliárdra prog­nosztizálható.-Mekkora kamatot rejte­nek a külföldi és a belföldi ál­lamadósságok?- A nemzetközi pénzpiacon a kinti alacsony infláció miatt alacsonyabbak, 5-10 százalé­kosak a devizakamatok. A belföldi államadósságok ese­tében magasabb kamatokat kell fizetni, a hazai inflációs helyzetnek megfelelően. Je­lenleg ez 27-28 százalék. Remélhető, hogy az inflá­ció megfékezése, a befektetési kedv fokozódása és a megta­karítások növekedése az ál­lamháztartás hiányának csök­kenését vonja maga után. B. N. Zs. Gazdaság — Műsörajánlat 1995. október 27., péntek A pénzbarát törvény Október elseje óta bizo­nyos termékek után a gyártóknak környezetvé­delmi termékdíjat kell fi­zetniük. Igazoltan környezetbarát termékek esetén az immár egy hónapja életbe lépett törvény lehetőséget ad a díj­tétel mérséklésére is, ám a termelők a mai napig nem tudják, milyen feltételekkel pályázhatnának a kedvez­ményre. A díjköteles termékek közé tartoznak többek kö­zött a hűtőberendezések is. Például egy hűtőszekrény­nél a gyári önköltségi árra tevődik az első forgalomba hozatalkor az ár 5-9 száza­lékát kitevő termékdíj. Erre az összegre jön a 20 száza­lékos kereskedelmi árrés és a 25 százalékos áfa. így a fogyasztó az eredeti gyártási árnál 50 százalékkal kényte­len többet fizetni vásárlás­kor - hangzott el tegnap a svéd Electrolux-Lehel Hű­tőgépgyár Kft. sajtótájékoz­tatóján. Noha a cég - mintegy félmilliárdos beruházás eredményeképpen - úgyne­vezett zöld termékeket gyárt, egyelőre nem élhet a törvény által megcsillantott kedvezménnyel, mert a ter­mékdíjcsökkentésre augusz­tus végén benyújtott pályá­zatára a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisz­tériumtól máig nem érkezett semmiféle visszajelzés, termékdíjat pedig fizetnie kell. Az idő telik. A hűtőgép­gyár megnövekedett költséJ geit viszont nem képes ki­gazdálkodni. Sze. B. Kárpótlási jegyért részvényt A kárpótlási jegy árfolyama 1993-as tőzsdei bevezetése óta csökken, napjainkban már a 20 százalékot sem éri el. Ha több millió forintnyi jegye van valakinek, sikerrel vehet részt pri­vatizációs pályázatokon, ám az eredeti kárpótoltak nem tartoznak ebbe a körbe. Az ÁPV Rt. ugyan ígéri, hogy mielőbb piacra dob olyan privati­zációs részvénycsomagot, amely kárpótlási jegyekért jegyezhető, ám sokan szeretnének már meg­szabadulni a szebb napokat is lá­tott papújaiktól. Nekik ajánl megoldást a Pan- nonHolding Kereskedelmi és Be­fektetési Rt. A kárpótlási jegyek tőzsdei árfolyamához igazodva 100 forint névértékű részvényeket hoz forgalomba, 870 forintos ki­bocsátási áron. A kárpótoltak 1740 forintért tudják értékesíteni papújaikat, ha két részvényt je­gyeznek egy kárpótlási jegyért. Ennek a konstrukciónak az az' előnye is megvan, hogy a kárpót­lási jegyek privatizációs felhasz­nálása során képződő nyereség után a társaságnak nem kell adóz­nia, így több marad az osztalék formájában kifizethető nyereség. A PannonHolding részvényei­vel azok a kárpótoltak is a privati­zálandó állami vágyón közelébe kerülhetnek, akik egyenként, kü- lön-külön labdába sem rúghatná­nak ezeken a pályázatokon. Részvényt jegyezni a Kereske­delmi Bank és az IBUSZ Bank fiókjaiban, valamint az értékpapú- forgalmazóknál lehet. FEB RADIO SZOLNOKI STÚDIÓ RÁDIÓ 2000 RÁDIÓ JÁSZBERÉNY KOSSUTH 4.30-8,10 Reggeli krónika. 4.40 Határok nélkül. 5.40 Falurádió. 8.10 Műsorszemle 8.28 A Szabó család (ism.) 9.00 Hírek. 9.05-10.59 Napközben. 11.00 Hírek. 11.05 Cigányfélóra. 11.35 Anno... 12.00 Déli kró­nika, 12.30 Ki nyer ma? - Felsőtárkányban 12.40 Törvénykönyv. 12.50 Külpolitikai fi gyelő. 13.00 Hírek. 13.05 Vendég a háznál 13.20 Bach; Korálelőjáték. 13.30 Egy az Is ten! 14.00 Hírek. 14.05 Öt perc a rádióról mindenkinek. 14.10 Klasszikusok minden kinek - Zeneparádé. 14.55 Anno... 15.00 Hírek. 15.05 Tér-idő. 15.55 Cégér. 16.00 Délutáni krónika. 16.10 Mindennapi gaz­daság. 16.20 Forró drót a rendőrséghez. 16.25 Talpalávaló. 17.00 Hírek. 17.05 „Magyarországról jövök...” 18.00 Esti kró­nika. 18.30 Ráadás. 19.00 Hírek. 19.05 Sportvilág. 19.30 Jó éjszakát gyerekek! 19.35 Anno,.. 20.00 Hírek. 20.05 Magyar daloskert. 20.30 Határok nélkül. 21.00 Hí­rek. 21.05 Kossuth-klub. 22.00 Késő esti krónika. 22.30 Visszhang. 23.00 Hírek. 23.05 Hangversenyműzeum. 24.00 Hírek. URH: 6.55-9.00 Körzeti információs maga­zinok. 18.30 Szlovák nyelvű műsor. 19.00 Román nyelvű műsor. 19.30 Német nyelvű műsor. 20.00 Horvát nyelvű műsor. 20.30 Szerb nyelvű műsor. 21.00-22.00 Az Ame­rika Hangja magyar műsora. 23.00-24.00 A BBC késő esti magyar műsora. PETŐFI tek esti dzsessz. 20.00 A művészi gyarlóság­tól a tökéletességig. 21.00 Híipercek. 21.15 Leporoló. 22.15 Sok hűhó - Minden, ami be­lefér! - 45 percbe. 23.00 Hírek. 23.03 Sport­híradó. 23.10 Záróra. vígjáték 91’ - 19.45: Magányos farkas - Amerikai akciófilm 102’ - 21.35: Halálos ba­rátság - Amerikai thriller 99’ - 23.20: Hullajó - Amerikai horror 84' Szolnok 1350 kHz (222,22 m) kábel- frekvencián 102.8 MHz 14.00-18.00: Alföldi magazin - Szórakoz­tató közszolgálati magazin - Szerkesztő: Turcsányi János - Tel.: 421-133 - (A tarta­lomból: Hírek - Jelenidő - Mindent bele • 17.0; Szóváltás -17.30: Alföldi Krónika - A nap esemény-összefoglalója) - Felelős szerkesztő: Szőke György Szolnok városi rádió az FM 92.2 MHz-es ultrarövidhullámon, valamint a Szolnok vá­rosi kábeltelevízió hálózatában a 107,6 MHz kábelfrekvencián - Tel.: 56-426-400 5.00; Kávé helyett .- 6.00: Ébresztő, benne 6.00, 7.00: Hírek, időjárás - 6.30, 7.30: BBC-világhíradó Londonból - 6.40, 7.40: Közlekedési információk - 8.00: Nap­ról napra, benne: Ajánló - Guruló világ - Horoszkóp - Játék - 9.30: Hírek, időjárás - 12.00: Műsorzárás A 97,7 MHz-en: Szerkesztő: Pataki Andrea - 6.30-8.00: Jó reggeitl Zenés, információs műsor * 16.00: Deutsche Welle-hírmagazin -16.15: Sass István műsora - 16.40; Rockpano­ráma - 17.15: Firka. Fiatal rádiósok kalan­dozása - 17.40: Kuka. Kulturális kalando­zások • 18.00: Disco show -19.00: Műsor­zárás - A műsor hívható aa 412-416-os te­lefonszámon DUNA TV BARTÓK 8.00: Képes Krónika - 14.00: Lapozó - 14.15: Olvasónapló - Árvák - Tévéjáték • 15.45: Mozaikvilág -16.00: Fejezetek a film - történetéből • 17.00: Héléne és a fiúk - Francia filmsorozat - 17.25: Jelképtár - 17.30: Henry macskája - 17.55: Műsoris­mertetés - 18.00: Híradó - 18.15: Tóth Já- nos-B. i Müller Magda fotómontázsa - 19.25: Mozart: G-dúr hegedűverseny - 20.00: Közép-európai magazin - 20.45: Esti kérdés - 21.00: Híradó - 21.15: Romu­ald és Juliette - Francia filmvígjáték 107’ - 23.00: Moondog - 23.30: Szilágyi Domo­kos: Utóhang 6,00-8,59 Muzsikáló reggel. 9.05 Pódium. 10.00 Hírek. 10.05 Anno... 11.00 Vlagyimir Atlantov operaáriákat énekel. 11.40 Ma­gyar régiségek. 12.00 Hírek. 12.04 Hang­verseny délidőben. 14.00 Hírek. 14,05 Anno.,. 15.00 Barokk muzsika, 16.00 Hí­rek. 16.05 60 éves lenne Vántus István. 16.35 Északi kórusmuzsika. 17.00 Musica Sacra - Egyházzenei híradó. 17.50 Anno... 18.00 Hírek. 1.8.05 A Magyar Rádió leg­szebb operafelvételeiből - Verdi: Falstaff. 20.11 Hírek. 20.16 Anno... 20.31 Zenekari muzsika. 22.00 Hírek. 22.05 Bemutató. Komolyzenei újdonságok. 23.00 Művelő­rlácrv^litilsai rru'íenr OA AA LJi'raL A AC Lemezújdonságok. SZÍV TV AA AA- OA AC. TELEVÍZIÓ iviuouiajai nu - cu.uu. työö4.aoynr agazin -21.00: Seiko-shop-21.15: Kapás- 1 jelző - 21.30: Hétpróbás - 22.00: Szív TV- mozi - A megbilincselt forróság - Amerikai SZOLNOK VÁROSI TV thriller Sugárzásban az UHF 47-es csatornán 17.00: Képes Képújság -18.28: HTV: Kis­SPEKTRUM TV István Zoltán -19.45: Telefonos játék - 20.00: Aktuális - Műsorvezető: Nagy Abonyi Erna - 20,10: Magazin. Műsorvezető: Szendrei Edit - 20.40: HTV: Állatfarm (angol rajzfilm, 70 perc) - Hírek, információk a 424-637-es telefonszá­mon közölhetők TV 1 TV 2 4.30 Hírek. 4.33 Hajnali dallamok. 6.03 Reg­geli csúcs. 7.45 Zöld/sport/reggel. 8.10 Hely- kereső, 8.20 Rivaldafényben. 8.50 Apró- cseprő - gyerekekről. 9.00 Hírpercek. 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó - Petrányi Judittal. 11.00 Hírek. 11.52 Gordiusz-plusz. 12.00 Nóta-kívánságműsor. 12.50 Korkér­dés. 13.00 Hírpercek. 13.15 „Szép volt, de szép..." 14.00 Kettőtől ötig - Péntektől pénte­kig, 17.00 Hírpercek. 17.15 Mágnes - Heti melléklet. 18.00 Kölyökrádió. 18.30 Éj-félig per. 19.00 Hírek. 19.03 Garázs. 19.30 Pén­HBO 16.30: Tapsi Hapsi és vendégei - 17.30: Blinky Bili -18.05: Börtöntőzsde • Amerikai ÉPÜLETFELÚJÍTÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A SZOLLAK, Szolnoki Lakóépület Üzemeltető Kft. építési kivitelezési pályázatot hirdet a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata tulajdonában lévő, Városmajor út 40-42. számú 32 lakásos, pince + fsz. + 3 emeletes lakóépület szerkezetmegerősítési és teljes felújítási munkálnak kivitelezésére. Pályázni a részletes pályázati feladatkiírásban megjelölt feltételekkel lehet. A pályázat benyújtásának határideje: 1995. november 20., hétfő 10 óra A pályázat benyújtásához a SZOLLAK Kft.-nél - Szol­nok, Jókai út 3. szám alatti központban - Popovics János műszaki vezető ad felvilágosítást személyesen, vagy az 56/377-544-es telefonszámon. ± Ugyanitt - a részletes pályázati feladatkiírás díjmente- § sen - a pályázati tervdokumentáció 1995. november 1. ? napjától 40.000 Ft + áfa befizetése ellenében átvehető, j 18.00: Sebességőrület (am. dok.film-sor.). 18.30: Az X-repülők - irány a lőhatár (am. dok.film-sor.). 19.00: Emberevők (am. dok.film-sor.). 20.00: Bolygónk védelmé­ben (angol dok.film-sor.). 20.30: Álmunk, a repülés - Tűi a Holdon (am. dok.film-sor.). 21.00: National Geographie. Atlasz (am. dok.film-sor.). 5.30 Gazdatévé. 5.50 Határtól határig. 6.00- 9.00 Nap-kelte. 9.00 Tízórai. 9.05 A Faller család. Német tévéfilmsorozat, 36/22. A kém, 9.35-12.00 Tízórai. Benne: 9.50 Játék. 10.00 Ép testben... 10.30 Já­ték. kb. 10.45 Főzősarok. 10.50 Hírek. 11.00 Dallas. Amerikai filmsorozat, 253. Tintás Barnes esete. 12.00 Déli harangsző. 12.05 Gazdasági ábécé, 78/18. Értékek és „papírok”. 12.15 Képújság. 15.30 Úton (ism.) 16.00 Hírek. 16.10 Üzlet. 16.25 Topmodell. Brazil tévéfilmsorozat, 180/24. 17.00- 18.55 Péntek délután. Benne: 17.00 Évgyűrűk, kb. 17.30 Téka. kb. 17.40 15 perc. 18.00 Ablak. 19.00 Esti mese. 19.13 Múzsa. 19.30 Híradó. 20.03 Telesport. 20.15 Dallas. Amerikai filmsorozat, 253. Tintás Barnes esete (ism.) 21.15 Apropó. 22.20 Nyolcadik utas: a halál. Angol sci-fi horrorfilm (1979.) 0.10 The Yellowjackets a „Pori Jazz 1994” fesztiválon. 0.50 BBC-hír- adó. 1.10 Képújság. STV 2 16.45: Anna, Schmidt und Oscar. Német- nyelv-tanfolyam (1-2.) 17.15: Az Addams család (amerikai sorozat) 64/49., ff. 17.40: Hírek. 17.45: A Ligával a rák ellen. 18.00: Közép-szlovákiai regionális műsor. 18.30: Esti mese. 18.40: Szépségápolás. 18.45: Az egészséges életmódért. 19.00: A világ képekben. 19.30: Híradó. 19.55: Sporthí­rek. 20.05: Művészeti magazin. 20.35: G. Puccini Tosca c. operájának koncertszerű előadása. 23.00: Állati mazsolák. 23.05: Híradó. RTL 12.00 Szieszta. 15.20 Képújság. 15.30 Alpok- Duna-Adria. 16.00 Magyarország ma. 16.30 Balaton. 17.00 Most. 17.30 Rin-Tin-Tín. Ame­rikai filmsorozat, 46. Szeret engem az én ku­tyám. 18.00 Körzeti híradók. 18.20 Hurrá! Szombat van! Ausztrál filmsorozat, X/9. Vihar­felhők. 18.45 Csízió. 18.55 Borostyán. Olasz tévéfilmsorozat, 44/42. 19.50 Kérdezzl Fele­lek. 20.20 100 Éves a mozi. Európa mozija, avagy a másik Hollywood. Amerikai dokilm- sorozat, VI/3. A láncaitól megszabadult ka­mera 21.20 Informatika: víziók és valóság. 21.45 Híradó. 22.00 Objektív. 22.35 Kékper­cek. 22.40 Aréna. 23.30 Korkép. Gyerekek az éjszakában. Valamennyi magyar és külföldi tévé­adó adáskezdetig fenntartja a mú'sorvál- tartatás jogát. 12.30: Aranylányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: Bärbel Schäfer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Jeopardy. 17.30: Egymás közt. 18.00; Jó estét! 18.30: Sztármagazin. 18.45: Híradó. 19.10: Robbanékony. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Mini playbackshow. 21.15: Beck felügyelő (sor.). 23.05: Koschwitz-show. SAT 1 13.00: Trapper John főorvos. 14.00: Űr­szekerek. 15.00: MacGyver. 16.00: Min­dent vagy semmitl 17.00: A Partridge csa­lád. 17.30: Regionális műsorok. 18.00: Ilyen az életi - Wagenfeldék. 19.15: Sporthírek. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Asterix és Caesar ajándéka. 21.55: Majomjelenetek. 22.10: Labdarúgő Bundesliga. 23.00: Koraérett lányok és a veszélyes szex (erotikus film). 0.45: Hu- hogók (francia történelmi film). PRO 7 12.00: Szívtől szívig. 12.55: Remington Steele. 14.00: Arabella Kiesbauer talks- how-ja. 15.05: A mi kis farmunk. 16.05: Hupikék törplkék. 16.30: Animaniacs. 17.00; Tapsi Hapsi. 17.25: Flintstone csa­lád. 18.00: Egy fedél alatt. 18.25: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Taff. 19.55; Hírek. 20.15: A 10-es különítmény (angol akció­film). 22.30: Tűzróka (amerikai akciófilm). EUROSPORT 8.30: Forma-1. 9.30: Olimpia. 10.00: Te­nisz. 10.30: Eurofun. 11.00: Triatlon. 12.00: Superbike-vb. 13.00: Forma-1. 14.00: Nemzetközi motorsport. 15.00: Golf. 17.00: Teherautó-verseny. 17.30: Ökölvívás. 18.30: Forma-1. 19.30: Euro- sport-hírek. 20.00: Traotor puliing. 21.00: Gokart. 22.00: Forma-1. 23.00: Pankrá- ció. MOZI Szolnokon a Nemzetiben Waterworld 16, 18.30, 21; Tisza A Eszelős szerelem (am.) 18 és 20; Tallinn Bad Boys (am.) 18 és 20; Jászberény Az utolsó esély (am.) 18 és 20; Törőkszentmlklóe Segít­ség, csaló! (fr.) 19; Kunazentmárton Egy igaz ügy (am.) 18; Cibakháza Leon, a profi (fr.) 19; Tiszafüred A szörnyeteg (olasz) 18; Tószeg Die Hard (am.) 19; Tlszaszentlmre Egy igaz ügy (am.) 19; Cibakháza Leon, a profi (fr. 19; Kunma­daras Bárhol, bármit, bármikor... ha aka­rod (am.) 20; Jászszentandrás Power Rangers (am.j 19; Jászalsószentgyörgy Kő egy csapati (am.) 18; Jász­árokszállés Gyilkosság szexhívásra (am.) 19; Tlszaföldvár Ha te nem vagy képes, édes... (am.) 18; Tlszaörs Mind­örökké Batman (am.) 19. Mától megtudhatja, miért lőttek le a kommandósok egy elmebeteget Rumban • lehet-e áram- vonalasítani a kereszténységet • lesz-e törvény, ami képes megvédeni a vásárlót • mekkora üzlet az embercsempészet az osztrák-magyar határon? A LEGFRISSEBB ÚJSÁG

Next

/
Thumbnails
Contents