Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-24 / 249. szám

4. oldal Exkluzív Interjú 1995. október 24., kedd \ Fodor Gábor: nálunk a vezetés csapatmunka A miniszter szerint a kultúrát nem az államnak kell eltartania Tényleg olyan langaléta, mint amilyennek a Hír­adóban látszik. Furcsán áll rajta az öltöny is, úgy tűnik, mintha kinőtte vagy kölcsönkapta volna. Esküszöm, az a típus, akinek utasításba kellene adni, hogy fogadásra is farmerban járjon. Borzas hajához, nyílt tekintetéhez ez illik a legjobban. A dolgozószobája? Amiért pazarlással, a közpénzek tékozlásával vádolták? A legpuritánabb minisz­teri rezidencia, amit valaha láttam. Nincs benne semmi hivalkodás, legfeljebb csak célszerűség. Délután van, a minisztérium már ki­ürülőfélben.- Haza készül?-Jaj, dehogy. Ha végeztünk, még vár egy értekezlet, egy gyors sajtótá­jékoztató. Késő este lesz, mire haza­keveredek. Most három hónapos a fiam, higgye el, legszívesebben min­den percet otthon töltenék.- Mindezt csak feltételes módban?- Persze.-Jó egy éve, amikor kinevezték a művelődési tárca élére, optimista volt. Mi maradt meg mára ebből?- Ma is optimista vagyok. De van, amit ma már másként látok, mert rá kellett jönnöm, sok minden illúzió volt. Főleg az ország gazda-' sági helyzetét illetően voltam naiv. Én is, meg sokan mások is a kor­mányban úgy gondoltuk, a valósá­gosnál egy fokkal talán jobb hely­zetben vagyunk. Aztán hónapról hónapra egyre jobban ráébredtünk a tényekre. Ma már hiszek abban, hogy ki fogunk lábalni ebből a ne­héz helyzetből. Meg fogjuk találni egy más elven működő, de igazsá­gosabb társadalom felépítésének módját. Fiatalságában bízott- A megválasztása után azt nyilat­kozta: abban bízik, hogy a fiatalsága miatt ebben a házban könnyebben el fogják fogadni. így történt?- Ha azt mondtam, hogy a fiatal­ságomat garanciának tekintem, ak­kor talán nem fogalmaztam elég ár­nyaltan. Az ember kora önmagában semmire sem lehet garancia. Sőt! Tudom jól, hogy amennyire előny a fiatalság, ugyanannyira lehet hát­rány is. Előny, amikor az ügyek egy részét reflexek, előítéletek nélkül tudom kezelni, hátrány, amikor na­gyon sokan nem tudják a koromat megbocsátani, tehát bármit teszek, az csak rossz lehet.-A minisztériumi apparátus kü­lön világ. Megtanulni, beleszokni nagyon nehéz. Milyen gyorsan sike­rült „hivatalnokká” lennie?- A munkatársaim is, én is elég hamar beleszoktunk. Nem véletlen, hogy nem magammal kezdem, hiszen egy döntően fiatal csapat alakult ki körülöttem, amelyből néhányan soha nem dolgoztak semmilyen hivatalban. Az egész közigazgatás legifjabb ál­lamtitkára - a gazdasági helyettesem, aki még nálam is fiatalabb -, mind­össze 29 éves, bár komoly minisztéri­umi rutinnal rendelkezik. Akadnak más, idősebb, tapasztalt munkatár­saim is.- Egyikiik-másikuk soha még egy vakot sem vezetett át az úton, nem­hogy egy egész apparátust irányít­son...- Ez nem így van. A kezdők egy év alatt, ha kemény munkával is, de belerázódtak. A művészeti területet felügyelő Török Andris, a 2000 szerkesztőjeként is mindig „ma­gánzó” volt, de mára rengeteg ta­pasztalatot szerzett, és az egyik leg­felkészültebb szakemberünkké lett. Honti Máriának óriási szakmai ru­tinja van, korábban már a házban is dolgozott. Papp Lajos fantasztikus tehetség, nagy szakmai felkészült­séggel, Báthory Zoltán pedig nem­zetközi hírű szakember. A gyakor­lottabbak nagyon sokat segítettek a kezdőknek, és ettől lett csapatmunka itt a vezetés. Belenőttünk. Hatalom, rang- Lehet, hogy tényleg ez a jó szó. Bár azt mondják, a hatalom, a hivatali rang megváltoztatja az embert. A jel­lemet. A világhoz való viszonyt. Nem tapasztalt önmagán valami hason­lót?- Erre nehéz válaszolni. Mindenki kicsit elfogult önmagával. Nagyon remélem, hogy az maradtam, aki vol­tam. Az elveimet, az alapvető emberi értékekhez való viszonyomat meg­őriztem, sőt talán még erősítettem is. Persze nagyon sok tapasztalatot sze­reztem, ami alakított engem is, a munkatársaimat is. Nagyon ügyelek arra, nehogy többnek higgyem ma­gamat, mint ami vagyok valójában, csak azért, mert itt ülök.- Van, aki szokta erre figyelmez­tetni?- A barátaim, a szeretteim, a mun­katársaim jelentik a kontrollt.-Kinek az ítéletében bízik legin­kább?- A feleségemében. De a jó barátaim - szerencsére akadnak elegen - sem szívbajosak, ha ilyet ta­pasztalnak.- Mit szólna egy gyors számvetéshez? Ha szem­besítenénk az egy évvel korábbi ígéreteivel?- Nyugodtan.-Annak idején teendőit említve első helyre sorolta a Nemzeti Alaptanterv ki­dolgozását, elfogadtatá­sát, és azt ígérte, hogy ebbe a munkába szinte az egész pedagógustársa­dalmat bevonja.- Pedig ezt tartom az egyik legnagyobb ered­ményünknek. Soha ilyen széles körű disputa nem alakult ki a NAT-ról. mint az elmúlt évben, írásban, szóban csaknem 14 ezer észrevétel érke­zett s ezt mind feldolgoz­tuk, ha lehetett, beépítet­tük a tervezetbe. Minden iskola megkapta az anya­got, szakmai fórumokat tartottunk, megkérdeztük az érdekképviseletek vé­leményét... Hadd ne soroljam. Elkészült a NAT, amelyet mind a Közoktatás-politikai Tanács, mind a Köznevelési Tanács - a tárca két legrangosabb tanácsadó szervezete - is elfogadott. Nemzetközi elismerést ígért-Második helyen említette a tan­könyvek modernizációját. Ez hol tart?- Azóta tovább léptünk és az egész oktatás tartalmi modernizáci­óját szorgalmazzuk, aminek csak része a tankönyvek átdolgozása. A NAT is ide tartozik. Elkészült a közoktatás fejlesztési stratégiája, ami korábban soha nem volt ebben az országban. Három évet adunk arra, hogy e dokumentumok alapján átírják a tankönyveket, új taneszkö­zök, tantervek szülessenek. A re­form anyagi feltételeit is megterem­tettük: a közoktatás modernizációját segítő alapítványt az idén 300 mil­lió forinttal hozta létre a kormány, és ugyanennyivel fogjuk jövőre is támogatni. A Soros-alapítvánnyal kötött megállapodás lehetővé tette, hogy megosszuk a feladatokat, eí- kerüljük a kettős finanszírozást. Mindez együtt majd egymilliárd fo­rintot biztosít a modernizáció célja­ira.- A harmadik ígérete az volt, hogy megteremtik a hazai egyetemi diplo­mák nemzetközi elismertetésének fel­tételeit.- Létrejött egy központ itt a ház­ban, ami csak ezzel foglalkozik. Ausztriával már sokat léptünk előre, s belátható távolságba került, hogy a magyar diploma egész ' Európában „beváltható” legyen.-Azt vállalta, hogy széles körűvé teszik a továbbtanulás lehetőségét.- Az idén is jelentősen nőtt a hallgatói létszám, csaknem 20 száza­lékkal többen tanulnak a felsőokta­tásban, mint tavaly. A ’80-as évek végéhez képest '95-ig majdnem megduplázódott a diákok létszáma.- Mert most kerülnek egyetemista sorba a hetvenes évek családi ked­vezményei nyomán született gyere­kek.-Voltak korábban is demográfiai hullámok, mégsem növekedett a di­áklétszám. Én ezt a „nyitás” számlá­jára írom, de még mindig nem lehe­tünk elégedettek, mert a nemzetközi mezőnyben ezekkel a számokkal is csak a sereghajtók között vagyunk. Én a differenciált létszámnövelés híve vagyok: csak azokban a szak­mákban szabad szélesebbre nyitni a kapukat, amelyekre társadalmi ke­reslet van, és szűkíteni kell, ahol el­helyezkedési gondok várhatók. A tanárokra, az agrárszakemberekre, az orvosokra gondolok elsősorban. Minden változásnak vannak támo­gatói és ellenzői, kedvezményezett­jei és vesztesei. Most pedig valóban komoly változásokra készülünk.-Azt is megígérte, hogy javítani fogják a kultúra finanszírozásának anyagi feltételeit. Ma nem erről szól a Bokros-csomag.- Pedig e téren is jelentős javulás történt. Igyekeztünk módosítani azt a felfogást, hogy e területnek pusz­tán azért kell a pénz, mert a kultúra fontos. Mi most azt mondjuk: azért kell több pénz, mert értelmes elkép­zeléseink vannak, hogyan használ­juk okosabban, hatékonyabban. En­nek az országnak az az egyik baja, hogy elfolynak a kezünkben a forin­tok. Azt találtuk ki, hogy adópoliti­kával, adókedvezményekkel, a Nemzeti Kulturális Alap szélesíté­sével, a kulturális járulékok növelé­sével lehetne az államtól, a politiká­tól, az ideológiától független kultúr­atámogatási forrásokat teremteni. Az alapot az 1996-os költségvetés már úgy kezeli - ha a parlament is jóváhagyja -, mint e terület központi finanszírozóját. Fodor-csomag- Tulajdonképpen erről szól a nyá­ron közzé tett 12 pontos Fodor-cso­mag is. De mintha ezt lesöpörték volna az asztalról...-Egyáltalán nem! Én sikeresnek érzem még akkor is, ha tudom, hogy mind a 12 pont nem fog megvaló­sulni. Aligha fogják a privatizációs bevételek egy részét visszaforgatni a kultúrába, mert a költségvetésnek e bevételek minden fillérjére szük­sége van. De megvalósult, amit a Nemzeti Kulturális Alapról írtunk, kidolgoztuk a Közkönyvtár éves programját. Még nyitott kérdés a személyi jövedelemadóból kulturá­lis célokra felajánlható 1 százalék sorsa. Támogatják az MSZP- és az SZDSZ-frakció kulturális kérdé­sekkel foglalkozó tagjai, de igazi döntés még nem született erről, pe­dig benne van a kormányprogram­ban is.-Csak éppen a Bokros-program­ban nincs benne.-Odáig már eljutottunk, hogy a Pénzügyminisztérium nem ellenzi.- Ez már fél győzelem.- Hadd tegyek hozzá még vala­mit! A 12 pont - függetlenül sikeré­től vagy kudarcától - elindított egy társadalmi vitát a kultúra finanszí­rozásának jövőjéről. Kezdünk ráébredni, hogy vannak az életben fontos dolgok, amelyek­nek fenntartását nem feltétlenül csak az államtól kell elvárni, a pol­gárok maguk is áldozhatnak rá. A kultúra tipikusan ilyen.-Mennyi esélyt lát arra, hogy a ciklus közepére sikerül megteremteni az oktatásra fordított összegek érték- állóságát? 1- A gazdasági helyzet nem rózsás, de minden remény meg van rá, hogy javuljanak a folyamatok. Ha megin­dul egy felfelé kapaszkodás, akkor e pénzek reálértékét nem megőrizni, hanem növelni kell, és talán majd le­het is.- Ez olvasható a kormányprog­ramban is. Ön fogalmazta bele. Meg azt is, hogy növelni kell az egyetemek támogatását. Ugyan­akkor drasztikus fo­gyókúrának vetették alá az intézményeket. Ha ezzel szembesítem, akkor is optimistán vá­laszol?- Igen. Meggyőző­désem, hogy a mostani leépítések is csak a fel­sőoktatás érdekeit szolgálják. Igaz, fáj­dalmas lépések ezek, de elkerülhetetlenek a hatékonyság és minő­ség javítása érdekében.- Tavaly még perle­kedett a Világbank szakembereivel, ami­kor szóba hozták az egyetemi létszámcsök­kentés gondolatát, most a pártjukat fogja? Akkor nem volt elegendő információja, vagy a hivatala változ­tatta meg az álláspont­ját?- Sem erről, sem ar­ról nincsen szó. A fel­sőoktatás vezétői, a jövőt mérlegelni haj­landó oktatók kiálltak a korszerűsítési elképzeléseink mel­lett, aminek csak egy része a hallga- tók-oktatók arányának javítása. Kö­zösen dolgoztuk ki a normatív tá­mogatás elveit éppúgy, mint a felső- oktatás legjelentősebb változásának koncepcióját: jövő évtől megkezdő­dik a valódi univerzitások kialaku­lása. Csökkentjük az egyetemek számát, javítjuk az együttműködé­süket. Ami a Világbankot illeti? Na­gyon sok olyan követelményt tá­masztanak, amelyeket saját érde­künkben is célszerű elfogadni, ugyanakkor egy sor kérdésben talán nem ismerik eléggé a közép-európai realitásokat.-Annak idején önökhöz került a tudomány támogatása is, de erről alig-alig hallani. Miért?- Csak a végrehajtás került hoz­zánk. A Tudománypolitikai Kabinet elnöke a miniszterelnök, én csak az alelnök vagyok. A forrásokat bizto­sító pénzügyi alapok jól működnek, jövőre is megőrzik az önállóságukat. Ha kíváncsi a magánvéleményemre: a kutatások támogatásakor a pályá­zat útján elnyerhető források a leg­hatékonyabbak. Ez a jövő útja. Jelen pillanatban örülni kell annak, ami van, még ha ez kevés is. Kell egy szupercsapat- Az volt az álma, hogy létrehoz egy szupertudományos intézetet, ahol a legtehetségesebb kutatókat foglal­koztatja, akiknek szellemi termékét államilag próbálják majd értékesí­teni. Hol tart ez az ügy?- Ez tényleg talonban van. Túl sok pénz kellene hozzá, ami nincs. Az öt­let kész, leírtuk a struktúrát és várunk. Van mpg néhány másik, hasonló sorsú ötletünk is...- Mi lenne, ha ezeket az ötleteket „privatizálnák”, eladnák annak, akinek van pénze megvalósítani?- Ezek az ötletek nem eladók!- Milyen a viszonya az egyházak­kal? Korábban nagyon tartottak egy liberális miniszter elveitől.- Tapasztaltam ezt a tartózkodást, azokat az előítéleteket, amelyekkel a szabadelvűséget kezelik. Pedig meggyőződésem, hogy hosszú távon az egyházak érdekeit is jobban szol­gálhatja.^ a liberális gondolkodás, mint a klientúrára épülő felfogás. A kapcsolataink - úgy érzem - mára kiegyensúlyozottak, korrektek let­tek, megszűnt az egymás iránti elfo­gultságunk.- Mi a helyzet a művészekkel?- Nem könnyű emberek. Sokan megszokták, hogy ez „ideológiai mi­nisztérium”, ahol jó kapcsolatokkal el lehet intézni bizonyos dolgokat.-Ahol például állami megrende­léseket lehetett kapni.- Ma már ez nem így van. Nem va­gyunk megrendelők, de elértük, hogy a társasági adókból kulturális ked­vezményt lehessen kapni, ha valaki egy beruházás során szobrokat, fest­ményeket is vásárol. Iskolákat, szín­házakat nem építünk. Talán csak a Nemzeti Színház lesz a kivétel, amelynek megvalósítására most új öt­let született. Nehéz a „gyengéknek”-Ha jól értem, az anyagiakat ille­tően a realitások felé hajlik. Pedig a miniszterek egyik dolga, hogy „kijáró emberek” is legyenek, mi­nél több pénzt szerezzenek a tárcá­juknak. Szokott lobbyzni? Vannak a kormányban partnerei, akik a pártját fogják? A „gyengébbek” nem szövetkeznek?- Minden miniszter a maga szeke­rét tolja, ezért viszonylag ritkán ala­kulnak ki okos és értelmes szövetsé­gek. De előfordulnak. Nemrégiben valami ilyesmi történt, amikor a mun­kaügyi miniszterasszonnyal és a nép­jóléti tárca vezetőjével „összedugtuk a fejünket”. Jobban örülnék, ha nem szövetkezni kellene egy-egy ügy ér­dekében, hanem pontosan érzékelhető hangsúlyok szerint dolgozna a kor­mány.-Maradjunk talán a politikánál. Nagyon sok támadás érte, gyakran emlegették a közelgő leváltását is. Hogyan lehet dolgozni ilyen helyzet­ben?- Elsősorban miniszter vagyok, másodsorban az SZDSZ egyik veze­tője, harmadsorban egyéni kerületi képviselő. Rendszeresen részt ve­szek a párt vezetőségi ülésein, min­den döntéshozó fórumon. Legalább kéthetente elmegyek a választókör­zetembe, a pénteki programjaimat ennek rendelem alá. Nem akarom sajnáltatni magam a rengeteg munka miatt, hiszen erre szerződ­tem. Ami a kormánytagságomat il­leti? Nem foglalkoztat különöseb­ben.- Ennyire biztos a pozíciója?- Mondhatnám azt is, hogy igen, azt is, hogy nem. A politikában semmi sem biztos, de az SZDSZ hatá­rozottan mögöttem áll, és sokan tá­mogatnak az MSZP-ben is. Tudom, legalább ennyien vannak, akik bírál­nak. Nem foglalkozom a székem sta­bilitásával.-Akkor sem bántotta a dolog, amikor a leváltása először szóba ke­rült? ­- Eleinte persze bántott. Másnapra túltettem magam rajta. Ma már nem érdekelnek a pletykák.- Nem tartaná bukásnak, ha fel­mentenék?- Egyáltalán nem.- És mikor érezné mégis úgy, hogy megbukott?- Ha úgy látszana, hogy amire vál­lalkoztam, amit ígértem, aminek a szolgálatára szegődtem, azt a magam hibájából nem tudom beváltani. Ma úgy tűnik, hogy ez nem fenyeget. Na­gyon sok mindent elértünk, beváltot­tunk az ígéreteinkből. Talán furcsán hangzik, de a támadások egy része éppen azért irányul ellenem, mert igyekszem a kormányprogramhoz tar­tani magam. Akik bírálnak - ezt a programot kritizálják. A bukás az volna, ha más elvek szerint működ­nék.-Ez a torzsalkodás felemésztheti a politikai tőkéjét, a személyes hitelét.- Megeshet, ezzel számolok. A népszerűségi listán jóval hátrább ke­rültem, mint ahol egy éve álltam. Ké­szültem rá. Ezen a poszton, a mai kö­rülmények között ezt talán nem is le­hetett megúszni. Levették a névtábláját- Tanított a budapesti jogi egyete­men. Ott van még a régi szobája ajta­ján a névtáblája?- Azt hiszem, nincs. Egyrészt rosz- szul is volt kiírva a nevem, másrészt a létszámcsökkentés előtt lemondtam az állásomról.- Nem is tanít?- Sajnos erre már nem jut időm.- Pedig ez jó hátország, akár még visszavonulási út is lehetne.- Azt mondják az egyetemen, ha úgy alakul a sorsom, hozzájuk mindig visszamehetek. Somfai Péter A minisztert ma már nem érdeklik a pletykák fotó: imre Lajos

Next

/
Thumbnails
Contents