Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
1995. október 21., szombat Nézőpontok 5. oldal Szombati Jegyzet A szólamokon túl Az ünnepeknek megvan a maguk sorsa. Sajnos és szerencsére, mondhatnánk. Szerencsére, hiszen mindenki - még talán az „érintettek” is - örülhet annak, hogy eltűnt naptárunkból november 7-e és április 4-e piros betűs, állami szintre emelt, nagy csinnadrattás, ám mégis teljesen kiüresedett ünnepe. Azonban ott az érem másik oldala, a „sajnos”: határtalan optimizmusom ellenére félek, hogy áldott emlékű ünnepeink közül hamarosan hasonló sorsra jut 1956 is. Félek, hogy hiába lobogózzák fel a városokat, községeket, ha az emberek szíve nincs fellobogózva. Nem mennek el ünnepelni, nem emlékeznek meg a hősökről, a forradalmi eseményekről, s lassan elalszik az a tűz, ami néhány évvel ezelőtt még elemi erővel éledt fel. Az ünnep, a megemlékezés tüze, amely végül átégette a hazugság köréje húzott, omladozó, nyikorgó lomtárának szúette deszkafalát. Nem ünneprontásból írom mindezt. Hiszen nem kívánok én sem mást, csak azt, hogy ne legyen igazam. Azonban el kell ismerni: 1956 túl közel van még, hiába múlt el 39 esztendő. Köztünk élnek a forradalom résztvevői, szemtanúi is, mind a két oldalról. Ám az élet kegyetlen törvényei szerint egyre fogyatkoznak, s megtérnek azokhoz, akik a budapesti és vidéki temetők „301-es” parcelláiban fekszenek. S itt van az a középkorú nemzedék, amely a legtöbb hazugságot, ferdítést, egyoldalú beállítottságot tanulhatta október forradalmáról az iskolákban, főiskolákon, egyetemeken. (Egyik ismerősömet nem is oly rég, a nyolcvanas évek derekán azért rúgták ki főiskolai tudományos szocializmus vizsgájáról, mivel nem tudta felsorolni maradéktalanul a kérlelhetetlen vizsgáztatónak, hogy mik voltak az 1956-os ellenforradalom kiváltó okai.) Volt itt szó. bőven a tollal és fegyverrel írt ellenforradalomról. Nem volt ez más, mint tömény hazugság - ugye, ismerős: ,.Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosz- szon” -, és valljuk be, az emberek közül ezt sokan elhitték. Lassan még azok is, akik pedig átélték a történteket. Aztán jött a nagy nyújtózkodás, és szabadon, hitelesen szólhattunk végre a forradalomról, a kivégzett, megölt mártírokról. A Kossuth térről, a Köztársaság térről, a Széna térről, a Corvin közről, a pesti srácokról. Sokan csak ekkor döbbentek rá arra, hogy miben is éltek eddig. És ekkor, a nyolcvanas évek legvégén, a kilencvenes évek kezdetén még „ment” is az ünnep. Sikerült a felavatott kopjafákhoz, emlékművek- hez, emléktáblákhoz hívni az embereket. Ám úgy tűnik, a hazudozás, a megfélemlítés annyira jól sikerült, hogy sok ember gyomrát még most is görcs üli meg, ha ’56-ról hall. Mert talán még el is menne ünnepelni, de mi lesz, ha ... Félek, hogy ahogy ’56 lassan beáll az ünnepek sorába, úgy fog egyre inkább csak egy hivatalos réteg, az örök optimisták, emléke- zők napja lenni. A többség pedig elfelejt otthonról .hazamenni”. Mint ahogy nem lesz itthon az egykori ’56-os elítélt sem, akivel ugyan sok sorstársa már szembefordult, mégis ő testesíti meg a Magyar Köztársaság legfőbb közjogi méltóságát. Ő október 23-án az USA-ban, New Yorkban fog ünnepelni. Abban az Amerikában, amelyik ugyan szólamokban nagyon mellettünk állt, ám mégis sorsunkra hagyott... OPEL-©"TURBO EUROSERVICE, Márkakereskedés-szervizbázis 5100 Jászberény, Vásár tér 1-3. Tel.: 57/412-166. 412-383 Fax: 411-770 JáS^fel TÁJÉKOZTATÓ Örömmel értesítjük, hogy átköltöztünk új székhazunkba. Szolgáltatásainkat már az új telefonközpontunk biztosítja. Megváltozol! címünk, telefonszámunk. Kérjük, alábbi új címünkön, s telefonszámainkon keressen bennünket: Jász-Tel Rt. 5100 Jászberény, Rlsócsincsapart u. 2. Központi telefonszámunk: Központi fax: Ügyfélszolgálati telefon: Szolgáltatási osztály fax: Műszaki osztály telefon: Műszaki osztály fax: Marketingosztály telefon: Körzetmesterség telefon: Körzetmesterség fax: Jász-Tel •90589/1H* 57/414-100 57/404-100 57/414-141 57/404-141 57/414-172 57/404-172 57/414-132 57/414-190 57/404-190 Kamatmentes részletfizetés 1 év 2 év 3 év Min. kezdő részlet 55% 60% 65 % Törlesztések száma 11 23 35 Kamat mértéke 0% Szerződéskötési díj nincs á*' 3 hónapig nincs törlesztő részlet / # 3 hónapig CASCO díjmentes / á7' 1 év kötelező felelősségbiztosítás ingyen / á7'' Kamatmentes részletfizetés / TEMPRA •90750/1H* w FIAT DALOS és GYULAI AUTÓHÁZ Kecskemét, Horváth Döme u. 14. Tel.: 76/486-569, 20/422-965 HEGESZTÉSHEZ gépek, tartozékok, új és felújított gázhegesztő és lángvágó eszközök. # Csiszoló-, vágókorongok. Védőeszközök, elektródák, huzalok kedvező áron, postai utánvételes és túrajáratos házhoz szállítással is. Hegesztéstechnikai Mintabolt 5400 Mezőtúr, József A. u. 44. sz. Rádiótelefon: 06-60/386-466 *90634/1H* R jó bútor alapja oz Interspan bútorlap! Natúr és laminált bútorlapok nagy méret- és színválasztékban, rendkívüli árengedménnyel kaphatók, amíg a készlet tart, a jászjákóhalmi tüzépen. Pl. laminált fautánzatú bútorlap: 5.120 Ft/db áfá-val. Cím: Jászjákóhcilma, Fő út 140. Telefon: 06-60/389-927. •90769/1H» Hegesztő áramforrások, tartozékok, gázhegesztő és lángvágó eszközök, ipari gázhálózatok Biztonsági Szabályzat szerinti felülvizsgálata. teljes líüHí alUatrés/.elláíással. HMSZfi. Hcgcsztéstcehnikai Bt. 5400 Mezőtúr, József A. u. 44. sz. | Rádiótelefon: i 06-60/386-466 t*90633/lH* i Egy (35 éves) találkozó tanulságai- Laci bácsi, tisztelettel jelentem, hogy az osztálylétszám 21, jelen van 19, és hiányzik 5. Meglehet, matematikailag pontatlan a szám, bár az is tény, a hiányzók helyett többen eljöttek, akik 1956 októbere miatt csak pár hónapot vagy félévet jártak velünk. Ugyanis mi ak-' kor voltunk elsősök, és K. Szabó Feri, az egyik szervező jelentett egykori, szeretett osztályfőnökünknek, B. Major Lászlónak a karcagi gimnáziumban, osztályunk 35 éves érettségi találkozóján. Kissé kihíztuk a padokat, vagy azok mentek össze, az ördög sem tudja, szóval alig fértünk. Kossuth-címerért Eljött Illés Tóth Jani, akit meghurcoltak a forradalom leverése után, mert Kossuth-címert viselt a kabátja hajtókája mögött. Mert bizony ez akkor bűnnek számított. Itt volt Király Csaba, neki is menni kellett 1957-ben, bár azóta más. színben látja „Ivánékat”, hiszen a Barátság kőolajvezetéknél teszi a dolgát. Igaz, már más a neve. Ludman Laci úgy kezdte a beszámolóját: gyerekek, nekem tíz éve meg kellett volna halnom, ezt mondták az orvosok. Ugyanis nem vetette meg Laci a piát. Azóta kigyógyult, él és bizonyítja: ha a doktorok mindent tudnának, örök életűek lennének. Mester Lajos sem hiányzott: gyógyszerész, és nem kimondottan balerinaalkat, mert felette lehet a száznak. Jól tanult, és emlékszem: akkoriban még ők is petrólámpával virítottak. Lajos ki is festette Nagy- Britannia környékén a tengert - sárgára. Másnap derült ki a tévedés a napvilágon, meg is jegyezte Csávás tanár úr: Mester fiam, a Kisföldeken elkezdődött a sülttök-szezon? Itt volt Bihari Laci is, aki akkora matematikus, akár a Himalája. Ha két megoldása adódott a táblára írt egyenletnek, mi Vass Pistával, azaz Vass István Zoltánnal egyet sem láttunk, pedig az első padban lapítottunk. Laci meg hátulról hármat fedezett fel. Két gyerekük született, és elmondása szerint későn nősült, 31 évesen (én meg korán, vetettem közbe, mert 36 sem voltam). „ Nem jött Vass Pista a rádiótól, mert éppen műsort vezetett. „Nagy matematikusok” voltunk mi hárman, Mészáros Gézával együtt, aki Berettyóújfaluban üldözi a bacilusokat. Szóval egyszer matekórán Laci bácsi kihívta Pistát, és a táblára írt terjedelmes egyenlet végére csak azt kellett volna odabigy- gyeszteni, hogy mínusz egy vagy plusz egy. Pista nézte, nézte a rejtvényt, látszott, fogalma sincs az egészről, s kizárásos alapon rávágta:- Szerintem ez, tanár úr, mínusz egy.- Köszönöm, akkor egyes. A sértett dohogott: - Nem igazságos, hogy egy mínusz 1- ért egy plusz 1 jár... A főszervezők egyike Nagy János volt, aki most szövetkezeti elnök, őt is riogatta aranyos osztályfőnökünk, hogy aznap este teszi tiszteletét egy család- látogatás erejéig.- El is engedem a kutyákat! - jegyezte meg jó hangosan, amin mindenki, Laci bácsi is nevetett. A harmadik szervező Csoki, azaz Csókái Imre. Földhözragadt, a szövetkezet ágazatvezetője, két gyerekük született. Kire üthettek, tették fel a kérdést, mert mindkettő tehetséges. Biztos az anyjukra, zárták le a feleletet. Csíkos Sanyit is kipenderítették 1957 elején. Négy pufajkás riasztotta ágyából a cingár 15 éves legényt, aki később Debrecenben érettségizett. Volt Nyíregyházán színházigazgató, most a cívisvárosban színész. És szép beszédéért Kazinczy-díjas. Eljött Fodor Gyuri is, aki korábban a városi, majd a megyei pártbizottságon dolgozott. Érdekes, nem molesztálták, sőt sokan köszönték, mert amikor módjában állt, sűrűn segített útlevelet elintézni, kérelmet beadni, lett légyen szó bármiről. Most az egyik szolnoki középiskola közkedvelt tanára. Ellenzéki volt Korábban sem, most sem hiányzott Vadon Öcsi, vagy ahogyan ismerik, dr. Vadon Lehel, a szocializmus, kommunizmus örök ellenzéke. Egerben a főiskolán tanszékvezető, volt főigazgató-helyettes, de a ciklus is letelt, meg ahogyan ő fogalmazott: visszajöttek a baloldaliak. Balogh Barna is megérkezett, ő elektroműszerész. Molnár Laci pedig nyugállományú rendőr alezredes Miskolcon. Sporttisztként szolgált, és nagyon ravasz, mert lehetett itt bármilyen rendszer, őt mindegyik kitüntette. Nem mondom, ez sem semmi. B. Nagy Jóska is padlóra került: elvált, de azóta szerencsére már ismét egyenesbe jutott. K. Szabó Jóska kórházi dolgozó, akár a felesége és a lánya. Tagadta, hogy e tény és az egészségügyi ágazat válsága között összefüggés lenne. B. Tóth Imre Kossuth Lajos-féle szakállal érkezett. Tanár Tomajmonostorán, jó huszonhat éve. Két fiuk van. Vida Mihály ÁPEH-szakem- ber, nem jött el, de csuklott bizonyára, mert akadt, aki emlegette. Ott volt Szepesvári Gábor te- sitanárunk, akit nagyon szerettünk. Ma sem tudjuk, hogy csinálta, de egy hónap múlva már a becenevünket is tudta. Egy évet tanított Ott volt Katona Mihály fizikatanárunk, aki egy csinos évfolyamtársunkat, a gimnázium egyik legjobb tomászlányát vette el. Nem hiába, mert két gyerekük született. Ő csak egy évig tanított bennünket. Laci bácsi gyengélkedett, nem jött a vacsorára. Pedig a Kompanek István főzte birkahús fejedelminek bizonyult. A szövetkezet ebédlőjében vasárnap hajnalig folyt a csevej 1956 véres napjairól, arról, hogy elfordították az útjelző táblát, így a szovjet tankok Madaras felé robogtak. Október 28-án hazaengedtek bennünket, és csak november derekán érkeztünk vissza. Lassan rendeződött a helyzet, de még 1957 elején is fegyveres rendőrök tartottak éjszakai razziát a Kossuth téri kollégiumban. Sőt, 1958-ban is adódott gubanc velünk. A Hanságban, egy építőtáborban dolgoztunk, és felkeresett bennünket Kádár, Komócsin, Apró Antal. Ők meg a kísérőik röpiztek a tábor válogatottja ellen, amelyiket történetesen mi, a karcagiak alkottunk. Győztünk 2:0-ra, és ezt közhírel- tük két horvátkimlei lapon. Az egyiket a gimnázium igazgatójának, a másikat a városi pártbizottságnak címeztük. Mellette a szöveg: Mi, karcagi gimisek megvertük a magyar kormányt, és alatta hat név. Bizony, szegény Laci bácsit megint a szőnyeg szélére állították ezért a rövid közleményért. A leírtakból kitűnik: valahogyan minket sem dédelgetett az élet: a középiskolában, meg később sem. Mégis jó volt látni, hogy akik bármiért padlóra kerültek, azoknak mégis sikerült talpra állniuk. A család, jó emberek, egy szakma vagy iskola, a munka révén. Nincs közöttünk gazdag ember, de afféle falurossza sem. És ez sokat ostorozott, szidott világunkban nem akármilyen érdem a 4. c karcagi, 1960-ban érettségizettjeinek. Meg azoknak, akik ezt máshol tették, az akkori politika Jóvoltából”. D. Szabó Miklós Bővíti műsorát a szegények hangos újsága Október 26-ától bővíti műsorát a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiója, hiszen ezután 14 órától 18 óráig fognak sugározni. Az adásstruktűra változásáról, az elképzelésekről Szőke György, a stúdió októbertől kinevezett vezetője számolt be lapunknak.- Szórakoztató közszolgálati rádió megvalósítása a célunk - hangsúlyozta elöljáróban a stúdióvezető. - Szeretnénk megtartani a rádió jelenlegi értékeit, azt, hogy a régióban történtekről rendszeresen és alaposan beszámol. Az a tapasztalat, hogy a kereskedelmi rádiók mellett szükség van olyan információkra, amelyek nem csak .reklámot, zenét és telefonos játékot jelentenek, hanem eseményösszefoglalót a nap történéseiről. Ehhez hosszabb időn át kell szólni, méghozzá szórakoztató jelleggel. Érre is kísérletet teszünk. A szolnoki stúdiónak erről van tapasztalata, hiszen korábban volt már kereskedelmi adás. Szeretnék ennek jól bevált elemeit visszahozni, de a négyórás műsoridőt azért a közszolgálati jelleg szövi át. A tervek szerint nem fog élesen elkülönülni a kettő, hanem a nap eseményeit követve igyekeznek a rádió nyújtotta előnyöket kihasználni. Szőke György: - Szeretnénk megtartani a rádió jelenlegi értékeit- Már most kihat a műsor- szerkesztés elveire annak a felmérésnek az eredménye - mondta Szőke György -, mely szerint a rádió manapság a szegények hangos újsága. Ezért is figyelembe kell venni, hogy milyen réteghez tudunk szólni. A bővülő műsoridőn belül a műsor szerkezete is megváltozik. Minden órában híreket mondanak, amiben lesz közúti információ, időjárás-jelentés, közlekedésmeteorológia is. Természetesen nem fog hiányozni a reklám sem. A zene is felerősödik, ami célzottan hol az idősebb, hol a középkorú-fiata- labb generációt próbálja a rádiókészülék elé csalogatni. Mindehhez pedig a nap aktualitásaiból merítik a témát, s mindenképpen szeretnének együttműködni a lapokkal és a rádiókkal is.- Tervezzük azt is, hogy az írott sajtóval is legyen élő kapcsolatunk. Beszédtéma címmel új rovatot indítunk, amelyben a lapokban megfogalmazott írások kapcsán akár az újságírót is megkérdezzük, illetve időközben újabb információkkal ki tudjuk egészíteni. Ilyen értelemben hasznos együttműködésre számítunk, s azt reméljük, hogy a lapokban mindig lesz olyan téma, ami beszédre ad okot, és a rádió ezt meg tudja jeleníteni a saját eszközeivel. Élő bejelentkezésekre számítunk, stúdióvendégeket hívunk, akikkel a történésekről lehet beszélgetni, s ezek kapcsán kérdéseket feltenni a hallgatók bekapcsolásával.- Általában eddig műfajilag a tudósítások, hírek, információk szerepeltek jobbára. A korszerű rádiózás feltételezi, hogy ez megmaradjon, de ne fő terméke, hanem egyfajta nélkülözhetetlen mellékterméke, adaléka legyen a rádiós tevékenységnek. Sokkal inkább a riport jellegű műfaj az, aminek az irányába el kell mozdulni - fejtette ki a stúdióvezető. B. Gy.