Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-16 / 243. szám

1995. október 16., hétfő A Szerkesztőség Postájából 5. oldal Az Elan kálváriája, avagy: A türelmes óratulajdonos E. Gy.-né szolnoki olvasónk a „rövidebb” utat választja, ha lehet. Megvan rá az oka, nyugdíjas, sőt legyünk stílsze­rűek, kisnyugdíjas. De térjünk vissza az útra. Jövet-menet útba esett neki - nem a taka­rékszövetkezet, hanem egy órásmester, s ha Elan kar- szerkentyűje” rendetlenke­dett, mindig oda tért be vele. Vesztére. Először január vége felé kért új elemet az órájába. Kérdezte: meddig lesz elég? - Egy évig is - válaszolta az órák „doktora”. Nos, nem bírta ki egy évig az inggomb- nyi mütyür, augusztus köze­pén már újból ballagott olva­sónk a mesterhez. Panaszko­dott neki: nem telt el még az egy év, de... Akkor biztosan ki kell tisztítani - hangzott a szakmai tanács. Hát, ha a há­rom éve ajándékba kapott s kímélt időmérőnek ez a baja, nincs mit tenni. így E. Gy.-né a szakértőre bízva kincsét, elment vásárolni a közeibe. Úgy bő negyedóra múlva már vihette is a tisztított óráját 200 forint kifizetése után. Csak­hogy annak a fránya ketyegő- nek ez sem volt elég. Teljesen önállósította magát: hol eny- nyit, hol annyit késett, fél órákat is naponta. Két hét elteltével olva­sónknak elfogyott a türelme, ismét elbaktatott az üzletbe. Elemet kellett bele tenni! ­250 forint. Ez már eddig, rö­vid idő alatt 700 fórint... Mégsem tudta sohasem a pon­tos időt. A férj a feleségnek: na, eb­ből elég, többet ne vigye oda az órát, majd megnézetik mással. Végül is az a „nyava­lyás” is lehet rossz - s ezt ki­csit fájdalmasan mondta, mi­vel ő volt az ajándékozó! Nos, egy másik órásmester megszemlélte a mozdulatlan mutatós időmérőt, s gondol­kodás nélkül rávágta, hogy nem jó benne az elem. (No csak!...) Tett bele másikat - 150 forintért, amiről ráadásul nyugtát is adott. Az óra ezt követően valamiért úgy dön­tött, hogy hajszálpontosan mutatja az időt, gazdájának legnagyobb örömére. Kisnyugdíjas olvasónk az­óta azon töpreng: a jövet-me­net útba eső órásmester miért nem adott neki egyszer sem számlát vagy nyugtát a szol­gáltatásáról? Egy biztos: be nem teszi oda többé a lábát! Levélírónk ráfizetett ké­nyelmességére. Az ö, valamint mások okulására is javasol­juk: bárhol, ahol szolgáltatást végeznek, joguk van készpénz- fizetési számlát kérni. Nyugtát azonban MINDEN szolgálta­tónak MINDIG kell adnia, hacsak et alól nincs felmen­tése. A pénztárgép blokkja is nyugtának számít, elfogad­ható. - fj ­Egy tál... kacsa! Hát nem aranyosak? Bizakodva bámulnak a fotósra. Ha tudnák! Ha tudnák, hogy nemsokára kés alá kerül(het)nek! Bizony, vannak „gonosz emberek”, akik a totyogó-hápogó kétlábúakat leginkább sülve szeretik, úgy egyben... S azt sem bánják, ha akad hozzá egy kis párolt („magyarul”: dinsztelt) káposzta is... Van, aki forrón... de mit nem mondok: pörköltnek szereti, némelyek pedig esküsznek, hogy a kacsa legjobb levesnek. A gyerekek? Ők puha-pihés tollú kicsinek, jobbra-balra imbolyogva járónak - élve - imádják! Ud­varban, mesekönyvben, képernyőn: mindegy! 1941-ben Egy tál lencse címmel készült az a magyar film, amelyben Karády Katalin, Kiss Manyi, Peéry Piri, Csortos Gyula, Jávor Pál, Makláry Zoltán, Pethes Sándor, Mály Gerő és a többiek kaptak szerepet. Sokan nem láttuk, nem láthattuk! Az oldal össze­állítója is csak a film címét hallotta valahol, valamikor. A kép lát­tán mégis a soha nem látott alkotás címe jutott az eszébe. Szegény kacsáknak ehhez csupán ennyi közük van... S húsukat még csak vé­letlenül sem lencsével szeretjük! Emelt áron Felvásárolják az újságpapírt (is) Október 9-én közöltük-M. Ár­pád szolnoki olvasónk sorait Újságpapírt nemigen lehet el­adni, lopott rézkábelt igen címmel e helyen. Baranyó Jó­zsef, a Dél-magyarországi MÉH Rt. szolnoki telepének igazgatója válaszolt a felve­tésre. Levele szerint a részvény- társaság szolnoki telepe - Szol­nok, Piroskai út 1. - a napila­pokban, a Szuperinfóban, a szolnoki rádióban már jó ideje hirdeti, hogy felemelt áron vá­sárolják a papírhulladékot. A lakosságnak lehetősége van, hogy megszerezhesse a követ­kező havi előfizetési díjat, amennyiben az összegyűjtött újságot elviszi (Szolnokon) a Piroskai út 1.-be. Náluk nemcsak a hulladék- papírnak, hanem a vasnak és a színesfémnek is van „keletje”. Baranyó József telepigazgató megírta azt is: telepükön csak szigorúan ellenőrzött színes­fém-hulladékot szabad átvenni, amit ellenőrizni is szoktak. Vé­gezetül ez olvasható válaszá­ban: Nagyon szeretnénk, ha mi­nél többen felkeresnék tele­pünket, hogy meggyőződjenek róla, telepünk korrekt üzleti kapcsolatra törekszik a lakos­sággal. Köszönjük a választ, az új­ságpapír-hulladék árára szoruló olvasóink nevében is. Aki talán nem tudja, hol van a Piroskai út: az 1-es busszal könnyen odatalál - a Vegyiművek előtti, Lakótelep elnevezésű megálló­nál kell leszállnia. A telep pe­dig hétfőtől péntekig 7 órától 16 óráig tart nyitva, a pénztár viszont csak 15 óráig! Ennyi szépről, jóról nem is álmodtunk Bácskából Kunhegyesre Nagy öröm számunkra, hogy a Kossuth Lajos Általános Iskola meghívására Kunhegyesre utazhattunk. Egy-egy család fogadott bennünket kényelmes szállással, sok-sok finom ennivalóval, meg­hitt családi légkörrel. Messzi kerültünk szüléinktől, mégsem hiá­nyoztak, mert szinte otthon éreztük magunkat Kunhegyesen. Az iskola gazdag programot szervezett számunkra. Délelőttön­ként együtt voltunk az órákon a vendéglátó diákokkal, a délutáno­kon megismerkedtünk a helyi nevezetességekkel. Sportversenyek, lovas kocsikázás színesítette az itt töltött időt. Kirándultunk Kar­cagra, Egerbe és Budapestre. Gyönyörű, felejthetetlen napok vol­tak! Ennyi szépre, kedvességre még álmunkban sem gondoltunk! Köszönjük az élményeket a Kossuth iskolának, a szíves vendég­látást a családoknak, a sok-sok fáradozást és szervezőmunkát Len­gyel Zoltánné tanárnőnek. Tarkó Lilla feketicsi, 5. osztályos tanuló Sikeres évkezdés Szolnokon A cukorbetegek klubjában Elkészült a cukorbetegek éves programja, melynek kidolgo­zásában nagy része van dr. Czakó László főorvos úrnak, aki minden foglalkozásra biz­tosítja az orvos előadókat. Az első előadást szeptember 25- én dr. Berényi Anna bőrgyó­gyász főorvosnő tartotta „A gombás bőr- és körömbeteg­ségek megelőzése és kezelése” címmel. Megismertük a Ma­gyarországon forgalomban lévő bőrgyógyászati készítmé­nyeket. Meggyőződtünk róla, hogy e területen is jobban oda kell figyelni magunkra. Október 30-án az új tablet- tás készítményekről hallunk majd, melyekkel jobban egyensúlyban lehet tartani a betegségünket, s mellékhatá­suk is kevesebb. November 11-én Mezőtúrra kirándulunk, a diabétesz-világnapra. A részvételi díj 300 forint, amelyre a cukorbeteg-gondo­zóban vagy az egyesületi fog­lalkozáson lehet befizetni. November végén a zsíranyag­csere-zavar diétás és gyógy­szeres kezeléséről lesz szó. Tervezzük a karácsony érze­lemgazdag megünneplését is. Egyébként minden klub- foglalkozás kiegészül vércu­kor- és vérnyomásméréssel, ezenkívül diétásétel-bemuta- tókat tartunk és diétás termé­keket ismertetünk, amelyek megvásárolhatók. A klubban megünnepeljük a névnapokat; ez is hozzájárul a közösségi kapcsolat kialakításához. Éves tervünkben tavasszal is több orvosi előadás szerepel, és ismét tervezünk kirándu­lást, ami tavaly nagyon sike­res volt. Orbán Józsefné klubvezető Olvasóink leveleit szerkesztett formában, rövidítve közöl­jük, tiszteletben tartva a levélíró mondanivalóját. A témá­nak akkor is nyilvánosságot adunk, ha nekünk ugyanarról esetleg más a véleményünk. Küldjön egy képet! Amikor én még kissrác (-lány) voltam . . . Az itt látható, 1952-ben készült fényképet Kőtelekről kaptuk, Budai Mihályné küldte. Azt írta, az óvónő Franciska volt, nem jut eszébe a teljes neve, a daduska Földes Jánosné. Majd a le­vélben sorolta a csöppségek nevét, akik azóta úgy az ötven kö­rül járnak... Egy galiba van csak: a névsort nem tudtuk a képen látható kislányokkal, kisfiúkkal „beazonosítani”. Mégis közöl­jük a képet, mert a felnőttek talán magukra ismernek, esetleg a kép küldőjénél kiegészítik a névsort. Tehát: Földes Tibor, An­nus Mária, Bartus Imre, Kovái (Kovács?) Margit, Nagy Zsu­zsanna, Földes Mihály, Annus Erzsi, Dancsházi István, Katona Éva, Csörögi Zsuzsa, Valyon József, Csörögi Pista, Dabasi Má­ria, Borkus (?) Sándor, Illés Mária, Frik Ferenc, Csendőr Zsu­zsa, Fogéi Bandi, Katona Sándor. Dancsházi Hajnalka szí­nésznő lett - olvashatjuk a levélben, ám nem tudni: ő is rajta van a képen? Akkor Pista nevű tesójával járt együtt az oviba. Kőtelki Ötvenesek! Jó böngészést kívánunk! „Vevő, a kupakra vigyázz!” Régen slágerszerű nóta volt: „Kislány, vigyázz, el ne hi­bázd, kislány, a szívedre vi­gyázz...” Ennek átköltésére te­szek javaslatot, imigyen: „Vevő, vigyázz, el ne hibázd, vevő, a kupakra vigyázz! Az apropót az alábbi eset szülte. A napokban üres üdítős (visszaváltható) műanyag fla­konokat vittem vissza az egyik átvevőhelyre. A kb. hat-hétből egyet’ azonban sehogyan sem akart átvenni a „boltos”. Az indok: a kupak nem barna, ha­nem piros színű volt rajta... Nem vagyok veszekedős tí­pusú ember, mégis hirtelenjé­ben elkapott a méreg, és igaz, elragadtattam magam: nyom­dafestéket nem tűrő igékkel fűszerezve mondtam el véle­ményemet az átvevővel kap­csolatosan. Ugyanis ezekből az üdítőkből már sokféle van forgalomban. Egy héten egy­szer, kedden viszem el cserére. Ennek indoka: az érte járó pénzből veszem meg az „e he­tit”, hogy ne találjon készület­lenül a milliót osztogató autós riporter. Ahányféle az üdítő, annyi színű a kupak. Én csak arra fi­gyeltem, hogy mindegyikre ke­rüljön egy. Nézetem szerint ezeket úgysem használhatják fel, ahogyan leadjuk, mert an­nak az alsó pereme a felbontás­kor leválik. Ez az egyik. A má­sik a rideg tény: 78 évesen ne várja tőlem senki, hogy kupa­kok színének válogatásával tör­jem az amúgy is lassú gondol­kodásúvá váló agyam. A kupakvitának végül is a dühömben felkeresett üzletve­zetőnő vetett véget: javamra, így azután, mivel meg tudtam venni az „e hetit”, bizakodva várom a meseautóval érkező, milliót hozó riportert, és ha ne adj’ isten, elhozza, ígérem, töb­bet nem zavarom kupakos ügyekkel sem a kedves olvasót, sem az üzletvezetőt. Addig is azonban arra biztatom a kedves vásárlókat: „Vevő, vigyázz, vevő, vigyázz, vevő, a kupakra vigyázz! Varga Béla, Szolnok Levélforgácsok Október 7-én képpel számol­tunk be arról, hogy a szolnoki Zöld Iskolában, a Nád utcai óvodában és a Gyermekváros szakiskolájában a Kék Sziget, Életet A Világ Anyáinak Ala­pítvány szervezésében mintegy ezerkétszázan kaptak a köröste- tétleni Yogo tejtermékeiből. Gallyasné Farkas Viktória, a diákönkormányzat vezetője a Zöld Iskola tanulóinak nevében köszöni a finomabbnál fino­mabb tejtermékeket, amivel a gyerekeknek kedveskedtek. * D. Béla karcagi olvasónk sze­rint gyorsabban véget lehetne vetni a vonatdobálásoknak, ha a gyermekkorú tettesek szüleit vonnák felelősségre! Milyen felnőttek lesznek az ilyen ti­zenévesekből? — kérdezi. A szülők felelősséggel tartoznak csemetéikért, óda kellene fi­gyelniük kóborlásaikra! Legyen-e Jász megye? Noha nem láttam, hallottam róla, hogy dr. Magyar Levente - Jászberény polgármestere - olyan véleményt tolmácsolt a Tv-híradónak, hogy a Jászság ki kíván válni Jász-Nagykun- Szolnok megyéből és hogy mind a 18 jászsági település erre törekszik. Ezzel napi­rendre is térhettem volna a do­log fölött, hiszen ismeretes, hogy a Jászság több mint száz év alatt sem tudta „lenyelni” azt, hogy a megyerendszer át­alakításával megszűnt 1876 előtti szerepe. Ám az már mégis megmoz­gatta a fantáziámat, hogy mi­lyen élesen reagált erre sajtótá­jékoztatóján Iváncsik Imre úr, a megyei közgyűlés elnöke az október 7-én megjelent Új Néplapban. Ő nehezményezte, hogy a Híradónak nem fejt­hette ki véleményét. Szerintem azért, mert egy jász város pol­gármestere nyilatkozik, nem kell feltétlenül megszólalnia a megyei közgyűlés elnökének is - vagy talán nélküle nem mondhat véleményt más ebben a témában? Én is megjegyez­hetném: tőlem sem kérdezte senki, hogy kívánom-e meg­ünnepelni Jász-Nagykun- Szolnok megye 120. évfordu­lóját 1996-ban. Érkezett egy kérdőív, hogy milyen rendez­vényekkel készülünk erre. A jász településeknek nem biztos (vagy biztos nem?), hogy ün­nep az, hogy sok évszázados autonómiájuk után akaratuk el­lenére bekényszerítették őket egy összebarkácsolt új me­gyébe. Szolnok ebben az idő­szakban kis falu volt a régeb­ben országos hatodik helyen álló Jászberényhez képest. Elég nagy irodalma van an­nak, hogy a legkülönbözőbb elképzelések voltak arról, hogy hogyan jöjjön létre egy jász megye. Nemcsak hogy nem jött létre, de 1950-ben még a Jász-Nagykun elneve­zés is eltűnt a megye nevéből, melyet csak 1989-ben sikerült visszakaparintani - éppen nagykun barátomék aktivizá­lódása következtében. Az is olvasható a cikkben, hogy a testületek és a polgár- mesterek sem foglalkoztak ez­zel a témával. Igaz, hogy ná­lunk sem foglalkoztak, de nem feltétlenül az létezik, amiről önkormányzati határozat szü­letik. Én sem mondhatok testü­leti támogatást magam mögött, de a saját véleményemet leír­hatom: a Jászság csak jól járna azzal, ha önállósodna. Itt több évszázados hagyomány volt, hogy szorgalmas munkával jó­létet teremtettek maguknak az emberek: a saját munkájukkal és áldozatukkal. Erre emlékez­tetett a redemptio 250. éves évfordulójára rendezett ünnep­ségsorozat. Ez azért talán na­gyobb ünnep volt a jászok számára, mint a megye létre­jöttének 120. évfordulója lesz. Megjegyzem: ha valaki azt mondja, hogy a megye elma­radottabb területeinek rovására következne be az önállósodás, akkor kénytelen vagyok egyet nem érteni. Ha mi nem va­gyunk annyira elmaradottak, akkor miért nem vagyunk? Ennek a megoldása valahol itt van, a Jászságban! A vélemé­nyem az, hogy minden törté­nelmi ‘manőver ellenére még mindig a Jászság az országnak az a területe, ahol egy megye- rendszertől független „külön­állás” legjobban megvalósít­ható lenne, mégpedig az itt élők javára. Különben szólaljanak meg, akiknek véleményük van e téren: érdemes lenne egy vitát nyitni a lapban: mi a vélemé­nyük az olvasóknak egy jász önállósodásról? Talán azok is megírnák a véleményüket, akik nekem egy régebbi ha­sonló megnyilvánulásom után- természetesen (!) névtelenül- megírták, hogy jól van ez így! A levelet egyébként Szol­nokon adta fel valaki. Fodor István Ferenc polgármester Jászjákóhalma Tervek, elképzelések A cigányok életének javításáért Jásztelken a kisebbségi önkor­mányzat azzal a céllal alakult, hogy képviselje a cigányság alapvető jogait és érdekeit; közvetítsen a helyi önkormány­zatnál a cigányság problémáiról helyzetének javítása, jobbá té­tele érdekében. Feladatkörébe tartozik konkrét szakmai segít­ségnyújtás is. Tennivaló van bőven, de nem elég csak várni, hogy mások tegyenek értünk! A cigányság helyzete el­lentmondásos, életüket előítéle­tek kísérik. Ugyanakkor az is igaz, hogy a gyerekeket a szü­lők szegénysége, iskolázatlan­sága, a munkanélküliség és sok egyéb sújtja. Az idén már köz­reműködtünk abban, hogy az iskolások, óvodások támogatást kapjanak. A kisebbségben élő fiatalok jelenlegi helyzetüket, kilátásta­lan jövőjüket egyaránt súlyos teherként élik meg, amit peda­gógiai, lélektani eszközökkel oldani kellene. Feladatunk az állampolgári kötelezettségek betartásának segítése. Ily módon nemcsak a cigányságon, hánem a hátrá­nyosan kisebbségbe kerülők helyzetén is enyhíthetünk. Nem könnyű álmot ígérünk, hanem lehetőséget arra, hogy együtt tegyük sikeressé a falunkat, amelyben a jog uralkodik majd. A cigányképviselők felelős­séget éreznek választóikért, és el akarják érni, hogy ezentúl egészséges életet éljen minden cigány Jásztelken. A kisebbségi önkormányzat kitűzött célja az is, hogy hosszú távon értékte­remtőén politizáljon. Képvi­selni kell a közéletben modell értékűen a férfias cigányemberi tartást és gondolkodásmódot. A közvélemény, a politika és a fiatal cigány nemzedék előtt meg kell teremteni a szakmai­lag, erkölcsileg, emberileg szimpatikus, politizáló cigány emberek képét. Farkas Ferenc, Jásztelek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents