Új Néplap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-16 / 243. szám
1995. október 16., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Egyenlő esélyeket kérnek a magángazdálkodók Veszélyben a jövő évi termés A gazdakörök sürgetik az aszálycsomagot Az egyes régiókat sújtó katasztrófa jellegű elemi károk következtében termelők tömegei kerültek a csőd szélére. A gazdakörök idejében jelezték a gondokat, ám a kormányzat eddig egyetlen intézkedést sem tett a magángazdálkodókat ért aszálykárok enyhítésére, kompenzálására. Állásbörze fiataloknak A jászberényi munkerő- szolgálati iroda mintegy háromszáz pályakezdő munka nélküli fiatalt tart nyilván működési területén. Ezeknek a fiataloknak holnap 9 órától a Jászteleki út 17. szám alatt állásbörzét rendeznek. A foglalkozási információs tanácsadó (FIT) szolnoki irodájától is érkeznek Jászberénybe, hogy tanácsadással a fiatalok rendelkezésére álljanak. A munkaügyi központ más szolgáltatásait is bemutatja ez alkalommal. A fiatal állástalanokról másként is szeretnének gondoskodni. Ezért október 24-én 10 órakor, szintén a munkaügyi központban fórumot szerveznek, ahová a jászsági polgár- mestereket és az álláskereső fiatalokat hívták meg. Pedig a gyors és konkrét segítség elmulasztása, halogatása nagymértékben csökkenti a jövő évi termelés alapját, ugyanis a katasztrófa sújtotta területeken gazdálkodó termelők nem rendelkeznek elegendő pénzügyi forrással az őszi talaj-előkészítési és vetési munkák megkezdéséhez - fogalmazta meg álláspontját elnökségi ülésén a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége. Az érdekvédelmi szervezet szerint a magántermelők túlnyomó többsége anyagi-jövedelmi helyzeténél fogva nem rendelkezik a pénzintézetek által előírt hitelfelvételhez szükséges fedezettel, ennek hiányában pedig kölcsönhöz sem jutnak. Ezért az olyan kormányzati intézkedések, mint például a kamat elengedése vagy a hitel- visszafizetések idejének meghosszabbítása egyáltalán nem, illetve hátrányosan érintik ezt a termelői kört. A gazdakörök tiltakoznak az olyan kárenyhítő módszerek ellen, amelyek nem biztosítanak esélyegyenlőséget a mezőgazdaságban dolgozóknak, továbbá sürgetik azoknak a rendeleteknek a kidolgozását, amelyek azonos támogatási feltételeket teremtenek. A szövetség elnöksége javaslatot tett az agrárkormányzatnak, hogy tekintettel a rendkívüli helyzetre, soron kívüli eljárással biztosítsa a katasztrófa sújtotta övezetben élő magángazdálkodók számára a jövő évi termés megalapozásához szükséges anyagi fedezetet, támogatást. A magyarországi baha’i közösség információs és szolgáltató központot nyitott szombaton a megyeszékhelyen, a Nyúl utcában. Az új létesítmény célja a baha’i vallás történetének, tanításainak megismertetése, építészeti kultúrájának bemutatása, rendezvények szervezése, fotó: i.l. Javulhat az áruszállítás Az Ukrajnán át zajló vasúti áru- szállítás javításában állapodtak meg a MÁV Rt. és az Ukrán Vasutak vezetői hét végi, budapesti tárgyalásukon. Erről a Magyar Államvasutak Tájékoztatási Irodája számolt be szombaton az MTI-nek. A felek megállapodtak, hogy megvizsgálják: hogyan lehetne kedvezőbb áron szállítani a vasércet Diósgyőrből Oroszországba. Áttekintik azt is, hogyan növelhetnék a szállítások mennyiségét Ukrajnán és Oroszországon keresztül haladó irányvonatokkal Budapest és a kazahsztáni Druzsba, illetve Budapest és Peking között. A kereszténydemokraták szerint Valami nagyon nagy baj van... A Bokros-csomag csak nyomorított A miniszterelnöki pozíció be van töltve, de a miniszterelnök nincs olyan helyzetben, hogy szabadon megválaszthatná a kormányát. Ebből a kormányból eddig öt miniszter távozott, és kettő a lemondását fontolgatja. Mindez azt jelzi, hogy az országban valami nagyon nagy baj van - kezdte előadását péntek este az újszászi lakossági fórumon dr. Latorcai János, a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának elnöke. Az idén 350 milliárd forint költségvetési hiányt terveztek, de várhatóan ennél több lesz. A költségvetés ekkora hiánya mellett mire volt jó a Bokroscsomag, amellyel mindössze 10 milliárdot „nyertünk”, miközben szörnyű terheket raktunk a lakosságra? - tette föl a kérdést az előadó. A privatizáció során például azt láttuk, hogy csak azok jutottak tulajdonhoz, akik már tőkével rendelkeztek, vagy olyan kapcsolataik voltak, hogy a bankoktól kölcsönt kaptak. Jelenleg az országban 3,6 millió a foglalkoztatottak száma (1988 óta 1,6 millióval csökkent). Ennyi embernek kell eltartania 10 milliót. Az idén július óta havonta tizenötezerrel nő a munkanélküliek száma, már több mint félmillióan vannak, és ez a szám jövőre akár 250 ezerrel is emelkedhet. Ha viszont ennyire nem tudják biztosítani a munkaképes emberek, köztük a fiatalok foglalkoztatását, akkor miért tervezik a nyugdíjkorhatár fölemelését 62 évre? Európához csak akkor tudnánk csatlakozni, ha gazdaságunk növekedésnek indulna, de az élet nem ezt a. fellendülést ígéri. A kereszténydemokratáknak véleményük szerint van olyan gazdasági programjuk, amely megváltoztathatja a jövőt: szerintük a család szerepét meghatározóvá kellene tenni, bevezetni a családi adózást, a vállalkozóknak az első és a második alkalmazott után adókedvezményt adni, megvalósítani a keresztény európai értékeken alapuló kultúr- és egyházpolitikát, olyan támogatási rendszert bevezetni, ahol az emberek nem a munkanélküliséget választják. Gyülekezeti hálaadó nap Hatvanötödik születésnapját ünnepelte idén októberben a szolnoki Kassai Üti Általános Iskola. Szombaton este alapítványi bállal emlékeztek meg az iskolában az évfordulóról. A rendezvény teljes bevételét a nyelvoktatás fejlesztésére és a tehetséges tanulók támogatására fordítják. A jó hangulatról a Kaiser-Pelikán Tánc-Sport Egyesület táncosai gondoskodtak. FOTÓ: I. L. Esküvő fél évszázada. 1945. október 13-a ugyanígy péntekre esett, mint az elmúlt héten. Akkor fogadott egymásnak örök hűséget Lázár Mihály és Bara Mária Ibolya. Ötven év elmúltával megerősítették esküjüket Szolnokon. FOTÓ: BARNA A karcagi baptista gyülekezet vasárnap hálaadó nappal emlékezett megalakulásának 111. évfordulójára. 1884-ben nyolc karcagi be- merítkezett, s ezzel megalapította a gyülekezetei, melyet be is jegyeztek. A következő dátum 1890, amikor ingatlant vásárolt a gyülekezet négy tagja. 1901- ben bővítették az épületet, majd 1985-ben újabb részt építettek a gyülekezeti teremhez a József Attila úton, ahol az ünnepi megemlékezést is tartották. Ma a karcagi körzethez tartozik Kunmadaras, Tiszaigar, Tiszaszentimre, Poroszló, Bu- csa, Kisújszállás, Kenderes. A gyülekezet négyévente választja meg elöljáróságát, énekkara minden alkalommal szolgál, működik a Küldetés Alapítványuk s a Lais együttes, mely kazetta kiadására is készül. Á hálaadó napon megjelent gyülekezeti tagokat A karcagi baptista imaház Győri Máté lelkész köszöntötte. Igehirdetésében az ünnep szerepéről.szólt. Ez, mint mondta, napjainkban azért is fontos, mert elfelejtünk ünnepelni, nem örülünk a dolgoknak, rohanó világunkban megfeledkezünk a háláról is. Erre s a magasztaló/ élet folyamatosságára hívta fel a figyelmet igehirdetésében. A közös ima ütán Győri Máté megemlékezett az eddig eltelt több mint száz évről, majd a hálaadó nap szolgálá- sokkal és köszöntésekkel folytatódott.-deSzegeden Újságíróképzést indít a TIT Újságírói ismereteket nyújtó tanfolyamot indít október 20- tól a TIT Szegeden. A kétéves tanfolyam korszerű szakmai ismereteket kíván nyújtani a pályakezdőkön kívül a már bizonyos újságírói gyakorlattal rendelkező, valamint a pályamódosításra készülő vagy kényszerülő értelmiségieknek, továbbá a friss diplomával rendelkező, de még munkahelyet nem talált fiataloknak is. A Publicus elnevezésű tanfolyam végén, 1997 júniusában sikeres diplomamunka és szóbeli vizsga után megkapják a szak- tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet. Horoszkóp 1995. október 16-tól 22-ig KOS III. 21.-IV. 20. Szerelem: Hivatali teendői miatt lemondja a randevút, vagy későn ér haza szeretteihez. A partnere vagy családja korábban az ilyesmit nehezen fogadta, most azonban zokszó nélkül elviseli. A Nap ugyanis egész héten bearanyozza magánéletét. Hivatás: Igazán elemében van. Ég a keze alatt a munka, mégsem igazán sikerülnek a dolgok. BIKA TV. 21.-V. 20. Szerelem: A mostani hét kedvez az új kapcsolatnak éppúgy, mint a régieknek. Állandó partnerével jól kijön. Az érzékiség most első helyre kerül az életében. Hivatás: Karrierje szépen alakul, de még mindig maradt egy sor kellemetlen feladata, amit el kell rendeznie. A múlt örökségétől azonban végleg meg kell szabadulnia, hogy gyorsan jusson előre. IKREK V. 21.-VI. 21. Szerelem: Úgy érzi, hogy nagy szüksége van partnere segítségére, mert egyedül nem tud megszabadulni a lelkét szorító titoktól. Azért gondoljon arra is, nem mindenki tudja feledni a rosszat, tehát jobb, ha csak akkor tárja fel titkait, hajói ismeri partnerét. Hivatás: A nyilvános szereplések népszerűséget hozhatnak, segítőkre talál a munkában is. RÁK VI. 22.-VII. 22. Szerelem: Hirtelen lángra lobbanhat a szíve valaki iránt, de amilyen gyorsan jön az érzés, olyan gyorsan el is illan. Ne tápláljon túl nagy reményeket. Hivatás: Ha most azt várja, hogy valaki lépésről lépésre elmondja, mi a teendője, akkor hoppon marad. Legyen végre önálló. Csak határozott fellépéssel lehet úrrá a helyzeten. OROSZLÁNVII. 23.-VIH. 23. Szerelem: A kényes beszélgetéseket igyekszik elkerülni a héten. Úgy érzi, ha most bárkivel szócsatába keveredik, alulmarad. Különösen ha a szerelmével van vitája. Néhány hét múlva könnyedén elintézheti azt, amiből most harag kerekedne. Hivatás: Rengeteg új dolog történik a munkahelyén, amit örömmel fogad, sőt, maga kezdeményez. SZŰZ VIII. 24.-IX. 23. Szerelem: Néhány napig nem tudja őrizni a családi fészket, és ez az idő már elegendő arra, hogy rádöbbenjen, mi az, ami miatt elvágyódott. Ném biztos, hogy a válás gyógyír jelen esetben! Hivatás: Felületességéből sok galiba keletkezhet. Pénzügyekben különösen fontos az óvatosság, valaki be akarja csapni! MÉRLEG IX. 24.-X. 23. Szerelem: Az, érzéseit és a munkát nehezen tudja szétválasztani. Partnerét bevonja hivatali gondjaiba még akkor is, ha nem tud segíteni. Legyen óvatos, a kívülálló nem ért mindent úgy, mint ön, és félreértheti a kialakult helyzetet. Hivatás: A legnagyobb baj az, hogy túl hevesen reagál néhány dologra. Számoljon tízig, mielőtt lép! SKORPIÓ X. 24.-XI. 22. Szerelem: A szalmalángnak hitt fellángolás tovább tart, mint hinné. Kötelezettséget vállal, úgy érzi, szorosabbra kell fűznie a szálakat. Hivatás: Az élet olykor megtréfálja. Tálcán kínálja a lehetőségeket, aztán hirtelen mindent visszavon. Azért ne adja fel! Karrierje szépen ível. NYILAS XI. 23.-XII. 21. Szerelem: Kellemes hét elé néz. Talán titkos randevúja sikerül nagyszerűen, esetleg olyan hír jut a fülébe, amely szívének kedves - boldognak érzi magát. Hivatás: A pénz ugyan sok gondot okoz, de ne keseregjen: érti a módját, hogyan lehet újabb jövedelemforráshoz jutni. BAK XII. 22.-I. 20. Szerelem: Ha még önmagához sem őszinte, hogyan is remélheti, hogy jobbra fordulnak a dolgok? A múltbeli dolgok nem olyan szörnyűek, mint hiszi. Jó lenne egyszer kívülállóként megvizsgálni az érzéseit és a lehetőségeket. Hivatás: Addig mesterkedik, amíg sikerül elérnie, hogy a munkahelyén az történjen, amit kifun- dált. VÍZÖNTŐ I. 21.—II. 21. Szerelem: Lehet, hogy a barátai révén, lehet, hogy véletlenül, valakivel összehozza a sors, aki nemcsak kellemes partnere, de kitűnő üzlettársa is lehet. Hivatás: A feladatok sokszor arra kényszerítik, hogy elveivel ellentétesen döntsön, sőt az ellenkezőjét tegye, mint amit a szíve diktál. Emiatt ne búsuljon! HALAK II.21.-IH.20. Szerelem: Önfejűségével nem kis bajt okozhat, és mire rájön, hogy hol hibázott, már késő. Érzelmi életé rendkívül hullámzó a héten, egyik percben rideg, mint a kőszikla, a másikban a helyzethez nem illően érzéki. Nem találja a középutat. Hivatás: Alighanem alaposan sikerült megbántania valamivel azokat, akik eddig segítették.